Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-28 / 201. szám
Szeged-Rókus: a Lehel utca összkomfortja (5. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ HÉTFŐ, 2000. AUG. 28., 90/201. 4 ARA: 44 FT (ELŐFIZETVE: 38 FT) Négyszázhúszmilliós csalás Léptek az adónyomozók A Csongrád megyei adónyomozók már fél éve büntetőeljárást folytatnak a szegedi K. Zoltán és az érdi K. László ellen. Kettejüket, és külföldi üzlettársaikat is adócsalással, magánokirat-hamisítással és számviteli fegyelem megsértésével gyanúsítják. A Duna-Store Kft. neve a Pallag-féle parlamenti olajbizottság előtt is felmerült Nógrádi Zsolt vallomása nyomán. Az adónyomozók azonban nem erre az információra ugrottak rá, már korábban is képbe került az említett cég ügyvezetője, K. László, aki K. Zoltánnal közös vállalkozásában 7 millió liter petróleumot hozott be az országba 1996-ban. Az anyagot adalékokkal kellett volna bekeverni egy dunavecsei telepen. A gyanú szerint ez nem történt meg, közvetlenül piacra dobták a terméket, ami nem is biztos, hogy tényleg petróleum volt. Literenként 59,7 forintot kellett volna befizetniük fogyasztási adóként, így mintegy 420 millióval károsították meg a költségvetést. K. László előzetes letartóztatását az ügyészség korábban kezdeményezte, ám a bíróság elutasította azt. A Csongrád megyei adónyomozók néhány napja őrizetbe vették K. Lászlót. Burillák Attila, az APEH szóvivője lapunk érdeklődésére nem erősítette meg és nem is cáfolta a hírt, ám azt elmondta, hogy olyan esetben, amikor külföldi tulajdonba kerül a gyanúba keveredett cég, akkor fontos a gyanúsított őrizetbe, majd előzetesbe vétele, mert a személyi bizonyítékok felértékelődnek. V. F. S. Munkatársunktól Egy elsős gyermek iskolába indítása idén legkevesebb 13-15 ezer forint kiadásába kerül egy szegedi családnak. Az összeg nagy részét a körülbelül 5 ezer forintos elsős tankönyvcsomag, az olcsóbbnak számító 4-5 ezer forintos iskolatáska, valamint a ezer forintos tanszer és a testnevelési felszerelés adja ki. A felsőbb osztályokban már kevesebb iskolaszert kell újonnan vásárolni, ám a nyelvoktatás beindulásával a nyelvkönyvek magas ára megemeli a tankönycsomag árát. Tankönyvekre legtöbbet a gimnáziumok első évfolyamában kell fizetni, ahol ez az összeg a több évre vásárolt atlaszokkal, feladatgyűjteményekkel és szótárakkal, valamint a nyelvkönyvekkel együtt túllépi a 15 ezer forintot. (Részletek a 6. oldalon.) Szörnyű tragédia a síneken Munkatársunktól ' u; 1 95 4 Ne a hőmérőt, hanem az állomáskeresőt figyelje! Halálos kimenetelű baleset történi tegnap délután fél négy körül az E75-ös űt dorozsmai elágazásánál lévő vasúti átjáróban. Egy Mitsubishi személyautó kanyarodott le a mellékűtra, és azonnal ráhajtott a sínekre. A Budapest irányából érkező, kamionokai is szállító tehervonat vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést tudtuk meg Tuczakov Szilvána főhadnagytól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. A szinte felismerhetetlenségig összeroncsolódott személyautóban négyen ültek, elől két dorozsmai férfi, egy utcában lakó jó barátok, hátul pedig két, 8-10 év körüli kislányuk. A karambol következtében a két férfi és a bal hátsó ülésen utazó egyik kislány a helyszínen, a másik gyermek pedig a szegedi Il-es kórházban életét vesztette. A tragédia idején működött a jelzőlámpa, de azt még nem állapították meg, hogy tilosat jelzett vagy sem. A baleset miatt körülbelül másfél órát állt az átjáró forgalma, 17 órától azonban újraindulhatott a vasúti közlekedés. Egy jobb iskolatáska 3 ezer és 18 ezer forint között kapható. (Fotó: Miskolczi Róbert) (7-10. oldal.) Mennyibe kerül az iskola? Szegedtől néhány kilométerre a tűzoltók csak a roncs szétvágásával tudták kiemelni a súlyos sérültet és a három holttestet. (Fotó: Miskolczi Róbert) Kigyulladt a szerszámgyár Rendöresküvöt tartottak Móra ha lmon Pénteken késő este eddig ismeretlen okból kigyulladt a szegedi kéziszerszámgyár tetőszerkezete. A Szegedi Finomöntöde Kft. Szende Béla utcai raktárépületéből felszálló füstre egy szomszéd lett figyelmes és ö értesítette a tűzoltóságot. A helyszínre érkező rohamkocsik szegedi és makói legénysége locsolta az egész épületet, mert félő volt, hogy a gázkazán is felrobban. Szerencsére nagyobb tragédia nem történt, a károk felmérése még napokig tart. (Fotó: Karnok Csaba) Szolgálunk és házasodunk hegyről vették le és húzták egymás ujjára. Az egyházi szertartás után a rendőrök a fejük fölé tartott kivont karddal álltak sorfalat és tisztelegtek a templomból kilépő házaspár előtt. Megtudtuk, hogy a díszszakasz tagjai egy hétig gyakorolták a koreográfiát. Az ifjú feleség lapunknak elmondta, hogy a rendőresküvő a férje ötlete volt. „Laci mindig ilyen frigyről álmodott. Nekem nagyon tetszett a dolog, s egyébként is, nem vagyok semmi jónak az elrontója. " Azt már a férjtől tudtam meg, hogy a kollégái nagy lelkesedéssel fogadták az ötletét, s büszke arra, hogy nemcsak a munkában, de a magánéletben is számíthat segítségükre. Bakos László elmondta: immáron házasemberként ő is bármikor állna sorfalat valamelyik kollégája menyegzőjén. Sz. C. Sz. Hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető esküvőt rendeztek szombaton Mórahalmon, ahol Bakos László rendőr törzsőrmester és Hajbei Karolina kozmetikus rendőri díszpompa mellett mondta ki a boldogító igent. Nem sok házasulandónak állnak kivont kardlappal díszsorfalat barátai és munkatársai. Bakos László rendőr törzsőrmestert és kedvesét így köszöntötték szombaton a mórahalmi katolikus templomban a bűnüldözésre szakosodott kollégák. Az ifjú pár szirénázó rendőrautóban érkezett Isten házához. A vőlegényt és mátkáját, valamint a násznépet a mórahalmi rendőrőrs kilenc munkatársa fogadta. A rendőrségi díszszakaszt Sisler István őrnagy, őrsparancsnok-helyettes kommandírozta. A rendAz ifjú pár kardalagúton távozott a templomból. (Fotó: Miskolczi Róbert) őrök nem díszegyenruhában, hanem társasági öltözetben, úgynevezett fésűs zubbonyban és fehér kesztyűben, oldalukon díszkarddal sorakoztak fel a templomban. Egy, csak egy legény volt hófehér díszegyenruhában az oltár előtt: a 23 éves Bakos László, a mórahalmi rendőrőrs törzsőrmestere. A rendőresküvő szokásainak megfelelően a fiatalok a pap által megáldott jegygyűrűket kard-