Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-30 / 203. szám

SZERDA, 2000. AUG. 30. BELFÖLD 3 röviden Maffiaellenes központ Budapest (MTI) A tiszai kormánybiztos hiva­tala szeptember 8-áig bizonyíté­kokkal alátámasztva megismétli 29,3 milliárd forintos kárigényét az ausztrál Esmeralda cég hite­lezői gyűlése előtt - közölte Bo­rókai Gábor szóvivő a kormány keddi ülése utáni sajtótájékozta­tón. A kormány elfogadta a bu­dapesti maffiaellenes központ létrehozásáról szóló előteijesz­tést. Elmondása szerint a 43 munkatárssal felálló központ élén helyettes államtitkári rang­ban főigazgató áll majd, akinek munkáját a belügyminiszter fel­ügyeli. Eltávolított kitörésgátló Pusztaszöiös (MTI) Kedden délelőtt 11 óra után néhány perccel sikerült eltávolí­tani a tizenkettedik napja égő pusztaszőlősi földgázkút kitö­résgátlóját. A védekezés első három szakaszából kettővel (a kút környékének a megtisztítá­sával és az akna kibontásával) kedd reggelre végeztek, s ez­után megkezdődhetett a sérült szerelvények eltávolítása is. A kútból a fó gázsugár alatt is van kifúvás. Hogy ezt megközelít­hessék, a jelenleg jó két méter mély és öt-hat méter sugarú gödröt további másfél méterrel kell mélyíteni. Pálffy Ilona szerepe Budapest (MTI) Az Alkotmánybíróság teljes ülése Pálffy Ilonát választotta a testület főtitkárává. Pálffy Hona korábban az Országgyűlési Biz­tos Hivatalának vezetője volt, majd az Igazságügyi Minisztéri­um közjogi helyettes államtitká­raként tevékenykedett. A főtit­kári poszt Paczolay Péter távo­zásával üresedett meg, akit Mádl Ferenc államfő augusztus 7-én nevezett ki a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes vezető­jévé. Körzeti stúdió Sopron (MTI) Felavatták a Magyar Televí­zió Rt. nyugat-magyarországi körzeti stúdióját kedden Sop­ronban. A legkorszerűbb digitá­lis technikával felszerelt stúdió július 3-án kezdte meg adásait. Naponta négyszer nyolc perces körzeti híradóval, péntekenként pedig 50 perces magazinnal je­lentkeznek a magyar 1-en. Adá­saikba a régióból tizennyolc stú­dió dolgozik be. Sopronban több tucat fiatal alkotja a stábot. Három napig félezer szakmai vendég Az energiaszektor java Szakmai forgatag és kiállítás a Forrásban (Fotó: Miskolczi Róbert) Három napon át ran­gos szakmai események ad otthont Szeged: au­gusztus 29-e és 3l-e kö­zött a Forrás Szállóban találkoznak az ország elismert energetikai szakemberei és cégveze­tői. A tegnap kezdődött programra mintegy fél­ezer hazai és külföldi résztvevő, valamint több mint negyven kiállító cég érkezett a Tisza-par­ti városba. Az századik születésnap­ját ünneplő Magyar Elektro­technikai Egyesület (MEE) a Démász Rt. támogatásával szervezte a háromnapos programot, a MEE Centená­riumi Vándorgyűlést és Ki­állítást. Az egyesület főtitká­ra Balázs Péter a megnyitón büszkén nyugtázta, hogy az ország energetikai szakem­bereinek színe-javát sikerült Szegedre hozniuk. A tegnap délelőtt kezdődő rendezvény mottója - Régiókon keresz­tül, együtt Európába - találó, hiszen az előadások többsé­ge érinti a hazai energia­szektor és a szakma uniós csatlakozásának feladatait. Dervarics Attila, a Démász Rt. vezérigazgatója, a ren­dezvény egyik házigazdája kiemelte, hogy