Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-04 / 233. szám
SZERDA, 2000. OKT. 4. BELFÖLD 3 röviden Vásárhelyi fordulatok a Fidesznél Feltételek dr. Rapcsáknak Dr. Kulik Jenő Ervin az előző közgyűlésen már vázolta, mi a háttere a helyi Fidesz csoport akkor még csak tervezett feloszlatásának. Háttérben Kiss András, a helyi szervezet akkor frissen lemondott elnöke. (Fotó: Tésik Attila) jegyzet Pszithikai bomba G abonahiány nincs, csak hiánypszichózis - nyugtatta meg tegnap az aggódókat az illetékes, akik persze ettől még nem nyugodtak meg. A búzabombához már értenek a minisztériumban, a hiánybombához még nem, így egyszerűbb azt mondani, nincs hiány, csak már jó előre telerakta a nadrágját minden a magyar állattartó. Hiánypszichózis miatt kerül csaknem kétszer annyiba a kukorica tonnája, mint egy esztendővel korábban, abszolút értelemben pedig nem is illendő kevés gabonáról beszélni. Ettől függetlenül már most közel jár a kukorica tonnája a harmincezer forinthoz, de a gabonatőzsdén akad olyan határidő is, amelynek elszámolóára ennél hétezer forinttal magasabb. Piaci zavart jelez az is, hogy némely határidőre a búza többe kerül, mint a kukorica, s ezzel alaposan felborulnak a már megszokott árarányok. Az export eközben folyamatos, így félő, hogy amikor majd importálnunk kell, negyvenezret is fizethetünk tonnájáért. Alapvetően persze inkább az a baj, hogy az illetékes minisztériumnak fogalma sincs arról, mennyi gabona is termett pontosan. De hogyan is tudná, ha nálunk semmi pénzért nem hajlandó regisztráltatni magát és földjét az agrárvállalkozó, s annyi a gabonatermelő, s átlagosan olyan kis parcellákon próbálnak eredményt produkálni, hogy attól a fejét fogja minden hazánkba tévedő uniós agrárszakértő. Akinek azután el kell magyarázni, hogy nálunk a koalíciónak a mezőgazdaság az ára. A tárca első embere pedig képtelen hibázni, s minden jó ötletet támogat, legutóbb például a holland gazdák Magyarországra telepítését. A legerősebb koalíciós párt a szövetkezeti törvény módosítását is megszavazta volna, szerencsére azonban kevés volt a voks. Vagy a bankárok racionális alapon nyugvó figyelmeztetése jött időben, s ezért nem sikerült keresztülvinni a - legtöbb szakember szerint öngyilkos automatikus üzletrészkiadást tartalmazó - módosítást. Amúgy meg alig van az agrártárcának olyan támogatási kerete, ami ne fogyott volna el már jóval idő előtt, így nem lehet csodálkozni azon sem, hogy a mégis szükséges gabonaimportra - hogy az árak mégse nőjenek az égig már nem marad pénz. jy osszabb családban egyszerűen elverik az asszonyt, XV ha huszadikára elfogy a konyhapénz, a minisztériumban azonban kultúráltabb (szak)emberek ülnek, s ilyen elő sem fordulhat. J^C-^cf^) (ffu Magyarország nem várna... Jancsák vállalja Budapest (MTI) Kucsera Tamás Gergely még nem döntötte el, hogy harmadszor is ringbe száll-e a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnöki székéért, míg Jancsák Csaba, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának vezetője vállalja a megmérettetést. A hírügynökség tudomása szerint Jancsák Csaba megválasztását támogatják a szegediek mellett a Debreceni Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola, a Kaposvári Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola hallgatói képviseletei. Brit piacon a tokaji Sátoraljaújhely (MTI) A