Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-12 / 214. szám
4 KRÓNIKA KEDD, 2000. SZEPT. 12. Hogy Csongrád megye három településén közel ezer óvodás és iskolás gyerek vesz részt abban az országban egyedülálló programban, melynek lényege az olyan alapvető értelmi képességek személyre szabott fejlesztése, mint a számolás, az olvasás vagy a logikai összefüggések megértése. Nem férhet kétség ahhoz: baj van az alapvető értelmi készségek elsajátításával az iskolákban. Egyre több a dislexiás gyerek, az pedig talán sosem derül ki, hányan bajlódnak még felnőtt korban is például a mértékegység-átváltással. Ezért van különösen nagy jelentősége annak az országban egyedülálló négyéves programnak, amely a SZTE Pedagógiai Tanszékének irányításával kezdődött Szegeden és a megye két településén, Domaszéken és Zákányszéken. Négy iskolában és hat óvodában közel ezer gyerek úgynevezett kritikus kognitív készségeit mérik fel, követik nyomon és próbálják tudatosan fejleszteni a középső csoporttól a hatodik osztályig, személyre szabott program alapján. Ezek azok az alapvető értelmi készségek, melyek megfelelő fejlettsége és begyakorlása nélkül nem boldogulhat a gyerek az iskolai tananyag elsajátításával sem. Ilyenek a számlálás-számolás, az olvasás, a tapasztalat alapján történő következtetés, a mértékváltás, az összefüggés-megértés és az olvaaz olvasás ne legyen kín Balogh Mária csoportja a Gyertyámos utcai óvodában. Nem az „átlag" a cél. (Fotó: Miskolczi Róbert) sáshoz nélkülözhetetlen beszédhang-hallás. Ezeket a dolgokat nem elég egyszer, alapszinten elsajátítani, azt is biztosítani kell, hogy a gyerekek kellően be is gyakorolják azokat. Ellenkező esetben egész életükben kín lesz számukra az olvasás, a számolás, a tanulás. - Mindössze néhány olyan alapvető készség van, amelynek hiánya menthetetlenül megpecsételi a gyerekek sorsát. Ezekre kellene sokkal inkább odafigyelni ahelyett, hogy mindent meg akarunk tanítani az iskolában - mondja Nagy József, a Pedagógiai Tanszék vezetője. A program egyénre szabott része abból áll, hogy a tanszék és a mellette működő képességfejlesztő akadémiai kutatócsoport munkatársai doktorandusz hallgatók közreműködésével először felmérik az óvodákban, iskolákban a gyerekek készségeit, majd mindenkinél kidolgozzák a személyre szabott fejlesztési tervet. Azt azután az pedagógusok kezdik el egy speciális tréning és a szakemberekkel való folyamatos konzultáció alapján, erre a célra kifejlesztett módszertani füzetek segítségével. Ettől kezdve folyamatosan figyelemmel kísérik és - írásban és videó-felvételekkel - regisztrálják a gyerekek kritikus készségeinek fejlődését. - A programban éppen az a jó, hogy minden gyereket a maga szintjén próbálunk nagyon intenzíven fejleszteni, és nem egy átlaghoz akarunk mindenkit eljuttatni mondja a programban résztvevő Gyertyámos utcai óvoda pedagógusa, Balogh Mária. Azon túl, hogy a résztvevő gyerekek profitálnak a dologból, a program arra is jó, hogy a szakemberek minden eddiginél alaposabb képet kapjanak az alapvető értelmi képességekkel kapcsolatos problémákról, a tudatos fejlesztés eredményeiről. Ennek alapján fogalmazzák majd meg összegző tapasztalataikat, következtetéseiket, és javaslataikat az olvasással, számolással és a többi alapvető készséggel kapcsolatban egyre gyakrabban felmerülő problémákra. A jelenleg csak Csongrádban zajló programot szegedi központtal még ebben a tanévben az ország 40 iskolájában és 60 óvodájában is elindítják az Országos Tudományos és Kutatási Alap és a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány támogatásával. Keczer Gabriella 75 éve Szegedi postaigazgatóság A Takarékossági Bizottság egyik legutóbbi tárgyalásán konkrét formában hangzott el a terv, hogy meg kell szüntetni a szegedi postaigazgatóságot. Amint a terv nyilvánosságra került, kínos fellűnést kellett az egész nyilvánosság előtt, hangoztatták, hogy most már minden takarékoskodást Szegeden rendelnek el. 50 éve Először be akarták szüntetni a Ferenc József tudományegyetemet, nem régiben feloszlatták a 40 éve működő vasúti központi leszámaló hivatalt. A kamara belátta a terv súlyosságát és azonnal felterjesztéssel fordult ebben az ügyben a miniszterhez, melyhez csatlakozott a polgármester és a főispán tiltakozása. (1925) A zenekonzervatórium új tanéve A Szegedi Állami Zenekonzervatóriumban még folynak a felvételi vizsgák. Az intézet tanárai most az általános iskolákat járják be, hogy felkutassák azokat a gyermekeket, akikben zenei hajlamok rejlenek. Igen fontos lépés ez, mert a múlt reakciós, népellenes kultúrpolitikája nem engedte a népi tehetségek kifejlődését, s a dolgozó nép soksok tehetséges gyermeke kallódott el az életben. Nagy hátrány a zenei oktatás számára a nem megfelelő épület, ami az oktatás rovására megy. Remélhető, hogy az ötéves terv folyamán felépül Szegeden a zenepalota, amely minden tekinteteben megfelel majd. (1950) 25 éve A jövö lakótelepei Moszkávában már elkészítették annak a kísérleti lakótelepnek az alapjait, amely merőben különbözik az eddigiektől. A jövő lakótelepe zöldövezetben „úszik". A lakóházak levegősen elhelyezett tömbjei és a kereskedelmi-vendéglátó központ egymástól elválasztva helyezkednek el. A közlekedési utak nem érintkeznek a nagypanelokból készült lakóházakkal, de elkülönítik a gyalogosforgalmat a gépjárműforgalomtól. A gyalogosok számára kanyargó fasorokkal övezett utakat képeznek ki, megteremtve a maximális biztonságot és nyugalmat. Lényeges, hogy művelődési házat, sportpályákat uszodákat építenek a telepeken és így valamennyi lakót be lehet vonni a tömegsportba. A föld alá viszik a közlekedés jelentős részét, szökőkutak, akvárium és pálmaházak díszítik majd a telepeket. S mindez nem a távoli jövő. (1975) Répa-rádió Munkatársunktól Ma, kedden délután 3 órától ismét szól a Magyar Rádió szegedi stúdiójából a Répa. Az egyetemisták által készített műsor rövid, színes riportokat és sokféle muzsikát kínál egészen hat óráig a 93,1 MHz-n. Röszkei ünnep Munkatársunktól Röszke önállóvá válásának ötvenedik évfordulója alkalmából falunapokat rendeznek szeptember 16-án és 17-én. Szombaton 9.30-tól családi sportmatinéra várják a legkisebbeket és szüleiket a Százholdas Pagony Óvoda udvarában. Délután egy órától a Röszkéről elszármazottaknak tartanak találkozót. Az ünnepi műsor délután 4 órakor kezdődik a sportcsarnokban. Kara Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára millenniumi emlékzászlót, Frank József, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke pedig megyezászlót ad át a településnek. Az erdélyi Végvár és Csíkszentdomokos, valamint a vajdasági Kanizsa, Horgos és Bajmok küldöttei mellett a Szeged Táncegyüttes tagjainak is tapsolhat a közönség. A szombati napol tűzijáték és utcabál zárja. Másnap, vasárnap a kilenc órás ünnepi szentmisével kezdődik a program. A Búcsú téren 10 órától fogathajtóversenyt rendeznek. Délután 4 órakor pedig „megyeegyes" mérkőzésen szurkolhatnak a nézők, a hazaiak Mórahalommal csapnak össze. MA A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 10-től 11 óráig Kismama-baba klub; 16 órától fogvédelmi tanácsadás gyermekek részére. A SZITI EGYESÜLET IFJÚSÁGI IRODÁJA (Dózsa Gy. u. 5.) 13-tól 16 óráig „Újra dolgozom", munkaügyi tanácsadás. 13-tól 15 óráig Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület ingyenes jogi tanácsadást ad bűncselekmény sértettjeinek. A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 14 órától kézimunka szakkör. A Nyugdíjas Klub programja. ENERGIATAKARÉKOSSÁGI TANÁCSADÁS 15.30tól 18 óráig a Technika Házában (Kígyó u. 4.). KÖZELET1 KÁVÉHÁZ a Royal Szállóban 18 órakor Mozgássérülten is élünk címmel. Vendégek: Jaksa Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének elnöke és Szekeresné dr. Makra Ibolya, az Értelmesebb Életért Alapítvány Kuratóriumi elnöke. Házigazda: Újszászi Ilona újságíró. AZ IDEÁL EGÉSZSÉG ÉS ÉLETMÓD KLUBBAN (Bartók B. Műv. Központ Vörösmarty u. 3.) 18 órakor dr. Szabó Mária belgyógyász tart előadást Gyakori betegségek megelőzése gyógyszerek nélkül címmel. ajánló A JATE-KLUBBAN 21 órától Pál utcai fiúk-koncert. HOLNAP AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 10 órától Etka jóga. ÉREM- ÉS TELEFONKÁRTYAGYŰJTŐK KLUBJA (Tisza L. krt. 14.) délután fél 3-tól fél 6 óráig. OLVASÓÓRA gyerekeknek és felnőtteknek a Szentmihályi Művelődési Házban (Kapisztrán u. 50.) 15.30 órától 16.30 óráig. HANGFORRÁS ZENEI MŰHELY a Forrás Szálló halljában 17 és 20 óra között. Házigazda: dr. Polgár Gyula. JOGA A MINDENNAPI ÉLETBEN - előadás és bemutató felnőtteknek délután 5 órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban (Szeged, Temesvári krt. 42.). A FAGYÖNGY KLUBBAN (Gogol u. 23.) 18 órai kezdettel Fodor Erzsébet tart előadást Hogyan gyógyítottam ki magam a gombafertőzésből? címmel. AZ EGÉSZSÉGESEBB ÓVODÁK NEMZETI HÁLÓZATA EGYESÜLET (Gogol u. 3. III. 305., tel.: 423474) 16 órától 18 óráig az óvódás gyermekek szülei részére ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadást tart. A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 18 órától Amatőr videós-klub Balogh Ferenc vezetésével. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ 18 órakor a Royal Szállóban. Öt arany a medencében a Cann-i Órvosi Világjátékokon. Vendég: dr. Kasza Géza sportorvos. Házigazda: Telekné Tóth Anna tanár. RÓKUSI ORGONAESTÉK - DEÁK LÁSZLÓ (Budapest) orgonaestje 19 órakor a Rókusi templomban. Közreműködik Sutyinszki Beáta fuvolán. ALTERRA Kortárs Előadóművészeti Központ a szegedi Régi Zsinagógában (Hajnóczy u. 12.) 20.30 órakor Metanoia Különítmény (Szeged): Túlment (Harminc méter) című előadásának bemutatója. Csütörtökön és pénteken is! A JATE-KLUBBAN 21 órakor a Venus együttes koncertje. Vendég: Zanzibár. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1—3.) mindennap 10-től 17 óráig tekinthető meg a népművészeti- és kézműves-kiállítás és bemutató. Ma, 16.30 órakor fazekas szakkör gyerekeknek, holnap 15 órakor hímző szakkör, 15.30 órakor fazekas szakkör felnőtteknek. Tiszaszigeti „midisek" Munkatársunktól A tiszaszigeti önkormányzat a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán egymillió forintot nyert. Az összegből óvodaelőkészítőt, úgynevezett midicsoportot indítanak be két és három' év közötti gyermekek részére. A midi lényege, hogy míg a kicsikre óvónők felügyelnek, addig a szülők akár részmunkaidőben is dolgozhatnak. A csoport a helyi óvodában fog működni, a pénzből itt csak kisebb technikai átalakításokat kell végezni. Az önkormányzat még egymillióval „száll be" a munkálatokba. Várhatóan tíz fővel indul be jövő év szeptemberében a óvoda-előkészítő. A könyv jó, a választás nehéz Fontos, miből tanulnak a gyerekek Mi okoz gondot a tankönyvválasztásban? n. n Mk.. „ J@ös SStilSCSlO^ktilIboiJQj) A Társadalomkutató Intézet (Tárki) az oktatási tárca felkérésére kutatást végzett, hogy feltárja a tankönyvválasztás és tankönyvhasználat legfontosabb kérdéseit. A felmérés során szülők és pedagógusok véleményére egyaránt kíváncsiak yoltak a szakemberek. Az összegzésből kiderül: a tanárok és a tanítók általában elégedettek a tankönyvpiaci kínálattal, a gondof tájékozódási pontok híján a széles választékban való válogatás jelenti. Míg az alsó és felső tagozaton tanító pedagógusok nézete között nincs különbség, addig a magyar, illetve idegen nyelveket tanítók az átlagnál elégedettebbek a könyvekkel. Az ábrán látható, hogy a megkérdezett pedagógusok szerint mi jelent problémát, amikor az oktatási segéd-' anyagok legfontosabbikát, a tankönyvet kell kiválasztaniuk. A kutatás arra is rámutat, hogy a szülőket e fontos döntésből gyakorlatilag kizárják. A tanárok fele szerint a választáskor megfelelő mértékű a szülők beleszólási lehetősége, s ezen belül több mint negyven százalék úgy véli, a szülőknek egyáltalán nem kellene beleszólniuk a könyvek kiválogatásába. Az iskolás csemeték felmenői ezt másként gondolják. A Tárki adatai szerint a szülők fele meghatározóbb szerepet kívánna magának akkor, amikor a gyermeke tankönyvét kiválasztják. Ezen a csoporton belül minden második szülő nyugodtabb volna, ha minden területen bekapcsolódhatna a felelős válogatásba. O. K. K.