Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-12 / 188. szám
SZOMBAT, 2000. AUG. 12. SPORT 11 Kulacsik: cél ax élvonal labdarúgás Kulacsik Tamás, az FC Szeged labdarúgócsapatának jobb oldali támadója, kacskaringós utat járt be, míg végül ezen a nyáron kikötött új együttesében. A magasabb osztályban szereplő Csongrádi LC-böl tért haza szülővárosába, de az osztályváltást csak átmeneti visszalépésnek könyveli el, ugyanis eltökélt célja, hogy egyszer majd az élvonalban is próbára tegye tudását. Kulacsik Tamás, akit csapattársai „Kukának" szólítanak, 1988-ban, kilencéves korában kezdett el futballozni a Szeged SC-ben. Az ifjúsági együttesig nyugodtan teltek a mindennapjai, de innentől kezdve felgyorsultak körülötte az események: ingajáratban közlekedett az anyaegyesülete és más, környékbéli csapatok között. Miközben játszott a Szeged FC-ben, később pedig a SZEAC-ban, kölcsönjátékosként feltűnt Vásárhelyen, a HFC-nél, aztán a Stadler FCnél, de megfordult az SZVSEben is. Amikor másfél évvel ezelőtt megszűnt a SZEAC, eligazolt az akkor még NB III-as Csongrádba. Ez jó döntésnek bizonyult részéről, mert bár eleinte csak csereként számoltak a fürge léptű támadóval, később annyira bejátszotta magát a gárdába, hogy onnan még kirobbantani sem lehetett; nagyszerű teljesítménnyel segítette a CSLC NB I/B-be kerülését. Mégsem maradt TóthKovácsék között, elfogadta az FC Szeged invitálását, s hazaköltözött. - Mások összetörik magukat, hogy minél magasabb osztályban futballozhassanak, ön viszont éppen az ellenkezőjét cselekedte... fordultam megjegyzésemmel az alacsony termetű támadóhoz. - Elhiheti, nehezen hoztam meg a döntést - reagált Kulacsik Tamás, majd így folytatta: - Remekül éreztem magam a CSLC-ben, a játék is ment, s az eredmények is jöttek mégis elfogadtam az FC Szeged ajánlatát. Hogy miért? Szimpatikus volt a terv, nevezetesen, hogy a városhoz kötődő környékbéli fiatalokkal akik közül többükkel korábban már együtt játszottam -, igényes szakmai munkát végezve, egyre feljebb lépdeljünk majd az osztályokban. A hazajövetelem mellett szólt még az is. hogy felvettek a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelem-művelődés szervezés szakára, nem beszélve arról, hogy a családom és a barátaim is Szegeden élnek. - Mindössze 21 éves, még jó pár évig foglakozhat a labdarúgással. Gondolom, nem azt tűzte maga elé célként, hogy az NB II-ben futballozzon... - Minél magasabb osztályban szeretnék játszani; talán még az élvonalba is eljuthatok. Természetesen az lenne az igazi, ha erre a Szeged színeiben kerülhetne sor. - A Szajol elleni vereség után mindez, hogy finoman fejezzem ki magam, kicsit nevetségesen hangzik... - Tudom... Nem valósítottuk meg az edzőnk utasításait, enerváltan futballoztunk. Azért is volt váratlan ez a kudarc, mert a felkészülésünk jól sikerült, remek erőben éreztük magunkat, s a játékunk sem volt rossz. Mindegy, ami megtörtént, azon már úgy sem tudunk változtatni; előre kell nézni, kötelező javítanunk. Nagyon remélem, még időben jött a figyelmeztetés... Szélpál László Ha begyorsul Kulacsik Tamás (elöl), az ellenfelek védői többnyire csak a hátát nézhetik... (Fotó: Gyenes Kálmán) Tudósítóink figyelmébe! Munkatársunktól Véget ért a focinyár, a bajnokságok kezdetével beköszöntött az