Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-24 / 249. szám

6 KITEKINTŐ KEDD, 2000. OKT. 24. Kedves Környékbéliek! A hogy autózott végig az ember Csengelétől be a sze­gedi városközpontig, olyan érzése támadhatott a tegnapi szép őszi napon, hogy tényleg élhetjük a sza­badság óráit. Mindenki azt csinál október ünnepén, amit épp a kedve tart. Nem kötelező a felvonulás, nem muszáj lobogtatni a zászlókat, mint volt muszáj a ko­rábbi novemberünk, a szovjet-október idején. S az em­berek éltek is e szabadság adta szép őszi nap ajándéká­val. Csengelén például krumplit ástak, a kapitánysági vasútmegállónál épp a piacra való sárgarépát csomóz­ták, Balástyán a megfagyott paprikaszárat halmozták. Őszeszéken pedig a teltfejű káposztákat ládázták. A szatymazi határ kiserdejében lovasokra figyelhetett az utazó. A jánosszállási elágazás benzinkútjával szembe­ni lovasobjektum, ami most igazán szolgálhatta célját, hiszen nem állja körül a víz, mint tavaszon szokása, s kelthette annak látszatát, hogy a kiserdőn túl, betyárok csapata rúgatja a port! De aztán mégsem keltette, mert csupán az alkalmi lovasderbi résztvevői kocogtattak a száraz mezőn, porfelhőt hagyva maguk után. Októberünk szép ünnepe így lett egyben hasznos is, mint azt kedves mindnyájuk már régóta óhajtotta. Sza­bad nap a munkahelyen, szabad mozgás a jó levegőn s ha reggel még el is kélt a fejen a fülessapka, hiszen jócskán meglehelte a dér a határt, délben már a szár­kúp tövébe, krumplisládába kerülhetett az, hogy este aztán a legszabadabb módján az ünnepi cselekedetnek, úgy kerüljön a mindenes falának a szögére, mint ami jó szolgálatot tett gazdájának. Megbecsüléssel. Mert az ünnepzáró bort - igaz, még nem az újból - de minden­képpen hajadonfővel illett meginni. Ráfogva az okot annak tiszteletére, hogy a szabadság a tanyák népére is ráköszönt. Kimondva, hogy azt vetnek, amiben fantázi­át látnak, azt főznek, ami jólesik és akkor dolgoznak, mikor az idő engedi. (Vannak helyek, ahol mostanában is, ez a szakasz látástól-vakulásig tart). Tja még nincs is ennek szemmel azonnal észrevehető 11 fejleménye, mondjuk egy jóvágású, cserepes ta­nyapalota, ligetével tetszelgő udvarral, de ahogy így, bent a szerkesztőségi szobában végiggondolja az ember, s gondolatban még egyszer visszasuhan a csengelei in­duláshoz, ha így maradhat, előbb vagy utóbb mi is ha­sonlítunk a dánok, a németek, az osztrákok tanyás né­péhez. Csak legyen hozzá erőnk, s maradjon meg az akaratunk. Merem ezt mondani azok után, hogy olda­lunk épp arról szól, hogyan feszít „egy krumpli két zsákban ". Köszönti kedves mindnyájukat: fltajenfr tti^trr Higgyen a szemének! Urn/mus húzmsí I uiür ^fcfrffiifej) h i Szemtelenül alacsony H árakon Országos kék s/ám: 06-40"200-1 66 Ügyfélszolgálati iroda: Szeged, Kiss Menyhért u. I. Interware Kft. • e-mail: info@interware.hu • www.interware.hu A kondorkrumplik mustráján Zákányszéki a legnagyobb Aggodalomra nincsen ok. Mindenki krumplija nőhet ekkorára. (Fotó: Gyenes Kálmán) A zákányszéki Tanács László mórahalmi határ­úinál termett krumplija lett a legnagyobb az ül­lési krumplifesztiválon. Három mázsa vetőbur­gonyát nyert ezzel em­berünk. Méghozzá olyat, amely garantáltan hol­land és fémzárolással igazoltan első osztályú. Pár éve már, hogy az üllé­si falunapok zajlásakor meg­hirdetik a legnagyobb kör­nyékbéli krumpli versenyét a kondorok kategóriában. Két éve már hazavihette az elsőségért járó oklevelet Ta­nács László, de az akkori burgonyája még nem érte el a két kilogrammot. A mostani homoki gumó igazán meg­emberelte magát, túlszárnyal­ta még a hollandok legkövé­rebb krumpliját is - két kiló 71 deka és 6 gramm lett. ­Termett nekem kétkilós Im­palám is! - mondja Tanács gazda. - Annak a formája ké­tágúra sikeredett, ki volt téve a többi közé, de versenyezni nem versenyezhetett. Láttuk, hogyne láttuk vol­na. Ott sárgállott a többi bi­bircsókos piros krumplikirály között. A kondorkrumplik versengésében legtöbbet a súly nyomott a latban, a kül­lem nem volt kifogásolható. Harmincnégy lezárt boríték­ban lapultak a koronázásra jelölt krumplikirályok. Szá­mozottan várták a mérlege­lést. Grammnyi pontossággal irta is súlyukat a mérleg, az egyik két tartalékkal is föl­szerelkezett óriásgumónál kiderült, hogy 2,716 már iste­ni magasságokat jelent a krumplisgazdáknak. Voltak ők is egy jó nagy zsákkal s szorongatták is a bajnok­krumpli termesztőjének ke­zét. Mire Tanács László átél­te az elsőséggel járó hírveré­si, fényképezési tortúrát, ki­derült, ő a legnagyobb ma­gyar krumpli büszke nevelője is, mert a holland Wieger van der Verff úr azt mondta, ha­zájában is csak 2 kiló húszde­kás krumpliról tudott eddig. A kérdésre, hogy ki lelte ezt a királyi csodát, már nem volt olyan egyértelmű a vá­lasz. Ábrahám János, após­ként elhárította a megtalálói címet, Gizi asszony, a feleség csak hümmögött, miután Ta­nács gazda határozottan kije­lentette: nem ő volt. Miután egyértelmű vélemény nem látott napvilágot, valamelyik krumpliásó segítségre kell, hogy szálljon a legnagyobb magyar kondorkrumpli meg­találásának dicső címe. Az viszont letagadhatatlan, hogy a többi krumplisgazdának sincs szégyellnivalója a gu­mók mérete miatt. Ahogy mentünk a ládák mellett, mo­solygott ránk szép sorban az üllési Buborék József, a zsombói Katona Imre, a szi­káncsi Szarka Balázs, a zá­kányszéki Palotás József és persze Tanács László porté­kája. Az újabb üllési különít­mény ládáiban Gyurisné Ba­logh Anna, Hegedűs Csaba, Juhász Imre, Vetró Antal, Szűcs József burgonyái kel­lették magukat. A kisteleki Csókási Sándor sárga krump­lijának is jócskán akadtak szemlélői. Igazából senkit nem fogott el a sárga irigy­ség, mert az ottlévők nagyjá­ból tudták: mi fán terem az ilyen krumpli? A hozzáértésén is meg a szerencséén is... Majoros Tibor Máshonnét véve... A krumpli a második ke­nyerünk, s miatta is tán, sok­szor példálózunk véle. Pető Margit: A matyó konyha című néprajzi gyűjteményé­ben írja többek közt, hogy a krumpli arrafelé is alkalmas volt az emberi tulajdonságok kikarikírozására. íme: „A tömpe orrú parasztlegényké­re évődve szóltak rá: „Eredj, te kis krumpliorrú!" Aki szé­les mosollyal örvendezett, és mások nem tudták