Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-28 / 253. szám
SZOMBAT, 2000. OKT. 28. SZEGED 5 Balesetmentesen üzemel a „színházi körforgalom" Megszokták, használják, szeretik? Nem fogadta osztatlan lelkesedés a színház melletti körforgalmat, mára azonban bebizonyosodott: „gyorsabb" mint a jelzőlámpa. (Fotó: Nagy László) Több, mint húszmillió forintos költségvetéssel készül Szeged új, sorrendben az ötödik körforgalma a Vásárhelyi Pál utca és a Bakay Nándor utca sarkán. Az új forgalmi rend tervezésében a Tisza Volán is részt vett, hiszen éppen a cég telephelyéről kiforduló Már készül buszokat segíti a körforgalom. A munkálatokat közel nyolcmillió forinttal a szomszédos benzintöltő-állomás is támogatja. A szakemberek még az idén szeretnék bevezetni az új forgalmi rendet a csomópontban, amelytől a harmadik körút átjárhatóságának jelentős javulását várják. Igy a legszélső körgyűrű igazi közlekedési alternatívát kínálhat a belvárosi körutak mellett. K. B. Alig egymillió forintért rajzolták fel a színház előtt a Dózsa György utca és a Vörösmarty utca kereszteződésében a város legújabb körforgalmát. Az első tapasztalatok azt mutatják, az autósok szívesen használják az új körforgalmat, amely látványosan javitott a belváros közlekedési helyzetén. „Nem az a cél, hogy az autósok számára vonzóvá tegyük a belvárost, hiszen itt a gyalogos-forgalomnak kell elsőbbséget kapnia. Fontos azonban, hogy a máshová át nem irányítható forgalmat felgyorsítsuk" - szögezte le Körtvélyesi Csaba, az önkormányzat stratégiai irodájának városfejlesztési osztályvezetője. Ennek a feladatnak maradéktalanul eleget tesz a színház mellett néhány héttel ezelőtt kialakított körforgalom. Az új forgalmi rend működését a szakemberek folyamatosan figyelik, s a tapasztalatok kedvezőek. A körforgalom még a reggeli csúcs idején is „üres", azaz a gépkocsik torlódás nélkül haladhatnak át rajta. Nyoma sincs a hídról a színház felé kanyarodó sávban a korábban megszokott dugóknak, sót, inkább a körforgalom gyors áteresztő-képessége miatt éppen a belváros, s az Újszeged felé vezető sávokban állnak sorok. A körforgalom működését tavaszig folyamatosan vizsgálják, s amennyiben a jövőben is megfelel az elvárásoknak, úgy leszerelik a jelzőlámpák konzoljait, s a „festett kört" középen egy kiemelkedő kis szigettel hangsúlyozzák. „Bár a csak festékkel jelölt körforgalmak sorában országosan a szegedi az első, Európában már 10-15 éve alkalmazzák ezt a forgalomtechnikai módszert" - mondta Körtvélyesi Csaba. A szakember szerint az autósok közlekedési morálját dicséri, hogy fegyelmezetten közlekednek a körben, bár némi vezetéstechnikai gondot sokaknak okoz az új forgalmi rend. Az autósoknak a közeli jövőben számítaniuk kell arra is ebben a csomópontban, hogy a színház mellett egy gyalogátkelőtjelölnek majd ki, amely hasonlatosan az Oroszlán utca kereszteződésében fölfestett zebrához - a Tisza felé hosszabbítja meg a belváros „gyalogos-tengelyét". Bobkó Attila, az egyik szegedi taxiscég ügyvezetője kollégái véleményét is tolmácsolva elmondta: valóban lendületesebb lett a forgalom a Dózsa György utcán és a Stefánián. Ám a híd felől érkezőknek szinte nem is kell kormányozniuk ahhoz, hogy továbbhaladjanak a Tisza Lajos körút irányába, ezért sokszor nagyon gyorsan hajtanak bele a körbe, amely nem jelent fizikai akadályt. A tapasztalt taxis szerint ez akár balesethez is vezethet, mint ahogyan a téli időben a latyak alatt láthatatlanná váló felfestés is. Mindemellett egyetért az elgondolással, hogy a csomópont forgalmát körforgalom irányítsa. Kén Barnabás Cserebere a vadasparkban Idén nyáron vezették be a Szegedi Vadasparkban az új, matricás belépőjegyeket, melyeken 18 parki állat rajza látható. Azok a látogatók, akik az albumukba mind az összes képet beragasztják, belépőt nyernek, s azok, akik