Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-12 / 214. szám

2 KÜLFÖLD KEDD, 2000. SZEPT. 12. kommentár Haider aggályai Tjárom bölcs, név szerint Jochen Frowein, német jo­M~± gászprofesszor, Martti Ahtisaari volt finn államfő és Marcelino Oreja egykori spanyol külügyminiszter, a napokban arról számolt be az Európa Tanácsnak, hogy az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) „olykor idegenel­lenes, sőt fajgyűlölő" a nyelvezete, ennek ellenére a be­vándorlók és a kisebbségek jogai nem csorbulnak Auszt­riában. E jogok védelme a sógoroknál legalább olyan szinten van, mint más uniós országokban. Nagy megkönnyebbülést jelentetlek a - csak bölcsek tanácsának nevezett bizottság által lett - megállapítások. Ausztriában és az Európai Unióhoz tartozó államokban egyaránt. Jörg Haider, a FPÖ korábbi elnöke, aki ma Karinlia kormányzója, diadalittasan közölte, hogy a je­lenlés becsületes, mást nem is várhaltak a bölcsektől, mini egy ilyen korrekt, minden részletre kiterjedő tárgyi­lagos jelentést. Nyilván az említettek hatására vette elő Haider a pak­liból a korábban is gyakran emlegetett munkaerőpiaci veszélyekel. Jelesül, hogy a volt kommunista országok ­az Európai Unióhoz való csatlakozásuk után - „eláraszt­ják" a mostani tagországokat olcsó munkaerővel. Nos, e félelme nem teljesen alaptalan. Mert a korábbi gyakorlat is bizonyítja, hogy a csatlakozás után a kevésbé fejlett or­szágokból jelentós számú munkavállaló keres állási a nyugati államokban. Igy volt ez Portugália, Spanyolor­szág, majd Görögország belépésekor is. De mini azt a tör­ténelem igazolta: nem omlott össze egyik korábbi tagor­szágban sem a munkaerőpiac, sehol sem voltak zavargá­sok, sőt, néhol határozottan jól jött az olcsó munkaerő, hiszen azzal olyan munkát is el lehetett végeztetni, ame­lyet a „hazai" ember nem volt hajlandó... Haider aggo­dalma egyébként nem csak nekünk szól, ezért nem is sza­bad „magunkra venni". / ,nkább annak az illegális bevándorlási törekvésnek, amelyre Magyarország csatlakozása után számítani lehet. Mert, véleményem szerint a csatlakozás után a be­vándorlási „kedv" alábbhagy, majd átalakul. Fekete­munkává. Ez pedig nem csak bennünket, hanem a tőlünk nyu­gatra eső országokat is kellemetlenül érinti. eAjeM^' Olcsó munkaerő? Zágráb (MTI) Jörg Haider, az Osztrák Sza­badságpárt (FPÖ) volt elnöke hétfőn kijelentette: az Európai Uniónak meg kellene bizonyo­sodnia arról, hogy az unió keleti kibővítése során nem fogja el­árasztani Ausztriát a volt kom­munista országokból érkező ol­csó munkaerő. - Közösen megállapodtunk abban, hogy megszavazzuk az EU kibővítését, de vannak bizo­nyos feltételeink, amelyeknek eleget kell tenni - mondta Haider újságírók előtt a hétfőn megnyílt Zágrábi őszi Vásáron, amelyen az általa vezetett oszt­rák tartomány, Karintia kiállítói is bemutatják termékeiket. Német-török fegyverkereskedelem Leopárd helyett lőszergyár Berlin (MTI) A nyilvánvalóan kútba esett Leopard-ll harckocsik helyett Németország kész lőszergyárat exportálni török NATO-partnerének ­derült ki a német sajtá hétfői jelentéseiből. A lapok beszámoltak arról, hogy a nemzetbiztonsági ta­nács áldását adta arra a tervre, amelynek keretében a hesseni Fritz Werner Industrieausrüs­tungen GmbH elnyerte a török védelmi minisztérium által ki­írt pályázatot. Ennek nyomán a német cég - egy-egy belga és francia vállalattal együttmű­ködve - komplett lőszergyárat szállít Törökországba, ami le­hetővé teszi a török haderő fegyverzetének átállítását a NATO-éval kompatibilis kali­berekre. A kisebbik német koalíciós párt, a Szövetség 90/Zöldek körében hangos felzúdulást váltott ki a hír: a parlamenti frakció és a tagság kétszínűnek érzi a berlini döntést. Ervelé­sük szerint ha a kormány a MM Fogoly" globalisták A világkereskedelmi globalizáció és a multinacionális cégek terjeszkedése ellen tiltakozó több ezer tüntető okozott hatalmas zűrzavart Melbourne-ben a Világgazdasági Fórum ázsiai-csendes-óceáni regionális csúcsérte­kezletének nyitónapján. A megerősített rendőri jelenlét ellenére a megmozdulás résztvevőinek sikerült teljesen lezárniuk a Crown szálloda konferenciatermébe vezető bejáratokat. Akik még a blokád előtt bejutottak az épü­letbe, a Crown szálloda foglyai lettek. A tüntetők „foglyul ejtették" Richárd Court nyugat-ausztráliai kormányfő gépkocsiját is (felvételünkön). Később a rendőrség feloszlatta a tüntetést. (MTI Telefotó/AP/Grant Turner) Hazánk a fövendég Zágráb (MTI) Hétfőn megnyílt a Zágrábi Nemzetközi Őszi Vásár, ame­lyen idén - partnerország megnevezéssel - Magyaror­szág a fővendég. Az egy hétig nyitva tartó árubemutatón 1811 kiállító ­közöttük 36 országból 1014 külföldi cég - vesz részt. Ma­gyarországot 62 vállalat kép­viseli 1500 négyzetméteres ki­állítói területen, ahol millenni­umi fényképkiállítást is láthat­nak az érdeklődök. A vásárt Stipe Mesic hor­vát köztársasági elnök nyitotta meg. A megnyitón elhangzott beszédében Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy ta­valy 175 millió dollár volt a horvátországi magyar szállítá­sok értéke, míg a horvát szál­lításoké 40 millió. DzurindcM helyteleníti... Magyar elvárások Pozsony (MTI) Mikulás Dzurinda szlo­vák miniszterelnök hely­teleníti, hogy a szlovákiai közigazgatási reform so­rán a Magyar Koalíció Pártja (MKP) „etnikai el­vek alapján" szerveződő, megyei jogkörű közigaz­gatási egységet szeretne létrehozni. Szerinte „veszélyes, egy­szersmind szükségtelen, hogy bármilyen kérdést az etnikai elv alapján" oldjanak meg, „elvégre polgári társa­dalmat építünk" - idézte hét­főn a pozsonyi Pravda. A miniszterelnök még szombaton. New Yorkból hazatérve nyilatkozott a lap­nak, s mint mondta, az MKP követelése okán indokolatla­nok „a szenvedélyek és az ultimátumok." Dzurinda nem kommen­tálta az MKP korábban már többször jelzett szándékát, miszerint: ha a területi re­form megvalósítása során nem jön létre a magyarok re­gionális többségét legalább egyetlen régióban - a révko­máromi megyeként emlege­tett Duna-menti térségben ­megőrző megye, akkor az MKP kilép Dzurinda kormá­nyából, jóllehet, a kilépést végső során nem a párt szű­kebb vezetése, hanem annak október 7-én ülésező orszá­gos tanácsa dönti majd el. Dzurinda a Pravdának nyilatkozva „meglepőnek" nevezte az ezzel kapcsolatos információkat, de semmi­képpen sem vállalkozott „a sajtó által üzengetni", ha­nem, mint mondta, megvár­ja, amíg az MKP elnökével, Bugár Bélával beszéli meg a kérdést. Akkor „majd meg­kérdezem tőle, vajon oka van-e jelen pillanatban az ul­timátumoknak. Nyomatéko­san a felelősségre és a konst­ruktív megközelítésre fogom őt felszólítani" - fogalma­zott a kormányfő. Dzurinda cáfolta a Bugár vezette MKP állításait, mi­szerint fennállásának két éve alatt a kormány az MKP egyetlen elvárását sem telje­sítette. harckocsiexport kérdésében te­kintetbe vette az emberi jogok törökországi helyzetét, akkor ugyanezt kellett volna tennie a lőszergyár esetében. Már csak azért is, mert a tavaly októberi koalíciós megállapodás értel­mében Berlinnek mindenfajta haditechnikai export enged­élyezését az adott célország emberjogi mérlegétől kell füg­gővé tennie. A koalíción belül már meg­született a döntés arról, hogy a lőszergyár exportja zöld jelzést kap. Az üzlet értékéről nem tudni semmit, ám bizonyos, hogy nem éri el az ezer darab Leopard-ll (meghiúsult) eladá­sával járó 14 milliárd márkát. Az elúszott zsíros üzlet miatt meglepően kevés „siránkozás" hallatszik Berlinben. Tudniva­ló azonban, hogy a Leopard-ll fő vetélytársának tekintett (és a törökországi tenderért immár nélküle versengő) amerikai és francia harckocsikba szintén a kasseli Thyssen-Henschcl cég 1500 lóerős dízelmotorjait épí­tik be. és a lövegeik is részben német gyártmányúak. következik.. Raiffeisen Devizabetét Kamatoztassa nálunk devizáját! Példák az 1000 USD értékű lekötésekre (EBKM) Futamidő USD DEM 1 hónap 5,30% 3,10% 3 hónap 5,60% 3,20% További devizanemek és futamidők: EUR, GBP, ATS; 6 és 12 hónap. PORSCHE SkodaPickup A Skoda Pickup 1 595 000 forintos nettó ára már önmagában kedvező, de a használtautó beszámítása esetén nyújtott további 100 000 forint árenged­ménnyel ez már „veszélye­sen" csábító ajánlat. IKESZ Autócentrum Vass Autó 6724 Szeged, Kossuth L. Sgt. 112. Tel.: (62) 471-200 Tel./Fax: (62) 471-242 www.skoda.hu 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel.: (63) 400-193 Tel./Fax: (63) 314-222 Hívja a 06-40-48-48-48 telefonszámot! 6722 Szeged, Kossuth L. sugárút 9-13. a 1 Raiffeisen ! BANK LEGYEN ON IS ERTEKESEBB A MUNKAERŐPIACON! A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara ismét indítja kihelyezett formában, szeptembertől az alábbi másoddiplomás képzéseket főiskolai, egyetemi végzettségűek részére: Pénzügyi vállalkozási szakértő' Számvitel vállalkozási szakértő Pénzügyi, adó-, illeték-, vámszakértő és mérnök (üzemmérnök) végzettségűek részére: Közgazdász szakmérnök A logisztikai társasággal közösen végzett OKJ képzés, amelyhez nem szükséges főiskolai, egyetemi végzettség: Középfokú és felsőfokú logisztikai szaktanfolyam Jelentkezés és felvilágosítás: 8000 Székesfehérvár, Móri úl 16. Tel ./fax: 22/501-665 mn.: 9-15 óráig Farkas Zsuzsa Tel.: 20/9770-237, 62/249-271 htlp://www.matav.hu/uzlet/minerva E-mail: minerva90@matavnet.hu fÁmtmó Kft. Palesztin halasztás Gáza (MTI) Vasárnap bejelentették, hogy legkevesebb két hó­nappal elhalasztják az önálló palesztin állam kikiáltását. Mint közölték,, november 15-én tartanak újabb megbe­szélést arról, hogy az erede­tileg szeptember 13-ra terve­zett bejelentés mikor han­gozzék el. A Palesztinai Felszabadításai Szervezet (PFSZ) Központi Tanácsa a hét végén Gázában, Jasszer Arafat elnökletével tartott kétnapos maratoni ülése vé­gén, vasárnap este jutott erre az elhatározásra. Blair csökönyös London (MTI) A brit kormányfő hétfői nyilatkozatában kizárta az üzemanyagadók csökkenté­sének lehetőségét, jóllehet ezt a fuvarozók mellett hét­főn már a szakszervezetek is szorgalmazták. Hétfőn már több száz benzinkút állt üre­sen Angliában, miután a fu­varozók számos finomítót és tárolót elzártak a külvilágtól, így nyomatékosítva üzem­anyagadó-csökkentési köve­telésüket. Tony Blair egy közép-angliai üzleti fórumon felszólalva azonban azt mondta: a kormány üzem­anyag-politikáját nem fogják útelzárások és sztrájkőrsé­gek megváltoztatni. Hariri tervei Brüsszel (MTI) Rafik Hariri, a legutóbbi libanoni parlamenti választá­sokon elsöprő győzelmet arató volt miniszterelnök, aki most várhatóan visszatér a hatalomba, elsősorban a gazdaságot akaija fellendíte­ni; a szíriai hadsereg kivonu­lását Libanonból szerinte csak a közel-keleti békefo­lyamat sikere után lehet na­pirendre tűzni. A milliárdos üzletember Hariri a belga Le Soirnak adott nyilatkozatban kifejtette, arra számít, hogy a Libanon felett gyámkodó Szíria nem szól bele országa politikai életébe. Örzö-védök lasi (MTI) Egy őrző-védő szolgálat emberei ölték meg a múlt héten Virgil Sahleanu román szakszervezeti vezetőt egy meghiúsult szerződés miatt. A lasi városban elkövetett gyilkosság komoly belpoliti­kai vihart kavart Romániá­ban. A román hatóságok rendkívül nagy erőket moz­gósítottak a tettesek kézre kerítésére. A román rendőr­ség, a csendőrség és a hír­szerzés közös fellépésének eredményeként hétfőn haj­nalban letartóztatták a szak­szervezeti vezető két gyilko­sát és öt cinkostársukat. Éghajlati változások Lyon (MTI) A franciaországi Lyonban hétfőn 154 ország 1700 sza­kértőjének részvételével kezdetét vette az ENSZ ég­hajlati változásokkal foglal­kozó tanácskozása. A lyoni konferencia újabb lépést je­lent a Kiotói Jegyzőkönyv néven ismert. Japánban elfo­gadott megállapodás végre­hajtási szabályainak kidol­gozásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom