Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-17 / 192. szám

Isten éltesse! JÁCINT A Jácint férfinév és a Já­cinui női név a Rörög Hüa­kinlhosz. illetve latinul a Hyacinthus mondai sze­mélynév származéka, akár­csak a jácint virágnév. A monda szerint Hyacinthus gyönyörű ifjú volt, Apolló kedveltje, akit az isten aka­ratlanul megölt egy elhají­tott diszkosszal. Egy másik változat szerint féltékenység áldozata lett. Véréhói fa­kadt a virág, amit ráta ne­veztek el, tartja a legenda. Egyéh, a naptárban nem szereplő mai névnapok: Aminta. Anasztáz, Arika, Emília, Heténv, Jácinla, Kármán. Uberátusz. Réka. Horváth Dezső Nem a nyájnak M ár írtam én erről, nem is egy­szer, és erősen bízom benne, ezután se maradok kenyér nélkül, ha előveszem. Kisebb-nagyobb tócsák­ról és tocsikákról szóltam. Esendő az ember, megesik, hogy belelép. Politi­kussal is. Kormánypártival is, ellen­zékivel is. Ma kormánypárti, holnap ellenzéki. Aki térdig jár a korrupcióban, az se tudja megbocsátani, ha a politi­kus is azt teszi• Elméleti figura a képviselő, meg a nagyobb székben ülő is, azt várnánk tőle, talpon állva menne a mennyországba. Ha párt­ján vagyunk, minél később, dacolva az átvilágító bírák ítéletével is, ha el­lene szavaztunk, lehetőleg máma még. Időnként kiborul a szent bili, megesik, gyöpmester se kapkod utá­na, annyi van benne. Tisztességes választó elkékül ilyenkor, és belezöl­dül: az én szavazatommal hitványod­tál el? Semmit nem ér, persze, az ilyen kifakadás, senki székét meg nem ingatja. Egy szavazattal keve­sebb? Mi az? Bakfitty. Megesik, néha csak, mert ritka az ilyen eset, mint a fehér holló, várja a tisztességes választó, köhint-e vala­mit a független magyar híróság? Parlagfű (minálunk Pallag fűnek mondanák) virágzása esetén karcol­ja ugyan valami a torkát, elő is hoz­za, hány pör fekszik el előtte. Elfo­gult azonban a választó - és ezt már ki is meri mondani -, fordított leha­lászás történik: a kishalak a hálóban maradnak, a nagyok kiugranak. Mi­vel ilyen hálót a világ összes halásza nem tud kötni, senki nem veheti ko­molyan. Gárdonyi Gézát nem a költők kö­zött tartja számon az irodalmi közvé­lemény, pedig van néhány verse és versikéje is. Évtizedekkel ezelőtt elő­vettem már két soráért, hadd hozzam elő most is, bár fejből nem tudom pontosan idézni. Ygazság a földön a címe, ha jól emlékszem, és az is ben­ne van, csak fapénz az Úr szava na­lad, nem a nyájnak élsz te, csupán a gyapjának. Eszembe szokott jutni most is. Ha nem naponta, másnaponként. Bu­kott politikusról írnák meg legföl­jebb az ilyesmit, az meg már döglött oroszlán, belerúgni sincsen kedve senkinek. Nem is nagyon érdekelne senkit. És az elevenek? Azok a na­gyon kevesek? Akik most élnek a gyapjának? Szende madár a törvé­nyesség, a személyiségi jogok min­denkinek kijárnak. És előjön a kis­halászok-nagyhalászok legnagyobb baja is, csak a kishalaknak tudnak hálót kötni. A tisztességes választó pedig várja a következő urnázást, és szentül hiszi, majd eljön a jó világ. Istenem, hányszor bíztunk, és mint csalódánk! A Hold kelt 31.14, nyugszik: 07.41. Gyurkó Virág Noa Augusztus 16., 9 óra 45 perc, 2930 g. Sz.: Kökéndi Tímea és Gyurkó János (Nágocs). Kékes-Szabó Tamara Augusztus 15., 14 óra 47 perc, 3380 g. Sz.: Király Erika és Kékes-Szabó Krisztián (Bor­dány). Bácskai Krisztofer János Augusztus II., 10 óra 10 perc. 3330 g. Sz.: Priska Andrea és Bácskai Attila (Szeged). Szallonás Márk Augusztus 16., 8 óra 45 perc, 3830 g. Sz.: Ritz Erika és Szal­lonás Ferenc (Kisszállás). A vízállás tagnap A Tisza Szögödnél: 110 cm, Csongrádnál: -71 cm, Mindslonfnól: 24 cm. A viz héfoka Szögödön: 24,9 *C A Maros Makónál: -12 cm. A Nap kol: 05.43, nyugszik: 10.53. Fizessen a Disney! Orlando (MTI) A Disney szórakoztató­parknak 240 millió dollárt kell fizetnie, mert egy bírósági döntés értelmében lopta az öt­letet egy sport-témaparkhoz. Az esküdtek eszerint a floridai állambeli Orlandóban igazat adtak annak a két üzletember­nek, akik a vállalatot beperel­ték. Sajtójelentések szerint egyúttal 1,4 milliárd dollárt is köveleltek. A Disney elutasí­totta a vádakat. A vád tárgya a floridai Buena Vista-ban 1997-ben megnyitott „Wide World of Sports" park volt. A két New York állambeli vállalkozó az­zal vádolta a Disneyt, hogy olyan terveket és koncepció­kat alkalmazott, amelyeket ők 1987-ben egy találkozó alkal­mával a Disney menedzserei­nek bemutattak. A konszern ezzel szemben hangsúlyozta, hogy a park kizárólag saját tervezésen alapul. A bírósági döntés értelmé­ben a Disneynek végül is 240 millió dollárt kell a gondolat eltulajdonításáért fizetnie. Napi átlaghőmérséklet Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig hazánk fölé továbbra is igen meleg és alapvetően száraz levegő érkezik, ezért folytatódik a kánikula. Jobbára napos idő lesz, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 30, 35 fok között alakul. Böregér­találkozó Az idén már a negyedik európai denevérfesztivált rendezik meg Berlinben. A bőregér rajongókat szeptem­ber 2-án és 3-án várják az eszmecserére. A találkozón legkevesebb 15 ezer részve­vőre számítanak a rendezők - és jó pár denevérre. A helyszín a spandaui citadel­la. Németországban 21 kü­lönböző fajta denevér ho­nos, ebből csak a főváros­ban, Berlinben tizenhat. A spandaui citadellában kere­ken tízezer denevér telel ki rendszeresen. A denevér­fesztivál részvevői megfi­gyelhetik majd, amint dene­vérek ezrei érkeznek téli szállásukra. Internetező mezítlábas apácák Tévedés Nem betörd brummogott Játékmackó szűnni nem akaró hrummogása vezetett a németországi Darmstadt­ban határozott rendőrségi akcióhoz. Egy 35 éves asz­szony tárcsázta éjszaka a ha­tósági számot, mert azt gya­nította. hogy betörők járnak a szomszédban. A hölgy azt hitte, hogy riasztóberendezés hangját hallja, a gyanús za­jok azonban, ahogy a hely­színre érkező hatósági embe­rek fülüket az. ajtóra tapaszt­va figyelmesebb hallgató­zással kiderítették, más for­rásból eredtek. A telefonáló nő lakásával szomszédos szobában egy játékmackót tévedésből tartós „műbrum­mogásra" állított gazdája, amikor elment hazulról. A játékállat azonnal elhallga­tott a hatósági beavatkozás nyomán, ami abból állt, hogy a rendőrök többször megnyomták a hasát. Már tucatnyi díjat kapott internetes teljesítményéért egy spanyolországi mezítlá­bas apácarend. A San Jose-i kolostorban ténykedő Mezít­lábas Karmelita Nővérek az elismeréseket kiváló honlap­jukért kapták, melynek cí­me: www.terra.es/pcrso nal/carmelit. „Utazásod lap­jainkon Isten nagyobb dicső­ségére és valamennyiünk lel­ki üdvére lehet" - olvasható websitejukon. amelyen csen­des zene mellett alabástrom angyalkákat is árulnak, és megadják további vallásos honlapok címeit. Mintegy százezer ember gyúlt össze kedden este a lengyelországi Sopotban, hogy részt vegyen Tina Turner európai körútjának utolsó hangversenyén. Tina Turner már korábban bejelentette, hogy európai, majd az azt követó amerikai elóadókörútja után nem énekel többet stadionnyi hallgatóságot összegyűjtő nagy koncerteken, ha­nem főleg lemezkészítéssel akar foglalkozni. (MTI Telefotó/EPA/Maciej Kosycarz) A vártnál gyorsabb volt a bika Leganesben Tóth Diána Augusztus 15., 18 óra, 2750 g. Sz.: Benke Borbála és Tóth József (Cscrkeszólő). Gratulálunk! Tévedésből emberi szaru­hártyákat lopott egy ameri­kai férfi. A 37 éves Charles Dcllaria egy bostoni buszpá­lyaudvaron emelt el egy hű­tőtáskát, abban a hiszemben, hogy rákok vannak benne, ízletes vacsora alapanyag helyett azonban csak két em­beri szemről származó sza­ruhártyára bukkant a jégbe hűtve, mellette a donor orvo­si adataival. A tolvajt egy kaszinóban csípte fülön a rendőrség. Mivel kokaint és heroint is találtak nála, lopás és kábítószer birtoklása mi­att csukták le. A hamis loknik története MTI Press A szépség olykor megér egy kis szenvedést is. A lok­nik története tulajdonképpen a csábítás története is. Évez­redek óta a loknis, göndör haj a szépségideál megtestesítője volt. És itt kezdődik a problé­ma. Csak nagyon kevés a ter­mészetesen göndör hajú nő. Ezért próbálkoztak azután a mesterséges hajgöndörftéssel. Már a fáraók korában forró vas segítségével göndörítet­ték hajukat az. asszonyok. Ha­sonló fájdalmas és égető módszereket használtak a ró­mai nők, ugyanúgy mint ké­sőbb a középkori dámák. De az így nyert mesterművek csak rövid életűek voltak. A mesterséges loknik csak né­hány óráig díszítették a nők fejét. Pontosan kilencven év­vel ezelőtt, 1910-ben Kurt Nessler német fodrász új eljá­rást dolgozott ki, melyet „Dau­erwelle", azaz tartós hullám­nak nevezett. Lúgos oldattal fellazította a hajat, majd csa­varókra tekerte, melyeket 1 fokra felhevített. Nyolc c hosszat tartott ez a procedú Fájdalmas volt és sokszor bet égetett vagy kimarta a li bőrt. De az így nyert lok hónapokig megmaradtak ezért a nők vállalták a sz védést is. Ma a dauer gy< egészséges és teljesen fáj lommentes. Ha legközeli daueroltatnak, gondolja arra, hogy milyen sokat sy védtek az asszonyok, míg alakult ez a módszer. Téves szöktetés Rossz rabokat szöktetett meg egy ugandai bűnbanda a Mbale börtönből. A szök­telők ahelyett, hogy közvet­len „kollégáikat" menekítet­ték volna ki, 138, zömmel csupán kisebb vétségért le­csukott elítéltet szabadítot­tak ki. Az igazi nehézfiúk ugyanis - akik végett az egész akció folyt - a börtön egy különálló szárnyában voltak elszállásolva. Ami­kor a szöktetők észrevették, hogy egyetlen társuk sincs a megszöktetettek között, több kiszabadított rabot el­fogtak, és túszként próbál­tak •felhasználni. A hatóság­gal vívott rövid tűzharc után azonban inkább elsze­leltek. Tina Turner búcsúja Sopotban A spanyolországi Leganesben, a La Cubierta arénában rendezett keddi bikafuttatás kis hiján tragédiá­ba torkollott. A vártnál lényegesen gyorsabban futó bika rövid úton menekülésre késztette a vállalkozó szellemű férfiakat, de a biztonsági korlát mögé igyekvő emberek közül így is hármat megsebesített a dü­hös állat. (MTI Telefotó/EPA/EFE/J. L. Pino) Genetika és MTI Press A csodagyerekek genetikai készlete eltér az átlagos ké­pességű gyermekekétói ­állapították meg amerikai tu­dósok. A további kutatások számos etikai problémát is felvetnek. Amerikai kutatók szerint valószínűleg igen. Máris sikerült azonosítaniuk olyan emberi géneket, ame­lyek kapcsolatban állnak az intelligenciával - s noha ma­gát az „intelligencia génjét" még nem találták meg, a ku­tatások ebbe az irányba foly­tatódnak. Az amerikai Nati­onal Institute of Health kuta­tócsoportja összehasonlította 200 „csodagyerek" DNS­készletét átlagos gyerekek DNS-ével, s már az első, még korántsem végleges eredmények is jelentős kü­lönbségeket mutatnak a két csoport adatai között. Ennek alapján a kísérletekben részt vevő orvosok, meg vannak intelligencia győződve arról, hogy a ge­netika jelentős szerepet ját­szik az emberi intelligencia fejlődésében. Ugyanakkor ­mint a Science et Avenir cí­mű francia tudományos havi lap írja - egyes szakértők fi­gyelmeztetnek e kutatások veszélyeire is: ha az intelli­gencia fejlődését a gének szabályozzák, akkor világ­szerte veszíthetnek lendüle­tükből a társadalmi esély­egyenlőség megteremtését célzó kormányzati intézke­dések, no meg a szülők is veszélyes csábítások elé ke­rülhetnek, hiszen ki ne sze­retné, ha gyereke okosabb lenne társainál, ha kell, akár genetikai beavatkozások ré­vén is. Az amerikai kísérle­tek vezetője, Róbert Plomin professzor viszont úgy véli, éppen azzal okoznák a leg­nagyobb károkat, ha etikai okokra hivatkozva leállíta­nák a kutatásokat. Térkép­tolvaj A genti fellebbviteli bíró­ság ötéves börtönbüntetésre ítélt egy német férfit, amiér belga könyvtárakból értéke: térképeket tulajdonított el. ? Harald S.-nek nevezett féri Gentben, Bruggében (Bru ges) és Brüsszelben egyete mi és nyilvános könyvtárak ban tevékenykedett, töbi millió belga frankos (I franl mintegy 6,3 forint) kár okozva. A térképeket na gyobb könyvekből vágta k pengével, majd kicsempész te a könyvtárakból. Harali S.-t nem először tartóztattál le ugyanezért a vétségén Németországban egysze már elítélték térképtolvajlá sért. Csongrád megyé­ben ma az alábbi városok körzetében számithatnak se­besség-ellenőrzési akcióra a járműve­zetők - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Makó: 15 és 23 óra között. A rend­őrség a változtatás jogát fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom