Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-28 / 253. szám

SZOMBAT, 2000. OKT. 28. SPORT 9 Tizenegy csapat l-ban labdarúgás Munkatársunktól Az Amatőr Labdarúgó­alszövetség versenybizottsá­ga az NB Il-es kvalifikációs bajnokság végeztével, a ne­vezések után. összeállította az NB III Alföld csoportban induló csapatok listáját. Eb­ben a Jamina, a Békés, a Martfű, az FC Szeged, a Dömsöd. az Örkény, a Hód­mezővásárhelyi FC, a Gyo­maendrőd, a Kiskunfélegy­háza, a Szajol és az Algyő kapott helyet. Az első fordulót novem­ber 4-én és 5-én rendezik a következő párosításban: Ja­mina-Békés, Martfű-FC Szeged, Dömsöd-Örkény, HFC-Gyomaendrőd, Sza­jol-Algyő. A Kiskunfélegy­háza szabadnapos. Ezenkí­vül ebben az esztendőben még három fordulót tarta­nak: november 1 l-én és 12­én; november 18-án és 19­én; november 25-én és 26­Sok meccs, kevés gól labdarúgás Munkatársunktól! A Nantes-MTK (2-1) mérkőzés mellett csütörtökön a labdarúgó UEFA-kupa má­sodik fordulójának első talál­kozóin a következő eredmé­nyek születtek: W. Kraków (lengyel)-Por­to (portugál) 0-0, Innsbruck (osztrák)-VfB Stuttgart (né­met, Lisztes Krisztián végig a pályán volt) 1-0, L. Moszkva (orosz)-I. Bratislava (szlo­vák) 1-0, Lilleström (nor­vég)-Alaves (spanyol) 1-3, Hertha (német. Király és Dár­dai végig játszotta a mérkőzést)-Amica Wronki (lengyel) 3-1, Parma (olasz)-D. Zagreb (horvát) 2-0, Lausanne (svájci)-Ajax (holland) 1-0, AEK Athén (görög)-Herfölge (dán) 5-0, OFI Kréta (görög)-Slavia Praha (cseh) 2-2, CZ Beograd (jugoszláv)-Celta Vigo (spa­nyol) 1-0, Halmstad (svéd)-1860 München (né­met) 3-2, FC Bruges (bel­ga)—St. Gallen (svájci) 2-1, Inlernazionale (olasz)-Vitesse (holland) 0-0, G. Bordeaux (francia)-Celtic (skót) l-l, Basel (svájci)-Feyenoord (holland) 1-2, Rayo Valleca­no (spanyol)-Viborg (dán) 1-0, Liverpool (angol)-S. Li­berec (cseh) 1-0, Espanyol (spanyol)-Grazer AK (oszt­rák) 4-0, Boavista (portu­gál)-AS Roma (olasz) 0-1. Sorsollak a Magyar Kupában kézilabda Munkatársunktól A Magyar Kézilabda-szö­vetség versenybizottsága el­készítette a Magyar Kupa 3. fordulójának a sorsolását. A Csongrád megyei együttese­ket érintő párok, férfiak: Ma­kó KC-Kiskunmajsa SE; nők: Szeged-Kiskundorozs­ma KSE-Kiskőrösi KC, Martfűi VSE-Vásárhelyi B & B Autóker SE. A mérkőzéseket november 15­én játsszák le, a pályaválasz­tók az elöl szereplő csapatok. Sztárok nélkül vízilabda Munkatársunktól Szombaton délután 5 órakor (tehát nem vasár­nap!) a női vfzilabda-baj­nokságban hét mérkőzés után százszázalékos teljesít­ménnyel listavezető Szente­si VK a sereghajtó, közel­múltban alakult, 15-16 éves fiatalokból álló Polo SC-t fogadja a ligeti uszodában. A mérkőzésre a Kontavill Szentesi VK kapusaként Belgiumban, LEN-kupa se­lejtezőn szereplő Csányi László helyetteseként Pengő László nem csak fel­készítette a találkozóra a csapatot, hanem a meccsen is ő foglal majd helyett a kispadon. - Kötelező a győzelem, még akkor is, ha ez lesz az első mérkőzés, amikor már nem számíthatunk az Olasz­országba szerződött Szrem­kóra, Drávuczra és Síposra. A Polo SC ellen minden ke­rettagnak szeretnék játékle­hetőséget biztosítani ­mondta a megbízott edző. Mindhárman idegenben kosárlabda Munkatársunktól A hét végén a három Csongrád megyei NB I B csoportos kosárlabdacsapat - a Szeviép-Szeged KE, a Naturtex-Szedeák és a Vá­sárhelyi