a helyes sorrendet is kirakják, e mellé ajándékot is kapnak. A gyűjtők szívesen cserélgetik matricáikat egymás között, ezért nekik holnap, vasárnap cserebere napot szerveznek. Két alkalommal is várják a gyűjtőket, előbb 11 és 12, majd 14 és 15 óra között. Az ápolásról Munkatársunktól Az egészségügyben dolgozó szakemberek számára „Minőség - Minőségfejlesztés az ápolásban" címmel workshopot rendez a Szegedi Tudományegyetem a British Council támogatásával és a Manchesteri Metropolitan University szakértőinek részvételével október 28-án, szombaton délelőtt háromnegyed tíztől fél négyig a Deák Ferenc Gimnázium előadótermében. HÉTFŐN TÓTH JÓZSEF, a 16-os választókerület (Kiskundorozsma) képviselője fogadóórát tart 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4, I. emelet 122-es szoba) dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek 15-16 óra között. HELYREIGAZÍTÁS: a Nyugdíjas Párt taggyűlésének időpontja technikai okok miatt tévesen jelent meg. Az érintettektől elnézést kérünk. Tőzsdei jelentés Pénteken közepes forgalom mellett emelkedett a BUX-index és 8216 ponton fejezte be a hetet ( +91). A Matáv , követve a Deutsche Telekom ismételt drágulását, (+ 5,5 % ! ) Megközelítette az 1450 Ft-os szintet. A napot pedig 3,9 %-os emelkedéssel zárta. Az Antenna is feléledt, és árfolyama 7,5 % - ot emelkedett. Az OTP a nap közben elérte a 14 795 Ft -os szintet. A BorsodChem valamint a másik vegyipari papír, a TVK is (+6,45 % ) jelentősen erősödött. A Matáv közgyűlése nem hozott jelentős változásokat, és inkább a személycserék jegyében telt el. Amerikában :s Európában is emelkedtek a tőzsdei mutatók, követve a távközlési szektor erősödését. A piac nagy várakozással tekintett a harmadik negyedéves amerikai GDP adatok délutáni publikálása elé. Az előzetes adatok jelentősen gyengébbek lettek a prognózisoknál. Az elemzők átlagosan 3,5 - 3,6 % - os emelkdést vártak, de csak 2,7 % -os volt a nemzeti össztermék bővülése. A belső inflációt kifejező árdeflátor azonban viszonylag alacsony lett ( 2 % ). Az adatok inflációs szempontból kedvezőek lettek és segítették a nyitó amerikai tőzsdéket. Elemzők szerint, a BUX emelkedésének lendülete lassulhat. R4l„M, MII NflMáí UrMr Záró* változó, Záróár (X) ráltooá, BORSODCHEM 8 5410 8 200 +155 +1,93 DÉMÁSZ 13 650 13 600 +200 +1,49 ÉGIS 13 490 13 400 0 0,00 FOTEX 305 302 +1 +0,33 MATÁV 1 430 I 440 +54 +3,90 MOL 4 905 4 800 -80 -1.64 OTP 14 460 14 500 +100 +0,69 PICK 7 320 7 500 +220 +3,02 RJCHTEK 15 100 15 050 -40 -0,27 TVK 6 205 6 600 +400 +6,45 H Dunainvest TeL: (62) 450 000 S/eged, Takaréktár u. 1. töz^ megbíz*, dtj Tőzsdeügynökség Rt. Szegedi képviselete a Tisza-Invest Kft. 0,25 Á> 3.000 Ft Zárt ülésen mondott le Csonka Gábor Csödbiztos a teátrumban A tegnapi közgyűlés napirend előtti felszólalásait dr. Kozma József, a szocialisták frakcióvezetője kezdte. Az elmúlt héten a város ügyeivel foglalkozó, a Magyar Narancsban megjelent cikk kapcsán kijelentette: bár az irás állításai miatt a város kér elégtételt a hetilaptál, egyszer majd a városlakók is elégtételt kérnek Szeged mai vezetőitől. A közgyűlés tegnap csödbiztost nevezett ki a szinház élére. Csonka Gábor pedig lemondott alpolgármesteri székéről. „Önérzetem és becsületem késztet arra, hogy felszólaljak" - indokolta a fenti szavakkal megszólalását Farkasné Pocsai Blanka, a Fidesz-frakció tagja. Az MSZP, amely szerinte részt vett az ominózus, a Magyar Narancsban megjelent cikk elkészültében, „a sárdobálással bizonyságot tett alacsony politikai kultúrájáról, ahová a Fidesz nem kíván lesüllyedni". Dr. Bartha László polgármester „csak hogy az MSZP-s képviselők is szokják", megvilágította, mi is a Fidesz (latinul: fides) szó jelentése. „Hit, hűség, bizalom, tisztesség. Ezt jelenti latinul a Fidesz, s mi ehhez ragaszkodva politizálunk" - szögezte