száz százalékos állami tulajdonban lévő sátoraljaújhelyi Tokaj Kereskedőház Rt. és az angol Pol Roger Ltd. szerződést kötött a tokaji borok brit piacokon való értékesítésére és piacfejlesztésre. Az Rt. reményei szerint pár év múlva milliós nagyságrendben adhat el palackozott nemes tokaji borokat a szigetországban és az angol érdekeltségű piacokon. Laktanyából lakások Hatvan (MTI) Száz lakás kialakítását tervezi a honvédség egykori hatvani laktanyájában egy Magyarországon bejegyzett izraeli cég. A képviselő-testület határozatában már elfogadta a beruházó 133 millió forintos ajánlatát; jelenleg a szerződés előkészítése folyik. Az 50 hektár területű úgynevezett nagygombosi laktanya közel 8 esztendeje elhagyatott és omladozik. A hadsereg csak az őrzéséről gondoskodott. Fiumében megszületik a huszadik századi Magyarország meghatározó, ugyanakkor ellentmondásos politikusa, Kádár János, aki első éveit nevelőszülőknél, a Somogy megyei Kapolyon tölti, később a fővárosban nagy szegénységben élő édesanyja magához veszi. Szakmát tanul, majd munkaközvetítő folyosóján válik kommunistává. A Délvidéken áradás pusztít, Krassószörény, Resica, Lúgos és megannyi település házai víz alá kerülnek; Budapesten az állásukból kirúgott munkások rombolják a házakat, döntik fel a villamoskocsikat; a dokk- és szállítómunkások sztrájkja megbénítja Londont, cél a város kiéheztetése; vita bontakozik ki a szúk szoknya használatáról azt követően. hogy dr. Frank bejelenti: az új divat az x-lábú asszonyok egész generációját teremtheti meg. Ilyen híreket olvashattak azok. akik kinyitották az újságot 1912 májusában. Arról viszont sehol sem szereztek tudomást. hogy Fiumében törvénytelen gyerekként megszületett a 20. század MagyarorNem egy, hanem két Fidesz-szervezet megalakulásának jegyzőkönyve fekszik a párt megyei választmánya előtt. Azt azonban még nem döntötték el, hogy a Vinnai István, vagy a dr. Szűcs Gábor vezetésével létrejöttet fogadják-e el hivatalosnak. Amennyiben indul a polgármesteri székért folyó küzdelemben, dr. Rapcsák Andrást támogatja a Fidesz szombaton délután alakult új vásárhelyi szervezete - jelentette be tegnap Vinnai István, a szervezet elnöke. Ennek azonban feltételei vannak. Mégpedig az, hogy dr. Rapcsák vesse alá magát az ellene indított bírósági és főügyészi eljárásoknak, legyenek azok akár csak koholt szágának egyik legellentmondásosabb politikusa, a Csermanekként anyakönyvezett Kádár János. Édesanyja egy csaknem írástudatlan parasztlány, aki Ogyalláról vándorolt a munkanélküliség elől Fiúméig. A Gyurkó László által 1982-ben írt „hivatalos életrajz" szerint Csermanek Borbála beleszeretett egy dunántúli parasztlegénybe, aki katonai szolgálatot teljesített az Adria partján. El akarta venni szerelmesét, de családja nem engedte elvenni a nincstelen cselédlányt, amikor „föld a földhöz" házasodott. Csermanek Borbála a gyerekkel sehol sem kapott munvádak is, s vonja vissza azt a beadványát, melyben elfogultságot jelentett be Csongrád megye összes bírája és bírósága ellen. Vinnai István azt is elmondta, hogy az új vásárhelyi Fidesz-szervezet alakulásának jegyzőkönyvét a megyei választmány elfogadta, s továbbította az országos választmánynak. Dr. Rapcsák támogatásának feltételeit pedig nem egyeztették az érintettel, s vele nem is keresték még egymást. Lapunk kérdésére Vinnai István