Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-06 / 235. szám

12 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2000. OKT. 6. Rúzsa: Kerékpárverseny Munkatársunktól Az idén hatodik alkalommal rendezik meg a rúzsai kerékpárversenyt. A kerekezni vágyókat holnap, szombaton 9 órára várják a helyi művelődési ház elé. Nyolc kategóriában, korosztályonként indulhatnak az érdeklődők, a nem rúzsai lakosok viszont csak az abszolútban állhatnak rajthoz. A 10 órai indulás után a versenyzők végig tekernek Rúzsán, majd Ottömös és Pusztamérges érintésével visszaérkeznek a kiindulási ponthoz. A táv összesen 22 kilométer. Versenykerékpáron és citybike-on kívül bármilyen más bicajjal lehet nevezni. Az első helyezett egy kerékpárt nyer. A verseny után a művelődési házban este 8 órától nosztalgia diszkóba várják a táncos lábúakat. Sándorfalva: Buszkitüntetés Elégedett Sándorfalva önkormányzata a Tisza Volán Rt. szolgáltatásaival. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a közelmúltban kitüntették a buszosokat. „A Tisza Volán Rt. fennállásának 50: évfordulója alkalmából, Sándorfalva közforgalmú helyközi autóbusz közlekedéséért kifejtett munkája elismeréseként a Helyközi és Távolsági Személyszállítási Üzletág részére Sándorfalva bronzplakettet adományozok" olvasható azon a díszes oklevélen, amit Darázs Sándor polgármester írt alá. A bronzplakett átvétele után Csaba István üzletágigazgató elmondta: rendkívül büszkék erre az elismerésre, ugyanis a Tisza Volán életében ez az első alkalom. amikor egy község ily módon ismeri el munkájukat. „Természetesen nemcsak üzletágunk tevékenységének jutalmaként értékeljük ezt a nemes gesztust, hiszen ahhoz, hogy a sándorfalviak közmegelégedésére végezhessük szolgáltatásunkat, a Tisza Volán teljes kollektívájának összehangolt, jó együttműködésére van szükség - hangsúlyozta az igazgató. Majd hozzátette: a Tisza Volánosokat az a cél vezérli, hogy Csongrád megye valamennyi kisebb s nagyobb településén úgy meg legyenek elégedve az utasok a busztársaság munkájával, mint Sándorfalván. Szeged: Homlokzatavatás Munkkatársunktól Ma, pénteken. Szegeden ünnepség keretében, 10 órai kezdettel avatják a Deák Feren utcai FVM-hivatal székházának homlokzatát. A vendégeket a sándorfalvi citerazenekar fogadja, majd a Himnusz elhangzása, Mátó József szavalata és Antal József hivatalvezető köszöntője után prof. dr. Mucsi Imre Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára avatja föl a műalkotást és mond ünnepi beszédet. Az épületet dr. Kiss Imre püspöki helynök szenteli fel. Meddig élhet bennünk a remény? A föld kiadja, amit lehet... Amit a föld megterem, attól nem kéne félni - vélik sokan. És ezt vallják a mórahalmi krumpliásók is. (Fotó: Gyenes Kálmán) Nincs jó világ mostanában. Aki a főidből él, legalább is ezt mondogatja lépten-nyomon. Drága a bolt, kevés a kereset. Sok a fizetni való, nincs becsülete a munkának. A minap Sándorfalván, Zsombón, Domaszéken, Mórahalmon váltottunk erről néhány mondatot. Gács Sándor azt mondta: nem gondolta volna, hogy idáig fajulnak a dolgok. Mint munkásember eddig se volt elkényeztetve a rendszer által, mi több: szenvedett is miatta és teljesen elkeserítőnek