le a polgármester, aki a „jóérzésű szegediek nevében" visszautasította a cikk állításait, és hangsúlyozta: sem a korrupciós ügyekkel, sem a személyi összefonódásokkal kapcsolatos kijelentések nem felelnek meg a valóságnak. Elmondta, egészen addig együttműködő partnernek tartotta az MSZP-t, míg a párt frakciójának képviselője, az egészségügyi privatizációs véleményalkotó bizottság tagja, az összes pályázatot alkalmatlannak nem minősítette. Bartha szerint ennek mindenképpen politikai indokai vannak. Újhelyi István, az MSZP, az egészségügyi privatizációra érkezett ajánlatokat véleményező bizottságba delegált tagja személyes megszólíttatás miatt válaszolni kívánt a polgármester felvetéseire, ám nem kapta meg a szót. „Én nem mondtam ki a képviselő úr nevét, tehát nincs szó személyes megszólíttatásról" - vélte dr. Bartha. Az MSZP széksoraiból felröppent költői kérdésre, nevezetesen hogy: „Hol van akkor a demokrácia?", a Fidesz-frakcióból érkezett válasz: „A Magyar Narancsban!". Végül a képviselők szavaztak arról, szót kaphat-e Újhelyi, s 22-11 arányban döntöttek úgy, az MSZP-s képviselő nem reagálhat a polgármester felvetéseire. Ezért Újhelyi csak levélben közölhette: szerinte a polgármester „tudatosan félretájékoztatja a közvéleményt", hiszen - állítása szerint - nemcsak ő, hanem a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke is nemmel szavazott a bizottságban. Az érdemi munka során a közgyűlés egymilliárd forint fejlesztési hitel felvételéről döntött. Ennek fedezete az az egymilliárd, amely a kábeltévérészvények eladásából származik. Dr. Tímár László alpolgármester szerint mind a betét-, mind a hitelkamat kedvező a város számára. Szegednek egyébként összesen négymilliárd forintnyi lekötött betétje van. A képviselők a kirendelt ad hoc bizottság állásfoglalása alapján döntöttek arról, hogy a város átvállalja a színház 48 milliós adósságát, ugyanakkor november elsejei hatállyal, Zoltán Gábor személyében önkormányzati csődbiztost neveztek ki az intézmény élére. Tőle várják, hogy a színház működését racionalizálja, s az elismerten alulfinanszírozott intézmény anyagi helyzetét megszilárdítsa. Zárt ülésen jelentette be lemondását Csonka Gábor stratégiai alpolgármester, aki ezen tisztétől november 1-én, képviselői mandátumától a jövő év első napján válik meg. Csonka Gábor döntését azzal indokolta, hogy a rábízott munka dandárját elvégezte. Egyelőre nem tudni biztosan, a gazdasági szférába távozó alpolgármester feladatait a jövőben a két hivatalában maradt alpolgármester látja-e el, vagy a polgármester másvalakit bíz meg a munkával. K. B. Villamosok menetrendje Munkatársunktól A Szegedi Közlekedési Társaság október 28-tól november 3-ig az alábbiak szerint közlekedteti a villamosait a Dugonics tértől a postás sporttelepig. Ma, szombaton és vasárnap 4.30-tól 7.30-ig és 18.10-től 19.50-ig húsz, 7.30-tól 18.10-ig pedig tíz percenként járnak. Szombaton a 4-esekre az. alsóvárosi temető kapujánál, a járdaszigetnél kialakított ideiglenes megállóhelynél lehet fel- és leszállni. A Dugonics tértől a vadasparkig 20.10 és 22.30 között csak tíz percenként járnak a villamosok. A 4/A jelzésűek október 30-án és 31-én, illetve november 3-án nem közlekednek, a többi vonalon iskolaszüneti menetrend lesz érvényben. A 3-as vonalon november 1jén, Minden szentek napján az október 28-ai és 29-ei, a többi vonalon pedig vasárnapi menetrend szerint szállítják az utasokat. November 2-án a 3-as vonalon az elsejével megegyező, a többin iskolaszüneti menetrend szerint közlekednek a villamosok, a 4/A-s szünetei. A Vám téri bérletpénztár az alábbiak szerint tart nyitva: október 28-án 7 és 16 óra között, 29-én és 31-én 10-től 16-ig, november Ijén, illetve 2-án 7 és 16 óra között. A többi szegedi pénztárnak változatlan a nyitva tartása. HOGY 9; MINDEN SIMÁN MENJEN,