Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

8 Az ÜNNEP SZOMBAT, 2000. AUG. 19. A magyarországi megyerendszer a századelőn A megyerendszer - Szent Istvántól napjainkig Az összes korszakot túlölte - A magyar államfejlődésnek kevés olyan i n t é z m é nye van, ' amely az államalapítástól máig él, a megye azonban ilyennek tekinthető - véli dr. Ruszoly József jogtörténész. A megyék azóta számos változáson mentek keresztül, de elnevezésüket és kereteiket tekintve sok mindent megőriztek a múltból. Ennek okaira is rávilágít a Szegedi Tudományegyetem jogászprofesszora, aki szerint a napjainkra jellemző regionalizmus mellett sem lehet elhanyagolni a megyéket. Megyerendszerünk ezer esztendőre tekint vissza, hiszen első megyéink Szent István király idejében jöttek létre. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti Tanszéké' nek vezetője, dr. Ruszoly József professzor szerint a magyar államfejlődésnek kevés olyan intézménye van, amely az államalapítástól máig él, a megye azonban ilyennek tekinthető. A megyék megszervezésével kapcsolatban több elmélet megfogalmazódott az elmúlt évtizedekben: a frankhajor elmélet szerint Szent István nyugati példára szervezte meg megyéinket, a szláv elmélet a megyei intézmények elnevezésének szláv eredetére hivatkozik, Györffy György pedig azt állította, hogy a nemzetségi szállásterületek alakultak át vármegyékké. A legújabb kutatások nyomán kezdenek pontosan körvonalazódni a megyerendszer alapjai. A História című folyóirat ez évi második számában Zsoldos Attila azt írja, hogy tíz megye bizonyíthatóan Szent István idejében jött létre, és további kettőről feltételezhető ugyanez, összehasonlításképpen száz évvel később már hetven megyéről tudunk. A vármegyék katonai. pénzügyi, közigazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat láttak el. Fejlődésük 1848ig két nagy szakaszra osztható. A Szent István korától az Aranybulláig terjedő időszak a királyi vármegyék kora, a kehidai oklevél 1232-es kiadásától 1848-ig számttjuk a nemesi vármegyék időszakát. Ez utóbbiak önkormányzattal btró rendi megyék voltak, amelyekben az államot a főispán képviselte, ugyanakkor tisztviselőket és testületeket, például alispánt és közgyűlést választottak. Az alkotmány védbástyái Az 1848 előtti reformkorban már nem csupán a nemesség rendi érdekeit képviselte a megye, hanem - Kossuth szavaival - az „alkotmány védbástyája" volt. A megyék sorsát illetően két irányzatra oszlottak a reformerek, illetve harmadiknak a közvetítő irányzat tekinthető Deák Ferenc vezetésével. Azzal mindenki egyetértett, hogy szakítani kell a rendiséggel, és a népképviselet kiépítésérc van szükség. A centralisták maradi intézményt láttak a megyében, és helyettük a községekre helyezték a hangsúlyt. Ezzel szemben a municipalista irányzat ragaszkodott a népképviseleti alapra helyezett megyéhez, elsősorban az ország belső önállóságának védelme szempontjából. 1848ban az idő rövidsége miatt a megye megmaradt korábbi formájában, az átalakítást későbbre halasztották. Az abszolutizmus és az 1860-as évek átmeneti időszaka után a kiegyezés hozott döntő fordulatot a megyék sorsában. A törvényhozást birtokló Deák-párt a centralista elvek szerint próbálta átalakítani a megyéket. 1872. január elsejétől hivatalosan is minden szinten szétvált a közigazgatás és az igazságszolgáltatás. A megye és a szabad királyi város elveszítette az igazságszolgáltatási jogát, és csupán közigazgatási feladatai maradtak. A polgári kor meDr. Ruszoly József: Még ha az Európai Unió a régiók kialakítását is szorgalmazza, a megyéket sem lehet elhanyagolni. (Fotó: Schmidt Andrea) gyéje 1872-től Sok változással 1944-ig állt fenn. Az egykori megyei közgyűléseket felváltó törvényhatósági bizottságokba részben a választott tagok, részben a virilisek, vagyis a legtöbb adót fizetők kerültek be. - Ez utóbbi elem példátlan volt Közép-Európában a 19-20. században - állítja Ruszoly József. A jogászprofesszor szerint a megye több volt a szépirodalomból ismert dzsentrifészeknél, és a helyi érdekeket még a fokozott centralizáció mellett is meg tudta őrizni. A megyei és városi testületek működését 1944-ben a Lakatos-kormány függesztette fel. Bibó-féle városmegyék 1944-45-ben egy rövid történelmi pillanatban úgy tűnt, hogy a magyar közigazgatás beleértve a megyéket is - demokratizálódik. Létrejöttek a nemzeti bizottságok, amelyek azonban egy 1945 áprilisi kormányrendelet nyomán csak politikai szerepet játszottak, és a közigazgatásba nem avatkozhattak bele. A tanácsrendszerig tartó átmeneti időszakban, 1946-ban dolgozta ki úgynevezett városmegye koncepcióját Bibó István és Erdei Ferenc. Az új alapokra helyezett közigazgatás szerint az akkori megyék számát kívánták úgy növelni, hogy azokat-a városok köré szervezték volna. Bibó 1949-re lett kész a pontos földrajzi koncepcióval, amely végül nem valósult meg. Ruszoly József úgy véli, a hatalmat átvevő kommunista párt nem akarta megbontani a hagyományos megyei szervezeti kereteit. - A Fehér Házak alapjait a negyvenes években lerakták, és ehhez nem akartak hozzányúlni - mondja a jogtörténész. Hozzáteszi: a város és környékének együvé tartozására épülő, Nyugat-Európa jó részét jellemző modell a magyar fejlődésben nem volt jelen, s ez is hozzájárult a Bibó-féle városmegye elképzelés bukásához. így aztán az 1945 utáni nagy felfordulás jórészt érintetlenül hagyta a megyéket, és csupán néhány területi átalakítást hajtottak végre, amelynek eredményeképpen csökkeni a megyék száma. Régiós tervek Ruszoly József arra is kitér, hogy a megyei szintnél nagyobb egység - például tartomány - nem alakult ki hazánkban, bár II. József és Bach Sándor is kísérletet tettek erre. Ezek a próbálkozások megfeneklettek a nemesség és a politikai elit ellenállása miatt. A ma olyannyira szorgalmazott régiók kialakítására már a harmincas évek elején készült elképzelés. Magyary Zoltán professzor, a közigazgatási reformmal megbízott belügyminisztériumi tisztviselő fogalmazta meg ezt szigorúan szakmaiközigazgatási szempontból. A terv azonban nem jutott el a törvényhozásig. 1956 elején a belügyminisztériumban merült fel a nagyobb megyék létrehozásának gondolata, amely például Csongrád és Békés megye összevonását is tervbe vette. Ez azonban megbukott a megyei pártházak és a sajátos helyi érdekek ellenállásán. Bibó városmegye koncepciója - átdolgozott formában - még egyszer felmerült, amikor Kovács István professzor a hetvenesnyolcvanas években a közigazgatási reform tudományos előkészítésével foglalkozott, de gyakorlati megvalósítása ezúttal is elmaradt. A rendszerváltással forma szerint visszaállt az- 1949-ig tartó állapot, a mai megyék azonban szűk jogosítványokkal rendelkeznek. - A kormány és az ellenzéki pártokban egyaránt megvolt a szándék, hogy az önkormányzatokat egy szintre hozzák, akár faluról, akár megyéről legyen szó. Úgy látom azonban, a két önkormányzat történetileg nem egy és ugyanaz - mondja Ruszoly József, aki szerint még ha az Európai Unió a régiók kialakítását is szorgalmazza, a megyéket sem lehet elhanyagolni. - Visszatérést ajánlanék a bibói-koncepcióhoz: legyenek régiók, de ezeken belül maradjanak meg a megyék a maihoz képest kisebb területi egységekben fogalmaz meg egy lehetséges közigazgatási elképzelést a professzor. Hegedűs Szabolcs Képviselő, szegedi polgár Nem minden a városi kassza Éppen tíz esztendővel ezelőtt jelent meg a Délmagyarországban egy összeállítás, amelyben az akkori választáson induló polgár mester jelölteket mutattuk be. Simor Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöke ugyan nem elsőnek ért célba, ám két választási cikluson keresztül szorosan kötődött az önkormányzat munkájához: képviselőként, a pénzügyi bizottság elnökeként dolgozott '90-94 között, azt követően pedig szakértőként számítottak rá. A politikától kissé eltávolodott nyugdíjas közgazdász, ma is aktív könyvvizsgáló miként látja az elmúlt évtized történéseit, hogyan érzi magát 2000-ben szegedi polgárként? - Egyebek mellett erre voltunk kíváncsiak. - Annak ellenére, hogy közgazdász vagyok, a mai közgondolkodással ellentétben azt vallom, nem minden a pénz. Nagyon fontos a jól szervezettség, az intézményrendszer optimalizálása, az alkalmas emberek kiválasztása. Ez utóbbi komolyabb tőkét jelenthetnek, mint a pénz - fogalmazott Simor Ferenc bevezetőként. - Amennyiben tíz éve megválasztották volna polgármesternek, nagyobb beleszólása lett volna a város sorsának alakításába, mit csinált volna másképp? - Örvendetesnek tartom, hogy a város végig működőképes tudott maradni, közfeladatait ellátta, pénzügyileg sem lehetetlenült el. A mai napig megoldatlannak látom viszont a hosszabb távra szóló tervszerű városfejlesztést (az intézményrendszer és a közműhálózat korszerűsítését), miként a város belső közlekedésének a rendjét is. Pártok kötélhúzása - Képviselőként, a pénzügyi bizottság elnökeként nem volt akkora szava, hogy mindez az ön által elképzelt módon valósuljon meg? - Két ciklusra volt rálátásom, utóbbinál pénzügyi szakértőnek kértek fel - magyarázta. - Úgy tapasztaltam, hogy a pártok, a koalíciók közötti kötélhúzás gyakran akadályozta, hogy egy-egy kérdésben szakszerűségi alapon szülessen a döntés. Amit egyértelműen elleneztem, és a pénzügyi bizottság is osztotta szakmai véleményemet: az a víz- és csatornamű CGE-nek történő eladása. Utólag, mára már beigazolódott, hogy ez tényleg helytelen lépés volt. Akkor a KDNP-ben is megoszlottak a vélemények a kérdésben, érdekes módon a legfőbb szövetségesem ebben az ügyben a szocialista Básthy Gábor volt. ám így sem tudtuk megakadályozni a város számára előnytelen üzlet megkötését. Erről rengeteget cikkeztek akkor és azóta is. Lobog a '72-es zászló Más téma: a Szegedi Szabadtéri Játékok mobil nézőterének kiválasztásakor én másik megoldásra voksoltam. Az drágább volt ugyan, ám a jelenlegi, mint kiderült, nem felel meg az uniós előírásoknak. Nem variálható, másrészt peSimor Ferenc szerint „él a város", ám tarthatna előrébb is. (Fotó: Nagy László.) dig - soha ne kelljen ezt élesben kipróbálni! -, a közönség csak nagyon lassan képes elhagyni a nézőteret. Amit pedig mint a rendszerváltás utáni önkormányzati képviselő szinte röstellek, az az, hogy a város jelképei között megmaradt ez a kék „rongy" zászlónak. Ezt egy 1972-es minisztertanácsi rendelet alapján kreálták annak idején. Sajnos, nem sikerült Szeged eredeti zászlaját visszaállítani, holott az egész országban ez a lépés természetes volt. - Ez azonban inkább érzelmi, avagy eszmei kérdés... - De nagyon lényeges szögezte le Simor Ferenc. - Az viszont már nem eszmei kérdés, hogy dönteni kellett volna a repülőtér sorsáról, a határozott logisztikai fejlesztésekről. Ha a város jobban forszírozta volna a temesvári vasútvonal, a harmadik híd ügyét, akkor már előrébb tarthatnánk. Ami tragikus... Az oktatási rendszer átalakításánál a nyugdíjazásokhoz kellett volna igazodni, arra törekedni, hogy a létszámcsökkentés egyben a szakmai színvonal emelkedését szolgálja, ne pedig egy-egy iskola tantestületén csattanjon az ostor. Vagy itt van a Mars tér: kaotikus állapotok uralkodnak, nem látni mikorra, milyen módon rendeződik a helyzet. Nem lett volna szabad megtorpanni a szociális bérlakások építésével. Hamarabb kellett volna kiépíteni az idegenforgalmi intézményrendszert. Vagy egy banális dolog: üzleti alapon nem lehet a közvécéket működtetni. A szegediek tragikus állapotban vannak, ez szégyen. - Bizonyára sok érdekeset tudna még mondani a város dolgait illetően. Arra lennék kíváncsi, hogy a közeiéi iránt erősen érdeklődő, a politikában egykor aktívan résztvevő, nyitott szemmel járó szegedi polgárként milyen a közérzete most, 2000 augusztusában... - Utólagos bölcselkedéssel nem illik-kritizálni, tudom válaszolta Simor Ferenc. - Tulajdonképpen örülök annak a fejlődésnek, ami történt a városban. Házak szépültek meg, új szobraink lettek. A fentiekben a kifogásaimat csupán azért soroltam fel, mert talán tarthatnánk előrébb is, amely még jobb közérzetet adna. Szomorú vagyok amiatt, hogy a belvárost a bankok uralják, a bevásárló centrumok ennyire ellepték a várost. Összességében azonban kijelenthető: ez a város él! V. Fekete Sándor