tartja, hogy nagyon sok társának a rendszerváltással „szinte a hátához vágták a munkakönyvét". Igazából azt rúghattak ki a fejesek, akit akartak, ő már a nyugdíjas évek közeledtével kútfúrással egészítette ki a kenyérkereső foglalkozását, és ezt a munkát nem számolták a nyugdíjához, ezért ha nem lenne otthon kert, abban zöldség, meg aprójószág, nem is tudná, hogy mit is ennének. Igazságtalannak tartja, hogy manapság senki nem törődik a munkásemberrel. Körbenézve a maga környezetében azt tapasztalja: addig kell a melós, míg „meghajthatják, mint Singer a varrógépet", és ha kihajtották belőle az erőt, mehet a búsba. Szép jövő elé nézünk, ha a múltunkat néz/ük. Aombói útitárs, ki a fórrá skúti buszf várta épp, azt hozta föl a mai bajok legfőbb okának, hogy nincs idő és lehetőség beletanítani a gyereket a régi világba. Mikor mondom, hogy ezt már igazából nem is kéne, kicsit megfed tekintetével Valérká néni. (Csáti Mártonná). Azt mondja, hogy azok, aki nem fogták igazából a dolog tollát és akiknek nem fűlt a foguk a munkához, rossz példaként szolgáltak. Nem úgy most. Most, akiknek az Isten szerencsét adott, benne voltak a közös vagyonának a szétosztásában és maguknak kacsmartak meg majdnem mindent, közben meg a nyugdíjasoknak szinte kiszúrták a szemüket a semmivel. Akik így cselekedtek, azok nem eshetnek rossz megítélés alá. A törvény nekik ad igazat. A gazdagoknak adja a lehetőséget, hogy kényükkedvük szerint alakítsák a szabályokat. Senki nem sírja vissza a Kádár-rendszert - hallottuk a mórahalmi iskola előtt, de amikor még az emberek bejárhattak a munkahelyükre, és amit a háztáji termett, el tudták adni. akkor úgy érezték, hogy van értelme a gürcölésnek, a lemondásnak, a haladás miatti kuporgatásnak. Mórahalmon is, mint a környező helyeken máshol, hirtelen nagyok lettek a különbségek vélte Szöginé Marika, aki korábban a Seprű- és Ecsetgyár mórahalmi üzemében dolgozott. A gazdagodásra és a szegényedésre is tudná sorolni a példákat. Amiért nem tesszük, az, hogy senkit se sértsünk meg, azzal, hogy sorsát kiragadjuk a többi közül. (Pedig előbb-vagy utóbb meg kell tennünk, nem élhetünk strucc módjára, merthogy a fejünk a rossz képnél maradva jócskán a homokban...) Szögiék igazán azon lepődtek meg, hogy az egyik sorstársuk mindenképp bérest szeretne fogadni az állataihoz. Olyan embert, aki megbízható, akit spkan ismernek. Közös ísfnerősük gyerekére gondolt, akit szívesen venne magához - az állatai közé. Akkor gondolt csak bele igazán, amikor Szögiék visszakérdeztek: te odaadnád máshoz a fiadat? Itt álljunk meg mi is egy szusszanásra... Minek is nézünk majd elébe? Majoros Tibor Kedves Környékbéliek! M

ost, hogy rövidesen belevezetődünk kedves mindnyájukkal a zöldség- és a virágpiac nagybani rejtelmeibe, merthogy a hét végén, témában balástyai fesztivál zajlik, igazán ne vegyék kérkedésnek, de eszembe jutott az a régi szép idő, amikor jómagam majdnem zöldséges kofa lettem. Egészen pontosan: útszéli fölvásárlóként, utánfutós kupééként mutatkozhattam be a budapesti Bosnyák-piac nagybani közönségének. Megjegyzem, rögtön az érkezésünk után a koraesti melegedőben, mert akkor még a balástyai, kisteleki, csengelei zugportékások koraeste érkeztek az éjfélkor nyitó, éppen csak hajnalig üzemelő. Bosnyák téri elárusító helyre, fölhívta a figyelmem egy mákostésztafejű, toprongyosnak is jellemezhető ember, hogy akit nem ismernek az idevalósiak, mármint a beavatott piacolók, annak először vele kell jóba lenni. Mutassam meg neki, hogy mit hoztam, ő majd intézkedik. Ezt-e ! - mutattam neki jellel, (kart keresztbe a másikra) és még forralt borral se hevítettem, hogy valamiképp mégis bevegyen a bosnyáki nagyok csapatába. A kupeccé válásomhoz legyen annyi elég, hogy azí a bátyám földjén termett tallópaprikára alapoztam. A portéka remek volt, apró haj lett csupán, hogy a szedés hajnalán megcsapta kicsit a fagy. Lulu, a volt osztálytárs viszolygott minden ládát teherautóra rakni, de beállt véle az esti-pesti piacra. Bennem élt a gazdák ősi turpissága, még itthon szépen megszíneltiik a ládákat egészséges, mutatós tallópaprikával, és a kupecok pénzvágyó mohósága, hiszen Krisztus koporsóját se őrizték ingyen, ráijesztettem a bátyámra, két forint ugorjon már le kilónként, előre! A Mákostésztafejű kívánja... Dagadt a keblem, remek az üzlet! Amikor a villanyvilágítás nélküli feketeplaccra érkeztek az elemlámpás kereskedők, mint egy igazi kupec, pakoltam zsebbe a pénzt, vettem el sorra a kis cetliket, amiért a hajnali hordár majd nagyot kurjant. Világosodással a gyors hordárok vitték a mi szépen színezett tallópaprikánkat, mint a cukrot, mígnem az egyik vissza nem jött. „Kétszer vesz, ki gyorsan vesz - gondoltam, de félrehívott, s kért, hogy csendben adjam vissza a főnöke pénzét. Nem mondta, hogy átvágva érzik magukat, de sziszegett. A tizedik már üvöltött, és az összes hordártársát odacsődítette. Lulu, a sofőr, belebújt pokrócába, a bátyám állta a rohamot, próbálta menteni legalább a színező paprikát, mígnem a reggel érkeztével jöttek a kispénzű lakótelepiek és az összes otthagyott portékát túrták, válogatták. Vitték a javát, ahogy tudták. Mikor láttak bennünket - merthogy a veszteség, az mind a bátyámat illette - sokan tisztességgel fizettek, ha nem is azon az áron, mintha a sarki kereskedőtől vették volna, és némelyik még ajánlotta a lesómnak, hiszen azonnal lerítt rólunk, hogy beütött a baj: próbálja más pályára tuszkolni a társát! £

Itelt azóta majdnem harminc év s nyilván a kedves környékbéliek is tapasztalhatták: a kupecoló elv jó volt! Ét és virágzik. A mai balástyai zöldség és virágkiállítás, ahol az igazi piacolók cserélnek majd véleményt, választ adhat erre a kérdésre. (A részletek a keddi Kitekintőben!) A kupecmunkától már rég eltántorodva köszönti Önöket, mindnyájuknak szorgos helytállást kíván: JttAjertb ttL&trr Milyen piacra jár? A falusi hírközlő Kószóné Molnár Cecília, domaszéki háziasszony: - A szegedi Mars térre járunk, busszal. Zöldséget soha nem vásárolunk boltból, mindig frisset veszünk, és mindig a piacról, ha épp nincs belőlük a kertben. Vegetáriániusok vagyunk, fogy nálunk a zöldség. Azok legtöbbjét a kert ki is adja. Kora tavasszal a reteket, salátát, újhagymát, ilyenkor, ősszel a többit, később meg a póréhagymát. kelbimbót, brokkolinit. Közben megterem az eper, a málna, és a szezon gyümölcsei. A mi kis gazdaságunkban egész évben nyílik a virág, ha akarunk kötni egy szép csokrot, azért se kelljen pénzt adnunk. A gyermekek - Barnabás. Flóra, Benedek - ki hogy ér rá, úgy segít az otthoni munkában, a piaci bevásárláskor. Takó József, volt BM dolgozó: - Szegedi vagyok, de jó tíz éve már kijárok Zákányszékre. Elárulom: együtt élek egy asszonnyal. A kertünkben megterem minden, ezért én a piacra nemigen járok. A szükséges bevásárlást, mert mindent, azért nem lehet a kertből előteremteni, ha rám bfzzák, a boltban intézem. Részben azért mert alkudni se kell, részben azért, mert a bolt esik közelebb, és ezt az utat kerékpárral kényelmesen megjárom. Szeged ide, ugye, olyan jó húsz kilométer. Nem mondom, hogy nem voltam még a Mars téri piacon, vagy a dorozsmain, de árulni nem járok egyikre se. Amit a zákányszéki kert terem, az mind elmegy a családnak. Friss, olcsó, és mondanom se kell: jobb is! Az ember és a fája? (Fotó: Gyenes Kálmán) Munkatársunktól Az embernek sok mindene lehet, talán még Tája is. Igaz, a szegedi Urbán Ferencnek a domaszéki bolt előtti nagyfa, amit épp a fotózás kedvéért szemlél, nem mindennapi tájékozódási pont, de a falubelieknek már az lehet. Aki arra jár cetlit, házi hírt lát annak vastag törzsén, mint egy hirdetőoszlopon és azt tudja meg általa, hogy a kukorica, a sertés már bátran cserélhet gazdát, elérkezett a hizlalás ideje. A doSzögi Illésné: ecsetgyári rokkantnyugdíjas: - Amíg lehetett, itt az Ecsetben voltam húzó. Az üzemi munka után, meg az otthoniból nagyjából ki lehetett számolni, mi mennyit hoz a konyhára. Csináltuk, haladtunk. Tudtunk építeni. A föld termett, vittük a piacra. Volt értelme a korai kelésnek. Most a kofa teszi el hasznot. A férjem sofőr, látja, hogy ez jó ideje így megy. Apósomék fölhagynak a gazdálkodással Asotthalmon. Egész életükben megállás nélkül gürcöltek, öregkorukra mégis nullára mennek. Milyen világ lesz itt? A testvéremék tanyájánál a drága pénzen ültetett közös szőlőt meg se metszették. A földet alóla vissza nem adják... A lányunk hentesnek tanul. Reménykedjünk?! Mire?! Szűcs Istvánné, mórahalmi újgazda: - A család visszavette az ősi birtokot. Hárman kerültünk egymás mellé. A termést a Mórakert Szövetkezethez hordjuk, nekik adjuk le. Se a dorozsmai, se a pesti nagybanira nem járunk. A mindennapi enni valót a boltból vesszük. Még szerencse, mert ha még kenyeret is sütnénk, tehenet fejnénk, olyanok lennénk, mint régen a mamáék... Se éjjelünk. se nappalunk. Tapasztalhatjuk, hogy aki világéletében a földből, a piacozásból élt, csak az tud igazán jól alkalmazkodni az élet ilyen meg olyan váltásaihoz. Olyanok, mint mi, akiket nem a föld művelésére képeztek (Piroska párttitkár volt Mórahalmon. A Szerk.) - azok már nehezebben szoknak vissza a tanyai életre... maszéki hírmondásnak ez a formája a leggyorsabbnak és a legpraktikusabbnak mutatkozik és hisszük, hogy nagyon olcsó is. Persze, nem szerez az eladni való portéka hollétéről annyi ember tudomást, mint mondjuk ha a közlendőt a Délmagyarba tennék bele, de azért, akik az otthoni piacolásban érdekeltek. rá-rápillantanak a falusi hirdetés fájára. S ha azt látják, hogy gyorsan cserélődnek a cetlik, a hírközlő fa jó szolgálatot tett. I