ősz. Az NB-s mezőny már egy héttel korábban megkezdte a pontok gyűjtését, ezen a hét végén azonban már a megyei küzdelmekben érdekelt csapatok is pályára lépnek. Ezúton kérjük tudósítóinkat, hogy a megyei I. és II. osztályú mérkőzésekről a pontos és hiteles tájékoztatás érdekében a szokott színvonalon adják le beszámolóikat. A szombati meccsekről vasárnap 16 órától, a vasárnapiakról pedig, amint lehet a lefújást követően, a már ismert telefonszámokon, várjuk a krónikákat: 62/481281, 481-460 (fax is), 481-730 (sportrovat). Fürdők „csak" ott lesz az olimpián Sydney - harminc centire kajak-kenu Tegnap a szolnoki, úgynevezett szétlövéses kajak-kenu versenyen kiderült, hogy Dudás Gyula gyaloglón kívül nem lesz szegedi induló a sydneyi olimpián. A Hüttner (Csepel), Fürdők (Szegedi VE) kenupárost, ha minimális különbséggel is, de legyőzte a Pulai, Nóvák (Honvéd 0660) duó. A vesztesek részt vesznek az olimpián, de csak tartalékként. A tegnapi páros viadalon ott voltunk mi is. Nyolc óra tíz perc: Fürdők és Hüttner „munkaruhába" öltözött, s vízre szállt, hogy bemelegítsen. 8 óra 20 perc: Megjelent Angyal Zoltán szövetségi kapitány, hogy kisorsolják a pályát. Kása Ferenc, Fürdők edzője a hatos pályát húzta. Pulaiék így a 4-esen indultak. Petrovics Kálmán, a szegedi klub ügyvezető igazgatója: „Ilyen az élet: itt van 30-40 érdekelt, s ennek a fele szomorúan fog elmenni, pedig egyik sem haragszik a másikra." 8 óra 40 perc: Fürdökék visszaérkeztek a bemelegítésről. A vízcseppeket is letörölték a hajóról. 8 óra 45 perc: Kása Ferenc szokásával ellentétben beszédes volt: - Különlegesen nagy lelki teher hárul most a szétlövésen résztvevő versenyzőkre - mondta szinte magyarázatként a viselkedésére, majd így folytatta: - Kétesélyes a verseny, hiszen Pulaiék már biztos résztvevői az 500-nak, Gáboréknak pedig ez az egy lehetőségük van az indulásra. A más variációról ne beszéljünk. Szerintem döntő lesz, hogy egymás taktikai manőverére hogyan reagál a másik. A szegedi Fürdők Gábor már csak a szerencséjében bízhat, hogy elindul Sydneyben. (Fotó: Miskolczi Róbert) 8 óra 55 perc: A két versenyző elindul a hajóval a mólóra. Fürdők még oda szól: „Nyomjuk, mint az állat, ami a csövön kifér." Hüttner már a jövőre gondol: „Ha kiharcoljuk azt, hogy mi induljunk ezren, akkor az olimpiai eredményünkben sem fognak csalódni. 9 óra: Eldördült a startpisztoly a K-2 500 méter két egységének. A Fehérvári, Beé páros csak az elején kapaszkodott, aztán nyert az esélyesebb Kammerer, Storcz (Győr, MTK) kettős. Közben megérkezett a szurkolókkal a szegedi különbusz. Mindenki csendben figyelt. 9 óra 21 perc: Elindult a C-2 1000 méter két hajója. Aki jó helyen állt a vfzre mutatott: ott jönnek! Kása kiabált: Fütyi-Hüti! Fütyi-Hüti! A szegedi drukkerek csendben várakoztak. Komjáti Endre megszólalt: „Vezet a mi kettősünk!" Egy néző nyugtatónak szánta: „Szoros lesz." Nyolcszáznál Pulaiék előnye fél hajó. Óriási hangorkán a szegedi táborban. A realisták már csak a csodában bíztak. Hüttner és Fürdők még összeszedte a tartalékokat, de a célig csak csökkenteni tudták a hátrányukat - harminc centiveí nyertek a honvédosok. 9 óra 26 perc: Petrovics Kálmán magában roskadva ült a lelátón, csak nézett maga elé. 9 óra 30 perc: A lelátó előtt elhaladó Fürdők, Hüttner párost a közönség nagy tapssal jutalmazta. 9 óra 40 perc: K-l 1000 méteren fölényesen nyert a csepeli Kökény a kaposvári Borhi előtt. 9 óra 50 perc: a stégen ülve Hüttner a következőt mondta: „A rajt után nem ment úgy a hajó, mint egy héttel korábban. Úgy éreztem, hogy billegünk. Sajnos nem tudtuk kivédeni a korán indított finisüket." Fürdők pedig így vélekedett: „Nekem is szörnyen bosszantó, de Hütinek ezerszer roszszabb nálam, hiszen neki ez lesz már a harmadik olimpiája, amelyen tartalékként vesz részt..." 10 óra: Petrovics mintegy zárszóként a következőt jelentette ki: „Vass György, a klub elnöke sajnos ezt előre megálmodta szerdán éjjel..." Az olimpiai edzőtábor hétfőn kezdődik Dunavarsányban, amelyen ott lesz a Hüttner, Fürdők kenupáros is, s készül Sydneyre!? Süli Jóxsef ¥ .A adidas Nalapítva 1869 Eftfir**tjí DUNAFERR PORSCHE SZEGED -Szeged Dm DCmÚSZ RT Hakkinen az élre tör forma-1 Mogyoród (MTI) Mika Hakkinen, a WestMcLaren-Mercedes finn pilótája a Magyar Nagydíjon szeretné átvenni a vezetést Michael Schumachertől a világbajnoki pontversenyben. Erre minden esélye megvan. - A Hungaroringről nagyon kellemes emlékeim vannak - mondta a világbajnoki címvédő. - Tavaly tizenhétezer finn szurkolóval örültünk együtt a sikeremnek, felejthetetlen élmény volt. Idén még fantasztikusabb ünneplésre számttok, ha itt sikerül majd Schumachert megelőznöm. A pontversenyben a Ferrari német pilótája 56 ponttal vezet az 54 pontos Coulthard és Hakkinen, illetve a 46 ponttal álló Barrichello előtt. • A Forma-l-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén (s a két tréning abszolút sorrendjében is): 1. Coulthard (brit, WestMcLaren-Mercedes) 1:18.792 p., 2. Hakkinen (finn, West-McLaren-Mercedes) 1:18.943, 3. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:19.138. Hárman hazai pályán labdarúgás Munkatársainktól A labdarúgó NB II Alföld csoportjának második fordulójában megyei rangadót rendeznek: az elmúlt hét végén egyaránt vereséget szenvedő csapatok meccsén a a vásárhelyiek az Algyöt fogadják vasárnap, 17 órától. Az FC Szeged ma, 17 órától ismét saját közönsége előtt lép pályára, ezúttal a Dömsöd ellen. Vasárnap, 17 órától a Makó is otthon játszik, Ferencziék az Abonyt látják vendégül. Himer István, a HFC vezetőedzője: - Az biztos, hogy mindkét csapat igencsak átalakult a tavalyihoz képest. Sajnos a mi első bajnoki meccsünkön erőteljesen érződött a játékosok rutintalansága, remélem, a folyamatos gyakorlás hatására sokkal jobbak leszünk. A megyei vetélytársunkat láttam a Gyula elleni mérkőzésen, úgy gondolom, megfelelő összpontosítással lehet ellenük keresnivalónk. Pálinkó Brazíliában, a főiskolás teremlabdarúgó vb-n vesz részt, míg Szabó L. korábbi eltiltása miatt nem léphet pályára. Antal viszont makacs sérülését követően elkezdhette az edzéseket és újra edzésbe állt Balogh L. is. Összességében nagy küzdelemre, szoros eredményre és győzelemre számttok az Algyő elleni találkozón. Takács Zoltán, az Algyő játékos-edzője: - Néhány nap eltelt már a Gyula elleni meccs óta, ám most is az a véleményem. hogy nem érdemeltünk vereséget. Az akarattal és a csapatszellemmel maximálisan elégedett voltam, ám a lehetőségek kihasználásával cseppet sem. Remélem, a hozzánk hasonlóan átalakult, tehetséges fiatalokkal felálló Vásárhely ellen a mentalitás nem változik, és a gólhelyzeteket nem csak kialakítjuk. hanem értékesítjük is. A háromesélyes találkozón a sérült Angelire és Brinszkyre továbbra sem számíthatok. Kolozsvári János, a Makó FC trénere: - A nyitányon ugyan pontot szereztünk Békésen, ám ha a helyzeteinket jobban kihasználjuk, simán győzhettünk volna. Erezhető a csapat játékán a két ballábas játékos távozása, s bár papíron jól igazoltunk, idő kell ahhoz, hogy összeérjen a gárda. Ami a hétvégi ellenfelünket, az Abonyt illeti, láttam a bemutatkozó mérkőzésüket, amelyen 5-2-re győztek. Az újonc gárda is 5-6 emberrel erősödött Szolnokról, ráadásul a legmagasabb osztályt is megjárt Kovacsevics véd náluk. Mi viszont ebben az osztályban rutinosabbak vagyunk, s úgy gondolom, játéktudásban is jobbak vagyunk. Hazai bemutatkozásunkkor mindenképpen győzelmet várok, ám ehhez jobb százalékban kell kihasználni a helyzeteinket, mint tettük azt legutóbb. A forduló további párosítása, A csoport: Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas, Gyula-Csorvás, Martfű-Jamina; B csoport: Gyomaendrőd-Békés, Szajol-Örkény. reflektor CsongrádHorgos Munkatársunktól Bár a Csongrádi LC NB I/B-s labdarúgócsapata a hét végén szabadnapos a drukkerek mégsem maradnak meccs nélkül a Kis-Tisza partján. Vasárnap, 17 órától ugyanis a jugoszláv területi bajnokságban szereplő és igen jó játékerőt képviselő FK Horgos együttesével játszik a CSLC. Pipiczarany Munkatársunktól Tapolcán rendezték meg a dr. Papp Pál-dobóemlékversenyt (díszvendégek. Csermák József, Zsivótzky Gyula, Kiss Balázs olimpiai bajnokok), melyen Pipicz János kalapácsvetésben 48,60 méteres teljesítménnyel aranyjelvényes szintet ért el és győzött, ifj. Mocsári Mihály 38,72 méterrel a 6. helyen végzett. Mindketten a Szegedi Lelkesedés SK versenyzői, edzőjük dr. Trényi Imre. A 105. felnőtt atlétikai bajnokságon a 400 méteres gátfutásban Benyó Gergely (Szegedi Lelkesedés SK) 54,22 másodperces idővel a 6. helyen ért célba. Csak a lányok... Munkatársunktól A lányoknak sikerült bejutniuk a legjobb négy közé, a fiúknak viszont nem a junior vízilabda Európa-bajnokságon. A hölgyek a csehországi Plzenben 12-7re legyőzték a németeket, s ez azt jelenti, hogy a középdöntő még hátra lévő meccseitől függetlenül az elődöntőbe kerültek. A gólokból a szentesiek közül Győri Eszter négyet, míg Kisteleki Dóra egyet szerzett. A fiűk is simán, 12-3-ra legyőzték ugyan a germánokat a németországi EB-n (a siker fő részese, a fantasztikus formában védő Barát Ferenc, a Tabán Trafik Szeged kapusa volt), de mivel a spanyolok 4—3-ra kikaplak a jugoszlávoktól, nem jutottak be a legjobb négy közé, csak az 5. helyért játszanak... Strandröplabdakupa Munkatársunktól Augusztus 19-én és 20án amatőr strandröplabdabajnokságot szerveznek a II. Onix-Rádió 88-kupájáért. A viadalra az újszegedi Partfürdőn kerül sor. A verseny nevezési díjait a szervezők a gyermekkórház javára ajánlják fel. A bajnoksággal kapcsolatban a 62/444-088as telefonszámon lehet információt kérni. Négy gól Budapest (MTI) Labdarúgó NB I., alapszakasz, 4. forduló, A csoport: Ferencváros-Kispest 2-2 (1-2) Üllői út, 4000 néző, V: Szabó Zs. Gólszerzők: Tóth M. (23.), Plókai A. (89,-öngól), illetve Plókai A. (22.), Horváth Gy. (33.)