Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-17 / 269. szám

PÉNTEK, 2000. NOV. 17. SZOLGÁLTATÁS-INFORMÁCIÓ 19 rr Megyei közgyűlés, közmeghallgatással Kimerül tartalékok Közmeghallgatással egybekötött ülést tartott tegnap Csongrád Me­gye Közgyűlése. A tes­tület megvitatta és mó­dosításokkal elfogadta a jövő évi költségvetési koncepciót, foglalkozott . többek között - a kö­zoktatás-fejlesztési terv végrehajtásának ta­pasztalataival, a ma­gyar-román határ men­ti térség fejlesztési kon­cepciójával is. A megyei közgyűlés teg­napi ülésén - napirend előtti felszólalásként - esett szó a nagymágocsi szociális ott­hon működésének egyes kérdéseiről. Ennek kapcsán dr. Gonda János, a közgyű­lés jogi és ügyrendi bizott­ságának elnöke javasolta: éljen a testület az önkor­mányzati törvényben bizto­sított felterjesztési jogával és kezdeményezze a mi­niszternél, hogy a szociális ágazatban is legyen lehető­ség a határozott időre szóló vezetői kinevezésnek. A képviselők - miután egye­tértettek a javaslattal - meg­alkották a szakosított szoci­ális ellátásokról szóló ren­deletet. A vita során kiemelt hangsúlyt kapott az a véle­mény, hogy a bentlakásos, igen költséges ellátásban csak a valóban rászorulókat kellene részesíteni. Ezért a beutalásokról körültekintő­en, a helyi önkormányza­tokkal együttműködve kell dönteni. Emellett a 2001. ja­nuár elsejétől érvényes in­tézményi térítési díjak alap­ján felül kell vizsgálni az el­látottak személyi térítési dí­ját is. A 2001. évi költségvetési koncepcióról közmeghallga­tás keretében tárgyalt a tes­tület. Az egyelőre 145 mil­lió mínuszt mutató költség­vetési tervezet miatt a hoz­zászólók is mértékkel tettek kiegészítő megjegyzést. El­hangzott azonban, hogy a tartalékok fokozatos kime­rülése ellenére, a deszki kórház életveszélyes épület­tömbjére mindenképpen be kellene majd nyújtani a cél­támogatási kérelmet. A mú­zeumi gyűjtemények egy ré­szének önkormányzati keze­lésbe adásával sem értett egyet mindenki. Ennek in­doka az volt, hogy az egyébként is forráshiánnyal küszködő önkormányzatok, aligha tudnák vállalni ezen értékek megóvását. Felvető­dött még a tervezett mece­natúrakeret összegének 1,5­ről 3 millióra emelése. A közgyűlés végül - az előző­leg elfogadott módosítási ja­vaslatokkal együtt - fogadta el a jövő évi költségvetési koncepciót. A testület tagjai egyhangúlag egyetértettek azzal is, hogy az önkor­mányzat vállalja fel egy me­gyei szintű önkormányzati adatbázis létrehozását. N. R. J. (Mi kell ahhoz, hogy ne... A válasz: cégalapítás adójogi tanácsadással, könyvelés teljes körű ügyintézéssel és folyamatos adójogi kontrollal, adótanácsadás, adóhatóság előtti képviselet, adóperes képviselet Mindannyiunk számára sikeres adóellenőrzések referenciájával várjuk Önt, hat éve működő irodánkban! RAME \ Adi-ís KöuyvszakirtóKft. Szeged. Juhász Gy. u. II. lel.: 62/323-625. 425-229 E-mail: frame@liszanet.hu A december 15-ig megkötött jövő évi könyvelési szerződésekre díjkedvezmény! Jó keretben az Ön biztonsága! Ik Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Hírszerkesztőség: RÉTHIJ. ATTILA főszerkesztő-helyettes SZÁVAV ISTVÁN felelős szerkesztő Szerkesztők: V. FEKETE SÁNDOR, NÉMET TIBOR, PATAKI SÁNDOR, ZÉKÁNY JÁNOS. Rovatvezetők: SÜLI •JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) Publicisztikai szerkesztőség: ŐREI FERENC főszerkesztő-helyettes Szerkesztők: PANEK SÁNDOR (kultúra), KECZER GABRIELLA (umversitas), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság),.SZABÓ C. SZILÁRD (músor). Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Hódmezővásárhely 6800, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. Makó 6900, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. Szentes 6600. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. Csongrád 6640, Iskola u. 2. Tel./fax: 63/483-656. Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged. Pf.: 153. Központi telefon: 62/481-281. Kiadói titkárság: 481-720.481-222. Fax: 442-958. Szerkesztőségi titkárság: 481-320. Fax: 481-460. Sportrovat: 481-730. E-mail: szerkesztőség@delmagyar.szeged.hu Kereskedelmi igazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA Hirdetési titkárság: 420-819. Fax: 481-444. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67."Telefon: 466-847. Nyomdavezető: HOCZ PÁL Terjesztési vezető: JÁSZKUTI MIKLÓS Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetésben terjeszti a Média Logisztika Kft. Árus terjesztés: Délhír Rt. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN Tisztújítás az MTESZ-ben Régi-új klub az emeleten A Műszaki és Termé­szettudományi Egyesü­letek (MTESZ) Csongrád megyei szervezete no­vember 8-án tisztújító küldöttgyűlést tartott. Az MTESZ megyei elnö­ke dr. Valastyán Pál, a Szegedi Tudomány­egyetem innovációs igazgatója lett. A megújult MTESZ stra­tégiai programjával kapcso­latban nemrégiben azt nyi­latkozta lapunk hasábjain Gólya Pál ügyvezető igaz­gató: a tisztújító küldött­gyűlést követően még eb­ben az esztendőben nagy változásokra számíthat az a műszaki értelmiség, ame­lyik a Kígyó utcai Technika Házából a korábbi eszten­dők szellemi pezsgését hiá­nyolta. A Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesüle­tek megyei szervezete az el­ső lépést megtette. Novem­ber 8-án a tagegyesületek képviselői megválasztották az új héttagú elnökséget, élén dr. Valastyán Pál el­nökkel, az SZTE innováci­ós igazgatójával. A korábbi 4 alelnök he­lyett 6 tevékenykedik majd társadalmi munkában az MTESZ elnökségében: dr. Bicsérdy Gyula, az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Karának főigazgatója, dr. Fülöp Ferenc, az SZTE Gyógyszerkémiai Intézeté­nek tanszékvezető egyetemi tanára, Halápi Nándor, az Erdészeti Szakközépiskola igazgatója, Korponai Ist­ván, a Démász Rt. szegedi főmérnökségének főmérnö­ke, Scherer Ferenc, a Csongrád Megyei MED­NET Kht. informatikai igazgatója, valamint Tóth Kázmér, a Scabello Bt., va­lamint a Lignarisu-99 Kft. ügyvezetője. Gólya Pál MTESZ-ügy­vezető szerencsésnek tartja az elnökség összetételét, hi­szen gazdasági szakember éppúgy található köztük, mint egyetemi tanár. Mint mondotta, azért bővítették hattagúra az alelnökök szá­mát, mert a küldöttek igé­nyelték, hogy valamennyi terület képviseltesse magát a megújult vezetésben. A szerdai alakuló ülésen elha­tározták, konzultációs testü­letet is létrehoznak az el­nökség mellé. Az elkövetkező időszak­ban a Technika Házának hasznosítása a legfontosabb feladat. Az már bizonyos, hogy ide költözik az egye­tem és a hét megyei vállalat által alakított Kooperációs Kutató Központ, december elején pedig megint kinyit a híres MTESZ-klub. F. K. MA AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 14 órától szerepjátékklub; 19 órától Tankcsapda-koncert. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR Északvárosi fiókkönyvtárában (Gáspár Z. u. 6.) 16 órakor H. C. Andersen kiállítás nyilik a Somo­gyi-könyvtár és a Magyar-Dán Kapcsolatfejlesztési Társaság szervezésében. A BAROSS-VEDRES esték keretében 17 órakor a Horváth M. u. 2. sz. alatt dr. Rakonczai János nyugalmazott főiskolai nyelvtanár ismerteti dr. Feuer György Kanadában élő egyetemi tanár életrajzi regényét. AZ UJ AKROPOLISZ EGYESÜLETBEN (Berzsenyi u. 3.) 18 órakor: No-szinház Japán­ban. A Nő - apáról fiúra hagyo­mányozott tanítás; a színészi ha­tás eszközei - az átváltozás mű­vészete; p nevelés lehetősége a különböző életkorokban a szí­nésszé válás útján. Hegyeshalmi Orsolya és Lőrincz Laura előadá­sa. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ a Royal Szállóban 18 órakor: Ördögmuzsika palóc pásztorok emlékére. Vendég: Pál István, az utolsó hagyományőrző palóc du­dás. Házigazda: Nagy Gábor, a Népművészet Ifjú Mestere. HANGFORRÁS ZENEI MŰ­HELY a Forrás Szálló halljában 17 és 20 óra között. Házigazda: dr. Polgár Gyula. A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN (Temes­vári krt. 42.) Kováts Margit fes­tőművész emlékkiállítása. Meg­ajánló tekinthető: november 25-éig, va­sárnap és hétfő kivételével 10-től 18 óráig. A CORA GALÉRIÁBAN (Zápor út 4.) megnyílt Jójárt Er­zsébet keramikus, Kelemen Már­ta festő és Sávai Márta grafikus művészek kiállítása. Megtekint­hető: december l-ig, naponta 11­től 18 óráig. A STEFÁNIA GALÉRIÁ­BAN (Stefánia 10.) a Szegedi Szépmíves Céh „Alkotótelep 2000" kiállítása. Megtekinthető: március végéig, hétfőtől péntekig 10-től 22 óráig. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR odesszai fiókkönyvtárában (Szé­kely sor. 11.) megnyílt Bakacsi Lajos festőművész kiállítása. Megtekinthető,: a könyvtár nyit­vatartási ideje alatt. A MÓRA FERENC MÚZE­UM I. emeleti kiállítótermében Zsoldos János késes mester mű­helye címmel néprajzi kiállítás nyílt. Megtekinthető: április 1-jé­ig. A II. emeleti kiállító teremben Gepidák - kora középkori ger­mán királyság az Alföldön cfmű régészeti kiállítás megtekinthető: március 18-áig. Mindkét tárlat lá­togatása: naponta 10-től 17 óráig, kedden 10-től 15 óráig, hétfőn szünnap. A KÉPTÁRBAN (Horváth Mihály u. 5.) Bánvölgyi László szobrászművész kiállítása. A tár­lat megtekinthető november 19­éig, naponta 10-től 17 óráig, ked­den 10-től 15 óráig, hétfőn szün­nap, ugyanitt „Építészek Csong­rád megyéből" cfmű és Mráz Já­nos grafikusművész kiállítása. Megtekinthető: november 26-áig. A KASS GALÉRIÁBAN (Vár u. 7.) a szegedi Táltos Te­hetséggondozó Általános Iskola kiállítása. Megtekinthető: január 7-éig naponta 10-től 17 óráig, hétfőn szünnap, kedden 10-től 15 óráig. A FEKETE HÁZBAN (So­mogyi u. 3.) „Toronyórák lánc­cal" - fejezetek a szegedi órás­művesség történetéből, kiállítás. A NAGYÁLLOMÁS Resti éttermében Proszka Gyöngyi fes­tőművész kiállítása. Megtekint­hető az év végéig, naponta de. 10-től 20 óráig. ÓPUSZTASZEREN az em­lékparkban Patay László festő­művész gyűjteményes kiállítása megtekinthető az év végéig a Honfoglalás és az Attila-terem­ben. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR­BAN: könyvtárak a millennium tükrében. A magyar könyvtárügy történetét reprezentáló kiállítás a századfordulótól a 20. század vé­géig ismerteti jelentős könyvtára­inkat. A nemzeti könyvtár, a Ma­gyar Nemzeti Bibliográfia, a könyvtárosképzés, a könyvtári szaksajtó változásait követhetjük nyomon a kiállított dokumentu­mokban. Megtekinthető: decem­ber 13-áig. A BARTÓK BELA MŰVE­LŐDÉSI KÖZPONTBAN a „B" galérián Sinkó János festőmű­vész kiállítása. Megtekinthető november 18-ig, munkanapokon de. 10-től 18 óráig. HOLNAP A DIABETES EGYESÜLET a Csongrád Megyei Önkormány­zat Székáházban, Rákóczi tér 1. de. 8 órától, a diabétesz világnap alkalmából találkozót rendez. A SZEGEDI NŐK KLUBJA EGYESÜLET irodájában (Jósika u. 4.), 9=4ől 11 óráig dr. Újvári Márta tanácsadást tart „Női jo­gok" témában. A BARTÓK BÉLA MŰVE­LŐDÉSI KÖZBAN 19 órától Szegedi Szalon rendezésében: matematikus másképpen, ahol dr. Kalmár Lászlóról, dr. Rédei Lászlóról és dr. Szőkefalvi-Nagy Béláról emlékeznek. Vendégek: dr. Csákány Béla, dr. Csörgő Sándor és dr. Tandori Károly egyetemi tanárok. Házigazda: Tandi Lajos újságíró. MÓRA-BULI 21 órától a Kó­csagban, Dugonics u. 42. A JATE KLUBBAN 22 órától mi-csoda buli Almával és Molnár Lajossal. • AZ ALKOTÓHÁZBAN (Ár­boc u. 1-3:) mindennap 10-től 18 óráig tekinthető meg a megyei népművészeti kiállítás, meghívott kiállítók a Vajdasági Magyar Folklórközpont alkotó közössé­gének tagjai. Ma: 14 órától szövő szakkör. Holnap: 9 órától játszó­ház. Ma: ügyeletes újságíró Kéri Barnabás. Hívható 8 és 16 óra között a 06-20-9432-663-as telefonon. Lámpa. A tegnapi Csörög­ben egy olvasónk jelezte: sok kerékpáros közlekedik lámpa, kivilágítás nélkül. Szerinte a rendőröknek alaposabban kel­lene ellenőrizniük a közleke­dőket. Török József őrnagy, a Szegedi Rendőrkapitányság közlekedési osztályának veze­tője elmondta: közel egy hete tart az az akció, amelynek so­rán elsősorban a kerékpároso­kat ellenőrzik, különös tekin­tettel a drótszamarak fölsze­reltségére. Eddig négyszáz bringást állítottak meg, s kö­zülük ötvenen helyszíni bírsá­got voltak kénytelenek fizetni a kisebb-nagyobb mulasztása­ikért. Török Józseftől megtud­tuk: az akció még egy teljes hétig tart. Érdemes hát felké­szülni, s a pénzt a bírság he­lyett a kerékpár biztonsági be­rendezéseinek megvásárlására fordítani. Út. Már nem a Pepsi cég használja azt a klebelsbergte­lepi utat. amely a télikikötő fe­lé vezet - szögezte le Papp Zoltán, Hattyas önkormányza­ti képviselője. A városatyától azt is megtudtuk, régóta okoz gondot az út minősége, amely miatt a tegnapi Csörögben is reklamált egy olvasónk. Nem­régiben javították ki a burko­csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat november 19-ig, vasárnapig Kéri Barnabással oszthatják meg. Ügyeletes munkatársunk reggel 8 és 16 óra kö­zött várja hívásaikat a 06-20-9432-663-as rádió­telefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illet­ve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasó­ink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondan­dójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. latot, ám az útpálya már olyan rossz állapotban van, hogy csak egy új aszfaltréteg leteritése segít­hetne rajta. Papp Zoltán elmond­ta: egyeztetett az önkormányzat­tal, és azokkal a cégekkel is, me­lyek teherautói a polgárok kocsi­jai mellett az utat használják. (A Pepsi nincs már közöttük, hiszen a cég lerakata Algyőre költözött.) A képviselő szerint a megoldás az lehetne, ha a vállalkozások is „be­szállnának" az útépítés költségé­be, amelyet az önkormányzat mellett Papp Zoltán is támogatna képviselői alapjából. Az előzetes becslések szerint 5,2 millió fo­rintba kerülne az útépítés, ám az idei ütemezésbe már „nem fér bele" a beruházás. így leghama­rabb jövő tavasszal újíthatják fel a hattyasi kátyús utcát. Posta. Kovács Antal a 472­328-ról panaszolta, hogy egy Debrecenben, november 10-én feladott, neki címzett levél csak öt nap elteltével, ráadásul késő délután pottyant levélládájába. Szerinte 37 forintért meglehető­sen lassú a posta szolgáltatása. Széllné Tóth Ibolya, a Magyar Posta Rt. szegedi igazgatóságá­nak vezetője elmondta, a közön­séges levél olyan levélpostai kül­demény, melynek útja nincs nyomon követve, ezért nem le­het megállapítani, hol töltött útja során több időt a levél. A levelek egyébként sokszor nem közvet­lenül Szegedre érkeznek, hanem Budapesten keresztül kézbe­sítik őket. Széllné Tóth Ibo­lya hozzátette még: a közön­séges postai küldeményekkel kapcsolatban a cég nem vál­lal kézbesítési határidőt, en­nek ellenére - bár hasonló esetek előfordulnak - leg­többször már másnap a cím­zettek postaládáiba kerülnek. Gumi. Dr. Berek Imre két kolléganőjével a szerda esti IC-vel igyekezett haza Buda­pestről, egy akadémiai elő­adásról. A három mikrobio­lógust a vonat első osztályú kocsijában váratlan meglepe­tés érte: egy ülésen, egy kite­rített újságra dobva egy szemmel láthatóan használt gumióvszer hevert. Dr. Berek Imre sérelmesnek tartja, hogy ilyen előfordulhat. Ráadásul a kalauz, kérése ellenére sem volt hajlandó jegyzőkönyvet felvenni az ügyről, bár a gu­mit azonnal eltávolíttatta. A tudós szerint meglehetősen groteszk dolog, hogy közben a vonat hangszóróiból érte­sülhetett arról: az első osztá­lyú kocsikban - az utasok vé­delme érdekében - tilos a do­hányzás. lamaiiresi Ax Alvflsiai. ™ horoszkóp '"p KOS: A várako­zás az, amit legin­kább ki nem áll, ezért, ha lehet, megpróbál mindent lerövidíteni, jól jönnek ehhez a régi is­merősök. BIKA: Az ősz oly­kor rossz hangula­tot ébreszt önben, mint­ha a nyáron megint le­maradt volna valamiről, pedig ezt csak az ősz te­szi, nem az ön hibája. JJ" IKREK: Nagy ka­landra készül, de nem tudja eldönteni, merjen-e belevágni a ré­gi, fiatalos nemtörődöm­séggel, vagy hagyatkoz­zon tapasztalataira. <S9 RAK: Csak annyit vállaljon el az új feladatokból, amennyit el tud végezni. Megpró­bál együttműködni egyik rokonával anyagi nyereség reményében. a OROSZLÁN: Csa­ládja mindenben segíti, kivételes helyzet­ben van. Ön ezt tudja is, csak a kitartásával van a baj. A cél előtt tesz egy haszontalan kitérőt. np SZŰZ: Olyan üz­leti partnerre tesz szert, aki nagy mérték­ben megkönnyíti az éle­tét. Estére már kisebb összetűzése is lesz sze­relmével. MERLEG: Ba­rátnője arra biz­tatja, hogy legyen ön­maga, s csak azzal fog­lakozzon ami igazán ér­dekli. Ezt könnyedén meg tudja valósítani. M. SKORPIO: Néha kicsit hanyagnak érzi magát, és mivel tisztában van a gyengé­jével, megpróbál ellene tenni, mielőtt a főnöke is tapasztalja. NYILAS: Egy ré­——gi barát visszaté­rése felforgatja életét, és új megvilágításba he­lyezi az eddigi esemé­nyeket. Elgondolkodik szerelmi ügyein. BAK: Néhány hasznos tanáccsal segítheti barátját abban, hogy talpra álljon. Gyűjtse a tapasztalato­kat, hogy ne kövessen el nagy hibákat. VÍZÖNTŐ: A kö­zelgő határidő mi­att kapkodni kezd, és nem veszi észre a hibákat, amiket majd a felettese fog észre venni. Az pedig rossz reklám önnek. X HALAK: Néha megkeresi a kis­kapukat is, de nem ez a jellemző önre. Általában az egyenes utat választja céljai eléréséhez, még akkor is, ha hosszabb. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható ZÖLD számon tehetik meg. 06-80/821-821 Szombatonként a 466-847-es fővonalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom