Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-01 / 205. szám

PÉNTEK, 2000. SZEPT. 1. HELYI TÜKÖR 9 Aranyjelvényesek atlétika Munkatársunktól A közelmúltban rendez­ték meg - Bódi Katalin, Rédli József, Torzsa Ta­más, dr. Molnár Attila, Márkus Tamás, Bolgár Ta­más és dr. Ladányi Zsig­mond egykori atléták se­gítségével - a szegedi Felsó Tisza-parti stadion­ban a Tisza-kupa atlétikai versenyt. A kilenc egyesület sportoló­inak viadalára a jól előkészített salakpályán, valamint, az ügyességi számok esetében, a foltosán megrongálódott műanyag nekifutón került sor. A tények ismeretében szinte csoda, hogy az ügyességi szá­mokban kilenc aranyjelvényes teljesítményt produkáltak az indulók, de ebből mindössze kettőt értek el a Csongrád me­gyeiek, Eperjesi László (Sze­gedi VSE) és Pipicz Lajos (Szegedi Lelkesedés) révén. A Szoboszlai Péter emlékére kiírt gerelyhajftó-versenyt Kurucsó Péter (SZVSE) nyerte meg. A Tisza-kupán elért jobb Csongrád megyei eredmé­nyek: Férfiak, 8(1 m: Török Ká­roly (1987-es születésű) 11.1 mp. Szélpál Tamás (1987, mindkettő Szegedi Lelkesedés) 11.3 mp. 100 m: Csala Attila (1986, Szegedi Lelkesedés) 12.6 mp, Komoly Balázs (1985, Hódiák) 13.3 mp, Ban­dur Csaba (1986, Szegedi Lel­kesedés) 13.3 mp. 400 m: Ha­lászevics Péter (1978, Szegedi VSE) 54.3 mp. Magasugrás: Juhász Zsolt (1971, Szegedi VSE) 175 cm. Távolugrás: Török Károly 487 cm, Komoly Balázs 484 cm. Diszkoszvetés (1,5 kg): Eperjesi László (1983, Szegedi VSE) 41,86 m. Gerelyhajítás (800 g): Kuru­csó Péter (1980) 64,65 m, Kiss Balázs (1981, mindkettő Sze­gedi VSE) 50,77 m, Trényi Marcell (1983, Szegedi Lelke­sedés) 49,75 m. Kalapácsve­tés, 7,25 kg: Mocsári Mihály (1957, Szegedi Lelkesdés) 51,83 m; 5 kg: Eperjesi László 57,54 m; 4 kg: Pipicz János (1986, Szegedi Lelkesedés) 49,33 m, ifj. Mocsári Mihály (1985, Szegedi Lelkesedés) 42,29 m. Nők, 80 m: Bán Nóra (1987, Szegedi Lelkesedés) 11.4 mp. 400 m: Bosza Beáta (1986, Szegedi VSE) 1:00.7 p, Gyulai Tímea (Hódiák) 1:00.8 p. Magasugrás: Darvasi Erika (1986, Szegedi Lelkesedés) 145 cm. Távolugrás: Tanács Bernadett (1985, Szegedi Lel­kesedés) 502 cm, Bán Nóra 473 cm. Kalapácsvetés: Presz­tóczky Barbara (1980, Szegedi VSE) 39,76 m. Kekon-lcupa labdarúgás Munkatársunktól Az FC Szeged Tisza Vo­lán Focisuli szervezésében szombaton és vasárnap, IV. Kekon-kupa elnevezéssel, nemzetközi labdarúgótornát rendeznek az 1990-ben szü­letett gyerekek részére. A Horgosi úti Móraváros-pá­lyán tíz csapat (az Arad, a Tisza Volán I., a Békéscsa­ba, a Szombathely, a Gyula, a Zombor, a Pécs, a Kecske­mét, a Kazincbarcika és a Ti­sza Volán II.) két csoportban küzd az elsőségért. Szomba­ton délután fél egykor, míg másnap délelőtt fél kilenctől kezdődnek, illetve folytatód­nak a csoportmeccseket; a fi­nálét 12.30-kor rendezik. Veteránok a salakon tenisz Munkatársunktól Szegeden immár tizenhar­madik alkalommal rendezték meg a női, valamint a férfi egyéni és páros nemzetközi veterán teniszfesztivált. A négynapos eseményen az új­szegedi Liget pályáin több mint kétszáz mérkőzést ját­szott le a viadalon elindult százhetvenegy sportoló. A veteránbizottság tagjai (Janka János, Végh Ferenc, Kiss Dénes, Óvári György, Mészáros László, Kucsora Sándor és Bánhegyi Géza) rengeteget dolgoztak azért, hogy ismét színvonalas tornát rendezzenek a Tisza-parti vá­rosban, s ez főként köszönhető volt a sok-sok támogatónak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a verseny. A megyei ver­senyzők igazán kitettek magu­kért, tizenöt érmet szereztek a teniszfesztiválon. A XIII. szegedi nemzetközi veterán teniszfesztivál megyei vonatkozású eredményei: Férfiak, egyéni, +35 éve­sek: ...3. Szenti László (Hód­mezővásárhely). +45: ...2. Ka­nalas József (Szeged), 3. Barsi László (Mórahalom) és Mátó Jenő (Makó). +50: ...2. Ku­csora Sándor (Szeged). Páro­sok, +40: ...2. Kanalas József (Szeged), Gáspár Balázs (Bu­dapest). +45: ...2. Mátó Jenő, Czeglédi József (Makó), 3. Kucsora Sándor (Szeged), Császár Péter (Hódmezővásár­hely). +50; ...2. Ormos Fe­renc, Császár Péter (Hód­mezővásárhely), 3. Kucsora Sándor, Sárkány Lukács (Sze­ged). +60: ...2. Mészáros László, Zoltai Árpád (Szeged). +65; ...3. Janka János (Sze­ged), Wébel József (Pécs). Nők, egyéni: +35: ...2. Barna Katalin, 3. Cséffánné Koszta Zsuzsanna (mindkettő Szeged). Vegyespáros, +35: ...2. Fa­gyas Katalin (Budapest), Sár­kány Lukács (Szeged). A szegedi Kanalas József ezüstérmet szerzett a XIII. veterán teniszfesztiválon. (Fotó: Gyenes Kálmán) Tóth Gabi mégis a folytatás mellett döntött Tinisztárokkal a felnőtteknél vízilabda Szeptember 17-én raj­tol a hazai nöi vízilabda­bajnokság. A tízszeres magyar bajnok Szentesi VK együttese erre a baj­noki évre tovább fiatalo­dik, bár Tóth Gabriella meggondolta magát, és ez év végéig szóló újabb szerződést kötött a klub­bal. Csányi László ve­zetőedző szerint az olasz légiósok is sokat segíthet­nek majd egy jó rajtban, de utána már azoknak a tinisztároknak kell meg­oldaniuk a folytatást, akiktől a fiatal szakve­zető csak három év múl­va vár az eddig megszo­kotthoz hasonló felnőtt szentesi sikert. - A hírek szerint Tóth Gabriella befejezte, Drá­vucz Rita pedig az olasz Lerici együtteséhez iga­zolt. Van-e más mozgás a csapat körül? - kérdeztem Csányi Lászlótól. - A válogatottal jelenleg Ausztráliában turnézó Sípos Edit és Kisteleki Dóra még nem jelezte, hogy hol folytat­ja - felelte a Szentesi VK ve­zetőedzője. - Nagy örömömre viszont a korábban a befeje­zés gondolatával vívódó Tóth Gabriella december 31-éig szóló szerződést írt alá a klub­hoz, és Pengő Ágnes is úgy döntött, pólózik tovább. Meg­lehetősen sűrű lesz az őszi bajnoki programunk, és ebbe Csányi László szerint az elődeitől kiváló képességű fiatalokat örökölt. (Fotó: Miskolczi Róbert) szerencsénkre az olasz ide­genlégiósok még néhány for­duló erejéig a segítségünkre tudnak lesznek. Szremkó Krisztina és Drávucz Rita a tervek szerint a kilenccsapa­tos bajnokság „odavágóin" még a rendelkezésünkre áll, de az első két meccsünkre Tóth Noémire is számíthatok. - Velük sikerülhet egy, a korábbi években megszo­kott szentesi villámrajt? - Ebben bízom, hiszen a BEAC ellen kezdünk idegen­ben, s a zuhanyhíradókból szerzett információim szerint, ők lényegesen meggyengül­tek. A második fordulóban pedig szabadnaposként erőt gyűjthetünk a BVSC elleni hazai találkozóra. - Új szereplője is lesz az idei bajnokságnak. Mit tud a fővárosi Póló SC­ről? - Rottler Antal három­négy éve edzi ezeket, a ma is csak 16-17 éves korú lányo­kat, akik nyilván nem tudnak majd beleszólni a bajnokság végső kimenetelébe, de azért jó, hogy indulnak. - A „maradék" szentesi gárda sem lesz túlzottan korosabb az átlag életko­rukat nézve... - Köszönve elődeimnek, dr. Tóth Gyulának és Pengő Lászlónak, valamint a nekem ma is sokat segítő Sóti Lajos­nak és Szremkónak, hogy olyan tehetséges fiatalokat örököltem, akik közül négyen - Győri, Kisteleki, Makra és Molnár - junior EB ezüstér­mesek, de a többiek zöme is tagja a különböző korosztá­lyos válogatottnak. Nem hi­szem, hogy - akármilyen sportágra is levetítve - van az országban még egy olyan első osztályú együttes, amelyik öt stabil 16 éves játékossal vág­na neki a bajnokságnak. Ám ha ők együtt fel tudnának nőni, három év múlva megint nagy csapata lehetne Szentes­nek... Révész János Győzelem - utoljára 1965-ben labdarúgás Budapest (MTI) A vasárnapi (20.45, RTL Klub), Olaszország elleni vi­lágbajnoki selejtezőre ké­szülő magyar labdarúgó-vá­logatott tagjai csütörtök dél­előtt átmozgató edzésen vet­tek részt a Margitszigeten, a délutánt viszont mindenki a családtagjaival tölthette. A gyakorláson egyedül Halmai Gábor végzett kü­lön labdás gyakorlatokat. Az izraeli Hapoel Tel-Aviv játékosát csapata hétfői baj­nokiján rúgták meg, de Szi­lágyi György csapatorvos szerint a középpályás vasár­napra felépül. A keret tagjai a tréninget követően fotózá­son és ruhapróbán vettnek részt, a közös ebédet kö­vetően pedig a délutánt kö­tetlen programmal tölthet­ték. A játékosoknak csütör­tök este kellett visszatérni­ük az együttes szálláshelyé­re, a Thermál Hotelbe. A következő edzés ma délután 5 órakor lesz a BVSC-pá­lyán. Érdekesség, hogy az ola­szok ellen nagyon jól kez­dett válogatottunk, a taljá­nok csak a hetedik rande­vún, 1928-ban tudtak nyer­ni (4-3) Rómában. A foly­tatás már kevésbé sikeres: 1938-ban vb-döntőt veszí­tettünk ellenük (2-4), míg az utolsó győztes meccset (2-1, Albert és Bene góljá­val Budapesten) 1965-ben jegyezhették fel a króniká­sok. Legutóbb 1996-ban ta­lálkozott a két együttes, a magyar fővárosban Casi­raghi és Bánfi (öngól) talált a hálóba (0-2). Péntek Ejtőernyőzés SKF-kupa nemzetközi ejtőernyős célbaugróverseny, Szeged, repülőtér, 13. Kispályás labdarúgás Veteránbajnokság, l-es pálya: Ke­verők-Pajtás büfé (17 óra), Csavar­ker-Délép (18); 2-es pálya: Ter­vezők-Börker (17), MOL Rt.-Kreál Trió (18); 3-as pálya: Heavytex-SZAK (17), Metálduó-Dózsa Öregfiúk (18); 4-es pálya: Szivomya-Elektroház (17). Valamennyi találkozót az újszegedi Kisstadionban játsszák le. Kosárlabda Magyar Kupa-selejtező, férfiak: Hódmezővásárhelyi KSK-Szentes, Vásárhely. Kossuth Zs. középiskola tornacsarnoka, 19. Szombat Asztalitenisz NB 11, nők: Makói SVSE-Statiszti­ka IV., Makó, Kálvin téri iskola torna­terme, 11. NB 111, férfiak: Makói SVSE-Aqu­aCoop Cegléd, Makó. Kálvin téri isko­la tornaterme, 11. Szentesi Kinizsi TE-ATSK Szeged, Szentes, Városi Sportcsarnok, 10. Ejtőernyőzés SKF-kupa nemzetközi ejtőernyős célbaugró verseny, Szeged, repülőtér, 8. Kézilabda Dorozsma-kupa, női kézilabdator­na, Kiskundorozsma, Orczy-sportcsar­nok. 9. Kosárlabda Előkészületi mérkőzés: Vásárhelyi Sportműsor Kosársuli-Naturtex-Szedeák, Vásár­hely, Hódtói Sportcsarnok, 10. Labdarúgás Megyei I. osztály: Ferrocolor­Tápé-Szőreg, Tápé. Patai. Szegedi VSE-Kistelek, Szeged, Vasutas­stadion, Sipos. Mindkét találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Fábiánse­bestyén-Tanárképző, Fábiánse­bestyén, Kubatovics. Szikáncs -Baks. Hódmezővásárhely, városi stadion, Molnár. Szegvár-Zsom­bó. Szegvár, Éberhart. Tömör­kény-Szatymaz, Tömörkény, Csöngető. Valamennyi találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az ifjúságiak játsza­nak. Megyei III. osztály: Zákány­szék-Déli Apró SE, Zákányszék, Pernyész, 16.30. Tartalékbajnokság: Szőreg -Röszke, Szőreg, Szekeres J. Algyő SK-Balástya, Algyő. Fü­löp. Mindkét találkozó 16.30-kor kezdődik. NB 11-es ifjúsági bajnokság: Algyő SK-Kalocsa, Algyő. Bálint. Makó FC-Jamina SE Békéscsaba, Makó, Boros. Hódmezővásárhelyi FC-Gyomaendrőd, Vásárhely, vá­rosi stadion, 13. Valamennyi talál­kozó 13 órakor kezdődik. Utánpótlás-bajnokság: Csong­rádi LC-Szolnok, Csongrád. U14 10 óra, U15 12 óra. Kekon-kupa, kispályás nemzet­közi labdarúgótorna az 1990-as korosztálynak, Szeged, Horgosi úti pálya, 12. Vízilabda OB I/B, férfiak: B. Szentes-Egri Vtzmú, Szentes, ligeti uszoda. 12. Vasárnap Cselgáncs Országos ifjúsági rangsorverseny a Pollák DSE szervezésében, Szen­tes, Városi Sportcsarnok, 11. Ejtőernyőzés SKF-kupa nemzetközi ejtőernyős célbaugróverseny, Szeged, repülőtér, 9. Labdarúgás NB II: Hódmezővásárhelyi FC-Martfű VSE, Vásárhely, városi stadion, Nagy II. L. Makó FC-Ör­kény SE, Makó, Erdei Ferenc téri stadion, Gyekiczki. mindkét mérkőzés 16.30-kor kezdődik. Megyei I. osztály: Balástya­Kiszombor, Balástya, Juhász. Sán­dorfalva-UTC-Mártély-Heavytex, Sándorfalva, Török. Mindszent-Sze­color-Bordány, Mindszent, Sipos. Tisza-Új-Marosdömper Deszk, Új­szentiván, Sztanojev. Röszke-Tisza­sziget, Röszke, Forgó. Szentes TE-Mórahalom, Szentes, Veres. Va­lamennyi találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Kiskundo­rozsma-Nagymágocs, Dorozsma, Garas. Szentmihály-Üllés, Szentmi­hály, Kolarovszki. Csanytelek-H. Astra, Csanytelek, Knerczer. Szék­kutas-Gyálarét, Székkutas, Kónya. Valamennyi találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: Komlósi Baktó-Csengele, Szeged, Felső Ti­sza-parti stadion, Szabó T. Ópuszta­szer-Pusztamérges, Ópusztaszer, Bokor. Ruzsa-Tempó Taxi-Baktó Szilánk, Rúzsa, Csóti. Doma­szék-Autó 2000 SE, Domaszék, Du­dogh. Károlyi DSE-Öttömös. Sze­ged, Postás-pálya, Tanács L. Ásott­halom-Forráskút, Ásotthalom, Ku­csora. Mártély SK-Pázsit SE, Már­tély, 10 (!) Varga. Eperjes-Ambróz­falva, Eperjes, Magony. Pitva­ros-Maroslele, Pitvaros, Mészáros. Kübekháza-Derekegyház, Kübekhá­za, Avramut. Apátfalva-Csanádpalo­ta, Apátfalva, Frenzel. Földeák-IKV Rt. SE, Földeák, Varga. A külön nem jelzett találkozók mind 16.30­kor kezdődnek. Tartalékbajnokság: Doma­szék-Sándorfalva, Domaszék, 14.30, Bálint. IV. Kekon-kupa, kispályás nem­zetközi labdarúgótorna az 1990-as korosztálynak. Szeged, Horgosi úti pálya, 8.30. Vízilabda Gyermek, serdülő és ifjúsági utánpótlás bajnokságok, HVSC­Eger, Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, 13,14,15. Hétfő Teremlabdarúgás NB I: Első Beton-Berek Rolád Technika Háza, újszegedi Sportcsar­nok. 19.30. Molnár András a legjobb ifi kosárlabda Munkatársunktól A Naturtex-Szedeák férfi kosárlabdacsapata kéthetes balatoni edzőtábor után az újszegedi Sportcsarnokban folytatja a felkészülését a szeptember végén rajtoló NB I B csoportos bajnokság­ra. Az erőnléti tréningek után most a labdás edzések kerültek előtérbe; Bonifert Domonkos vezetőedző ren­geteg taktikai variációt gya­koroltat a kosarasokkal. A fiatal mester örömmel újságolta, hogy a klub játé­kosát, Molnár Andrást vá­lasztották meg az év legjobb ifjúsági kosárlabdázójának. Ezt a címet előtte többek kö­zött olyan hírességek kapták meg, mint Dávid Kornél vagy Gulyás Róbert. Sajnos, az örömbe üröm is vegyült, a tehetséges bedobót a na­pokban dr. Varga Endre ad­junktus megműtötte, egy le­vált porcdarabot távolított el atroszkopikusan a térdéből. Az edzéseket négy-öt hét múlva kezdheti el az ifjú já­tékos. Nemcsak sérülés, ha­nem betegség is hátráltatja a Naturtex-Szedeák ideális felkészülését. Drahos és V/'­taszek már kilábalt a vírusos fertőzésből, azonban Páv­licz, valamint Nyilas még mindig lázas beteg. Eddig a szedeákosok egy edzőmeccsen vannak túl (a Veszprémet !02-78-ra győzték le), az elkövetkező időszakban viszont egyre több ilyen felkészülési talál­kozó szerepel majd a prog­ramban: szombat délelőtt 10 órakor a Vásárhely otthoná­ban játszanak, majd szep­tember 5-én (kedden) a Szpartak Szabadka vendégei lesznek. MK-selejtezö Vásárhelyen kosárlabda Munkatársunktól Közel három hete készül az NB II-es rajtra a Hód­mezővásárhelyi Kosárlabda SK. Amint azt Simon Sán­dor elnökségi tagtól meg­tudtuk, az együttes játéko­sai Valaczkay Győző elnök­vezetőedző irányításával heti három-négy edzésen vesznek részt. Az erőnléti foglalkozásokat az Ifjúsági Parkban, míg a labdás tré­ningeket a Kossuth Zsu­zsanna középiskola torna­csarnokában, illetve a Hód­tói Sportcsarnokban bonyo­lítják le. A néhány hónap­pal ezelőtt életre keltett klub meglepően bőséges já­tékoskerettel rendelkezik, 12-14 felnőtt és 11 ifjúsági korú kosarasra számíthat­nak. A tervek szerint a jövő hét végén rendezik meg a hagyományos Déltáv-ku­pát, amelyen várhatóan a Baja, a magyar orvosválo­gatott, a Vásárhelyi Kosár­suli és természetesen a ren­dező egyesület csapata méri össze tudását, de a bajnoki szezonkezdésig még jó né­hány előkészületi találko­zón szeretnének pályára lépni. Többek között a felké­szülést is szolgálja az a mérkőzés, amelyet ma, 19 órától Vásárhelyen, a Kos­suth tornacsarnokában ját­szanak le. Igaz, ennek az összecsapásnak már tétje is lesz, hiszen a HKSK MK­selejtezőn a szentesi együt­test fogadja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom