Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-20 / 168. szám
CSÜTÖRTÖK, 2000. JÚL. 20. HIRDETÉS 13 gyászközlemények Tisztelt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! ü Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam, testvérünk, GÖRÖG ANDRÁS festőművész, 35 éves korában tragikus hirtelenséggel, szfve megszűnt dobogni. Temetése 2000. július 24-én, 15 órakor lesz a Dugonics temetőben. Gyászoló édesanyja és családja Mély fájdalommal értesítjük a rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon, MARÓTI KÁLMÁNNÉ Hajnal Anna, a Délép volt dolgozója, volt kiskundorozsmai lakos, élete 65. évében rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. július 21-én, 11 órakor a Kiskundorozsmai temetőben lesz. Előtte gyászmise, 10 órakor a kiskundorozsmai templomban. Gyászoló család Fájó szívvel ludatjuk, hogy szerelett édesanyánk, KOCSIS BÉLÁNÉ Fehér Irén 74 éves korában elhunyt. Temetése 2000. július 21én, 13 órakor lesz a Kiskundorozsmai temetőben. Gyászoló fiai és a család Fájó szívvel tudatom, hogy drága Nővérem, ELEK EMILNÉ Martonosi Ilona, újszegedi kendergyár volt dolgozója (cérnázó), július 4-én elhunyt. Temetése július 24-én, 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló húga Faragó Lászlóné (Margit) Szegedi ipari kft. 1 fő marketing-titkárnőt keres azonnali felvétellel! Követelmény: - lehetőleg szakirányú, középfokú végzettség. Idegennyelv-ismeret előny. Leveleket „Jövő 14263" jeligére a Sajtóházba várjuk. ALLAST KINAL Németországi munkahelyre húsipari dolgozókat keresünk sertéscsontozásra (német gyakorlat előny) vagy sertésvágásra magas kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: FORMONT KFT. 1143 Budapest, Besnyői u. 13. vagy a 267-2105-ös telefonszámon Szombathy Krisztinánál. a aj ^PítoaíLcDoalbaiii Csütörtökön és pénteken 07. 20-án és 07. 21-én, 6-17 óráig ha Ön 5 db 1,5 l-es Avonmore 2,8%-os Friss tejet vásárol nálunk a hatodikat INGYEN kapja. 6723 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: 62/469-847. Nyitva tartás: H-P.: 6-17-ig. Sz.: 6-13-ig. Vas; 6-10-ig. „Szerető kezed nem simogat már, Drága mosolyod nem vígasztal többé, Hogyan éljek nélküled." Soha el nem múló fájdalommal tudatom, hogy szeretett élettársam, nagyapa és testvér, KATONA ISTVÁN nyugalmazott volt BM-dolgozó 65 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése július 24-én, 14 órakor a Belvárosi temetőben lesz. Gyászoló élettársa Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, id. NYERGES MIHÁLY 77 éves korában elhunyt. Temetése július 21-én, 14 órakor lesz az Ásotthalmi temetőben. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak és munkatársaknak, akik szerettünk, NAGY JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és fia Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket, TÓTH FERENCNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket, LEHMANN JÁNOST utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünket, BELOVAI JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet a II. kórház IV. em. belosztály orvosainak, ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, dr. HALÁSZ LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család PENTEKEN ÉS SZOMBATON 8-14 óra között HALVÁSÁR Ponty: 379 Ft/kg SZEGEDFISH KFT. Telefon: 62-461-444 Pa dióburkolóés csempelapok NAGY választéka 15% árengedménnyel! Pl.: 15x15 cm fehér csempe 1120 Ft/nm Túri Kft. Szeged, Bécsi krt. 36. Tel./fax: 62-441 -609. IV. Sör-Fürdő Fesztivál a kiskunmajsai gyógyfürdőben július utolsó és augusztus első hétvégéjén! Ízelítőként: Maksa Zoltán, Balázs Pali, Hupikék Törpikék, Görhe Nóra, Szűcs Judith, Ihos József, Dupla Kávé, My Cream, Vénus, valamint a Pa-Dö-Dő együttes és az Irigy Hónaljmirigy élőkoncertjei I Mindemellett: nosztalgiadiszkók, óriásbábok, bohócok, IV. Fürdő Szépeválasztás, jazz, tűzijáték, sok-sok játék és még több sör! KÉRJE MŰSORFÜZETÜNKET! JONATHERMÁL RT. 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77-481-245. Fax: 77-481-013 www.jonalhermal.hu rgiiirwa MATIZ 1.639.000 Ft -tói Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 149. U™AZ ^ (62) 246-568 4 ~ 241-885 > 249-345 Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/101 szolgáltatók MAROSDC«r>MPER 6772 DESZK. Alkotmány u. 43. MAROSI HOMOK, BARNAHOMOK, BÁNYAHOMOK, FÖVENY és FÖLD szállítása Megrendelhető telefonon: 62/271-407. orvosi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: a Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a íl. kórház tart A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti ayermekbétegeket a sebészeti klinikán látják el. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374 • VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfúziós Állomáson (Szeged, Pécsi u. 4/B| hétfő, kedd, csütörtök 8-13; szerda 8-18; péntek 7-13 óráig. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436355. Munkanapon 8-16 óráig. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden 8.30-12, szerda 15.30-19, csütörtökön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-186. • S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 420-111. A •IzüIIsrTfELKÉSZÍTÉS: Terhesdiagnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31. • ADDIKTOLÓGIAI .(alkohol-gyógyszer] KRÍZISELLÁTÓ, AMBULÁNS SEGÉLYSZOLGÁLAT 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG Áldozatvédelmi Irodája, Megyeháza VI. emelet. Telefon: munkanapokon 9-től 12 óráig 62/566-089 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 426-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 •. ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/ 466-741. CB-hívó „K"-10 Megye I • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 1787. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad Tel : 566-000/2266, telefon/fax/üzenetrögzltő: 426-818. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: hétfőtől-péntekig 8-16 óráig. Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 0620-9398-/07. • CSALÁDVÉDELMI SZOLGÁLAT, Szeged, Sólyom u. 2. Tel.: 475-875. • MENTŐÓV IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ SZOLGÁLAT, Szeged, Kálvária sgt. 12-14. Hétfőtől-péntekig: 9-től 13 óráig. • A SZEGEDÉRT EGYESÜLET rendszeresen, hétfőtől-péntekig 17-től 18 óráig várja a közélet iránt érdeklődőket a Szeged, Victor Hugó u. 7. sz. alatti székházban. Telefonügyelet: 62/424-821 • INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMACIÓ: belföldi információ 6-18 óráig: 420-996, 8-16ig: 405-112, nemzetközi és belföldi információ: 421-821. • MAV Menetjegyiroda, Szeged, Tisza L. krt. 28-30., (a MAV Igazgatóság épülete ) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-től 18 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. Telefon: 62/424-485 • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L sgt 115. (tel : 489-086); Alsó kikölősor 5. (tel: 434-162) Rákóczi u. 11, (tel.. 443-655.) • VOLAN-INFORMACIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 553-033. • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT: 188 • TINITELEFON: 420-011, hétköznap 16-19 óráig szervizek • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BE JELENTÉSE: 06-40-822-000 • FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGAZ RT gázszivárgás elhárító si ügyelet éjjel-nappal a 06-40-820820-as kék számon vagy a 471 -968on. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hfvhaLtNItS: 480-508, énei-nappal ló (Szegedi Hőszolgáltató Kft ). • VIZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. A Szeged tej Rt., Magyarország egyik piacvezető tejipari cége a tejtermékgyártás, valamint a karbantartás területére gyakorlattal munkatársakat keres. m a a // a // A termékgyártás területére TVlUV6Z6tO munkakörbe. Elvárások: - élelmiszeripari főiskolai végzettség - szakmai tapasztalat - energikus munkavégzés - jó szervezőkészség, valamint üzemi segédmunkás, üzemi takarító munkakörbe. A karbantartás területére automatizálásban Jártas üzemi karbantartó munkakörbe. Amennyiben tagja akar lenni az egyik piacvezető tejipari részvénytársaságnak, jelentkezzen személyesen a megjelenést követő egy héten belül: Szegedtej Rt. 6728 Szeged, Budapesti út 6. sz. alatt. veatanvíifl faíkmíiniw rm&arsílíiíiíto Cseh és Tsa Építőipari Kft. B Szeged, Cserje sor 6. sz. alatti É telephelyén R CLIMALLOY állványrendszer L könnyű alumíniumállványok E csúcsminőség az építésben T Alkalmazható: - belső szakipari munkákra - karbantartási feladatokra - külső homlokzatok készítésénél E - felújításnál. A EMI Alkalmassági bizonyítvány száma: A-7141 /92 D Érdeklődni: Zsoldos Zoltán telepvezetőnél Á 06-30-2398-681. S