elmondta: amennyiben a jelenlegi polgármester nem fogadja el a feltételeket, akkor jobboldali jelöltet támogatnak majd az időszaki helyhatósági választáson. Vinnai István nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabhatna dr. Rapcsák kát, ezért a Somogy megyei Kapolyra adta nevelőszülőkhöz. A Kossuth utca 25. számú házat még ma is mutogatják az arra járóknak. A nyolcvanas években titokban felújították. hogy meglephessék vele a párt főtitkárát. A Kádáron elhatalmasodó betegség azonban megakadályozta abban, hogy visszutazzon gyerekkorába. A nevelőszülők megszerették a kisgyereket, rá akarták íratni a földet, házat, de édesanyja 1918-ban Budapestre vitte. Borbála a fővárosban minden munkát elvállalt: segédházmester, mosónő, újságkihordó volt. Anya és fia a Andrásnak - jelentette ki lapunknak dr. Martonosi György, a Fidesz megyei alelnöke, aki az országos választmányi ülésen ismertette a megyei választmány javaslatát a vásárhelyi szervezet feloszlatásáról. A politikus elmondta: a megyei választmány két különböző vásárhelyi Fidesz-alapszervezet megalakulását dokumentáló jegyzőkönyvet is kapott azóta. Az egyik Vinnai István, míg a másik dr. Szűcs Gábor vezetésével jött létre. (Ez utóbbi rövid ideig már töltötte be a párt megyei elnöki tisztét.) A megyei vezetés azonban még nem döntött arról, hogy melyiket is fogadja el a Fidesz hivatalos vásárhelyi szervezeteként. Dr. Martonosi György hozzátette: a szombaton feloszlatott Fidesz-szervezet két Dob utcában, nagy szegénységben élt. „Itt alakult ki zárkózottsága, másodrendúségi érzése" - írja Kádárról a 90-es években készült, a Rubicon jubileumi számában közölt feljegyzéseiben Aczél György, a szocializmus évtizedeit meghatározó kultúrpolitikus. Kádár írógépmúszerésznek tanult, de szakmájában nem dolgozott. A hároméves inasidő felét - a kor szokásainak megfelelően - a műhely takarításával töltötte. Szabadulása egybeesett az 1929-ben kezdődő gazdasági világválsággal beköszöntő munkanélküliséggel. A fiatalember a „köpkövezetője, Kiss András és Marton Péter, a budapesti választmányi ülésre meghívót kapott. Dr. Martonosi György, aki csak a feloszlató határozat után látta, hogy a két vásárhelyi a folyosón nyilatkozik a médiának, rejtélyesnek nevezte, hogy miért nem mentek be a zárt ülésre az őket érintő napirendi pont tárgyalására? A megyei alelnök hangsúlyozta: egyetlen politikai csoportnak sem lehet érdeke, hogy egy településen olyan helyzet alakuljon ki, mint Vásárhelyen, az utóbbi másfél évben. Kiss András ex-elnök lapunk értesülése szerint a bírósághoz fordul a vásárhelyi szervezet - véleménye szerint - alapszabály-ellenes feloszlatása miatt. Korom András dón", az állami munkaközvetítő folyosóján, mint „öntudatlan és szervezetlen munkás" találkozott először a kommunista agitátorokkal. 1956-ban így emlékezett ezekre az időkre: „Harcot sürgettünk, és lehurrogtuk a birkatürelmet hirdetőket; naponta többször is kizavartuk onnan a minket csendesíteni akaró rendőröket. Korábban azt hittem, hogy gyenge és tehetetlen vagyok, hogy éhen halhatok vagy megfagyhatok családommal együtt, úgy, hogy még csak észre sem veszi a többi ember. Ott azonban már megértettem, hogy sok-sok ezren vagyunk mi, munkások, és dolgozni, élni fogunk - ha harcolunkA A munkaközvetítő folyosóján vált kommunistává Kádár János, majd 1931 szeptemberében felvették