Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-18 / 219. szám
Aranyos Tímea! rt mlékeznek még, négy évvel ezelőtt, Atlantában, 111 milyen és mekkora kínokat éltünk át az olimpiai játékok első hetében? Szenvedtünk piszkosul, az istenért sem akart megszületni az a várva várt, ideg- és görcsoldó, mindenki számára - versenyzőnek, sportvezetőnek és nekünk, szurkolóknak egyaránt - megnyugtató első aranyérem. Szóval, rossz volt nélküle élni, nagyon rossz. Amikor néhány napja az ötkarikás játékok előtt böngészgettük, tanulmányozgattuk a sydneyi olimpia műsorát, egy pillanatra megálltunk a második nap eseményeinél, annak is a női párbajtőrvívásra vonatkozó programjánál. És elkezdtünk álmodozni. Bizakodó nép lévén, természetesen vágyaink középpontjába a legfényesebben csillogó medál került, amit a víváshoz kicsit is értők Mincza Ildikótól vártak. Attól a csinos hölgytől, aki ebben az esztendőben a Világkupa-sorozatnak csak azt a versenyét nem nyerte meg, amelyiket nem akarta. S zóval ábrándozgattunk, előre elképzeltük, hogyan fogjuk majd ünnepelni Mincza győzelmét. És akkor felébredtünk... Tegnap reggel Palik László tévéstől tudtuk meg, hogy Ildikó még a nyolc közé sem jutott. Most mi lesz az álmunkkal, a kedvünkkel? - sajnáltattuk, természetesen kizárólag önös érdekből, magunkat. Majd a Timi, a Nagy Timi segít a mi hajunkon - váltottunk mintegy két másodperc alatt. Elvégre ő is világklasszis, még lia az idén nem is annyira éles a pengéje. De a múlt, abban aztán nincs semmi kivetni való. Csapatban négyszeres világbajnok, s például öt évvel ezelőtt egyéniben EB-t is nyert már. Hát akkor, hajrá. Nagy Tímea! Udvarhelyi Gábor tanítványát már Sydneybe érkezése pillanatában a szívünkbe zártuk. Ott állt a repülőtér várójában, amikor megkérdezte tőle a riporter, hogy mi, illetve ki hiányzik számára a legjobban. A kislányom, válaszolta a sírástól elcsukló hangon a Honvéd-LNX 30 esztendős sportolója. Tegnap délelőtt 10 óra 23 perckor aztán mi, szurkolókból átvedlett rajongók érzékenyültünk el, de még hogy! Abban a pillanatban, amikor Tímea tizenötödször szúrta meg a svájci Hablützel-Bürki kisasszonyt, olyan boldogságot éreztünk, amit csak és kizárólag az olimpiai aranyérem válthat ki. Jó régen mondta már egy bizonyos francia úr, hogy „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel". Coubertin bárónak, mert hát ő volt az iménti gondolat szülőatyja, biztosan igaza van, de az ötkarikás dobogó tetején állni, miközben szól a himnusz - ennél csodálatosabb érzést nem ismerhet sportoló. J obban mondva, egy azért akad: még egyszer végigélni a győzelemmel járó „ceremóniát". Ezt csak azért említem, mert a női párbajtőrcsapat-verseny még hátra van, s nem árt ám észben tartani, a „mi Tímeánk" abban is érdekelt... Szóipál László Sydney: még több busz Férfi párbajtörkudarc, nagyon Nagy-arany! Nagy Tímea a levegőben: Magyarország első sydneyi olimpiai bajnokát a döntő után így ünnepelték a csapattársak. (MTI-Telefotó: Róbert F. Bukaty) Sydney (MTI) Az olimpia idején a Sydney környéki buszjáratok is a játékoknak helyt adó városban .teljesítenek szolgálatot. Mától Sydney külterületein és magában a városban összesen tizenhat buszjáratot függesztenek fel. A járművek október l-jén, a játékok végén térnek csak vissza eredeti szolgálati helyükre.' A Sydney környékén dolgozók már többször jelezték, hogy Ország arany Egyesült Államok 4 Ausztrália 3 Franciaország 3 Japán 2 Németország I Nagy-Britannia 1 Kina 1 Bulgária 1 Olaszország 1 Oroszország 1 Svájc 1 Hollandia 1 Kanada 1 Magyarország 1 Horvátország 1 Törökország 1 Ukrajna 1 Koreai Köztársaság 0 Görögország 0 Jugoszlávia 0 Szlovákia 0 Belgium 0 Fehéroroszország 0 Brazília 0 Costa Rica 0 Kuba 0 Cseh köztársaság 0 Indonézia 0 Kirgizisztán 0 Románia 0 Svédország 0 nagy nehézség eljutni a munkahelyükre, mert számos járatot felfüggesztettek. Az olimpia hivatalos megnyitója óta még nem volt különösebb fennakadás a közlekedésben, korábban azonban számos műszaki hibával kellett megküzdeniük az illetékeseknek. A hét elején néhány buszvezető elhagyta az olimpiai buszszolgálatot, hogy Igy tiltaközzon a rossz munkakörülmények és az igen szoros időbeosztás miatt. ezüst bronz Össz 5 2 11 2 4 9 1 1 5 1 0 3 3 1 5 2 0 3 1 3 5 1 1 3 1 1 3 1 1 3 1 1 3 1 0 2 0 1 2 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 1 2 1 3 1 0 1 1 0~ 1 1 0 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 0 1 1 vivás Rossz rajt után remek folytatás - röviden így foglalható össze az olimpia elmúlt két versenynapjának magyar vívómérlege. A férfi párbajtörözök közül Kovács a 16, míg Fekete a nyolc közé jutásért esett ki még szombaton. A nők viszont tegnap kitettek magukért, és bár a nagy esélyesnek kikiáltott Mincza a nyolcaddöntőben, Szalay pedig már a 32 közé jutásért kiesett, Nagy Timea az olimpiai címig menetelt. A férfiaknál Kovács Iván a lelkes, ám a világranglistán csak a 87. helyen jegyzett hazai Adams ellen mérkőzött a 16-ba jutásért. A mérkőzésen a riválisok felváltva vezettek, végül az ausztrál 15:14-re nyert. Fekete Attila jobban vette az első akadályt, bár a kanadai Shongot mindössze egyetlen találattal, 14:13-ra cselgáncs A sydneyi olimpia cselgáncsküzdelmei már négy döntőn túl vannak. A japánok eddig két elsőséget értek el, és jutott aranyérem Kubának és Törökországnak is. Az eddigi egyetlen magyar induló, Csák József a 60 kg-ban, az első fordulóban búcsúzott. Szombaton a két finálé összesen ötven(l) másodpercig tartott. A nőknél, 48 kgban a japán Tamurának alig több, mint fél perc kellett ahhoz, hogy ellenfelét ipponnal győzze le. A férfi 60 verte. Egy tus ide és oda is, de micsoda különbség.... A nyolcaddöntőben aztán elérkezett Fekete számára is a búcsú. A kínai Csaó Kanggal óriási meccset vívtak, Fekete négy másodperc alatt, 8:6-ról egyenlített, ám a hosszabbításban Csaó vitte be a győztes tust. Az olimpiát az orosz Kolobkov nyerte, megelőzve a francia Obryt és a dél-koreai Ri Szangot. Tegnap következtek a nők - Nagy-sikerrel. Bár a favorit és világkupa-győztes Mincza bejutott a nyolcaddöntőbe, ott azonban a svájci Hablützel-Bürki 15:9-re legyőzte. Szalaynak még ez a teljesítmény sem sikerült, hiszen a 32 között a litván Vansovica 15:13-ra múlta felül. A negyeddöntőbe jutó egyetlen magyar, Nagy Tímea előbb a kínai Jang-saot (11:8), majd a számunkra már ismerős litván Vansovicát verte (15:10). A folytatásban a német Bokel sem tudta legyőzni (15:8), így az elődöntőién a francia címvédő és többszörös világbajnok kg-ban a szintén japán Nomura tíz másodperc alatt eldöntötte a találkozót a koreai Jung Bu-kjunggal szemben. Tegnap már az első magyar dzsúdós, Csák József is a tatamira lépett. A 66 kgosoknál a bolgár Georgij Georgijevvel kezdett - és rögtön végzett is. A legutóbbi EB-n második Csák nem tudott értékelhető akciót végrehajtani a meccsen, ráadásul kétszer megintették. A bolgár végül yukóval győzött, ám a második körben ő is kikapott a végső győztes török Özkantól, így a magyar dzsúdós a vigaszágon sem versenyezhetett tovább. A nők 52 kg-os súlyFlessel-Colovic várta. A magyar hölgy már három tus hátrányban is volt, azonban onnan fordított és 13:10-re vezetett. A gall nem hagyta magát, egyenlített, ám a magyar az utolsó három perc végén bevitte a győztes találatot, 15:14 - megvan az első sydneyi döntősünk! A fináléban az a Hablützel-Bürki várta Nagyot, aki korábban Minczát búcsúztatta. A svájci a mérkőzés első részében 6:3-ra vezetett, azonban a második három percben Nagy 4:1-gyei egyenlített (7:7). A zárószakasz elején alig esett találat, ám a magyar vívó jól bírta idegekkel a küzdelmet, 9:8-ra vezetett, és a támadásra kényszerülő Hablützel próbálkozásait visszaverve, 15:1 l-re győzött - olimpiai bajnok tehát Nagy Tímea. Dudás István, a Szegedi Postás vívószakosztályának vezetője a következőképpen értékelte a vívás első két napját: - A férfiak szereplése óriási csalódás. Kovács egy olyan ausztráltól kapott -csoportjában a kubai Verderica nyert, megelőzve a japán Narazakit, valamint a koreai Szun Hűit és a kínai Jü Hsziangot. Krajkó Gyula, a Szegedi VSE cselgáncsozóinak edzője a négy döntőről így vélekedett: - A japánok a hagyományoknak megfelelően teljesítettek eddig, a várt eredmények mellett csak a döntők rövidsége okozhatott meglepetést. A szombati férfi és női fináléban a keleti ország riválisai nagyon jól ismerik egymást, hiszen az ázsiai játékokon rendszeresen találkoznak. A női 52 kg-ban a kubai Verderica japánt. kínait és koreait előzött meg, ám évek óta Jaw ki, aki eddig a nemzetközi mezőnyben nem igazán tett ki magáért. Fekete a tavalyi vb-bronz- és csapataranyérem után talán a kelleténél kicsit többet ünnepelt. A felkészülés alatt nem csak az edzésekre figyelt, a vívásban viszont nagyon lényeges a megfelelő koncentráció. A lányoknál Mincza, aki Szegeden, az egyetemen ötödéves lesz, tavaly és előtte nagyszerűen produkált, világkupát nyert, ám a későbbi döntőstől nem szégyen kikapni. A bal kezes, tapolcai Szalayt nagyon régóta ismerem, harcolni tud, ám ő inkább a csapatban képes maradandót nyújtani. Nagy Tímea kétszer vesztett állásból fordított, ez óriási fegyelmezettségre és akaraterőre vall. Az elődöntőben, Flessel ellen és fináléban is többször mellészúrt, ám nem vesztette el a lélekjelenlétét. Előzetesen három-négy érmet, közte egy aranyérmet vártunk a vívóktól, az elsőség már megvan. Módi József pánban készül, tehát az ő produkciója sem volt váratlan. A férfi 66 kg-osokat fokozottan figyeltem, mivel az SZVSE-ben két tanítványom, a Neu-testvérek éppen ebben a súlycsoportban szerepelnek. Csáktól csoda lett volna az éremközeli szereplés, hiszen sokáig sérült volt a térde, ráadásul a produkciója sem volt egyenletes az utóbbi időben. Rutinos dzsúdós, ám a sorozatterhelést már nem igazán bírja. Az olimpiát az alsóbb súlycsoportokban a japánok uralják, feljebb pedig a keletiekhez csatlakozhatnak a volt szovjet utódállamok sportolói. M. J. Ausztráliában Magyarok a küzdőtéren Holnap, magyar idő szerint hajnalban a XXVII. nyári olimpiai játékokon ismét több sportolónk kezdi meg a küzdelmeket. A legfrissebb a női párbajtőrcsapat lesz, fél egykor (Szalay Gyöngyi, Mincza Ildikó, Nagy Tímea) lép először pástra. Az úszók fél órával később startolnak el: 200 m női pillangón a hódmezővásárhelyi Risztov Éva is rajtköre áll. Zubor Attila 100 m gyorson. Rózsa Norbert 200 m mellen, míg a férfi gyorsváltó 4x200 m-en veszi fel a küzdelmet. Két órakor Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina folytatja a női asztaliteniszezőknél a selejtezőmérkőzéseket. A teniszezőink premierre készülnek, a hölgyeknél Kuti Kis Rita, Mandula Petra és Marosi Katalin (utóbbi ellenfele Szeles Mónika), a férfiaknál Sávolt Attila mutatkozik be. Három órakor Gádorfalvi Aron és Gádorfalvi Luca szörfösöknél a 5-6- futamon szerepel. Fél hatkor az ökölvívó, Balzsay Károly 71 kg-ban lép ringbe, fél órával később a női cselgáncsosoknál Csizmadia Eszter (63 kg), a férfiaknál Tölgyesi Krisztián (81 kg) áll rajthoz. Délelőtt fél nyolckor második csoportmeccsét játssza a magyar női kézilabda-válogatott. Mocsai Lajos tanítványainak az ellenfele a francia nemzeti együttes lesz. A legkésőbb, délelőtt fél tízkor a női súlyemelők Krutzler Eszter (63 kg) és Márkus Erzsébet (69) mutatkoznak be az ötkarikásjátékokon. A magyarok nélkül zajló sportágakban több rangadót is játszanak. A labdarúgók küzdelmében, a férfiaknál az A csoportban (10 óra) az olasz gárda az olimpiai címvédővel, Nigériával játszik. A férfi röplabdázóknál a B csoportban Jugoszlávia-Olaszország (11.30) összecsapást rendeznek. Süli Róbert Totóeredmények Budapest (MTI) A totó 37. heti szelve nyén szereplő mérkőzések eredményei: 1. HamburgDortmund 2-3 2 2. BochumWolfsburg 2-1 1 3. FreiburgCottbus 4-1 1 4. Frankfurt1860 München 1-0 1 5. Schalke 04Bremen l-l X 6. CharltonTottenham 1-0 1 7. EvertonManchester United 1-3 2 8. SouthamptonNewcastle 2-0 1 9. West HamLiverpool l-l X 10. M. CityMiddlesbrough l-l X 11. ChemnitzUlm 1-0 1 12. Stuttgarter KickersNürnberg 0-2 2 13. SaarbrückenOsnabrück 2-1 1 Pluszmérkőzés: 14. Hertha BSCStuttgart 2-0 1 Éremtáblázat (2 nap után) Japán irillámgyözelmek