a regionális nagyvállalatok szerepe meg­határozó a térség fejlődésé­ben. Véleménye szerint az Európába vezető út csak a fejlett, régiókon keresztül vezethet. A megnyitó után tartott sajtótájékoztatón Ka­tona Kálmán a Magyar Vil­lamos Művek Rt. elnök-ve­zérigazgatója többek között az energiapiac felszabadítá­sáról beszélt, s leszögezte, hogy - csakúgy mint a táv­közlés korábbi liberalizáció­jánál - ez esetben is fokoza­tos lesz az átállás a szabad versenyre, melynek nyertese az exminiszter szerint kizá­rólag a fogyasztó lesz. Az előadások fó témakö­rei érintik az villamosener­gia-törvény energetikára, a szakmára gyakorolt hatásait, szó esik majd arról, hogy a piac liberalizációjában mi­lyen szerepe lesz a Magyar Energia Hivatalnak és a Ma­gyar Villamos Műveknek, a felszabadított piac miként hat majd a szolgáltatókra és a fogyasztókra. A jövőbe te­kintő elméleti szakemberek számára csemege lesz a leg­újabb kutatási és fejlesztési eredményeket taglaló elő­adás. A gyakorlati alkalmazá­' sok sikerét többek között a lakóparkok komplex ener­giaellátásáról, valamint a közvilágítás problémáiról és megoldásairól szóló előadá­sok mutatják be. O. K. K. A Csongrád Megyei Önkormányzat kötelező feladatainak jobb ellátá­sa érdekében különböző pályázatok segítségével is igyekszik új beruházá­sokra, felújítási munkála­tokra pénzt szerezni. így kezdődhet meg a megyé­ben két speciális lakóott­hon építése. A megye önkormányzat a Szociális és Családvédelmi Minisztérium által meghirde­tett - családpolitikai célokat szolgáló -, két pályázati prog­ramra is benyújtotta igényét. Ezek egyike a személyes gon­doskodást biztosító szociális ellátórendszer fejlesztésére Megyei pályázati pénzek Lakóotthonok épülnek vonatkozott. Ennek keretében az Ópusztaszeren működő pszicteiátriai otthonban élő, magasabb szinten rehabilitál­ható betegek jobb elhelyezé­sét szeretnék elérni. Az el­nyert 15 millió forintos állami támogatásból - és természete­sen a megyei önkormányzat saját pénzforrásából - ugyanis az ópusztaszeri otthon közelé­ben lévő, eddig konyhakerti növények termesztésére hasz­nált telken épül majd fel egy 12 személyes lakóotthon. A gyermekvédelmi felada­tok között egyre több gondot okoz a 14-18 éves, tanulási, magatartási nehézségekkel küszködő, állami gondosko­dásra szoruló gyermekek el­helyezése. A nevelőszülők ugyanis nem szívesen fogad­ják a serdülőkorú fiatalokat, de a lakásotthonok összeszo­kott, kis közösségeibe sem lenne célszerű'beintegrálni őket. Ugyanakkor az orszá­gos ellátást biztosító javítóin­tézetek sorra megszűnnek. Ezért vált szükségessé ezen gyermekek külön lakóotthoni elhelyezése. Miután pedig le­hetőség nyílt arra, hogy e cél­ra is központi támogatást igé­nyeljenek, a megyei önkor­mányzat beadta pályázatát. Az elnyert 7,5 millió segítsé­gével a jövőre megépülhet az első speciális fiúlakóotthon. Ennek helye a fiatalok to­vábbtanulási lehetőségeinek biztosítása érdekében a me­gye valamelyik városában vagy annak szűk peremkör­zetében lenne ideális. N. R. J. jegyzet Mosószert! A mentelmi bizottság tanácstalan. Egy fungáló parla­menti vizsgálóbizottság kormánypárti elnökének (Pallag László) képviselői mentelmi jogát kellene felfüg­geszteni, akit beperelt a fungáló kormány belügyminisz­tere. Nem mindennapos az eset. A veterán Isépy Tamás fogja is a fejét, sokat megért, de ilyet még ő sem pipált. Panaszolja, hogy nem szimplán mentelmi jogról kell itt dönteni, hanem sokkal többről. Alkotmányos kérdések­ről A véleménynyilvánítás szabadságának korlátairól és a „megengedhetetlen rágalmazás"határairól. Most ne azt firtassuk, hogy ezek szerint létezik megen­gedett rágalmazás! Tekintsük csak azt, milyen ügyes ez az újabb időhúzási manőver. A mentelmi bizottságnak bizonyára sok idejét és munkáját igényli a még be sem szerzett sajtóanyag áttekintése. Bekérik a médiumoktól úgy a képit és a hangost, mint az írottat. Mindent átta­nulmányoznak, ami a nevezetes Pallag-sajtótájékoztatón elhangzott, plusz az összes kommentárt. Összevetik a ha­tályos alaptörvénnyel, megállapítják az alkotmányos határokat. Előbb amolyan alkotmánybíróságosdit játsza­nak, csak utána mennek vissza mentelmibe. Az időhúzás persze nem most kezdődött és minden esélyünk megvan arra, hogy az olajügy már eltart ne­künk - a kemény választási kampányig. A kormány kez­detben igen szolid és szokatlanul visszafogott magatar­tást tanúsított, mígnem a múlt héten hirtelen váltással össztűz zúdult a kormánypárti oldalról az ellenzékre: minden létező olajügyben fővádlóit lett az előző kor­mány, meg az előtte-előtte lévő, a Németh Miklósé. Név szerint Németh, Horn, Békési, Pál László - és naná, hogy Kuncze is. A legfőbb ügyész szinte még ki sem hirdette, hogy a Nógrádi által megvádolt politikusok tiszták, fideszék biz­tos kézzel mutattak rá politikai ellenfeleik olajfoltjaira. Gond nélkül beáldozták Pallagot, aki vádlóból - akár­meddig dolgozik a mentelmi bizottság - vádlottá vedlik. De beáldozták a demokrácia alapvető intézményeit is, amelyek tetemeset vesztettek a tekintélyükből az olajügy­ben és most úgy maradnak. Fontosabb a kampány, ben­ne az ellenfél intenzív foltosítása - így mondják a szocik. M i pedig továbbra sem látunk - tisztát. Egyet se! Ar­ra gondolunk, menni kéne, szert tenni végre vala­mi bioaktív szerre.. tUch A mentelmi bizottság és Pallag László Budapest (MTI) Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elhalasztotta állás­pontjának kialakítását Pallag Lászlónak, az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság kisgazda elnökének mentelmi ügyében - közölte a testület keddi zárt ülését követően új­ságírókkal Isépy Tamás, a bi­zottság fideszes elnöke. Pallag Lászlót Pintér Sándor belügy­miniszter és Lezsák Sándor MDF-es országgyűlési .képvi­selő nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt jelentette fel. Az Ország­gyűlést a Pesti Központi Kerü­leti Bíróság kereste meg a kép­viselői mentelmi jog felfüg­gesztése ügyében. A fideszes politikus elmondása szerint ez a bizottság legnehezebb ügye, mert abban is állást kell foglal­nia, hol van a véleménynyilvá­nítás szabadságának alkotmá­nyos korlátja és hol van a megengedhetetlen rágalmazás határa. Hozzátette: a bizottság azt is mérlegelte, hogy polgári per is folyik Pintér Sándor fel­peres keresetlevele alapján. Isépy Tamás tájékoztatása sze­rint Pallag László nem kérte mentelmi jogának felfüggesz­tését. A bizottsági elnök szólt arról is, hogy a testület Burány Sándor (tySZP), Szanyi Tibor (MSZP), I (független) és Rap­csák András (Fidesz) estében úgy foglalt állást: nem javasol­ja az országgyűlésnek a képvi­selők mentelmi jogának fel­függesztését. Tőzsdei jelentés A keddi nap viszonylag csendesre sikeredett. A for­galom alacsony volt egész nap, és az index is viszony­lag szűk sávban mozgott. A BUX zjróértéke 8552 pont letf (+28 pont). A Deutsche Telekom féléves eredmé­nyeinek kedvező hatására délelőtt a vevők voltak többségben a Matáv piacán Zárás előtt viszont 1680 forintig esett az árfolyam. A TVK közgyűlése során nem történt meglepetés. A Borsodchem és a Mol kép­viselői bekerültek a vállalat vezető testületeibe. Egyes források szerint, keleti ré­gióból érkező ajánlatok, és esetleges opciós szerződé­sek bolygathatják fel rövi­desen a BC és érdekeltsé­geinek piacát. A Synergon piacan az utóbbi napokban történt élénkülés magyará­zataként 4-6 Mrd - os ten­der (ek) elnyerései mellett egy lengyel IT társasággal megvalósuló fúzió lehető­ségét lehetett hallani a be­fektetöktől. Az amerikai pi­acon a közelgő szünet miatt kicsi a forgalom, de a sza­badságolások" végeztével ott (is) megnőhet a likvidi­tás A makrogazdasági ada­tok közül a német GDP és az amerikai fogyasztói bi­zalmi -index illetve a lakás­értékesítési mutató látott napvilágot. A német adat meglepően magas lett, hi­szen a második negyedév­ben + 1.1 % -os volt a ráta. Részvény névé NyHéér Zéréé, Zéréér voltarái Zéréér (X) véltnél BORSODCHEM 9 450 9 400 -80 -0,84 DÉMÁSZ, 13 650 13 500 -50 -0,37 ÉGIS 14 000 14 395 +220 +1,55 FOTEX 298 295 -1 -0,34 MATAV 1 681 1 690 +10 +0,60 MOl. 4 045 4 055 +40 +1,00 OTP 15 750 15 850 0 0,00 PICK 8 790 8 830 +35 +0,40 KICHTKK 16 400 16 405 +35 +0,21 TVK 3 800 3 800 0 0,00 IS Tőzsdézzen otthonából! Dunainvest Tel.: (62) JSO QOO Szeged. Takaréktár u.l. Tőzsdeügynökség Rt. Szegedi képviselete a Tisza-Invest Kft D-Line I Öz.sdeterminál RENDKÍVÜLI ELOFIZETESI álati irodánkban (Szeged, Stefánia 10., Lapjainkat személyesen NKBH9I hétfotő péntekig 8 és 18 óra között), valamint a Cora Hipermarketben megnyi­tott Délmagyarország-pavilonban is előfizethetik. (Hétköznap 14-19 áráig, hét­végén 9-14 óráig.) Aki személyesen rendeli meg, már szeptember [vidéki -pavilo _.) Aki szemeiyesen rendeli meg, mör szeptem 1 -jétől keresheti postaládájában a lapot. Csongrád megyében a Délvilág vi< szerkesztőségeiben is lehetőség nyílik a lap előfizetésére: mindenütt hétköznap, 8-16 óráig. A szerkesztőségek címe és telefonszáma: Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. (242-419); Makó, Csanád vezér lér 3. (213-198 és 213-391); Szentes, Kossuth u. 8. (63/314-838); Csongrád, Iskola u. 2. (63/483-656). Az újságban található előfizetési szelvény beküldésével is meg Jelnetík lapun' Negyedéves előfizetésnél 1000 Ft, féléves előfizetésnél 2000 Ft, éves előfizetésnél 5000 Ft értékű utalvánnyal segítjük a vásárlását! egyéni előfizetőink apróhirdetés feladásakor 20% kedvezményt kapnak! - a Cora törzsvásárlói kártyával rendelkezők a lapelőfizetés után jutalompontokat is kapnak a Cora pavilonnál! rendéin Fontos tudni­megrendelőink kedvezményünkben. rendelkező

Next

/
Oldalképek
Tartalom