Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-22 / 223. szám

2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 2000. SZEPT. 22. Rakétatámadás a hírszerzés ellen Olajos adók Telhetőleg nem ugyanazon a közgazdaságtudomá­V nyi egyetemen szerezték diplomájukat, de leg­alábbis nem ugyanabból az ökonómiai tankönyvből betűzték a tudást a lengyel és a magyar kormány gaz­dasági tanácsadói. Gondolni lehet ezt abból, hogy az ezredforduló utáni első olajválság következményeit merőben más módon kívánják enyhíteni a két ország­ban. A lassan aranyárban folydogáló üzemanyag len­gyel- és magyar földön is a betervezett inflációcsökke­nés legnagyobb mumusa. Éppen ezért a lengyel kor­mány kész arra, hogy jelentős vámbevételtől essen el, csakhogy ne emelkedjen az égig a benzin ára, meg­drágítva ezzel az egész gazdaság működését. A sza­kértők addig szoroztak, osztottak, amíg rájöttek: ha elengedik a behozatali - egyes exportáló országok esetén akár 25 százalékos - vámokat, csökkenhet az üzemanyag ára, nem gerjed oly' sebesen az infláció, és az olcsóbb benzinből több fogy. Tehát az adóbevé­telek továbbra is az államkasszát gazdagíthatják. A magyar közgazdászok másként operálnak. Ők hi­szik: a benzinfogyasztás mindenképpen csökken az olajárak emelkedése miatt. Ez pedig azt jelenti, hogy az állam jelentős adóbevételtől esik el. Kézenfekvő megoldás tehát, hogy adót kell emelni. Mert kevesebb benzinben több adó ugyanakkora adóbevételt eredmé­nyez. Csakhogy az adóemelés tovább drágítja az üzemanyagokat, tehát tovább csökken a kereslet, kö­vetkezésképpen tovább kell emelni az adókat. Aminek következtében még inkább elszabadulnak a benziná­rak, pláne, ha a brent nyersolaj megint csak csúcsot dönt. r rmészetesen Magyarországon sem lehet a gazda­ságtól függetleníteni a nélkülözhetetlen üzem­anyagok árváltozását. így azután azon sem kell majd csodálkozni, hogy elszáll a csökkenő infláció csalóka délibábja, hogy jön a kétszáz forintos kenyér, és hogy megint nem marad pénz az egészségügyre. Mert azt sem nehéz kiszámolni: ha szinten marad­nak az adóbevételek, de megugrik az infláció, az álla­mipénzek papírja is könnyebb fajsúlyúvá válik. Jugoszláv kampánycsend Belgrád (MTI) Jugoszláviában csütörtök éjféltől kampánycsend lépett érvénybe a vasárnapi szövetsé­gi elnök- és parlamenti, illetve vajdasági tartományi parla­menti és szerbiai helyhatósági választások előtt. A kampány­csend vasárnap este nyolc órá­ig, a választóhelyiségek bezá­rásának időpontjáig tart. (Az átmeneti ENSZ-igazgatású Koszovó tartományban, ahol a szövetségi szervek szintén megszervezik a választásokat, a rossz közbiztonság miatt már délután lezárják az urnákat.) „Elítélt" NATO-vezetök Belgrád (MTI) Egy belgrádi bíróság csü­törtökön távollétükben egyfor­mán 20 év börtönre ítélte a NATO 14 tagállamának vezető politikusait, köztük állam- és kormányfőket. A hatóságok a pert hétfőn indították az atlanti szövetség vezetői ellen a tava­lyi jugoszláviai NATO-légi­csapások során elkövetett há­borús bűnök vádjával. A belg­rádi körzeti bíróság által vádolt személyek között volt Bili Clinton amerikai elnök, Jacqu­es Chirac francia államfő, Tony Blair brit miniszterelnök, Gerhard Schröder német kan­cellár és a tagállamok több más vezető politikusa, vala­mint Javier Solana egykori NATO főtitkár és Weslie Clark.a NATO európai erőinek volt főparancsnoka. KFOR-erösítés Lengyelország Vámfelfüggesztés Varsó (MTI) A lengyel kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy meghatározatlan időre felfüg­geszti a folyékony üzemanya­gok behozatali vámját. A döntésről Krzysztof Luft kormányszóvivő elmondta: a • vám felfüggesztése minden országra vonatkozik. Luft aláhúzta, hogy a kormányt döntésében a folyékony üzemanyagok piacán kiala­kult helyzet, az üzemanyag jövedéki adója szeptemberi emelése következményeinek enyhítése és az infláció elleni küzdelem vezérelte. Emlé­keztetett arra, hogy a közel­múltban elfogadott inflációel­lenes csomagban éppen az üzemanyagok árát jelölték meg mint a kívánatosnál gyorsabb pénzromlás fő okát. A döntés előtt az EU, a CEFTA és EFTA országaiból származó benzin után 3, a dí­zelolaj után pedig 4 százalé­kos vámot kellett fizetni. A kormány azt tervezte, hogy ezt a vámot 2001. január 1­jétől szünteti meg. A szerdai döntés hatálya azonban már az összes' többi országra is kiterjed - tette hozzá a szóvivő. A benzin importvámja azoknak az or­szágoknak esetében, melyek­kel Lengyelországnak nincs szabadkereskedelmi megáll­apodása, 25 százalékot tesz ki, míg a dízelolajé 35 száza­lék. A kormány egyidejűleg el­határozta, hogy állandó el­lenőrzés alatt fogja tartani az üzemanyagárakat, és hetente kiértékeli, hogyan hatott a mostani döntés az üzemanya­gok piacára. Robbanás a Temze partján Rakétatámadás rázta meg szerda éjszaka a brit hírszerzés (MI6) központját London belvárosában. Sze­mélyi sérülés nem történt, csupán kisebb anyagi kár keletkezett. A Temze déli partján álló üvegpalotát alig rongálta meg a nyolcadik emeletre becsapódott rakéta, az épületet ugyanis bombabiztosra, áthatol­hatatlanra építették. Feltételezhető, hogy az északír köztársasági mozgalom szakadárjai állnak az akció mögött. Képünkön: rendörök örségben az épület közelében. (MTI Telefotá/EPA/AFP/Adrian Dennis) FHB: OTTHONTEREMTŐ HITEL KÖNNYEBBEN, GYORSABBAN ÉS TOVÁBBRA IS A LEGOLCSÓBBAN A használt lakások vásárlására, bővítésére és kor­szerűsítésére felvehető Otthonteremtő Hitel az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. legnépszerűbb kölcsöne, de július óta hatalmas az érdeklődés az építési hitelek iránt is- tájékoztatta lapunkat Gyuris Dániel vezérigazgató. Milyen hatással lehet a tervezettnél várhatóan magasabb infláció és az újabb olajárrobbanás az Otthonteremtő Hitel kamataira? Sajnos mi sem vonhatjuk ki magunkat a piaci hatá­sok alól. A legutóbb sokkal drágábban tudtunk lakáshiteleinkhez forrásokat szerezni, mint ahogy azt még egy hónappal ezelőtt is terveztük. Milyen feltételekkel lehet felvenni az Otthon­teremtő Hitelt használt lakások vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére? Jelenleg a kamat 10,5%, a hitel összege 1 és 30 millió forint, a futamidő 5-35 év közötti lehet. Hitelt csak olyan ingatlan(ok) fedezete mellett nyújtunk, mely(ek) tulajdonviszonya rendezett, per,- és teher­mentesek, valamint önállóan forgalomképesek. Vizsgálják-e az ügyfél jövedelmét, fizetőképességét? Valamilyen formában az FHB mindig vizsgálja a kölcsönkérők fizetőképességét, hiszen meg kell győződnünk arról, hogy jó helyre adjuk a pénzt. Az más kérdés, hogy az alacsonyabb kamatok miatt nálunk kevesebb jövedelem is elegendő lehet a kölcsön felvételéhez. Néhány példa a 10,5%-os hitel jelenlegi havi törlesztőrészleteire* 1 millió Ft 2 millió Ft 3 millió Ft 4 millió Ft 5 millió Ft 10 millió Ft •A törlesztőrészletek tartalmazzák az évi 1,5%-os kezelési költséget. Az adatok tájékoztató jellegűek. Miért jó az ügyfélnek, ha nem évente, hanem ötévente változik a kamat? Az ötévente változó kamat azon ügyfeleinknek ked­vező (ők vannak többségben) akik a futamidő elején szeretnének kevesebbet törleszteni. Nekik nagy könnyebbség, hogy évekig az átlagos kamatszint alatti a hitelük. Az FHB-ról mindenki azt tudja, hogy Önöknél a legalacsonyabbak a kamatok. Mennyit lehet spórolni egy jó bankválasztással? Bizony sokszor százezreket, milliókat, hiszen a hitelek futamideje 15-20 vagy 35 év is lehet. Igaz ez akkor is, ha a többi bank csökkenti a kamatait, mert akkor mi is újra lépünk. Önök azt is ígérik, hogy a jövőben könnyebben és gyorsabban lehet hitelhez jutni. Igen. A kölcsönkérő nyomtatványok rövidebbek, egyszerűbbek lettek, kevesebb igazolást kell besze­rezni ügyfeleinknek stb. Mindez kihat a hitelbírálatra is, amely az FHB-nál legfeljebb 15 munkanapot vehet igénybe. Változatlanul fennáll viszont, hogy heteket lehet azon megspórolni, ha hiánytalanul, jól kitöltve érkeznek be a hitelkérelmek, mert akkor azonnal megkezdődhet az értékelésük. Felmérések szerint nagy igény lenne bővítési és korszerűsítési hitelekre. Tud-e itt segíteni az Otthonteremtő Hitel? A korszerűsítési és bővítési hiteleink talán legna­gyobb vonzereje az, hogy felvételükhöz nem kell saját erő, 100%-ban kölcsönből megvalósíthatóak az ilyen igények. Mi a helyzet az új lakás építésére és vásárlására felvehető Otthonteremtő Hitellel? Az FHB-nál minden házaspár, s gyermekét egyedül nevelő szülő ezt a kölcsönt 10 millió forintig 5,17%-os kamat mellett veheti fel. Más. Egyre több bank jelentkezik szabadon fel­használható jelzálogkölcsönnel. Tud-e ilyen köl­csönt kínálni az FHB? Tud, az általános jelzáloghitelünket (megfelelő ingat­lanfedezet mellett lényegében jövedelemvizsgálat nélkül) bármilyen hitelcélra fel lehet venni, s a kamat a piacon a legkedvezőbb, 15,5%. A kölcsön összege 3 és 30 millió forint közötti lehet. Hol lehet igényelni a kölcsönöket? Új lakás építésére és vásárlására az FHB-nál (Budapesten, Székesfehérvárott, Győrben, Kapos­várott, Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben) és az Inter-Európa Banknál. Használt lakásra a CIB Banknál, a Daewoo Banknál,az Inter-Európa Banknál, a K&H Banknál, a Konzumbanknál, a Postabanknál, a Hungária Bizto­sítónál és a partner takarékszövetkezeteknél. Az általános jelzáloghitelt csak az FHB-nál lehet igényelni. Hova forduljon, aki további információt szeretne kérni? Továbbra is hívható helyi tarifával a 06-40-200-115-ös Hitelvonalunk, elérhetők vagyunk az Interneten (www.fhb.hu) és az MTV Képújság 508. oldalán. ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 10 év 15 év 20 év 14.743 12.304 11.234 29.487 24.608 22.468 44.230 36.912 33.701 58.974 49.216 44.935 73.717 61.520 56.169 147.435 123.040 112.338 A RENDŐRÖK IS NYUGODTAN GÁZT ADHATNAK Egy gépkocsipark, ahol a fogyasztás miatt nem kell aggódni Jt§! Idestova három hónapja, hogy Veszprémben érezhetően javult a közbiztonság. Ott, ahol eddig csak elvétve járt járőrkocsi a magas ben­zinárakból fakadó alacsony napi kilométerkvó­ta miatt, az utóbbi időben rendszeresen meg­fordulnak a járőrök. A gázüzemű rendőrautók­kal a havonta megtehető kilométerfutás drasz­tikusan növekedett. - Anyagi megfontolások vezéreltek bennün­ket, amikor a Prímagázzal együttműködve gázüzeművé alakíttattuk át a gépkocsiparkunk egy részét - mondja Kiss Béla, rendőr alezre­des, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság gazdasági igazgatója. - Jelenleg 33 vegyes, azaz benzin/gáz üzemű autónk fut a megye útjain, és a befek­tetésünk szeptember végére, alig fél év alatt, megtérül. Sokan emlékeznek még, hogy évekkel ez­előtt a házilag buherált gázüzemű autók sorra robbantak fel, és a rém­séges történetek máig fel­bukkannak. Ez azonban való­ban a múlté, hisz az új technológiának köszön­hetően a gázüzem legalább annyira biztonsá­gos, mint a benzin. De ez csak az egyik oka annak, amiért a nagyobb cégek, hivatalos szer­vek - köztük több megyei rendőrkapitányság is - a gázüzemű autózást választotta. - Minket egyetlen szempont vezérelt, és ez a gazdaságosság - folytatja Kiss Béla alezredes. A Prímagáz telepített ide egy kutat, amely után nem kell bérleti díjat fizetnünk, ha egy bizonyos mennyiség felett használunk gázt Éppen ezért nekünk érdekünk, hogy minél többet fussanak a kocsijaink. Ezzel pedig semmi gond nincsen, ugyanis egy autó havi kilométerkvótája 1500 ­benzinnel. Amióta gázzal futnak a kocsijaink, mondhatjuk azt, hogy nincsen felső határ. Csak a számok kedvéért a benzinüzemű autók havi 1500 kilométerével szemben a gázüzeműek akár 5000 kilométert is futhatnak úgy, hogy a költ­ségek miatt egy percig is aggódnunk kellene. A megyei kapitányság területén lévő 4300 literes kút telepítésénél a rendőrségnek csak a 0 PRÍMAGÁZ hely kialakítását és a számítógépes rendszert kellett finanszíroznia, ugyanis a Prímagáz tele­pítési díj nélkül bocsájtotta rendelkezésre az üzemanyagtöltő állomást, sőt az autók átalakí­tásának finanszírozásában is partner volt, amely átlagosan 150 000 Ft-ba került kocsin­ként. A tankolás így hihetetlenül egyszerű: min­den gázüzemű autóhoz tartozik egy aprócska azonosító, amely egy központi számítógéphez csatlakoztatva nyilvántartja, hogy mikor me­lyik autó mennyit tankolt. - Egy liter gáz nekünk most 149 forintba kerül, szemben az állandóan 240 forint fölött lévő benzinnel - emeli ki az egyik legfontosabb érvet Piedl Imre, a kapitányság gépjárműalosz­tályának vezetője. - És ez bőven kárpótol min­ket a gázüzemű autók körül­belül 10%-os, egyáltalán nem észrevehető teljesít­ménycsökkenésével. Két autószerelőnk egy egy­hetes speciális szakmai képzésen vett részt, így megvan az engedélyünk arra, hogy a kocsikat helyben javíttassuk. S mivel nincs mélygarázsunk, a par­kolás sem gond, hisz gázüzemű autók mély­garázsban nem tartózkodhatnak. Az pedig végképp pluszt jelent, hogy a gázüzem meg­növeli a kocsik élettartamát. A kúttelepítés sem szükséges, csak azok szá­mára, akik sok kocsival rendelkeznek, hisz a Prímagáz 110 kútja teljes egészében lefedi az országot, és a kártyás tankolásnak köszön­hetően percre, literre és autóra pontosan nyo­mon lehet követni a tankolásokat. A Veszprém megyei rendőrök mellé eddig négy másik megye rendőrkapitányságai csatlakoztak; ők a megtakarítást visszaforgatják, így az autók je­lentősen többet futhatnak. A kereskedelmi cégek egy részének pedig a megtakarítás sok esetben olyan jelentős árcsökkentést jelentett, amellyel piaci pozícióját erősíthette. ^AUTÓGÁZ Száz brit katona érkezett szerda délután Pristinába, erősítésül a KFOR kötelékébe. A századnyi katona annak a 2400 fős erősítésnek az előőrse, amelyet a közelgő ko­szovói helyhatósági választá­sokra tekintettel vezényelnek a nemzetközi igazgatás alatt álló szerbiai tartományba, az ott ál­lomásozó békefenntartó erők, a KFOR kötelékébe. Az erősí­tés több nemzet katonáiból áll majd, Nagy-Britannia 540 fővel járul hozzá ehhez a ki­egészítő csapattesthez. Elhunyt Germán Tyitov Moszkva (MTI) Moszkvai lakásában szer­dán este elhunyt Germán Tyi­tov, a világ második űrhajósa. Tyitov az előzetes vizsgálatok szerint szénmonoxid-mérge­zést szenvedett lakása szauná­jában. Az űrhajós - aki a kö­zelmúltban, tíz nappal ezelőtt ünnepelte 65. születésnapját ­1961 augusztusában a Vosz­tok-2 űrhajóval egy napot (va­lamivel több mint 25 órát) töl­tött föld körüli pályán, 17-szer kerülve meg bolygónkat, s Ju­rij Gagarin után így második­ként jutott ki a világűrbe. Politikai gyilkosság Barcelona (MTI) Meggyilkolták csütörtökön a kormányzó spanyol konzer­vatív Néppárt egy katalóniai helyi politikusát. A 42 éves Jó­sé Luis Ruiz Casado városi ta­nácsnokot tarkón lőtte Sant Adria del Besos helységben két férfi, aki autón elmenekült, majd a nyomok eltüntetése ve­gett a gépkocsit felgyújtotta. A politikus a helyszínen életét vesztette. Egyelőre nem tudni, hogy a gyilkosságot az ETA baszk terrorszervezet követte-e el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom