Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-02 / 231. szám

6 HELYI TÜKÖR HÉTFŐ, 2000. OKT. 2. Simái Mihály 65 éves Könyvet és újságot is kapott ajándékba a 65 esz­tendős Si­mái Mihály pénteken este, amikor iróbarátai, verseinek és prózájának olvasói társaságában ün­nepelhetett. A Mihály-nap­ra időzített születésnapi köszöntő alkalmából ki­adója, a Bába és Társai lepte meg Tündérkará­csony címú gyermekvers­kötetének színes rajzokkal illusztrált második kiadá­sával, a Szegedi Írók Tár­sasága pedig a róla szóló írásokból szerkesztett al­kalmi újsággal. Egykori lapjának, a Délmagyaror­szágnak interjút adott - a gyermekirodalmi folyóirat, a Kincskereső szerkesztő­ségében. Ahol 17 évig fö­szerkesztöhelyettes, há­rom évig főszerkesztő volt. - Nem úgy néz ki ez az iro­da, mint egy eleven szer­kesztőség szobája... - Bár a Kincskereső imp­resszumában ma is szerepel a nevem, az van utánaírva, hogy főmunkatárs, valójában azon­ban nem sok közöm van a fo­lyóirat mai, siralmas helyzeté­hez. Öt évvel ezelőtt, amikor nyugdíjas lettem és átadtam a főszerkesztői posztot, 17 és fél­ezer volt a példányszámunk, most 3 ezer körüli és nem tu­dom, hogy ebből mennyi kerül valójában az olvasókhoz... A barátaimmal, szerkesztőtársa­immal megpróbálunk valamit csinálni a Kincskereső meg­mentéséért. - Hányadszor kell megmen­teni? - Nem is tudom, sokadszor. A Kincskereső története szinte a megmentéseinek története. De 1974 óta mégis létezik, mint országos teijesztésű folyóirat és én alapítóként érdekelt vagyok az életbenmaradásában. Akár­.,Élvezem a vidám nyugdíjas életet". (DM-fotó) hogyan is, ez az egyik életmű­vem. - Sok sikert kívánok! A má­sik, a költői életmű bizonyá­ra jobb helyzetben van. Mi­vel gyarapodott mostaná­ban? - A Fényörvények című, 1997-ben megjelent kötetem óta (rtam vagy 15 verset. Job­bára a Tiszatájban jelentek meg. - És a próza? - Többször eljutottam már a kéjes gondolatig, hogy új pró­zai művet is írjak... Viccet fél­retéve: egy önéletrajzi regényen gondolkodom. A ctme már megvan: Utazás Sorsiróniába. De valami még késlelteti, hogy nekifogjak. Talán a remény, hogy van még időm... Az is le­het, hogy nagyobb távolság kell ahhoz, hogy kellő ön- és sors­iróniával tudjam szemlélni a dolgokat. Ami velem történik és ami a mi vidékünkön történ­ni szokott. - Mi a jellegzetessége a mi vidékünk történéseinek? - Fel-felcsillan a remény, aztán ismét és ismét a sötétség­gel kell birkózni. Tudom, ez nem hangzik valami szívderítő­én, de attól még igaz. Szem­élyes szerencsém, hogy az idő haladtával képes vagyok egyre bölcsebb rezignációval és iró­niával szemlélni a fizikai lét is­métlődő jelenségeit. Talán mert tudom, hogy az emberben meg­lévő fizikai, érzelmi, szellemi, lelki szférák együtt vannak, s a magasabb régiókban zajló kris­tályosodási folyamatnak hála, el lehet választani a lényegest a kevésbé fontostól. Isten nélkül én már nem tudom a világot látni, s ha az ember eljut hozzá, akkor képes megteremteni ma­gában a harmóniát. Sokáig én is hittem József Attila igazságát: „A költő, ajkán csörömpöl a szó, / de ő, az adott világ vará­zsainak mérnöke, / tudatos jö­vőbe lát / - s megszerkeszti magában, / mint ti majd kint, / a harmóniát." De kint nincs har­mónia. Összekutyulás van. Csak a belső harmónia segíthet -élni benne. - A szürkeségből a fénybe kiemelt, megtisztult lélek nagy erő. De engem azért a fizikai hétköznapok is érde­kelnének. - Ahogyan énekművész ba­rátom, Gyimesi Kálmán szokta Tony szerepében: Dolhai Attila Operával is próbálkoznék ## n Huszonhárom éves, Budapesten ét, tanítói diplomával rendelkezik, és a West Side Story nyári előadásai idején nősült meg a Tony sze­repében bemutatkozó Dolhai Attila. - Tony az első szerep, amiben a szegedi közön­ség láthatja. Mit árul el önmagáról? - Amióta az eszemet tu­dom, mindig énekes szeret­tem volna lenni. A zsámbéki tanítóképző főiskolán sze­reztem diplomát, majd egy meghallgatás után bekerül­tem Gór Nagy Mária Kato­nadolog című produkciójá­ba. Onnan ajánlottak András szerepére abba a Jézus Krisztus szupersztár-elő­adásba, amit tavaly nyáron Nyíregyházán csinált meg közösen a helyi és a debre­ceni társulat. Ott ismertem meg Rogács Lászlót, akinek a bíztatására elmentem a miskolci Elisabeth-produk­ció kapcsán tartott meghall­gatásra. Kerényi Miklós Gá­bor Szegeden is ismert ren­dezésében Rudolf szerepét kaptam meg, amit ebben az évadban is játszom. A ta­vasszal Kerényi tanár úr Dolhai Attila a nyári Jet-csapatból lett főszereplő. (Fotó: Miskolczi Róbert) szólt, hogy készüljek fel Tony szólamából a szegedi meghallgatásra. A Jet-csapat tagjaként benne voltam már a Dóm téri West Side Story­ban is. Jó, hogy végigcsinál­tam a nyári próbaidőszakot, mert alaposan megfigyelhet­tem a főszereplőket. Most kevés időnk volt a próbára, elsősorban abból kellett épít­keznem. amit a nyáron lát­tam-hallottam. - Milyen zenei előkép­zettséggel rendelkezik? - Három évig klasszikus gitáron tanultam, de abba­hagytam, mert nem sikerült megfelelő tanár-diák vi­szonyt kialakítanunk az ok­tatómmal. Autodidaktaként kezdtem el énekelni, rövid ideig Rajki Judit művésznő­höz jártam, majd Sík Olga néninél folytattam volna to­vább, de a színházi munkáim MA - ezek a betűk most még többet érnek! volt elharsogni, ha kérdezik: „Ember jobban nem lehet!" Él­vezem a vidám magyar nyugdí­jas életet. Több időm jut a ter­mészetjárásra és mivel már in­gyen utazom, büntetlenül kirö­höghetem a csíkos ellenőröket, akik azelőtt mindig üldöztek... Jobban ápolom ajjaráti kapcso­latokat. És azért időnként még fölvállalok egy-két „ügyet", mint a Kincskereső-mentés vagy a fiatal tehetségek segíté­se. A Mesterek könyveit olva­som, Hamvas Bélát, Rudolf Steinert, nagy jógik írásait. Ta­nulok gyerekektói, akiktől le­het, mert sokkal nagyobb a bel­ső világuk, mint a felnőtteké és csupa fény. Tudom, hogy segí­teni kell nekik: ne váljanak szellemi hajléktalanokká, ha­nem leljék meg saját szellemi hazájukat. - A színészektől, ha megér- §[ nek tekintélyes születésnapo­kat, szokás megkérdezni: van-e még szerepálma? - Az én álmom az, hogy jó vagyok, nagy szívem van. Az az álmom, hogy áradjon ki be­lőle nagy-nagy szeretet az em­berekre, a Földre, a természetre. Sulyok Erzsébet Szeptember 18. és október 29. között haromfordulos ^Rff^ nyeremenyjatek a miskolci és szegedi MATCH aruhazakban! Gyuttse az 1500 forint feletti vasáriások után a pénztáraknál átvehető M, A, T, C vagy H betűvel ellátott mafneákat és ragassza fel őket a MATCH feliratú kuponra. Ha a betelt kuponokat adataival kitöltve bedob­ja az áruházakban talalható gyűjtódobozba, akár négyszer is nyerhet. Ajándékszüret október 2. - október 15. Ai elsó fordulo sorsolását 2000. október 16-án, 18 órakor, köz­jegyző jelenlétében, a MATCH aruhazakban tartjuk. Nyeremények: • 1 darab kétszemélyes, az ország egyik leghíresebb borvidéken eltölthető hosszú hétvége * 5 darab hatszemélyes kristály borospohár készlet A beküldött szelvények ezenkívül részt vesznek 3 november 3-i födi) sor­soláson, ahol a főnyeremény, egy 180 000 forint értékű MATCH vá­sárlási utalvány és 5 darab 20 000 forintos vásárlási utalvany talál gazdára. BONUSZ ÓRÁK! Október 8-án 8 és 12 óra között a 2000 forint feletti vásárlóinkat egv-egy Match dugóhuzóval lepjük meg. Miskolc Plaza, Szentpáli utca 2-6. Szeged Plaza, Kossuth Lajos sugárút 119. Részletes információ a kuponon találhat*! miatt nem tudtam rendszere­sen eljárni az óráira. A nyá­ron a West Side Story elő­adásai közben nősültem meg, most a feleségemtől ta­nulok, aki éveken át alapos magánének-képzésben ré­szesült. Ő is Zsámbékon szerzett diplomát, de szeret­ne zenei pályán elhelyezked­ni. - Tony szerepében mi a nagyobb kihívás, az énekszólam vagy a színé­szi játék? - Az énekelnivaló is pró­bára tesz, de ezen a téren már van némi gyakorlatom. Úgy érzem, sokkal nehezebb feladat kifejező színészi já­tékkal megmutatni Tony szerepének összetettségét. A közönség majd eldönti, mennyire sikerült. - Milyen tervei vannak? - Két zenekarral is dolgo­zom, kezdetben blues-t és más könnyűzenét énekeltem. A musical új szerelem, az előadásokon mindig úgy ér­zem, csoda születik, de na­gyon megterhelő és ének­technikailag nem igazán épí­tő ez a műfaj. Szeretnék ko­molyan énekelni tanulni, egyszer talán az operával is megpróbál kozom. H. Zs. Az Ön üzemében is felengedhet a fagyos hangulat, ha hatékonyabb fütő­9 rendszerről gondoskodik az ország leg­nagyobb. minőségi Pb-gázszolgáltatójától. A Prímagáz Rt ipari és mezőgazdasági nagyüzemek, illetve kisvállalkozások iá* számára egyaránt vállalja magas fűtőértékű és gazdaságos tartályos Pb­gázrendszerek tervezését és telepítését A megrendelők igényei és lehetőségei szerint kialakított Pb-fütírendszerek a közmüvektől távoI eső területeken is biztosítják az egyenletes és optimális hőenergiát Valamennyi megrendelő ré­szére egyedi megoldást kínálunk mind technikai, mind pénzügyi tekintetben. 1 PRÍMAGÁZ Hatékony és gaxdosógos onorgto PB^ástartMyoi 00-40-45-50-50 Pocctdnc PRÍMAGÁZ TARTÁLY. 1092 Budapetc. Ráday u. 42-44.

Next

/
Oldalképek
Tartalom