a Kommunista Ifjúmunkás Szövetségbe. Elvtársaival József Attila előadásait hallgatta, illegális tüntetéseken. akciókban vett részt. A párttól kapott egyik első utasítása: mondjon le a dohányzásról és az italról. A függő ember könnyen befolyásolható, fogságban egy szál cigarettáért bármire képes. „Nem vette komolyan, hogy a proletariátus győzelméhez a munkásosztály önmegtartóztatására is szükség lenne" - írja viszszaemlékezéseiben Aczél György. (Folytatjuk.) Tóth-Szenesi Attila Budapest (MTI) Senkitől sem kérjük, hogy várjon ránk, de mi sem akarunk másokra várakozni - mondta Martonyi János külügyminiszter az AFP hírügynökségnek szerdán kezdődő párizsi, berlini, római és londoni körútja előtt, az EU-bövítés esetleges bonyodalmaira célozva. Németország már tudatta: elképzelhetetlennek tartja, hogy szomszédja, a tagjelöltek közül legnagyobb Lengyelország ne legyen a legközelebbi belépők között idézte diplomaták véleményét kedden a francia hírügynökség. - Magyarország és mások attól tartanak, hogy várakozásra kérik őket, mindenekelőtt Lengyelország bevárására - mondta az EU budapesti missziójának vezetője. Michael Laké az AFPnek. Martonyi ragaszkodni fog körútján ahhoz, hogy az EU az egyedi elbírálás elvét kövesse. - Fontos, hogy a felvételi kritériumok teljesítését egyéni alapon értékeljék mondta a hírügynökségnek. Az EU szerint lehetetlen egyenként beléptetni a tagjelölteket. mert minden szerződést jóvá kell hagyni a tagországok parlamentjében, és fgy a végtelenségig tartana az eljárás. Ám azt még nem döntötték el az EU-ban, hogy mikor lesz a következő belépés és hány tagú lesz az első csoport. Martonyi János az AFPnek nyilatkozva elismerte, hogy a belépés egyenként „nem életképes" megoldás, de hozzátette, hogy egy „big bang" - egyszerre tíz ország belépése - sem lenne jó. Talán a kis csoportonként való belépés megfelelő mondta. Európai diplomáciai körökben tért nyer az az elképzelés, hogy az első kis csoport állhatna Magyarországból és Szlovéniából. - Ám nehéz elképzelni egy első hullámot Lengyelország nélkül - idézte erről egy meg nem nevezett diplomata véleményét az AFP. - A magyar gazdaság már integrálódott az EU-ba mondta Martonyi János. Úgy véli - Irta a hírügynökség hogy a bonyolult, főleg a mezőgazdaság és az infrastruktúra miatt nehéz tárgyalások 2002. áprilisig befejeződnek, időben a következő parlamenti választások előtt. De ha nem fejeződnek be. akkor „majd a következő kormány folytatja" - tette hozzá a francia hírügynökségnek nyilatkozva. Az ismeretlen Kádár János (1.) A „köpködőn" vált kommunistává Bécsből jelentik: A rendőrség az Untere Augarlenstrasse 31. szám alatt kommunista propagandaközpontot fedezett fel. A rendőrség megállapította, hogy a kommunista agitátoriroda egy albérleti szobában ütött tanyát. A ház lakóinak feltűnt, hogy a szobának igen nagy az idegenforLapszemle galma. Detektívek kezdték figyelni a szobát, majd néhány napi megfigyelés után behatoltak a helyiségbe, ahol nagy mennyiségű röpiratot foglaltak le és több férfit, köztük számos magyar állampolgárt, letartóztattak. Megállapították, hogy az iroda feladata volt Budapest és Moszkva között az összeköttetést fenntartani. Nagy mennyiségű magyar nyelvű kommunista röpiratot is lefoglalt a rendőrség, amelyeket nyilván Magyarországra akartak csempészni. (Dél magy arország, 1929. május 15.)