az okát: „Mit vigyorog ez, mint a zsák krumpli?" Az elszon­tyolodott egyénre így szól­tak: „Fancsali, mint akinek nem jutott krumpliföld." A nagyon szegény, éhes ember megenné még a krumplihéjat is... Amikor a nagyobbacska, jókötésű gyereket már nehéz volt fölemelni, titkolt büsz­keséggel mondták: „Olyan nehéz ez, akár a krumplis­zsák!" Sohasem felejtem nagyapa gunyoros megjegy­zését a szomszéd nyalka le­gényre, aki épp a kapunk előtt lépett el: „Úgy kihúzza magát, mint egy szem krumpli két zsákban!" Rög­tön elértettük: nem tett még ez a legény annyit, hogy így büszkélkedhessék." Hogy a mai világunkban így van-e ez, pillanatnyilag nem tudjuk. Abban viszont teljesen bizonyosak va­gyunk, hogy a képen látható Kiss Martin, se nem hetyke, se nem rátarti, és istenigazá­ból nem is „feszít" a két krumplival. De, hogy erős ­annyi bizonyos! T. M. Hegedűs Norbi bátran lovagolta meg a hatalmas tököt, kicsit tán vitézkedve is, hogy lássa ország-vi­lág, nem olyan fából faragták, aki alatt az óriásra nőtt dinkatök megzabosodna, mint jó huszár alatt a fossz ló. Legalább is mi, felnőttek, ezt így gondol­hatjuk e gyermeki tett kapcsán. A minapi töklovag­lás valójában azért történt, mert Norbi szót foga­dott a fotós bácsinak.../ Fotó: Gyenes Kálmán) Tóth Csaba, rúzsai rok­kantnyugdíjas: - Nekünk évente olyan ötven-hatvan mázsa szokott teremni. Gé­pesítve van és öntözzük is. Meghagyjuk, ami a család­nak szükséges, az apraját meg a vágottakat a jószág­nak adjuk. Szeljük, főzzük, moslékba, hízónak való da­rába tesszük. Mert úgy jó a legjobb krumpli is, ha van azért mellé valami kis hús. Varga Antal, kövegyi gazda: - Tíz kislánc föld jött vissza, azon terem min­den esztendőben. Mostaná­ban a szeszélyes időjárás miatt közepes terméssel számolunk. A hasznos munka nélkül biztosan megáll az élet. És, akinek még jut krumpliföld, az so­hasem keseredjen el. A gaz­datársaimnak is én szoktam szerezni a vetőmagot... Nagy Zoltán, üllési be­dolgozó: - Az én vélemé­nyemmel nem sokra men­nek, mert nekem nincs kü­lön krumpliföldem. Az ül­tetéssel sok a munka, fá­rasztó, kicsit kínnal rakja már el az ember, de ha jól sikerül, és a piacával sincs gond, sikerül ott eladni és a pénzt is megkapják érte, már elfelejtődik minden. Ez mind nagy reszkír. Vágó Tibor, pusztaszeri tanító: - Hajába krumpli­nak, tepsis krumplinak, paprikás krumplinak szere­tem. Termesztésében nem vagyok még olyan nagyon gyakorlott, mint például a kistelekiek. A sárga krumplit mi ügy szerettük meg, hogy a vetőmag véte­lekor pirosnak hitték azt Balástyán. Összekeverték a két hasonnevű fajtát. Juhász Imre, üllési ügyve­zető: - A fiam, a lányom és az onokákhúsz mázsa burgonyát fogyasztunk telente. Készül belőle minden, sütjük hasábba, főzzük pürének, zöldségesnek, levesnek. Én, például annyira szeretem, hogy képes vagyok jóllakni sült burgonyával, nem kell hozzá hús sem. A kör­nyékbéliek jól tudják, mi for­galmazzuk a holland cég vetőburgonyáját... Vitéz a tökön? Szereti ön a krumplit? Kiss Martin még csak ismerkedik a krumplival. (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom