Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-12 / 214. szám
KEDD, 2000. SZEPT. 12. SZEGED 7 Makón a listavezető labdarúgás Munkatársainktól Szerdán hétközi fordulóval folytatódik az NB ll-es labdarúgó Alföld csoport küzdelemsorozata. A Maros partján „csúcsrangadót" rendeznek: a második helyen álló Makó FC a listavezető Békés csapatát (B-alcsoport) fogadja. A zöldsárgákhoz hasonlóan, a Vásárhely is otthon szerepel a Kiskunhalas (A) ellen. Az Algyó az eddig százszázalékos Gyulához (A), míg az FC Szeged a Szajolhoz (B) utazik. Valamennyi mérkőzés 16.30-kor kezdődik. Kolozsvári János, a Makó FC edzője: - Senkit ne tévesszen meg a Szeged elleni kiütéses győzelmünk, a sikert nem egy, a feljutásért közvetlen rivális gárda ellen arattuk. Ez a hét sok mindent eldönthet a továbblépés szempontjából, hiszen szerdán a listavezető Békést fogadjuk, míg a hétvégén, a mögöttünk csak gólkülönbséggel harmadik Abony otthonában játszunk. A bajnokság első körében egyiküket sem tudtuk legyőzni, ám az mindenképpen biztató, hogy mindkettőjük ellen mi álltunk közelebb a győzelemhez. Éppen ezért a Békéssel szemben, hazai környezetben, győzelmet várok - ebben az esetben a tabella élére kerülhetünk. Szabadit - aki egyébként már Szegeden is betegen játszott - leszámítva mindenki egészséges a keretben. Az összeállítást illetően kellemes gondokkal küzdök, mivel Sümeghy eltiltása letelt, Bálint Szegeden góllal jelezte, hogy rendben van a bokája, s a hosszabb ideje hiányzó Szabó Norbert is szerepet kaphat a szerdai rangadón. Himer István, a HFC szakvezetője: - A legutóbbi bajnoki találkozónk is azt bizonyította, hogy a játékosoknak lelkileg még jobban rá kell készülniük, hangolódniuk a mérkőzésekre. Főként a védekezésünkön kell javítani, ehhez elsősorban nagyobb figyelemre és összpontosításra, valamint egy kis harcosságra lenne szükség. A Kiskunhalas jó erőkből álló együttes, mindenképpen nehéz mérkőzés vár ránk. Hazai környezetben természetesen győzni szeretnénk. Eltiltás miatt senki sem hiányzik majd, de egyelőre még nem tudom, hogy a csapat milyen összeállításban lép pályára. Sok múlik ugyanis azon, hogy a kisebbnagyobb sérüléssel bajlódók - Szrenka, Antal, Horváth, Fazekas, Szűcs és Pálinkó közül kik vállalhatják a meccset. A forduló további párosítása, A csoport: Jamina-Csorvás, Kiskunfélegyháza-Martfű; B csoport: Dömsöd-Abony, Gyomaendrőd-Örkény. HVSC: felemás bemutatkozás vízilabda Munkatársunktál A férfi vízilabda OB l/B-ben szereplő HVSC a hét végén dupla fordulóval kezdte meg bajnoki menetelését. A vásárhelyiek bemutatkozása felemásra sikeredett, viszont a B-Szentes a második meccsét is megnyerte. HVSC-Ybl Miklós Főiskola 5-13 (0-3, 2-2, 2-4,1—4) Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, 50 néző. Vezette: Vajda, Horváth. HVSC: Hannauer Avar 2, Czakó, Varga Á. 2, Király, Horváth G., Kasza 1. Csere: Szegi, Andó, Hegedűs, Nagy S., Keller, Rózsa. Edző: Pánczél Tamás. Gól — emberelőnyből: 8/1, ill. 7/3. Négyméteresből:-, ill. 1/1. Pánczél Tamás: - Remélem, ennél csak jobb teljesítményt fogunk nyújtani a jövőben. HVSC-Typográfia 15-7 (2-1,4-3, 2-1,7-2) Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, 50 néző. Vezette: Olajos, Oravecz. HVSC: Hannauer AVAR 2, CZAKÓ 4, VARGA Á. 4, Donauer, dr. VÖRÖS 4, Király. Csere: Szegi, Horváth, Keller 1, Rózsa. Edző: Pánczél Tamás. Gól - emberelőnyből: 5/1, ill. 5/1. Négyméteresből: 2/2, ill. 1/1. Pánczél Tamás: - Az előző meccshez képest száznyolcvan fokos fordulatot láthattunk. Remek játékkal, könnyedén nyertünk. Neptun SC-B-Szentes 5-10 (1-2,0-3,3-2,1-3) Budapest, Tüzér u., 50 néző. Vezette: Báthori, Móni. B-Szentes: NÉMETHY Zentai Á., Melkhun 1, HYC T. 2, Matajsz G. 1, ZENTAI T. 3, Fülöp. Csere: Hyc Z. 1, Czirok, BARTHA 1, Piti L. 1, Puskás, Bertók Gy., Bús (kapus). Edző: Pásztor Antal. Gól - emberelőnyből: 2/0, ill. 8/5. Pásztor Antal: - Győzelmünk nem forgott veszélyben. A szentesiek legközelebb szeptember 16-án (szombaton) délután 4 órakor a ligeti uszodában a Békéscsabát fogadják. Tolónyeremények Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 36. heti nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: A totóban 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 3 volt, nyereményük egyenként 676 ezer 959 forint. 11 találatos szelvény 38 volt, nyereményük egyenként 53 ezer 444 forint. 10 találatos szelvény 305 volt, nyereményük egyenként 11 ezer 98 forint. A góltotóban 6 és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 19 volt, nyereményük egyenként 6921 forint. n Papesz" nemes gesztusa vízilabda A kétszeres Európa-bajnok és LEN-kupagyöztes, valamint egyszeres Világkupa-nyertes dr. Molnár Tamást, a magyar vizilabda-válogatott világklasszis centerét már régóta egyetlen cél motiválja: az olimpiai aranyérem megszerzése. Október l-jén kiderül, megvalósul-e élete vágya... - Szokott álmodni az olimpiáról? - tettem fel első kérdésemet a magyar vízilabda-válogatott centerének, dr. Molnár Tamásnak, „Papesznak". - Persze, össze-vissza, jót is, rosszabbat is - válaszolta az exszegedi pólós. - A jót nagyjából el tudom képzelni, de érdekelne, milyen negatív álomképek szoktak olyankor előjönni? - Konkrétan nem tudom felidézni, de olyanokra gondolok például, hogy mintha játszanánk, de nem lenne értelme... - Ebben az esztendőben nincs különösebb oka a panaszra. A horvát Jug Dubrovnikkai bajnokságot és LEN-kupát nyert, majd Európa pillanatnyilag legjobb klubcsapatába, a jugoszláv Becsejbe igazolt. A sikerek betetőzése lenne, ha október elsején az ön nyakába is olimpiai aranyérmet akasztanának... - Ezért dolgozunk immár négy éve, ez motivál mindannyiunkat. Esélyesek vagyunk a végső győzelemre, Dr. Molnár Tamás már régóta megtanulta tisztelni az ellenfeleket. (Fotó: Gyenes Kálmán) de az ellenfelek nyilván nem adják majd olcsón a „bőrüket". Ugyanis, ha valaki nem tudná, nagyon jók a jugoszlávok, az olaszok, a horvátok, a spanyolok, az oroszok, az amerikaiak és a házigazda ausztrálokkal is számolni kell. - Ha arra gondolok, hogy két és fél évvel ezelőtt a perthi világbajnokságon milyen jól játszott, kijelenthető: önnek fekszik az ausztrál környezet. - Tény, Perthben beválasztottak a vb All-star csapatába, de ne higgye senki, hogy ez különösképpen érdekelne. Egy dolog számít csak: a magyar válogatott a lehető legjobban szerepeljen. Teljesen mindegy, hogy ki lövi a gólokat, az a lényeg, hogy mindig legyen egy ember a csapatban, aki betalál, s az ötkarikás játékok végén felcsendüljön a magyar himnusz. Mondja meg, ha nem nyerünk, ugyan kit érdekel, hogy x vagy y hányszor talált a kapuba? - Van a mezőnyben olyan bekk, akitől tart, esetleg fél? - Rengeteg világklasszis hátvéd játszik a rivális együttesekben, akik ellen csak akkor lehetek sikeres, ha legalább 150 százalékosan koncentrálok a feladatra. Azt már elég régen megtanultam, soha nem szabad lebecsülni az ellenfelet, tisztelni kell minden egyes játékost. - A nagy tornák előtt, a sportolók hajlamosak arra, hogy különböző fogadalmakat tegyenek. Ön is beletartozik ebbe a „csoportba"? - Ha megnyeijük az olimpiát, a prémium nagyobb részét jótékony célra fordítom majd. - Nemes gesztus... - Úgy érzem, hogy a jó Isten szeret engem; ezt én olyan formában szeretném meghálálni, hogy pl. beteg gyerekek gyógykezeltetését támogatom. - Tudja már, hogy ki lesz a szobatársa Sydneyben? - A válogatott erőnléti edzőjével, Dubecz Józseffel már régóta kitűnő párost alkotunk. Azért esett rá a választás, mert a '97-es sevillai és a '99-es firenzei Európabajnokságon is közös szobában laktunk. Ha jó a memóriám, mindkét EB-t a magyar válogatott nyerte... - Azt gondolom, ennél jobb végszó nem kell. - Szerintem sem... Szélpál László Baloghat már kiengedték a kárházbál Szarvas góljaival a dobogón labdarúgás Örömtáncot lejtett vasárnap este a Csongrádi LC labdarúgócsapata, miután az NB l/B-ben megszerezték az első hazai győzelmet (2-0) a Cegléd ellen. Szarvas két góljának köszönhetően, mindössze egy ponttal leszakadva a Kecskemét és a Monor mögött, a csoport egyetlen veretlen együtteseként zárta az alapszakasz első körét Sándor István legénysége. - A hazai osztályozó meccsen, a Dabasnak rúgtam utoljára két gólt — mondta a Csongrádi LC játékosainak eufórikus örömtáncából kiszabaduló Szarvas Zsolt, az NB I/B alapszakasz első körének utolsó mérkőzését követően. - Ezen a találkozón mindkét csapatban érződött az óriási feszültség, hiszen a meccs előtt a Cegléd mindössze egy ponttal volt tőlünk leszakadva. Győzelmünkkel nyugodtabban várhatjuk a folytatást. Juhos Péterről nem lehetett volna a boldogság szobrát megmintázni, amikor a 90. percben lecserélték. Szerettem volna a játékostársakkal együtt a pályán hallani az első hazai NB I/B-s győzelmünk utáni hármas sípszót. Csak magamat okolhatom, hogy ez nem következett be. Jogos volt a cserém, sokat hibáztam - gyakorolt önkritikát a harmadik helyezésnek viszont roppant módon örülő csongrádi „cséká". A meccs 22. percében súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a ceglédi kapussal ütköző Balogh Barna. - Szerencsére támadónk csak kisebb agyrázkódást szenvedett, vasárnap este már haza is engedték a szentesi kórházból - hallottuk a jó hírt tegnap reggel Pap Istvántól, a Csongrádi LC elnökétől. Azt is tőle tudtuk meg, hogy Konczék szerdán, 16 órától a „megyeegyes" MÉH-Szentesi TE együttesével játszanak edzőmérkőzést a Kis-Tisza partján. <• R. J. Munkatársunktól Még javában zajlanak az atlétikai bajnokságok, versenyek küzdelmei, de azért érdemes egy pillantást vetni a pontversenyre. A számok nem hazudnak, s érzelemmentesen „beszélnek" arról, hogy a Csongrád megyét képviselő egyesületek a különböző szakági vetélkedésekben milyen pozíciót foglalnak el. Kezdjük a „számháborút" egy érdekes összehasonlítással: a Szegedi VSE eredményeit vetjük össze a többi vasutas klub produkciójával. Az abszolút rangsorban az SZVSE a 7., ezt csak a Szolnoki MÁV múlja felül 3. helyével. A többiek helyezései: NYVSC 9., PVSK 10., Haladás VSE 17., Atlétika - számokban BVSC 19. A szakági összevetésben is jók a piros-kékek, nézzük sorban! Rövidtáv és gátfutás: Szolnoki MÁV 2., SZVSE 9., Haladás VSE 12., NYVSC 13., PVSK 18., a BVSC-ben nincs ilyen szakág. Közép- és hosszútávfutás: BVSC 3., Haladás VSE 6., SZVSE 9., PVSK 10., NYVSC 26., Szolnoki MÁV 37. Gyaloglás: SZVSE 1., PVSK 4., NYVSC 10., a BVSC-ben, a Haladásban és a Szolnokban nincs ilyen szakosztály. Ugrás: Szolnoki MÁV 3., NYVSC 12., Haladás VSE 23., PVSK 35., SZVSE 39., a BVSC-ben nincs ilyen szakosztály. A mávos szakosztályok után tekintsük át a megyei klubok helyzetét, a bajnoki pontversenyben elfoglalt pozícióját, kiegészftve a legjobb három egyesülettel. Abszolút: 1. Honvéd 6148,5 (bajnoki: 3378, nemzetközi: 2545,5, csúcs: 225) pont, 2. UTE 4205,5 (2475,5, 1430, 300), 3. Szolnoki MÁV 3751 (2313,5, 1217, 220), ...7. Szegedi VSE 2771 (2441, 330,0), ...29. Hódiák SE 532 (487, 20, 25), ...61. Szegedi Lelkesedés 100(100, 0,0). Rövidtáv és gátfutás: 1. Honvéd 3350,5 (bajnoki: 1748, nemzetközi: 1377,5, csúcs: 225) pont, 2. Szolnoki MÁV 2022 (1054,5, 767,5, 200), 3. Royal Sped 1532 (1232, 300, 0), ...9. Szegedi VSE 594 (584, 10, 0), ...17. Hódiák SE 388 (343, 20, 25), ...40. Szegedi Lelkesedés SK 43 (43, 0, 0). Közép- és hosszútávfutás: 1. ARAK 1800 (bajnoki: 785, nemzetközi: 1015, csúcs: 0) pont, 2. VEDAC 1694,5 (1674, 20, 0), 3. BVSC 1272 (857, 415, 0), ...9. Szegedi VSE (414, 0, 0), ...27. Hódiák SE 122 (122, 0, 0), ...52. Szegedi Lelkesedés SK 21 (21,0, 0). Gyaloglás: 1. Szegedi VSE 1496 (bajnoki: 1176, nemzetközi: 320, csúcs: 0) pont, 2. Békéscsabai AC 513 (323, 190, 0), 3. TSC-Geotech 468 (168, 75, 225), ...16. Hódiák SE 11 (11,0,0). Ugrás: 1. UTE 2036 (bajnoki: 1166, nemzetközi: 770, csúcs 100) pont, 2. Honvéd 1098 (718, 380, 0), 3. Szolnoki MÁV 1039 (829,210, 0), ...39. Szegedi VSE 30 (30, 0,0). Vasas-meccs Munkatársunktól Ma, 18 órától Budapesten, a Népstadionban rendezik a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzését, amelyen a Vasas a görög AEK Athén ellen játszik. Dzsúdósok érmei Munkatársunktól A közelmúltban Szentesen ifjúsági cselgáncs rangsorversenyt rendeztek. Az eseményen a Szegedi VSE sportolói a következő eredményeket érték el. 40 kg: ...2. Bürgés Milán. 45 kg: ...3. Szilágyi András. 52 kg: ...2. Bővíz Károly. 60 kg: ...3. Sebők Rajmund. 66 kg: 1. Bodó Zoltán. 73 kg: 1. Tóth Gyula. A versenyzőket Ábel István és Krajkó Gyula készítette fel. Terepíjászhelyezések Munkatársunktól Nemrég Nemesnádudvaron befejeződött az országos terepíjász-bajnokság, amelyen a Makói SVSE sportolói szerepeltek. A nők mezőnyében Joó Gabriella a második, a férfiaknál Joó Zoltán a harmadik, Torpa Gábor pedig a nyolcadik helyet szerezte meg. Vedressorsolás Munkatársunktól Ma délután fél hatkor a Csongrád megyei Labdarúgószövetség szegedi székházában tartják a CSLSZ-Vedres kispályás labdarúgó-bajnokság sorsolását. Az eseményre várják az A, a B és a C-liga csapatainak a képviselőit. Horgászverseny Munkatársunktól A szegedi Szőke Tisza HE horgászversenyt rendez szeptember 16-án az Atkán. Jelentkezni szerdán 10 és 12, pénteken pedig 15 és 17 óra között lehet az egyesület irodájában (Béke utca 4.). Pósffai bronza Munkatársunktól Budapesten évadnyitó utánpótlás asztalitenisz ranglistaversenyt rendeztek. A viadalon rajthoz állt az ATSKSzeged sportolója, Pósfai Gergely is, aki saját korcsoportjában a harmadik, Kószó István pedig a negyedik helyen végzett. Toborzá Munkatársunktól A szegedi Tigers SE kyokushin karateszakosztálya toborzót hirdet. A klub oktatói a Széchenyi gimnázium tornatermében szerdán és pénteken, 17.30 és 19 óra között elsősorban a kezdők jelentkezését vátják. Tehetségkiválasztás Munkatársunktól Szeptember 16-án (szombaton), kilenc órakor a Gellért Szabadidőközpontban tehetségkutató toborzót tart a Gellért TI. Dr. Zsiga László vezetőedző várja a tenisz iránt érdeklődő 1994-, '93-, '92-, '91-, '90 és '89-ben született gyerekek jelentkezését. A toborzóval kapcsolatban a 06/20-31-64-543-as telefonszámon lehet érdeklődni.