Kosársuli - idegen­ben lép pályára. A szegedi hölgyek ma délután három órakor a fővárosban, a MAFC ellen próbálják meg folytatni a megkezdett remek sorozatu­kat. hiszen eddig mind az öt meccsüket megnyerték. A vásárhelyi férfiak szintén ma lépnek pályára Miskolcon, s az eddig nyeretlen hazaiak ellen szeretnék megszerezni második győzelmüket. Hol­nap délután öt órakor a leg­nehezebb feladat a Naturtex­Szedeák férfi együttesére vár, hisz' Bonifert Domon­kos tanítványai Kecskemé­ten játszanak rangadót. A Ti­sza-partiak számára fontos lenne a győzelem, mert az eredményt nagy való­színűséggel viszik majd ma­gukkal a rájátszásba. Újabb futball-leckét kaptak Jávor (5) háromszor talált a meccs végére teljesen padlóra kerülő litvánok hálójába. (Fotó: Gyenes Kálmán) teremlabdarúgás A teremlabdarúgó Eu­rópa-bajnoki selejtezők harmadik csoportjában bemutatkozott Magyar­ország. A litvánok elleni, szegedi találkozó idézte a legutóbbi, nagypályás, kaunasi emléket (6-1), és a kezdeti, görcsös aka­rás után kispályán is egyértelmű magyar si­kert hozott (13-2). Amikor nem is olyan ré­gen először láthattak az új­szegedi Sportcsarnok szur­kolói teremlabdarúgó-mér­kőzést, sokan azt mondták a foci eme szakágára, hogy unalmas, sok az üresjárat, hi­ányzik a látványosság. Sze­rencsére a futsal (mert ez a hivatalos neve a 4+1-es te­remfutballnak) előnyére vál­tozott, és az első találkozón, a holland-azeri összecsapáson mindkét fél színvonalas és gyors focival szórakoztatta a 300 nézőt. Bár a hollandok 4-2-re nyertek (érdemes megjegyezni a hórihorgas center, Langenhuijsen nevét, aki két gólt szerzett, a védője pedig alig-alig fért a labdá­hoz), az alacsony azeriek is pozítiv benyomást keltettek erőszakos, önfeláldozó játé­kukkal. A magyar válogatott fellé­pésére már közel 700 néző lá­togatott ki a Sportcsarnokba. A mieink januárban bemutat­koztak a közönségnek, és a jugoszlávok elleni vereség (1-2) ellenére vastapsot kap­tak. A kezdeti görcsösség és akarás után a második félidő igazi magyar örömjátékot ho­zott, a válogatottunk a renge­teg jó passzt adó Baranyai, Kénoszt, Zsámár trió vezérle­tével elhúzott. A mieink nem álltak le, törekedtek a látvá­nyos megoldásokra, az egy­érintős játékra, és a fáradó lit­vánok már nem is nagyon tudtak mit kezdeni a felszaba­dultan játszó házigazdákkal. Ne feledkezzünk meg a szur­kolókról sem, akik a jól is­mert, lelkes szegedi ultrák ve­zetésével végig hajtották Tö­rökéket, és felállva köszönték meg a gólgazdag produkciót. Belopódzott tehát a szege­diek szívébe a teremfoci, ám az országos, illetve a megyei bajnokságban közreműködő bírókra valahogy nem hatott az esemény. Nagyon kevés játékvezető tette tiszteletét a Sportcsarnokban, pedig a meccseken remekül és észre­vétlenül(!) fújó nemzetközi síposoktól nem lenne szégyen tanulni... Magyarország-Litvánia 13-2 (5-2) Magyarország: Zay - Ké­noszt, Török, Szalay, Nagy Zs. Cserék: Szalontay (ka­pus), Zsámár, Tóth, Szente, Jávor, Baranyai, Simon. Szö­vetségi kapitány: Mucha Jó­zsef. Gólszerzők: Jávor (3, egyet büntetőből), Nagy Zs. (3), Zsámár (2), Tóth (2), Si­mon, Török, Szalay, ill. Bui­ridas, Jakubauskas. A másik mérkőzésen: Hollandia-Azerbajdzsán 4-2 (2-0), gólszerzők: Langenhu­ijsen (2), Lettinck, Marechal, ill. Mammadkariniv, Ejnijev (büntetőből). Módi József Medikémia: „koncentrált" diadal röplabda NYVSC-Szabolcs Gabona­Medikémia Szeged 1:3 (21,-21,-24,-20) Extraliga, férfi röplab­da-mérkőzés. Nyíregy­háza, Bujtosi Szaba­didőközpont, 300 néző. Vezette: Herpai, Adler. NYVSC-Szabolcs Ga­bona: BUGYI, Schildkra­ut, Csúcsév, HORVÁTH G., Pampuch, Martinez. Csere: Horváth L. (libe­ró), FEKETE. Edző: Botos Ferenc. Medikémia Szeged: TORMA, MÉSZÁROS, Nyirka, Bunford, HUL­MANN, JÁNOSI. Csere: PETHEÖ (liberó), Mondi, Péterfy. Megbízott edző: Nusser Elemér. Az eredmény alakulása. I. szett: (17 perc): 2:1, 6:3, 9:5, 10:10, 13:13, 16:15, 20:17, 23:20. 2. szett (19 perc): 2:3, 4:4, 9:8, 12:10, 15:11, 16:16, 16:18, 19:23. 3. szett (22 perc): 2:0, 5:3, 9.7, 11:10, 14:14, 16:19, 21:21, 22:23, 24:23, 24:25. 4. szett (20 perc): 3:1, 5:4, 7:6, 7:8, 9:9, 11:13, 14:16, 17:21, 19:23. Nusser Elemér, Nyári Sán­dor távollétében a teljhatalmú tréner, a találkozó előtt mind­össze annyit mondott: mind­egy hogyan röplabdáznak „fi­ai", csak a mérkőzés végén a Medikémia neve mellett sze­repeljen a hármas szám... Ez­zel nehéz lenne vitatkozni. Az első játszmában a Sze­ged szerzett vezetést, de egy­két rossz megoldás után az NYVSC vette át a játék irá­nyítását. A Medikémia 10:10­nél érte utol ellenfelét, de for­dítani már nem bírt. A máso­dik szettben 8:8 után követ­kezett a Tisza-parti rövidzár­lat, amit kegyetlenül kihasz­náltak a szabolcsiak. Nusser Elemér időt is kért - ekkor 15:1 l-es hazai előnyt muta­tott az eredményjelző -, s hasznos tanácsokat adott játé­kosainak. A Jánosi szervái és Torma centerütései okozta zavart „pontgyártással" hasz­nálta ki a Szeged, s a remekül irányító Mészáros vezérleté­vel egalizálta a meccsállást. A harmadik játékrész hozta a legnagyobb küzdelmet! Egy­két ponttal vezettek csak a csapatok és a végjátékban 24:23-ról fordítva diadalmas­kodott a fegyelmezett és ma­ximálisan koncentráló Medi­kémia-legénység. A negyedik szettben is sokáig tartott a „kötélhúzás", a hajráig fej-fej mellett haladt a két gárda. Az idegek harcát - és ezzel a ta­lálkozót is - a taktikusan szerváló, szélen és középen is eredményesen támadó vendé­gek nyerték meg. Való­színűleg ez a siker „gyógy­szer" volt Nyári Sándornak... Botos Ferenc: - Úgy ér­zem pszichésen másfél szett után leeresztett együttesem, nem koncentráltak kellőkép­pen a játékosaim. Csúcsév gyenge produkciója miatt változtatásra is kényszerül­tem, ezért a nyitásfogadásunk sebezhetőbb lett és csak szé­len tudtunk támadni. Nusser Elemér: - Egysé­gesebb csapat volt ezen a na­pon a Medikémia. Sikerünket annak köszönhettük, hogy kevesebb hibával, precízeb­ben röplabdáztunk, s a vég­játékokat is jobban bírtuk fejben. A Szabolcs Gabona eléggé kiismerhetően, csak a széleken akciózott, ez je­lentősen megkönnyítette a védekezést. A forduló további eredményei: Kometa. Kaposvár-Dunai, rr SE 3:1 (20, -17, 22, 23). Kecskeméti RC-Vegyész RC Kazinc­barcika 3:2 (22. -23, -21, 23, 15). A bajnokság állása: 1. Kometa-Kaposvár 2. Medikémia Szeged 3. Kazincbarcika 4. Nyíregyháza 5. Kecskeméti RC 6. Dunaferr SE 11:6 10:6 10:11 9:12 8:8 4.9 I. P. Munkatársunktól A hét végén a Csongrád megyei sportbarátok nem­zetközi és bajnoki­mérkőzések közül választ­hatnak. A legrangosabb meccset vasárnap délután öt és este hét órakor az új­szegedi Sportcsarnokban rendezik. Előbb a litván és azeri, majd a magyar és holland válogatott mér­kőzik egymással a terem­Pályáról pályára labdarúgó EB-selejtező zá­rónapján. Ma délután két órakor az FC Szeged labdarúgócsapata a Felső Tisza-parti stadion­ban játszik előkészületi­mérkőzést a Kiskőrössel. Ugyanebben az időpontban a Postás-pályán lép pályára a Snowfox-Szeged tekecsapa­ta. A Világkupáról hazatért Tisza-partiak a Herenddel mérkőznek az extraligában. A „nap meccsét" a Tabán Trafik Szeged vfzilabdásai játsszák: az OB I második fordulójában, délután öt óra­kor, az újszegedi Sportuszo­dában az egykori bajnok U i h-val mérkőznek. Vasárnap az említett te­remfocimeccsek mellett, tel­jes forduló lesz a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnok­ságban, ezek közül kiemel­kedik a Deszk-Szőreg (13.30) rangadó. Hétfőn sem maradnak sport nélkül a drukkerek; a Medikémia Szeged férfi röp­labdacsapata délután öt óra­kor a Kecskemétet fogadja az újszegedi „sporiban". rellehtor Fociedzök továbbképzése Munkatársunktól Október 30-án (hétfőn), 17 órakor a Szegedi Makkosházi Altalános Iskolában a Csong­rád megyében dolgozó labda­rúgóedzóknek továbbképzést tart Kolozsvári János, a CSLSZ edzőbizottságának el­nöke, valamint a testület tag­ja, Lóczi István. A szakembe­rek beszélnek a belga-holland közös rendezésű Európa-baj­nokság szakmai tapasztalatai­ról; a legújabb játékrendsze­rek elméletéről; a komplex kondicionális képzésről. Fallabda­tanfolyam Munkatársunktói Három-négy fős felnőtt haladó és kezdő csoportok­nak, valamint három, további korosztálynak (4-7, 8-12 és 13-18 év közötti gyerekek ré­szére) fallabda tanfolyam in­dul Szegeden, a Squash-klub­ban (Kenyérgyári út 3.). Ér­deklődni Szombati Edinánál a 62/469-120-as telefonszá­mon lehet. Vescovóék aranya Munkatársunktól Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban rendezték meg nemrég a latin-amerikai táncok magyar bajnokságát. Az eseményen a kisteleki Pro-Art Táncstúdió párja, Maurizio Vescovo és Török­györgy Melinda az első he­lyen végzett. Az örömüket azonban néhány órával később jócskán elrontották, hiszen a fővárosban az autó­jukat feltörték, és a ruhájukat, a táskájukat, az okleveleiket, az érmeiket, valamint az egyik serlegüket is ellopták. Ugyanitt a Szentesi Szilver TSE párja, László Csaba és Németh Anikó a harmadik helyet szerezte meg. Felké­szítőjük Szatmári-Nagy Szil­A Szegedi B.E.S.T. KSE táncosainak eredményei, Szé­kesfehérvár, gyermek II., standard: ...2. Lovászi, Szász. Gyermek II., latin-amerikai: ...2. Lovászi, Szász. Junior 1., latin-amerikai: 1. Szabadi, Holczimmer. Budapest, C if­júsági, standard: 1. Taleto­vics, Szabó, ...3. Vőneki, Ma­sír. Nemzetközi verseny. Ma­ribor (Szlovénia), gyermek I­II., standard: ...4. Rúzsa, Sán­dor. Gyermek I-II., latin-ame­rikai: ...2. Rúzsa, Sándor. Ok­tatók: Szabó Tibor, Török­györgy Erika. • A Papiron SC Szeged Ver­senytáncklub párosai közül a budapesti eseményen a felnőtt B osztály latin-ameri­kai táncaiban az leső, mfg a standard táncokban a negye­dik helyen végzett a Pelle, Tóth duó. Oktatójuk: Zsilák Zsuzsanna. Egy árva gál Munkatársunktól Labdarúgó NB I, alapsza­kasz, 14. forduló, A-csoport: Szóm bathely-Ny íregy háza 1-0(0-0) Szombathely, 1000 néző, V: Sóthy. Gólszerző: Alex (65.) Az NB I-ből kiesett két csapat alacsony színvonalú mérkőzésén a hazaiak megér­demelten tartották otthon a 3 pontot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom