Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-29 / 279. szám
SZERDA, 2000. Nov. 29. CSONGRÁD MEGYE 3 hírek MILLENNIUMI FILMSZEMLE". A Juhász Gyula Művelődési Központban nemrégiben megrendezett II. Millenniumi Megyei Filmszemle eredményei: I. helyezést szerzett Palócz Imre Litván golgota című filmje, II. helyezett Ratkai János Mítoszok földjén című alkotása, III. helyezést szereztek A kút, a Dunántúl az Alföldön, és Az agyag új élete cfmű filmek, melyeket a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Ipari Szakmunkásképző Kollégium Intézményegység diákjai készítettek. SEGÍTSÉG AZ ÁRPÁD OTTHONNAK. A Top Szabadidő és Tehetséges Fiatalokat Segítő Közhasznú Egyesület a Szegedi Árpád Nevelőotthonban lakó 50 zavarkorrekciós gyermeknek rendez Mikulás ünnepséget. A szervezők a - Szőregi úti otthonban 4-én 15 órától tartandó - program nagyobb sikere érdekében természetesen szívesen fogadják mások támogató részvételét is. Akinek ez módjában áll jelezheti Seres Zoltán programfelelősnek (06/20/ 9959409), vagy a 62/475-879-es faxszámon. Az egyesület egyébként hosszabb távon támogatni kívánja ezt az intézményt és reménykedik abban, hogy kezdeményezésének akadnak követői is. CSENGELEI ÚTÁTADÁS. Ünnepélyes keretek között holnap, csütörtökön 10 órától átadják a Csengelét Jászszentlászlóval (BácsKiskun megye) összekötő utat. A mazsorettek felvonulása után Sánta Ferenc csengelei polgármester mond köszöntőt. Á nemzetiszínű szalagot Boros Péter miniszterelnöki főtanácsadó vágja át. Az új „betonkígyót" Laczkó Ferenc plébános áldja meg. Az ünnepség végén - régi szokás szerint - egy sörös hordót gurítanak végig az úton. A gurításban többek között két országgyűlési képviselő, Endre Sándor és Vincze László is segédkezik. ROMÁN KATONAI ' EMLÉKMŰVET koszorúznak Szegeden a Belvárosi temetőben, november 30-án, csütörtökön déli 12 órakor. A II. világháborúban elesett román katonák tiszteletére emelt emlékművénél dr. Ványai Éva alpolgármester és Andrei Oancea, szegedi román főkonzul mond beszé. det, majd a főkonzulátus, a Honvédelmi Minisztérium, a szegedi polgármesteri hivatal és a szegedi román kisebbségi önkormányzat képviselői helyezik el a kegyelet koszorúit. FALUTÉLAPÓ-AKCIÓ ÚJSZENTIVÁNON. Immár hetedik éve rendezi meg Újszentiván önkormányzata, szponzorokkal együttműködve, a mikulásjárásként is emlegetett, a községben nagy népszerűségre szert tett falutélapó-akciót. Mint Jáger Richárd szervezőtől megtudtuk, az idén december 5-én, kedden, délután 4 órai kezdettel indul a három télapó, három krampusz a 240 csomaggal, a község családjaihoz. Az ajándékcsomagok azokhoz jutnak el, akik előzőleg igényelték ezt, de tíz csomagot önkormányzati támogatással kapnak a rászorulók. - ezek a betűk —' most még többet érnek! . ? I A szegedi MATCH jjr j f§ M áruház háromfordulos nyereményjátéka ^f? ^f^^ a harmadik forduló, a Szerencsekóstoló oktober 30-i és a fódíjak november 3-i sorsolásával véget ért. A Szerencsekóstolóban étkészletet nyertek: • Mohai Brigitta (Szeged) • Szaniszló Eszter (Mórahalom) • Papp Gyöngyvér (Szeged) A fódij. a 180 000 forintos MATCH vásárlási utalvány nyertese: * Kanyó Zoltánné (Kiskunfélegyhaza) 20 000 forintos MATCH vásárlási utalványt nyertek: • Kovácsné Éget Katalin (Hódmezővásárhely) • Tóth Péter Pálné (Szeged) • Limpek Lászlóné (Szeged) * Bíró Mónika (Szeged) • Jenei Nóra (Szeged) Köszönjük, hogy velünk játszottak! Továbbra is szívesen látjuk Önöket áruházunkban és újabb nyereményjátékainkon! MATCH Falugondnokok - falugondokkal „Szövik" a szociális hálót Vcmh&s M egy ez a szöveg, hogy a legnagyobb kormánypárt nagy árat fizet a koalícióért (a kisgazdákkal). Az igazság pedig az, hogy mi fizetünk. Jókor mondom, éppen amikor az uniós kukorica- és bor-bomba hatástalanítva lett, ahogyan erről Torgyán József a Foodapest megnyitóján beszámolt. Baráti csevegés ígérkezik a hazánkba látogató nagyhatalmú agrárfőbiztossal, az biztos - közölte a miniszter. Az uniós emberek akkor húzták föl magukat, amikor a magyar tárgyaló küldöttségből senki se tudta megmondani, hogy mégis mennyi kukorica termett itt az idén. Bár arról szól az EU és Magyarország megegyezése, hogy csakis előzetes konzultáció után és megfelelő indoklással lehet kiviteli tilalmat elrendelni, de egye fene - gondolhatták az EU-bürokraták -, ha már ezt nem tartják be a magyarok, legalább utólag közöljék adataikat és indokaikat. Néztek nagyot, amikor se az egyiket, se a másikat nem tudták kipréselni. Mérgükben azt mondták, ha kukorica-ügyben nem tudnak zöldágra vergődni a magyarokkal, akkor nem kukoricáznak, hanem vámmal büntetik a borainkat. Na, ez a dolog intéződött el valahogyan tegnap, olyan két milliárd plusz vámteher réme hárult el a borexportőrök feje fölül. Fátylat rá, mondjuk fásultan. Nem tétel ez sem, akárcsak az ajándék 100 vemhes üsző, meg az utánuk küldött 100 tonna lucerna. A kettő darab százas „csomag" összesen 30 millióért lett kiküldve, Kárpátaljára, egyrészt hogy ott is legyen tej, mint Szabolcsban, Szatmárban, másrészt hogy a marhák is egyenek. Az agrárminisztérium szabálytalanul jótékonykodott, mutatta ki egy ASZ-vizsgálat. A jótékony tejtöbblet nem mutatkozik a kárpátaljai gyermekek gyomrában, közölte egy ottani magyar. Ajándék marhának ne nézd a fogát, mondom én, amikor kiderül, hogy a Fradi alelnökének vácszentlászlói szövetkezetéből számoztak át Ukrajnába az üszők. £ s ez csak néhány - kukoricával, borral, marhával, lucernával terhes - nap. Négyszer 365 hülyeséggel terhes napért fizetünk, mint a katonatiszt. <£r bJl tUCt~ Bata Ferenc Öttömös polgármestere - jobbról Bálint László, ásotthalmi falugondnok és a balszélen álló Répási Imre (Szatmár) Csörszné Zelenák Katalint és a jobbról mellette álló egyesületi elnököt, Fibert Gábort, ásotthalmi látogatásuk alkalmával tájékoztatta az aktuális helyi problémákról. (Fotó: Schmidt Andrea) BEMUTATÓ HÉTVÉGE: DECEMBER 1-3. Születésének 200. évfordulóján A várva-várt új Opel Corsa megérkezett! Ismerje meg ezt a remek modellt, amely számos elemében kategóriájának győztese. Próbálja ki az elektronikus gázpedált, a sebességfüggő elektronikus szervokormányt, a programozható ablaktörlőt, a fedélzeti diagnosztikával (OBD rendszer) ellátott új motorcsalád erejét, az egyedien intelligens központi zárat, amely nem ismer nyitva felejtett ajtót... és a többi páratlan technikai újdonságot, amelyet az új sportos karosszéria rejt. Amtg Ön az új Opel Corsával ismerkedik, kérésére szervizünkben ingyenes tél előtti átvizsgálást végzünk az autóján, az Opel tulajdonosok pedig ingyenes környezetvédelmi vizsgát is kérhetnek. OPEL-©- RUPESKY 6728 SZEGED, Fonógyári u. 2-4. Tel.: (62) 424-800, Fax: (62) 424-888 Munkatársunktól Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából megemlékezést rendez a SZTE JGYTF Magyar Irodalom Tanszéke. Ma délelőtt 10 órakor Békési Imre egyetemi tanár elnökletével felolvasó ülés kezdődik a főiskola emeleti tanácstermében. Az előadók: Egyed Emese, Sánta Gábor, Galgóczi László, Gyémánt Csilla, Bene Kálmán, Bíró Zoltán, Máté Zsuzsanna, Madácsy Piroska és Sándor János. 16.30-tól a -emlékülés földszinti díszteremben „Ragyognak tettei" címmel Gyémánt Csilla rendezésében zenés irodalmi összeállítás hangzik el Vörösmarty műveiből és a kor romantikus magyar zeneirodalmából. Közreműködnek a SZTE Konzervatóriumának tanárai és növendékei, a SZTE JGYTFK Magyar Irodalom Tanszék Irodalmi Színpada, a SZTE JGYTFK Ének-zene Tanszék művésztanárai és hallgatói, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekesei. A falvakban élók szociális helyzete köztudottan az átlagosnál több kívánni valót hagy maga után. Ezért is vetődött fel még 1991-ben a falugondnoki rendszer kialakításának szükségessége. Napjainkra pedig már az ország mintegy hatszáz településén megszervezték ezt a szociális ellátást segítő szolgáltatást. Csongrád megye községeinek tekintélyes része kisebb-nagyobb külterületi, tanyás területtel is rendelkezik. Az ott élő lakosok, különösen az idősek ellátása, szociális helyzetének kezelése viszont komoly gondot okoz a helyi önkormányzatoknak. Éppen ezért a tíz évvel ezelőtt létrehozott falugondnoki hálózatba közülük többen bekapcsolódtak. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról a Csörszné Zelenák Katalinnal, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületének ügyvezetőjével beszélgettünk. - Milyen konkrét célok vezettek a falugondnoki rendszer kialakításához? - A tanyákon, a falvak külterületén élők élelmiszer, gyógyszer- és egyéb ellátási feltételeit igen nehéz biztosítani. Elsősorban az idősebb emberek esetében okoz ez komoly gondot az önkormányzatoknak. Éppen ez volt az alapja a modellkísérletként indított programnak, amely az ország településszerkezetének ezen sajátosságaiból adódó, történelmileg kialakult gazdasági, társadalmi fejlettségbeli különbségekből fakadó szociális ellátási egyenlőtlenségek csökkentését tűzte ki célul. A falugondnoki szolgáltatás személyi és tárgyi feltételeinek megteremtéséhez persze szükség volt és van állami támogatásra is. Szerencsére időközben a szociális törvény és a hozzá kapcsolódó szakmai jogszabályok, valamint a költségvetési törvény e célra meghatározott normatív támogatás jelölt meg. - Mindenki részesülhet ebből az állami segítségből? - Sajnos nem. Csupán a kétezernél kisebb lélekszámú településeknek jár ez a központi hozzájárulás. A Csongrád megyében működő tfz települési falugondnoki szolgálat közül ez többeket igen hátrányosan érint, így Ásotthalom, Rúzsa, Mórahalom, Forráskút sem veheti ezt igénybe, de a feladatellátást segítő autóvásárlásra kiírt pályázat lehetőségével ők is élhetnek. A kormány az idén is 190 millió forintot szánt új gépjárművek vásárlására. A bér, illetve a gépkocsi fenntartási költségeit azonban az önkormányzatoknak saját forrásból kell biztosítaniuk. A külterületi normatíva egyébként évente, személyenként háromezer forint, ami enyhítheti a pénzügyi gondokat, de a tényleges kiadásokhoz képest mégis igen kevés. Ezért, összességében elégedettségről, a problémák kezelésének megnyugtató, tartós rendezéséről nem beszélhetünk. - Változás nem is várható? - De igen. Amíg az állami támogatás 1998-ban csupán 900 ezer forint volt, tavaly, illetve az idén már megközelítette az egymilliót. A jövő esztendőben pedig egymillió négyszázezer forintra számíthatnak az érintett önkormányzatok. Ez az összeg a bér- és a működési költségek 70 százalékát fedezi majd, a hiányzó forintok biztosítása továbbra is a településeket terheli. Csongrád megye egyébként élen jár abban, hogy a nagy külterülettel rendelkező Mórahalom, Ásotthalom és Rúzsa külön fejlesztési programot dolgozott ki a a gondok kezelésére. N. Rácz Judit Megyei tisztújítás az MDF-ben Nemzeti elkötelezettségű politizálás Munkatársunktól Az elmúlt hét végén tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Demokrata Fórum Csongrád megyei szervezete. Az összejövetelen új vezetőséget választottak, s meghatározták az MDF politikai tevékenységének további irányvonalát Ezek szerint a párt tovább folytatja a nemzeti elkötelezettségű politizálást, a politikusok a különféle tisztségeket szolgálatnak tekintik, továbbá elítélik a korrupt, saját ügyeikkel foglalkozó parlamenti képviselőket, párttisztségviselőket, valamint az alacsony színvonalú, némely esetben primitívnek is nevezhető stílust a Parlamentben. Örömmel konstatálták, hogy az olajügyekben egyetlen MDF-politikus sem érintett, a párt országos elnöke, Dávid Ibolya, pedig a népszerűségi lista legelején található. A közgyűlésen megválasztották a megyei vezetőséget, melynek az alábbiak a tisztségviselői. Elnök: Balogh László (Szeged), ügyvezető alelnök: Móricz András (Szeged), általános alelnök: dr. Kószó Péter (Hódmezővásárhely), elnökségi tagok: dr. Kis Lajos (Szeged), Mikulán László (Csanádpalota), választmányi tagok: Gyömbér László (Szatymaz), dr. Mécs László (Szeged), Ternai László (Csongrád), Domokos László (Makó), Harmath Istvánné (Kistelek) és Magyar László (Szentes). A Magyar Demokrata Fórum egyébként megkezdte a 2002-es választásokra való felkészülést. Kiemelt fontosságúnak tartja a helyi problémák megoldását, s ebből adódóan a helyi önkormányzati ügyekben markánsabb véleményt fogalmaz majd meg a jövőben, hangzott el az MDF hétvégi tisztújító közgyűlésén.