Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-23 / 274. szám

CSÜTÖRTÖK. 2000. NOV. 23. FÓKUSZ 11 Az unió növelni akarja a fiatalok mobilitását \ Tanulmányúton a megyei múzeumigazgató A nyitott Európa ígérete Szarmata kiltCSek várták Amerikában A napokban Szegedre látogatott, és az európai uniós belsó átalakításról, valamint a fiatalok képzési mobilitásáról tartott előadást Paul Poudade francia nagykövet. A diplomata úgy véli, az átjárható Európának a fiatalok nagy hasznát veszik majd képzésükben. - Nagykövei úr, a francia uniós diskurzusban egyre hangsúlyosabb a fiatalok helyzetének témája. Milyen jövőképet nyújt az unió a fiataloknak? - Az új információs technológiák teljesen átalakítják a fiatalok kapcsolatait. Akár a médiáról, akár a kultúra vagy a képzés területeiről legyen szó. a fiatalok körében minden eddiginél jelentősebb szemléletváltás játszódik le. Nem kétséges, hogy egy jövendő Európának ezt figyelembe véve egy információs társadalom fejlődési modelljét kell kitűznie. Ezzel természetesen nemcsak új technológiák, hanem új, a fiatalokra jellemző értékek is járnak. A tolerancia, a másik iránti kíváncsiság és nyitottság Európa és a közösségi demokrácia mindennapos értékei lesznek majd. - Ön előadásában szegedi diákok és hallgatók előtt biztatóan beszélt arról az uniós mobilitási tervről,' amelynek végső célja az, hogy a fiatalok más országokban is részt vehessenek képzésekben. - Az Európai Unióban új elképzelések fogalmazódnak meg arról, hogy hogyan lehet elősegíteni a fiatalok mobilitását. Ha a fiatalok, a magyar fiatalok is, könnyebben mozognak, könnyebben találnak képzési lehetőségeket az európai országokban, azzal nemcsak jobban megismerik az európai kulturális sokszínűséget, hanem könnyebben jutnak munkához, és képzésük is többirányú lesz. Az unió hasonló mobilitásra törekszik a tanárok és pedagógusok tapasztalatcseréje, továbbképzése terén is. Végső soron ez a mozgékonyság teszi nyitottá Európát. Az egész a reneszánsz korra emlékeztet, amikor szintén határellenőrzés nélkül lehetett Európában mozogni. Margarite Yourcenar írónő példáját szoktam felhozni, aki Belgiumban született, franciául írt és a francia akadémia tagja lett, kitűnően beszélt németül és gyermekkorát Görögországban töltötte, s ebből a pályából egy jellegzetesen európai humanista író életművét hozta létre. - A fiatalok alig érdeklődnek az „eurokrata" unió közügyei iránt... - Mert általában kevésbé érzik sajátjuknak a közügyeket. mint a hatvanas-hetvenes években. A személyes siker és az egyéni boldogulás fontosabb lett. Az emberek személyes környezetük, családjuk felé fordultak. Sajátos módon, ahogyan a globalizáció kitágította a világot, és „világfaluról" beszélünk, úgy lehet a személyes lét falujáról is beszélni. A fiatalok ma Európában inkább polgárai e falujuknak, mint országuknak. Ugyanakkor egyre erősebb bennük az etikai igény egy szociálisan biztonságos, egyenlő esélyeket nyújtó Európa iránt. Én bízom ebben az Európában, bár ha előbb felkészült volna a vasfüggöny lebontására, akkor most Közép- és Kelet-Európa integrálása is könnyebben menne. - Ön mit gondol arról az aggodalomról, hogy a csatlakozás után a magyar munkavállalók túlságosan nagy számban indulnak majd meg a nyugatfelé? - Ezt azok szokták hangoztatni, akik valamilyen más okból ellenzik az unió új tagfelvételét. Én annál kevésbé tartok ettől, mert a magyarok nem szívesen utaznak: még az ország nyugati felébe sem költöznek el. hogy kihasználják a munkalehetőségeket. Különben ez a félelem elsősorban a lengyelek iránt fogalmazódott meg, akik nagy tömegben vállaltak munkát Németországban, de a lengyel életszínvonal emelkedésével ez a folyamat is alábbhagyott. Ha pedig a magyarok nagy számban döntenének úgy, hogy munkavállalóként boldogulnak nyugaton, akkor én elismerésemet fejezném ki, hiszen ehhez kezdeményezőkészség, valamint nyelvi- és szakmai felkészültség szükséges. Panelt Sándor Paul Poudade francia nagykövet az unió kapunyitását várja a decemberi nizzai csúcstalálkozótól. (Fotó: Miskolczi Róbert) Üvegházhatás: USA-EU-ellentét Klímakonferencia Hága (MTI) Az ENSZ égisze alatt Hágában folyó klímakonferencián nem simultak el a nézeteltérések az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai között az ügyben, hogy miként lehet csökkenteni a Föld felmelegedéséért felelős „üvegházhatást" okozó gázok légkörbe kerülését. Az idővel versenyt futó, 180 országot képviselő küldöttek ennek ellenérc még bíznak abban, hogy a péntek éjszakai határidő előtt sikerül létrehozni egy olyan egyezményt, amely gyakorlati lépéseket ír elő az egyre jobban felboruló földi éghajlat károsodása ellen. A keddi, zárt ajtók mögötti miniszteri tanácskozások egyelőre nem kecsegtetnek sok eredménnyel. Roger Ballentine fehér házi illetékes szerint az Egyesült Államok továbbra is engedményeket vár az EU-tól. Margót Wallström, az EU-bizottság fő környezetvédelmi megbízottja szerint a lassú haladás oka, hogy túl sok probléma szerepel a napirenden, és túl kevés az idő. A küldöttek szerint a záródokumentumtervezeten már eddig több mint 500 módosítást javasoltak. Az USA, a nyersanyagban szintén gazdag Ausztráliával és Kanadával együtt a világpiacnak szán nagy szerepet a planéta megtisztítására az 1997-es Kiotói Egyezmény alapján, amely megszabja a felmelegedést okozó gázok kibocsátása csökkentésének világméretű mértékét. Az EU ugyanakkor, a szegény országok többségétől támogatva, azt vallja, hogy minden fejlett ország elsősorban a saját gázkibocsátását csökkentse alapvető mértékben. Az EU különösen nehezményezi azt az amerikai tervet, amely megengedné a fejlett államoknak, hogy azt a széndioxidot, amelyet a fűtőanyagok égésénél elnyelnek az erdők, nem számolják bele a kiotói kvótákba. A tudósok szerint az olyan gázok, mint a szén-dioxid, a felmelegedés által megzavarhatják az időjárást, emelhetik a tengerek szintjét, így áradásokat okozhatnak, tönkretehetik a mezőgazdaságot, és hozzájárulnak olyan betegségek terjedéséhez, mint a malária vagy a dengue-láz. Dr. Vörös Gabriella szerint a magyar muzeológusoknak nem kell szégyenkezniük. (Fotó: Tésik Attila) Nem tévédünk nagyot, ha azt álI í t j u k , hogy Csongrád megye múzeumi szervezete a legjobb az országban. Köszönhetö ez a nagyszerű elődök - gondoljunk csupán Móra Ferencre meg dr. Trogmayer Ottóra - munkálkodásának, no és annak, hogy a pár éve kinevezett főigazgató, dr. Vörös Gabriella is mindent elkövet a kulturális értékek védelméért és gyarapításáért. Nem véletlenül kérték fel az igazgatónőt a szaktárca illetékesei, hogy az amerikai tanulmányúton résztvevő hétfős csoportban ó képviselje hazánk valamennyi megyéjének múzeumi hálózatát. Számos élménnyel és idehaza is megvalósítható ötlettel tért haza egy Egyesült Államokból dr. Vörös Gabriella, akinek a javaslataira a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában is számítanak. Nem véletlenül esett a szaktárca illetékes vezetőinek választása dr. Vörös Gabriellára, aki hétfős delegáció tagjaként amerikai tanulmányúton vett részt. Csongrád megye múzeumi szervezete ugyanis talán a legjobbnak számít szakmai berkekben, s ez köszönhető annak, hogy a főigazgatónő olyan nagyszerű elődök örökébe lépett, mint például Móra Ferenc és dr. Trogmayer Ottó. Rajtuk kívül persze még sokan munkálkodtak térségünkben a kulturális értékek védelméért és gyarapításáért. A megyei múzeumi szervezet élére pár esztendeje kinevezett dr. Vörös Gabriella pedig igyekszik úgy tevékenykedni, hogy az megfeleljen a hely szellemének, és a kor elvárásaihoz igazodva haladjon tovább az elődei által kijelölt irányba. Az egyesült államokbeli tanulmányúton az igazgatónő hazánk valamennyi megyei múzeumi szervezetét képviselhette. Ez már önmagában is nagy megtiszteltetést jelenthet számára, a jövő szempontjából meg különösen. Hiszen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője, Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet azt írta dr. Vörös Gabriellának, hogy személyére megyei múzeumi hálózatot irányító vezetőként számítanak, aki az amerikai tapasztalatok birtokában hasznos tanácsokat adhat a szaktárcának és más illetékes szerveknek, intézményeknek a múzeumok regionális átalakításához. Szóval az igazgatónő ilyen „szemüvegen" át is nézte a köz- és magángyűjteményeket az Egyesült Államokban. - A programunkat úgy állították össze, hogy mindenféle múzeumot megismerjünk, a legkisebbtől az óriásig - mondja dr. Vörös Gabriella. - Láttunk alapítványi intézményt, amely egy magángyűjteményből jött létre. De Washingtonban például megnéztünk olyan hatalmas intézeteket, amelyek az egyetemekkel együttműködnek, és a múzeumok is ennek a részei. És voltunk olyan múzeumban is, amely valójában nem is múzeum. Mint kiderül: ezt a gyerekeknek alakították ki, a neve pedig „Please Touch Museum", azaz „Kérlek, érints meg!". Az épületben bölcsődésekkel és óvodásokkal találkoztak, akik „egy kicsinyített, működő világgal ismerkedhettek". A baromfiudvar teli volt jószágokkal, s a gyerkőcök szemmel láthatóan jól érezték magukat. - Ennek semmi köze a múzeumhoz, hiszen gyűjteménye sincs, de óriási az igény rá. Meg is kérdeztem, hogy miért nevezik mégis múzeumnak, ám maguk sem tudták megmagyarázni mondja az igazgatónő. Melyik működtetési forma a legjellemzőbb? Vegyes a kép: vannak állami, városi és alapítványi gyűjtemények. Izgalmasnak és itthon is megvalósíthatónak találta dr. Vörös Gabriella az intézmények szponzorálását. Ott a pénzadományok függvényében különböző kategóriákat alakítottak ki. Ami érdekes: a támogatók egy-egy programra adják a dollárjaikat. Szintén érdemes lenne átvenni az igazgatónő szerint azt a gyakorlatot is, hogy az amerikaiak a nagy kiállításokat évekre előre tervezik meg. A washingtoni művészeti múzeumban például már most tudják, hogy 2005-ben milyen tárlatot rendeznek, s ehhez várják a szponzorok támogatását. New York örökké emlékezetes marad Vörös Gabriellának. A világhírű Metropolitan Múzeumban olyan csoda várt rá amelyre legszebb álmaiban sem gondolhatott. Ott is, mint nálunk, a bejáratnál kifüggesztik az éppen aktuális tárlatok címét. Az igazgatónő persze hogy kiszúrta a szívének oly kedveset: „Szkíta és szarmata aranykincsek Eurázsiából". Dr. Vörös Gabriella kutatási területe ugyanis a szarmata kor, s a szakirodalomból jól ismeri ezeket a tárgyi emlékeket. Ám egészen más a könyvben nézegetni őket, mint a maguk eredeti valójában rájuk csodálkozni. Ennek a látványnak az igazgatónő régész énje örült a leginkább. A másik élménye philadelphiai. Európa számos gyűjteményéből vitték oda Van Gogh festményeit. Ennek megszervezésére persze vannak munkatársak. A legnagyobb művészeti múzeumokban például 15-20 művészettörténészt foglalkoztatnak, és melletük 60 szakember azért dolgozik. hogy - úgymond - eladjon egy-egy kiállítást. S akkor még nem szóltunk a múzeumpedagógusokról meg a tárlatokhoz kapcsolódó butikokról, ahol a műtárgyak ízléses másolatát árulják. Ezt a múzeumban hitelesítik. Sőt, olyanra is látott példát az igazgatónő, hogy egy világhírű festményről elkészítették azt a csodálatos gyűrűt, melyet a vászonon megörökített hölgy viselt. S az ékszert veszi és viszi ám az amerikai közönség. De ez már az üzlet és a pénz világa, ebbe ne is menjünk bele, mert ott minden arról szól. Még akkor is, ha a nagy közgyűjtemények díjtalanul látogathatók. - Üzlet a múzeum is, persze nem az a lényeg, hogy az legyen, ám az is hozzátartozik - mondja az igazgatónő. Szerinte nekünk nem kell szégyenkeznünk, mert a Nemzeti, a Néprajzi Múzeumunk, s nem utolsósorban a szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállja az összehasonlítás próbáját. Mi is nagyon gazdagok vagyunk, csak Amerikában a méretek mások - nyugtázza. S nekünk persze ott a felbecsülhetetlen eszmei értékű kulturális örökségünk, a szellemi és tárgyi hagyaték, amelyre nagyon büszkék lehetünk. Ha ezeket - dr. Vörös Gabriella terveinek megfelelően - kihozzák a raktárak mélyéről vagy beengedik oda a közönséget, miként az Egyesült Államokban látta, akkor még meg is előzhetjük a nálunk fejlettebb országokat. Hiszen a magyar nemzet annyira gazdag kulturális értékekben, hogy egy-egy színvonalas kiállítás megrendezéséhez nem a világ másik feléről kell kölcsönkérnie a tárgyakat. S ezt nem egyfajta nacionalista szólamnak szánja e sorok (rója... Baléxsi Irén