Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-11 / 239. szám
SZERDA, 2000. OKT. 11. BELFÖLD 3 Adatok Munkatársunktól Presztízskérdéssé vált a földgáz bevezetése a mi térségünk településein azután, hogy Algyő határában rábukkantak az „égő aranyra". Szegeden például 1964ben kezdődött, s egészen 1991-ig tartott a jelentős lakossági erőt is mozgósító földgázvezeték-építés. A korszerűnek és sokáig olcsónak mondott energiahordozóra való áttérés dinamizmusát mutatja az az adatsor, hogy gázellátással megyénk települései közül 1980-ban 8, 1990-ben 42, 1997-ben 54 rendelkezett. Ezzel együtt a települési gázvezeték-hálózat hossza is meghétszerezűdött. A gázfogyasztók döntő többsége (a KSH adatai szerint például 1997-ben 149 ezer 941-ből 141 ezer 699) a lakosság köréből kerül ki. A földgáztól mint energiahordozótól valló függőség is növekedett: míg 1980-ban 984, addig 1997-ben 1223 köbméter gázt fogyasztott el egy háztartás. Orbán Viktor a szövetkezetekről Budapest (MTI) Orbán Viktor miniszterelnök a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón jelezte, várhatóan négy-öt nap múlva egyeztet Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel az Országgyűlés előtt fekvő szövetkezeti törvényjavaslatról. A kormányfő fontosnak nevezte, hogy megszűnjön az az alkotmányellenes helyzet, hogy a külső üzletrész-tulajdonosok nem rendelkeznek tulajdonuk fölött. A holland gazdák betelepítésével kapcsolatos híresztelésekről szólva Orbán Viktor elmondta: a kormány számos háttérintézménye készít elemzéseket, ezek jelentős része soha nem kerül tárgyalásra, mivel nincs lehetőség a megvalósítására, vagy mert mint ebben az esetben - szöges ellentétben áll a kormányprogrammal. Gyárvásárlás Székesfehérvár (MTI) A Pannonplast Műanyagipari Rt. megvette a brüsszeli tőzsdén jegyzett Punch International cég magyarországi fiókját. A vételárat azonban nem közölték. A Punch Manufacturing Székesfehérvár műanyag- és fémalkatrészeket gyárt a Philips részére. Éves forgalma mintegy 4 milliárd forint (15 millió euró). A Grundfos terjeszkedik Tatabánya (MTI) Az ország gazdasági életében, de különösen az új technika behozása és a foglalkoztatottság tekintetében nagy a jelentőségük a külföldi befektetőknek - hangsúlyozták a dániai székhelyű Grundfos-világcég új, szivattyúmotorokat készítő gyárának avató-ünnepségén. A Grundfos-cég tizennyolc millió dolláros zöldmezős beruházást valósított meg Komárom-Esztergom megye székhelyén. A 14,5 ezer négyzetméter alapterületű gyár már megkezdte részleges működését. Ebben az évben száz dolgozót, jövőre háromszázat foglalkoztat. Kádár János élete egy fatális eset következtében veszélybe kerül, majd az újabb választási hadjárat során Újhelyi Szilárd népjóléti államtitkárral együtt járják a gyűléseket. Kádár szerint a szociáldemokraták gátolják a kommunistákat a hatalom megszerzésében. A kommunista párt gőzerővel készült az 1947. augusztus 31-i választásokra. A kampány során a vezetésben egyre stabilabb helyet kiharcoló Kádár a népjóléti államtitkár Újhelyi Szilárddal járta a gyűléseket, szemináriumokat, ankétokat. A nyolcvanas évek első felében Újhelyi így emlékezik vissza arra az időszakra: „Akkor csodáltam meg először, hogy milyen közvetlenséggel tud beszélni. Nagyon nagy sikere volt. Nem is. a gyűlésen, hanem a gyűlések után a választásban részt vevő aktivisták között. Én azelőtt nem hallottam, csak az illegális tevékenységét ismertem, de ez az A gózközművagyon sorsát az ország közel 300 településén csak mostanában sikerül rendezni. Annak ellenére, hogy e problémakör megoldására '90-ben, '93-ban és '95ben is született törvény. Am ezek egyikét sem lehetett igazán végrehajtani, illetve az ezek alapján kierőszakolt megoldás is tele volt ellentmondásokkal. Ezért a „gázos ügyről" 1998 őszén állásfoglalásra kényszerült az Alkotmánybíróság. Az ennek nyomán kialakult helyzetről, illetve a kormány által kidolgozott megoldásról Dávid Ibolya igazságügy-minisztert kérdeztük akkor, amikor megyénkben, a Homokháti kistérség hat települése polgármesterének elhozta a „kárpótlást" lezáró megállapodást. - Az Alkotmánybíróság döntése nyomán két megoldás kínálkozott - jelentette ki a miniszter asszony. - Az egyik, hogy mindenki perrel érvényesíti követeléseit. Ez a bíróságok leterheltségét és az eljárás hosszadalmasságát is figyelembe véve, nem volt célravezető. Ezért a törvényi megoldást választottuk. - Mégis korábbi, rossz emlékeket idézett föl, hogy a gázközművagyon nagyságának megállapítását egy külső cégre, a Price Waterhouse Copersre bízták. - Nagy tanulság volt számunkra a Tocsik-ügy. Éppen ezért a gázközművagyon nagyságát fölmérő eljárásban nem volt, nincs és nem is lesz „egyezkedés". Az Igazságügyi Minisztérium által készített a törvény előkészítése elhúzódott ugyan másfél évig, mert bekapcsoltunk egy nemzetközi céget, mely egy konzorciumot hozott létre, hogy a valós értékek alapján elvégezze a fölmérést, azaz nem „egyezkedett" az önkormányzatokkal. Megemberközelség, ahogyan frázisok nélkül, reálisan tudta az egész választási kampányát folytatni, nagyon imponáló volt." Újhelyit 1951-ben elítélik, három év múlva, szabadulását követően a Nagy Imre körüli pártellenzék tagja, 1956-ban a Nagy Imre csoporttal Romániába deportálják. Kevésen múlott Kádár részvétele a választási hadjáratban. Még 1946^17 fordulóján Farkas Mihállyal Georgi Dimitrovhoz, a bolgár miniszterelnökhöz, a kommunista párt vezetőjéhez utaztak. Jugoszlávián keresztül, vonattal indultak haza. Ez még nem az a bizonyos „Kádár-vonat" volt, a nagy hidegben a kocsit nem fűtötték, a két magyar politikus semmilyen külön ellátmányt nem kapott. „Az egyik vasútállomáson - ahol hoszszabban látszott időzni a szerelvény - dideregve szálltak le, hogy valami lélekmelegítőhöz jussanak - írja le a fatális esetet Gyarmati György. A állapításaik képezik annak a törvénynek a mellékletét, melyet 2000 őszén nyújtottunk be az országgyűlésnek. - Mit mond a törvénytervezet a „gázos kárpótlásról"? - Javaslatunk az, hogy a szakértő cég által jogosnak tartott követelését 10 millió forintig mindenki készpénzben kapja meg. Az azon fölüli összeg 20 százalékát szintén készpénzben, az azt meghaladó részt pedig egy 10 éves, hosszú lejáratú, kamatozó kötvényben egyenlítjük ki. vonat meg közben elindult. Ők még felkapaszkodtak a peronra, de a kocsi ajtaja belülről zárva volt. Noha szélfogóként a már akkor is jobban zsírpárnázott Farkas állt kívül, a vékonyabb dongájú Kádár önmagát is alig bírta tartani az éjszakai fagyban. Mire a vonat ismét megállt, segítség nélkül már a kupéjukba sem volt képes visszakecmeregni." A választási előkészületek feszült légkörben folytak. A voksolás előtt egy hónappal a nemzetgyűlés elfogadta a választójog módosítását tartal- A törvény mellékletét képező adatok alapján úgy tűnik, az a település járt jól, amelyik a kilencvenes évekig halogatta a gázvezeték építést, ugyanis a korábban lefektetett hálózat értékét szinte minden érintett vitatja. Az ellentmondást jelzi, hogy míg például Szombathely 1 milliárd 300 millió forintot, a csöpp Sándorfalva pedig 350 millió forint kárpótlásra számíthat, addig Szeged mindössze 600 millió forintot kapna. Milyen jogmazó törvényjavaslatot, így 1945-höz képest kevesebben járulhattak az urnák elé. Kizárták a választójogból - többek között - a Horthy-rendszer jobboldali pártjainak és szervezeteinek megyei választmányi tagjait, a politikai okokból B-listára kerülteket, a kitelepítésre kijelölt németeket vagy a Csehszlovákiából áttelepült magyarokat. Az Országos Nemzeti Bizottság több párt, így a Magyar Szabadság Párt indulását sem engedélyezte. A koalíciós pártok (Független Kisgazdapárt, Szoorvoslati lehetőség adódik? - Még az országgyűlési vitában is ván arra lehetőség, hogy a kifogásokat érvényesítsék. A jogszabály törvényességét lehet vitatni. De ez nem egy bírósági ítélet vagy végzés, mely ellen fellebbezéssel lehetne élni. - Fölfoghatjuk „különalku-sorozatnak", hogy bár a honatyák elnapolták a törvény vitáját, mégis elkezdődött a kormány döntése alapján az önkormányzati igények egy részének kielégítése? - Nem. Ez az arányokból is látszik: 61 milliárd forintba kerül a teljes kifizetés, ehhez képest az 50 millió forint alatti követeléseket 4 milliárd forintból ki tudja elégíteni a költségvetés. Körülbelül 20 településen jártam az elmúlt néhány hétben, s látom, hogy a néhány százezer forinttól a 15 millió forintig terjedő készpénz például egy ezer fős községben milyen nagy dolog, mert egyegy beruházás megkezdéséhez vagy befejezését, illetve a legégetőbb feladatok megoldását teszi lehetővé. Ezért erre az esetre mindenképpen igaz a népi bölcsesség: kétszer ad, aki gyorsan ad. Újszászi Ilona ciáldemokrata Párt, Magyar Kommunista Párt, Nemzeti Parasztpárt) felújították választási szövetségüket, bár ellentéteik nyilvánvalóak voltak. Az MKP és az SZDP a választási bizottságok összetétele és a választói névjegyzékből való kihagyások miatt nem tudott megállapodni egymással. A harmincas évek végén az SZDP-ben működő Kádár szo-ciáldemokrata-ellenessége ezekből az évekből ered. Az MKP fenyegetéssel, csalással, zsarolással érte el, hogy az üzemi bizottságokban létszámarányukat meghaladó módon képviseltessék magukat. Kádár úgy vélte, hogy a szocdemek gátolják a kommunistákat a hatalom megszerzésében. Az azóta kék cédulásnak nevezett választásokon az MKP aratott győzelmet (100 mandátum), megelőzve a kisgazdapártot (68) és az SZDP-t (67). Ma már nem lehet tudni, hányan szavaztak kék cédulával, azaz névjegyzékkivonattal. (A törvény szerint erre azért volt szükség, hogy a lakóhelyüktől távol lévők is szavazhassanak.) Péter Gábor, az AVO főnökének korabeli jelentése szerint majdnem 63 ezren, míg kutatók 100 és 200 ezer közé teszik ezt a számot. A Kádár által megkedvelt Újhelyi Szilárd a választások után nem sokkal egy UNESCO-program keretében fél évre Genfbe utazott. Az államtitkár visszaemlékezése szerint Kádár megkérdezte tőle: „Miért utazol te most el, amikor olyan izgalmas idők jönnek?" Újhelyi nem tudta miért jönnek „izgalmas idők", de a következő évre minden világossá vált. (Folytatjuk.) Tóth-Szenesi Attila Ezer betegből száz meggyógyulhat? Munkatársunktól Évente közel ezer petefészekrákos megbetegedést regisztrálnak az orvosok Magyarországon. Az ilyen rákban szenvedő nőknek csak akkor van esélyük az öt évnél is hosszabb ideig tartó túlélésre, ha a műtét után gyógyszeres kezelésben is részesülnek. Egy-egy gyógymód közel másfél millió forintba kerül, ám az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a 2000ben mindössze 165 millió forintot (vagyis alig több, mint száz beteg gyógyításához elegendő) különített el a petefészek-daganatosok gyógyszeres kezelésére. így fordulhatott elő, hogy augusztus elejére elfogyott az e célokra felhasználható keretösszeg, s az azóta feltárt betegségek gyógyításra nincs pénz közölte Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga főtitkára egy sajtóbeszélgetésen. röviden A „gázos kárpótlásból" nem lesz Tocsik-ügy Kétszer ad, aki gyorsan ad(?) HH - \mr m • ! 1 ;l ír* v n'iitfl f R M Dávid Ibolya: A gázközművagyon privatizálásának végére pontot téve 61 milliárd forintot fizet ki az állam az önkormányzatoknak. (Fotó: Schmidt Andrea) jegyzet Rákkeret y alamikor nem sokat adtunk a cicomára. Az illetékes fővezető bejelentette: nincs rá pénz. Aztán amikor az áremelésből árrendezés (magyarul korrekció...) lett, az üres kasszáról is kiderül, hogy „mindössze időleges az anyagi háttér hiánya", netán „a jelenlegi költségvetési struktúra nem kínál lehetőséget arra, hogy átmeneti gondok nélkül történhessen a financiális finanszírozás". De lehetett bármilyen kacifántos a fogalmazás, a lényeg, persze nem változott: Magyarországról ma kiderül, egyes területein szegénység uralkodik. No, ez a terület nem igazán a budai villanegyed környékén keresendő, még csak i azokban a lakóparkokban sem, ahova csupán olyan ingatlanvásárlót engednek be, aki garantálja, hogy 100 millió forintnál olcsóbb házat pedig nem fog fölépíteni. Annál könnyebben nyakon csíphető a nyomorúság honi egészségügyünkben. Vagy arról hallunk, hogy műszerből van kevés, s az sem működik, vagy azt panaszolják a kórházak, a klinikák vezetői: már gyógyszerre sincs pénz, a betegek zsebben hozzák magukkal a pirulákat. Ez utóbbit aztán igyekszünk nem elhinni (mert hogy effélék csak nem történhetnek...), majd nyakunkba zuhan a legfrissebb hír: Magyarországon, a dolgok jelenlegi állása szerint, több száz daganatos asszony azért retteghet a haláltól, mert - bár betegségét orvosolhatnák - abból a keretösszegből, amit a petefészekrák gyógyításra különítettek el, csak száz sorstársuk gyógyszerezésére jut forint ebben az esztendőben. S bár megint előbukkant egy illetékes, aki megnyugtat jövőre még egyszer ez a gond nem gyötörheti ezer sebből vérző egészségügyünket -, a tényen ez vajmi keveset változtat. Furcsán szegény országunkban, ahol bankok konszolidálására azért mindig kerül valahonnan tucatjával a milliárd, megint a betegek várnak hiába a medicinára. S történik mindez zászlólengetős millenniumi esztendőben, amikor minden magára valamit is adó politikus hetente legalább háromszor bejelenti: márpedig hazánk felzárkózott a fejlett európai nemzetek sorába. Gazdaságunk pedig oly' rettenetes ütemben fejlődik, hogy maholnap azt se tudjuk, hova dugjuk el a sok dzsídípínket a sárga irigységben fetrengő svájciak, meg amerikaik elől. Tját igen, maholnap talán valóban hibátlanul szép lesz Lí ez a magyar élet. Ám ezt azok is szeretnék még látni bármilyen meglepő is a keretmegállapitóknak - akiknek 2000 őszén azt mondják: gyógyszerre pedig, drága asszonyom, sajnos nem maradt... f Romlik a mérleg Budapest (MTI) A magyar gazdaság általános fejlődése folytatódott az év első nyolc hónapjában, a magas olajárak miatt azonban romlott a külkereskedelmi mérleg. Január-augusztusban a magyar kivitel euróban 30 százalékkal, míg a behozatal 31,7 százalékkal nőtt. A dollárban számított előzetes adatok ugyanakkor 14,7 százalékos export és 16,3 százalékos importnövekedést mutatnak. Augusztus végére 2,5 milliárd dollárra nőtt, ami 570 millió dollárral haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A világpiaci energiaár-növekedés azonban önmagában 630 millió dollárral járult hozzá a deficit emelkedéséhez. Az ismeretlen Kádár János (7.) Kék cédulák, lélekmelegítövel A Magyar Kommunista Párt hatalmas győzelmét csak az angliai munkáspárt 1945ös nagy győzelmével lehet összehasonlítani, amelyet az egész világsajtó földcsuszamlásnak nevezett. A Magyar Kommunista Párt rövid két év alatt kisebbségi pártból első helyre küzdötte fel magát. Ez a győzelem éppen olyan váLapszemle ratlan, mint amilyen jól megérdemelt. Váratlan, mert az ország közvéleménye nem számolt ekkora győzelemmel és megérdemelt, mert a nemzet nagy többsége elismerte, hogy pártunk a fejlődés motorja és egyre inkább benne látja azt az erőt, amely a hároméves terven keresztül képes a romba döntött országot a lehető legrövidebb időn belül helyreállítani és a dolgozó nép számára olyan életfeltételeket biztosítani, amelyet az úgynevezett békeidőkben sem élvezett. (Délmagyarország, Rendkívüli kiadás, 1947. szeptember 1.)