Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-10 / 238. szám

2 KÜLFÖLD KEDD, 2000. OKT. 10. A múlt a lengyelországi választások főszereplője. Csakhogy nem az a múlt, amelyet a Szolidaritás le­gendás vezére, a villanyszerelőből rendszerváltó ál­lamfővé emelkedett í-ech Walesa testesít meg, hanem az a másik múlt, amellyel szemben annak idején a Szolida­ritást létrehozták. A levélben, amelyben gratulált Alek­sander Kwasniewskinek az elsöprő győzelemhez, Walesa ki is tért erre, megjegyezve, liogy a választás eredményei azt mutatják, a lengyelek az egykori Lengyel Népköztár­saság hagyományaira szavaztak. Nem lehet tudni persze, hogy Walesa maradék nép­szerűségét mennyire tépázta meg „Bolek". Mármint az augusztusi átvilágítási eljárás, amikor is olyan doku­mentumok kerültek elő, amelyek azt bizonyították, hogy Walesa „Bolek"fedőnéven a kommunista államvédelem ügynöke volt. Csak később kerültek elő azok a dokumen­tumok, amelyek azt bizonyították, hogy Walesa és „Bo­lek" nem azonos. Ellenben mégis vannak egykori vezető államvédelmisek, akik azt állítják, hogy igen. És olyan világban élünk, hogy mindez már ilyen kétséges fog ma­radni. A bírásági papírforma tisztázta ugyan Walesát, de Európa középső és keleti fertályain számosan vannak, akik nem hisznek a papírformának. Ismerjük el, hogy nekik is van igazságuk. Nagyon érdekes viszont a lengyelekről hosszú távon kialakítható kép. Ők adták a világnak - és nem csak a katolikus világnak - a kis-lengyelországi II. János Pált, aki kérlelhetetlen következetességgel harcolt a kommu­nizmus megbuktatásáért. II. János Pál idén március 12-én a római Szent Pé­ter-bazilikában kért bocsánatot Istentől az egyház nevé­ben elkövetett történelmi vétségekért. Nem tudhatom, hogy ezer év múlva, majd 3000 nagyböjtjének első va­sárnapján, Kóma akkori püspöke miképp fog visszate­kinteni Isten embereinek mai politikai szerepvállalásá­ra. M indenesetre nagyon figyelemre méltó, hogy a har­cos antikommunista pápát adó lengyel nép éppen a szentévben, a katolikus egyház jubileumi esztendejé­ben szavazza a hatalomba a posztkommunistákat. Leg­alább annyira izgalmas ez a tény, mint az a másik, hogy a második elnöki ciklusát betöltő Kwasniewski az első körben bejött. Ráadásul ilyen fölényesen. Fiat voluntas tua! Kwasniewski Régi-új elnök Lengyelországban Varsó (MTI) A PBS közvélemény-kuta­tó intézet nyilvánosságra ho­zott újabb, nem hivatalos, részleges adatai szerint a len­gyelországi elnökválasztást Aleksander Kwasniewski nyerte meg a szavazatok 54,5 százalékával. A második he­lyen Andrzej Olechowski (17,4), a harmadikon pedig Mariaii Krzaklewski (15,2 százalék) végzett. Az adatok már a néhány választási körzetből beérke­zett végleges eredményeken is alapulnak. Eszerint a sor­rend és az arányok is válto­zatlanok, a negyedik helyen továbbra is Jaroslaw Kali­nowski (Lengyel Paraszt­párt) áll 5,8 százalékkal, őt követi Andrzej Lepper (Sa­moobrona) 3 százalékkal. A többi elnökjelölt eredménye 2 százalék alatt maradt. Lech Walesa 0,9 százalékot szer­zett. A választási körzetekből befutó rés/eredménvek is a fenti sorrendet mutatják, azzal, hogy néhány helyen a második és harmadik he­lyezett (Olechowski és Krzaklewski) helyet cserélt egymással. Krzaklewskinek az eddig ismertté vált ered­mények szerint csak a dél­lengyelországi Nowy Targ­ban sikerült legyőznie Kwasniewskit. A PBS előrejelzése szerint Kwasni­ewski az összes vajdaság­ban győzött. Orvosi Nobel-díj Stockholm (MTI) „Jeltovábbítás az ideg­rendszerben" témájú kuta­tásaiért három tudós, a svéd Arvid Carlsson és az ameri­kai Paul Greengard, illetve Eric Kandel kapja az idei orvosi Nobel-díjat - jelen­tették be hétfőn Stockholm­ban. Előrehozott választások Belgrád (MTI) A múlt heti jugoszláv hata­lomváltás folytatódásaként a békés változások hétfőn elér­ték a nagyobbik tagköztársa­ság kormányzatát is: Szerbiá­ban előrehozott parlamenti vá­lasztásokat jelentettek be és kedden átmeneti kormányt hoznak létre. Lemondott az előző jugoszláv kormány is. Kilencvenhét halálos áldozat Rámalláh (MTI) Belehalt lőtt sebeibe egy palesztin fiatalember a ciszjor­dániai Rámalláh városában, és ezzel 97-re emelkedett a szep­tember 28. óta tartó izraeli-pa­lesztin összecsapások halálos áldozatainak a száma. A tizen­nyolc esztendős Abdel-Hamid Taja a Rámalláh közelében rendezett csütörtöki tüntetésen sebesült meg az izraeli kato­nák lövedékeitől, és hétfőn halt meg egy rámalláhi kór­házban. A szeptember vége óta tartó villongások 97 áldo­zata között 81 palesztin van, tizenkét izraeli arab. három iz­raeli zsidó és egy izraeli drúz. DélTáv II. János Pál és a zarándokok találkozása Magyar harang a pápának II. János Pál pápa hétfőn délben a Szent Péter-bazilikában fogadott hétezer magyart, a Római Magyar Nem­zeti Zarándoklat résztvevőit. Ez a találkozás alkalom volt arra is, hogy a pápa és a magyar hivők együtt emlé­kezzenek meg a török felett aratott nándorfehérvári győzelemről, amely megteremtette a déli harangszó ha­gyományát. Erre az alkalomra a magyarok egy harangot hoztak ajándékba a szentatyának. Gombos Miklós harangöntö mester gyönyörű harangját maga II. János Pál szólaltatta meg. Felvételünkön: II. János Pál meg­fogja egy népviseletbe öltözött magyar lány kezét. (MTI Telefotó/Ansa/Luciano del Castillo) Vallónia: egy darab Belgium (5,) Sör - unicum nélkül Palackozzák a Chimay sört. Hol vannak a szerzetesek? (DM/DV-fotó) Ötödik rész, amelyben a sört és sajtot előállító chimay-i szerzetesekhez látogatunk. A sajtról le­gyen elég annyi, hogy fi­nom, a sör viszont megér egy misét. Még akkor is, ha túránk végére egy illú­zióval szegényebbé vá­lunk. A Chimay sörgyár vezetője óva int minket a legerősebb, a kilenc fokos kék címkéjű sö­rük kóstolásától. Alig múlt dél, eső utáni fülledt meleg van, az alkohol könnyen fejbe veri az. embert. Ennek megfe­lelően asztaltársaságunk kék Chimay-t kér. Laurent, a tíz éve Magyarországon élő fran­cia újságírónak már volt sze­rencséje a márkához. „Ez olyan erős sör - mondja —. ha nem leszünk tőle részegek, akkor az azt jelenti, hogy al­koholisták vagyunk." Nem lettünk tőle részegek. A borivás kultúrája divatba jött az elmúlt években. Sikk lett borról, futballról, nőkről beszélgetni, de mi a helyzet a sörrel? Vagy csak nekem tűnik úgy, hogy hanyagoljuk ezt a témát? Megtudjuk, sörbe rövid italt önteni legalább ak­kora véteknek számít mint a cserbenhagyásos gázolás, az irredenta sovinizmus vagy a vörösboros kóla. Feldereng egy Churchill nevű koktél ho­mályos emléke, egy korsó sör és fél deci rum keveréke, biz­tos, ami biztos, elhallgatom. Magyarországon maradt hon­fitársaim kedvéért azért felte­szem a kérdést, külön-külön lehet-e, példának okáért itt van a sör-unicum nevű külön­legesség. Megkönnyebbülünk, lehet. A Chimay sört a dicső múltban trappista atyák állítot­ták elő. Követelmény volt, hogy a gyártás minden egyes mozzanatát a falakon belül vé­gezzék. A szerzetesek egyre kevesebben vannak, akik él­nek még, azok jórészt öreg emberek és a munka mind na­gyobb szakértelmet kíván. Létrejött egy alapítvány, amely a forgalmazásra szako­sodott. Emellett a fermentálás és a palackozás sem a falakon belül, hanem egy modern üzemben történik. - A folyamat túl nagy zajjal járna - mondja kísérőnk. - A rendházban kényelmetlenséget okozna a szerzeteseknek. Szegények... Mintha róluk szólna minden és nem az évi 30 millió palack eladásából származó haszonról. A forga­lomról, amely valóban kinőtte egy elöregedő rendház kerete­it, ahová hosszú évek óta nem érkezett novfeius. A legendát azonban ápolni kell, így jól jár a bevételre szert tevő rend és a hagyományra ipart és a kör­nyékbelieknek megélhetést építő alapítvány. A gyár vetítőjében megné­zünk egy körülbelül húszper­ces profi reklámfilmet arról, hogyan élnek a szerzetesek. Beállított jelenetek hosszú so­rán láthatjuk sajttal és sörrel az atyákat. Felvetődik a kér­dés: milyen módszerrel sike­rül rávenni az apátság lakóit, hogy a marketing eszközeivé tegyék őket? - Korábban nehezen álltak kötélnek - mondja az alapít­vány egyik vezetője. - Zavar­ban érezték magukat, hogy pénzt keresnek, de ma már tudják: a marketing a kereske­delem velejárója. A szerzetesek a közelmúlt­ban százmillió belga frankkal támogatták egy árvaház meg­építését. És nem jártak úgy mint egy holland apátság, amelynek sörlicencét szőrös­tül-bőröstül megvette a némel Bavaria. Egy ábránddal szegényeb­ben, bár kellemes bódulatban hagyjuk el Chimay-t. Ha ez a/ ára a nevezetes apátsági sör megőrzésének, ám legyen. (Folytatjuk.) Tóth-Szenesi Attila További információért, kérjük, hívja a 184-es számot, vagy keresse fel ügyfélszolgálati irodáinkat! ,Mondtam, hogy megéri. Sőt, képzeld, nekünk már két telefonvonalunk van." Most 0 Ft-ért juthat 2. telefonvonalhoz! * Sőt, ha társaságunknál új vagy régi internet-előfizetése van, a második vonal havi előfizetési díjából 50 százalékos kedvezményt adunk. *Az akció a szabad kapacitás erejéig, belterületre vonatkozik. Neked volt igazad, fiam. És most olyan jó hallani a hangodat!" Egy ismerős hang megváltoztathatja az egész napunkat. Hogy ezentúl akár minden napja kellemesebb és kényelmesebb legyen, használja ki jól csengő ajánlatunkat! Kedvezményes egyéni vonalvásárlási akció* egyösszegű kifizetés esetén csupán bruttó 9990 Ft-ért, vagy 5 részletben, mindössze havi bruttó 2500 Ft-ért. Ajánlataink 2000. október 9-től október 22-ig érvényesek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom