Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-29 / 176. szám
8 FESZTIVÁLNYÁR CSÜTÖRTÖK, 2000. JÚL. 27. MA AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN (Rákóczi u. I.) de. 9 órakor a Szegedi Amatör Alkotók Köre nyflt napol tart az irodalmat és képzőművészetet kedvelök részére. A SZEGEDI NŐK KLUBJA EGYESÜLET irodájában (Jósika u. 4.), 9-től 11 óráig dr. Újvári Márta tanácsadást tart „Női jogok" témában. VÁROSNÉZÉS nyitott panorámabuszon, idegenvezetővel (holnap is). Indul: a Somogyi u. 18. sz. elől, 10-18 óra között, óránként. A SZÉCHENYI TÉREN 16 órától a keresztény ifjúsági együttesek műsora. Fellép az Effata és Lumen együttes, 20 órától utcabál. A BIBLIOTÉKA KÖNYVTÁR és a Csongrád Megyei Nemzetiségi Könyvtár július 28-a és augusztus 6-a között ifjúsági közösségfejlesztő és szabadidős tábort rendez a Kálvária sgt. 14. szám alatt. A résztvevő fiatalok Vajdaságból, Szlovákiából és Magyarország több városából érkeznek. A program tartalmaz történelmi jellegű foglalkozásokat, személyiségfejlesztő tréninget, kirándulást Opusztaszerre. Baksra, Mártélyra. NYÁRI ESTÉK A FÜRDŐUDVARBAN 20.30 órakor: Ilt a nejem, hova tegyem? Komédia két részben. A SZABADTÉRI JÁTÉKOKON 20.30 órakor „Ezredvégi leltár" a fesztivál gálaműsora. ÓPUSZTASZEREN az emlékparkban Palay László festőművész gyűjteményes kiállítása megtekinthető az év végéig a Honfoglalás és az Attila-teremben. A Tisza 2000 fotódokumentációs vándorkiállítás a Rolunda épület előterében július 31-éig tekinthető meg. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR 1. emeletén Király-König Péter hagyatékából emlékkiállítás nyílt, megtekinthető: augusztus 31-éig. Az aulában: Magyarország és a nagyvilág - könyvritkaságaink tükrében című kiállításon régi és ritka, hazai és magyar vonatkozású külföldön megjelent dokumentumokat láthatnak az érdeklődők. Megtekinlhető: október 20-áig. A CD és videotárban ismét megindult a kölcsönzés (ez tagság esetén) a Hangoskönyvtár CD-állományára is vonatkozik. • AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma 9-től 13 óráig gyermekek részére játszóház; mindennap 10-től 17 óráig tekinthető meg népművészeti és kézműves kiállítás, valamint bemutató. A^KJWGEDI Az Ifjúsági Házban 8 órától intcrnctszalon, valamint lehet biliárdozni és dartsozni (mindennap!). VASÁRNAP AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) minden vasárnap - 7-től 13 óráig lemezbörze és bolhapiac. ÉREM ÉS TELEFONKÁRTYAGYÚJTŐK KLUBJA (Tisza L. krt. 14.) vasárnap de. 8-12 óráig, szerdán du. fél 3 és fél 5 között. A RÓKUSI TEMPLOMBAN ifjúsági mise de. 9 órakor: Vox Cordis (Szlovákia), a felsővárosi templomban de. 11 órakor Sali Barátai A KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ és a millenniumi zenei napok közös rendezvényében 15.30 órakor az űjszegedi szabadtéri színpadon: A keresztény könnyűzene megítélése napjainkban - „Laudate 2000". Vendég: Tóth Péter a fesztivál szervezője. Közreműködnek a fesztiválon résztvevő zenekarok. Házigazda: Fehér Zsuzsa riporter. NYÁRI ESTÉK A FÜRDŐUDVARBAN 20.30 órakor (hétfőn is), Mark Camoletti: A négy meztelen férfi. Vígjáték két felvonásban. HÉTFŐN A SOMOGYI-KÖNYVTÁR értesiti a látogatókat, hogy klebelsbergtelepi fiókkönyvtára augusztus 6-ig (hétfőtől péntekig) 13-tól 18 óráig tart nyitva, 7-étől 25-éig zárva. 28-ától 31-éig 13tól 18 óráig tart nyitva. A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN „Üvegfestés" címmel kiállítás nyílt, amely augusztus 4-éig tekinthető meg naponta 10-tól 16 óráig. krnR LUS Szeged, Szentháromság u. 31. Telefon: 62/424-715. repülőjegy-iroda Szeged, Szentháromság u. 31. Telefon: 62/424-715. Programok MA ES HOLNAP A Dóm téren szombaton 20.30-kor Ezredvégi leltár, a XIX. szegedi nemzetközi néptáncfesztivál nagyszínpadi műsora. A XIX. szegedi nemzetközi néptáncfesztivál keretében szombaton a Dugonics téren 18 órától török, lengyel és francia, a Roosevelt téren 17.30-tól portugál, norvég és olasz együttes lép fel. A Muzsikáló udvaron szombaton 20.30-tól: Rossini: Bruschino űr. A Fürdőudvarban szombaton 20.30-tól Ray Cooney: Itt a nejem, hova tegyem?, vasárnap ugyanebben az időpontban Camoletti: Négy meztelen férfi. A millenniumi keresztény zenei napok keretében szombaton 16 órától a Széchenyi téren, eső esetén a piarista gimnáziumban, keresztény ifjúsági együttesek műsora, 20tól utcabál a Seniorock közreműködésével, vasárnap délelőtt misék, 15.30-tól közéleti kávéház, 16.30-tól keresztény ifjúsági zenei találkozó az újszegedi szabadtéri színpadon, eső esetén a szeged-rókusi templomban. A Thealter alternatív színjátszó fesztivál keretében szombaton a régi zsinagógában 20.30-tól Andaxínház, a Kass szállóban 22 órától Artus Chinvat: A kilencedik híd. Vasárnap a régi zsinagógában 19 órától Test-táj-kép, 20.30-tól Nyári Mozi Színházi Közösség, a Kass Szállóban 22-től Hólyagcirkusz Társulat, a laposon pedig 24-től Meleg lessz! - Szabó Benke Róbert lemezlovas. Az Impala Házban Áttűnés és valóság, a VI. szegedi művésztelep kiállításának megnyitója 19 órától. Á Szegedi Amatőr Alkotók Köre szombaton 21 órától nyílt napot tart az alsóvárosi kultúrotthonban. ÁLLANDÓ RENDEZVÉNYEK A Móra Ferenc Múzeumban: Szent István emlékezete faliszőnyegeken; „Boldog századvég"; a Homonnay Fotóműterem munkásságát bemutató kiállítás; Patikatörténeti kiállítás; „Csak egy Földünk van", természettudományi kiV II t állítás; „avarnak mondták magukat..." régészeti kiállítás; Mai magyar szobrászat, Csongrád megye népművészete, néprajzi kiállítás; Móraemlékszoba; A múzeum törzsanyagának képei és szobrai. A Kass Galériában Kass János grafikusművész alkotásai láthatóak, valamint Keresztes Dóra és Orosz István tárlata is látogatható. Varga Mátyás színháztörténeti kiállítása a Bécsi körút 1 l/A. szám alatt (hétfőn szünnap!). A Feketeházban Uralkodók, polgármesterek és szegedi polgárok kiállítás; Varga Mátyás történelmi képei és kerámiái; Csongrád és Csanád megyék társadalma; valamint a szódásüveg- és gépkiállítás a Bánffy család gyűjteményéből. A Magyarország és a nagyvilág könyvritkaságaink tükrében kiállítás a Somogyikönyvtárban látogatható a könyvtár nyitvatartási rendje szerint. Nánay Szilamér festőművész tájkép kiállítása a Royal Szálló különtermében. A VIII. táblaképfestészeti biennálé kiállítása a Móra Ferenc Múzeum Képtárában, naponta 10-17 óráig. Nóvák András festőművész kiállítását a Gulácsy Galériában lehet megtekinteni. Az Egyházmegyei Kincstár és Múzeum hétfő kivételével 10-től 18 óráig látogatható. A Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában Szegedi Molnár Géza emlékkiállítása. Keresztes Dóra és Orosz István kiállítása a Kass Galériában. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Patay László gyűjteményes kiállítása. Az újszegedi füvészkert mindennap 10 és 18 óra között tart nyitva. A Szegedi Vadaspark 9-18 óráig várja a látogatókat. Falunap Domaszéken Munkatársunktól Július 29-én, szombaton falunapot tartanak Domaszéken. Zenés ébresztővel indul majd a program reggel 7 órakor. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor lesz, felvonják a zászlót, valamint díszpolgári címeket adományoznak. A falu teleházát 16 órakor nyitják meg, melyen Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter is részt vesz. A My Cream együttes produkciójára 17 órakor kerül sor. Nagy Bandó András és lánya, Nagy Natália pedig 18 órakor lép színpadra. Ezután a Drink Panhers zenél majd, melyet csak a tűzijáték szakít meg 22 órakor. Straub Dezső a Fürdőudvaron A titkár szívesebben horgászna Rendhagyó orgonaest Eperjes Károllyal Istenkeresés verssel, muzsikával Ki ne ismerné Straub Dezsőt, a bohózatok állandó szereplőjét? A sokoldalú művész 1982 óta tagja a Vidám Színpad társulatának, húsz éve rendezéssel is foglalkozik, operettekben is fellép, és éppúgy otthon érzi magát a televízió világában, mint a színpadon. A szegedi közönség idén Ray Cooney: Itt a nejem, hova tegyem? című darabjában láthatja. Straub Dezső ismét megszokott formáját hozza. George, a titkár szerepében olyan embert alakít, aki igyekszik eleget tenni felettesének, ezért állandóan kínos helyzetekbe kerül. - Miben játszik még az itteni darabon kívül? - Nem unatkozom most sem, mert bár nyári szünet van, sokat játszunk. Hogy az őszi évadba mi megy át a repertoárból, azt pontosan még nem lehet tudni. Minden valószínűség szerint szereplek majd a Vidám Színpad Pénz áll a házhoz. Tigris Lili, és a Család ellen nincs orvosság című előadásaiban, valamint a Budaörsi Játékszínben egy nagyon jó darabban játszom. A címe pedig: Az úr vadászik. Ezen kívül televíziós felvételekben is dolgozom, így el vagyok látva munkával egész évre. - Szabadidejében mit szokott csinálni? - Legszívesebben horgászgatnék. Feltételes módot azért használok, mert szabad időm gyakorlatilag Szeretek vidám dolgokban szerepelni." (Fotó: Karnok Csaba) nincs. Ha egyszer egy évben háromszor két órát horgászom, akkor az már nagyon aktív szezonnak számít. - Mit csinál még a nyáron? - Egy labdarúgó-egyesületnél dolgozom, mint kommunikációs igazgató, van két rendezvényszervező irodám, azzal is kell foglalkozni, ezen kívül van még néhány előadásom, pontosan tizenkettő. Aztán kiszaladok a fiamhoz, aki egy hajón dolgozik a Földközitengernél. - Szerepel a Bruhahában is, ami a közszolgálati televízió egyik legnézettebb előadása. - Igen, a Bruhahában vidám kis jelenetecskéket adunk elő. Aranyos dolgok, szeretem csinálni. A nézettségről pedig csak annyit, hogy van, aki szereti, van. aki nem. Azt hiszem, ez így természetes. Pataricza Kata Az Itt a nejem, hova tegyem előadását a Fürdőudvaron szombaton 20 óra 30-tól még megtekinthető. Július 31-én, hétfőn este fél 9-kor a dómban Eperjes Károly Kossuthdíjas színművész és Bottkáné Égető Mária, a székesegyház orgonistája, a Király-König Péter Zeneiskola orgonatanára rendhagyó előadóestre várja a közönséget. Belépődíj nincs, viszont a dóm kupolájának rekonstrukciója javára köszönettel fogadnak adományokat. - Tavaly egy abszurd drámában szerepelt a Tisza Lajos körúti fürdőudvarban Eperjes Károly, akinek jól ismertem a missziós munkáját, ezért megkérdeztem, volna-e kedve a szegedi dómban is verset mondani meséli az immár hagyományosnak tekinthető nyári dómbeli sorozat idei rendezvényének megszületéséről Botikáné Égető Mária, a szegedi székesegyház orgonistája. - Végül július 31-ére Eperjes Károly és Bottkáné Égető Mária hétfőn közös estet adnak a dómban. (DM-fotó) sikerült összehoznunk a közös műsort, amely nem csak a templomba járók számára ígérkezik vonzónak és érdekesnek, hiszen Eperjes Károly XX. századi magyar költők istenkereső műveinek segítségével három blokkban alapvető, sorsdöntő kérdésekről szól: a megtérésről, az önkeresésünkről a létben, arról, van-e az embernek szabad akarata. Nekem az volt a feladatom, hogy a versblokkokhoz illő orgonaműveket keressek. Marcel Dupré Passió-szimfóniájának Crucifixus tételét, Alexandre Guilmant Jeremiás próféta siralmai szövegére készült Lamentatio című művének részletét, valamint Orgona-szimfóniájának hatalmas és dicsőséges zárőkorálját választottam, amely számomra arról szól: mindenkinek ugyanazzal az emberséggel kell megküzdenie a problémáival, ezért összefogásra, nagyobb megértésre lenne szükségünk. Eperjes Károly évekkel ezelőtti megtéréséről nemrégiben a következőképp nyilatkozott lapunknak: „Nem csupán fordulat történt az életemben, inkább metamorfózisnak nevezhető, amin átmentem. Igyekszem mindennap megtérő lenni. Minden izmus középpontja az egoizmus, így Isten kegyelméből a formai kereszténységből, a katolicizmusból igazán kereszténnyé minősíthettem át az életemet. A kollégáim közül sokan bolondnak tartanak. De ez jó, hiszen benne van a Könyvben: ilyeneket fogunk elviselni érte. Nem mindig könnyű, néha kifejezetten nehéz kereszt." H. Zs. lVlercatoK Élelmiszer kis- és nagykereskedelem 6788 Szeged, Kenyérgyári út 8. Tel.: 62/491-556 NYITVA TARTÁS: Nagykereskedelmi raktár hétfőtől péntekig: 6-16-ig, Diszkont áruház hétfőtől péntekig: 9-17-ig. RAfgAI CSAVAR KFT. 6724 Szeged, Bakay N. u. 29. Tel./fax: 62/424-208, 424-209. TESCO 6724 Szeged, Rókusi krt. 42-64. H-Szo.: B—22-ig. Vas.: 7—20-ig. Ferroglobus 0jjjjL Ferroglobus Kereskedőházi H-6728 Szeged, Kereskedő köz 3. Telefon: +36-62-458-486 Telefax: +36-62-458-487 E-mail: info@ferroglobus.hu Web-lap: www.ferroglobus.hu db ELEKTROHÁZ Szeged, Párizsi krt. 8-12. Szeged, Rókusi krt. 44. http://www.elektrohaz.hu NÁLUNK HITELE VAN! Telefon: 62/424-705