Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-08 / 158. szám
SZOMBAT, 2000. JÚL. 8. A TORONY ALATT 7 Elhunyt Vas József Mély fájdalommal szembesültünk Vas József, a Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium igazgatójának tragikus hirtelenségű halálával. A sors az emberi lét és elmúlás örök harcában újabb felfoghatatlan ellentmondás elé állit mindannyiunkat, akik ismertük őt: egy fiatalos külsejű, felfogású és munkabírású férfi életútja szakadt meg. A gyász és az emlékezés közepette nehéz a múltba tekinteni akkor, amikor olyan valóságosak a tudatunkban róla felvillanó képek. Vannak, akik őt már az intézmény vezetőjeként ismerték meg, de tevékenysége már 32 éve e középiskolával fonódott össze. 1968-tól tanárként, műhelyfőnökként dolgozott, majd 1980-ban lett iskolaigazgató. Az 1990-es évektől igyekezett magalapozni az iskola új arculatát, olyan szerteágazó képzési formákat, amelyek igazodnak a változó gazdasági, munkaerőpiaci helyzethez. Ebben a szellemiségben előrelátóan és megfontoltan vezette a középiskolát, úgy hogy egyforma figyelemmel kísérte a szakképző tagozatokat, a gimnáziumot és a kollégiumot. „Eredményeink egyre jelentősebbek és színesítik Szeged oktatási palettáját" - nyilatkozta az idei iskolai évkönyv számára. A tantestület, az iskolai dolgozóik, a szülők és diákok támogatását és elismerését tudhatta magáénak. Mint mindenben, ebben is a tényekre alapozott: nem, álmodott többet, mint amit megvalósított vagy megvalósíthatott. Mai törtető világunkban ezt a realitást követelte meg önmagától, ezt sugallta a diákoknak. Ez volt a mércéje. Csak egy dolog nem válhatott ténnyé vagy adattá a szemében: a gyerek. Korrektsége, segítőkészsége, diákszeretete jellemezte őt leginkább. E miatt a törődés miatt maradhatott igazgatóként is megbecsült pedagógus. Tisztelettel veszünk búcsút Vas József igazgató úrtól, akit Szeged város saját halottjának tekint. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged Megyei Jogú Város oktatási bizottsága Szeged Megyei Jogú Város oktatási irodája és az iskola dolgozói, a diákok és a szülők A hamvasztás utáni végső tiszteletadás a bajai úti krematórium ravatalozójában lesz 2000. július 11-én, kedden 10 órakor. Latinest a SZUE-ban „Tempó harmincas" zóna Szegeden Előnyszabály: fogadás jobbról A Mars tér mögötti utcákból hamarosan eltűnnek az elsöbbségadást szabályozó táblák. (Fotó: Miskolczi Róbert) Munkatársunktól Ma este 10 órától latinestet rendeznek a Ligetfürdőben. A latin fiestán lesz éjszakai fürdőzés, lézershow, valamint koktélbár is mediterrán ízekkel. A hangulatról és a jó zenéről a Quartet Brasil zenekar és egy budapesti lemezlovas, Dj Pedro gondoskodik. Még e hónapban kijelölik Szegeden az első „tempó harmincas" zónát, amelyen belül legföljebb 30 km/órás sebességgel haladhatnak a járművek. Ugyancsak az újdonság erejével hat majd, hogy a körzetben kizárólag a jobbkéz-szabály határozza meg az elsőbbséget. Nyugat-Európában már bevált a szakzsargonban „Tempó 30" néven ismert közlekedési rend, amely a kijelölt városkörzetben legföljebb 30 km/órás sebességet engedélyez, az elsőbbséget pedig táblák helyett a jobbkéz-szabály határozza meg. Hamarosan Szegeden is megismerkedhetünk a lakóterületek kevésbé forgalmas belső utcáinak védelmét szolgáló rendszerrel. Körtvélyesi Csaba, a szegedi önkormányzat városfejlesztési osztályvezetője tájékoztatása szerint várhatóan még e hónapban kijelölik Szeged első „tempó harmincas" körzetét. A terv pontosan beleillik a közgyűlés által is elfogadott, négyéves közlekedésfejlesztési programba, amelynek egyik része „korlátozott sebességű övezetek" kialakításáról szól. Elsőként a Mars tér nyugati oldala, Bakay Nándor utca, Vásárhelyi Pál u., Kossuth Lajos sgt. határolta területen lép életbe a 30 km/órás sebességhatár. Az elsőbbségadást szabályozó táblákat leszerelik: a kereszteződésekben kizárólag a jobbkéz-szabály dönti el az áthaladás sorrendjét. A harminc kilométeres korlátozás csak a terület belső utcáira érvényes. A zónát határoló utcákon természetesen marad a régi rend (s az 50 km/órás sebességhatár). A „harmincas körzet" csak nekünk új: a franciák és németek már sok éve megbarátkoztak vele. Németországban 1985-ben jelölték ki az első „Tempó 30" körzetet - azóta náluk valóságos mozgalommá vált a hasonló zónák kiterjesztése. Tapasztalataik szerint a védett körzetben 25 százalékkal csökkent a járművek átlagsebessége; az átlagos utazási idő mindössze 3 százalékkal nőtt; egyenletes a haladási sebesség, kisebb a zaj, csökkent az üzemanyag-fogyasztás és a levegőszenynyeződés. A rendszer előnye még, hogy a védett övezetet csak az oda tartó járművek veszik célba - az átmenő forgalom inkább a „határutcákat" választja, mert ott 50 km/óra a fölső határ. A „tempó harmincas" körzet nem szorul útzárak, küszöbök („fekvő rendőr"), egyirányú forgalmat jelző táblák védelmére, így könnyebben megközelíthető, mint a lakó-pihenő övezet. • Megkérdeztük más szakemberek véleményét is a tervezett változásról. Baltó Zoltán, a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója üdvözölte az újítást. Értékelése szerint a jobbkéz-szabály célszerűbb és egyszerűbb, mint a táblaerdő és az agyonszabályozás. A sebességhatár betartására az óvatosság készteti majd a közlekedőket, hiszen minden kereszteződésben érkezhet jobbról valaki... Kórász László, a Szegedi Autóklub vezetője is helyesli a jobbkéz-szabály előtérbe kerülését, de úgy véli, 30 km/órás övezetek kijelölése inkább lakó-pihenő övezetben, klinikák környékén, üdülőterületen lenne indokolt. Nyilas Péter Az önkormányzat zöld számán Várják a kérdéseket és észrevételeket Munkatársunktól Június 3-ától kezdve zöld számon hfvhatják a szegedi polgárok az önkormányzatot. A 06-80-820032-es telefonszámon üzenetrögzítő várja a lakossági kérdéseket, észrevételeket, bejelentéseket és javaslatokat. A zöld számmal az a városvezetés célja, hogy felmérje, megismerje az aktuális problémákat, a szegedieket foglalkoztató gondokat, bajokat, valamint szélesítse a lakossági kapcsolatokat. A telefonos rögzítőn bárki hagyhat üzenetet egy percben, és szükség esetén az illetékesek vissza is hívják, ha meghagyja nevét és elérhetőségét. A telefonszám ingyen hívható, de csak a 62-es körzetszámról érhető el. Kávéházi programok Munkatársunktól A Közéleti Kávéházban július 10-én, kedden a százéves halasi csipkéről beszélgetnek majd a Szeged Kávéházban Kilitli Zsuzsannával, a kiskunhalasi Csipkeház igazgatójával. Kedden Civilek a fogyasztók védelméért címmel rendeznek beszélgetést a Royal Szállóban, amelynek vendégei: Ősz Károly, a Társadalmi Egyesülések Szövetségének elnöke. Kalmár Ferenc és Kozma József önkormányzati képviselők, Dékány László, a Fogyasztóvédelmi Egyesület képviselője és Besenyi Sándor, a Délmagyarországi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke. Szerdán a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház kertjében a nemzetközi néptáncfesztivál 29 évéről, pénteken a Royalban pedig a II. világháborús szegedi hősökről és áldozatokról beszélgetnek. Kérdések és válaszok dorozsmai ügyekben Munkatársunktól Tóth József önkormányzati képviselő két dologban is interpellált a legutóbbi közgyűlésen. A városatya Szeged-Kiskundorozsma közlekedésbiztonsági gondjainak tárgyában és a nagybani piac üzemeltetésével kapcsolatosan tett fel kérdéseket. Alább a két interpelláció kivonatos szövegét és Bartha László polgármester válaszait adjuk közre. Tisztelt polgármester úr! Két esetben fordultam önhöz Szeged-Kiskundorozsma közlekedésbiztonsági gondjainak tárgyában. Ön mindkét esetben a megfelelő szervezetekhez utalta az ügy, ügyek megoldásának feladatát. Az ügy lassú menetét bizonyítva 2000. június 20-ig csak részbeni tervezési skiccek készültek el. Az előző interpellációm óta is rendszeresen közlekedési balesetek történnek a dorozsmai csomópontokban: a Dorozsmai út-Orczy István utcai és a Dorozsmai út-Bölcs utcai, valamint a Dorozsmai út-Negyvennyolcas utca-Sziksósi úti kereszteződésekben. Az utóbbi csomópont annak idején nem végleges megoldásként épült, a mai gépjármű sűrűség és a rossz beláthatóság miatt kerül állandó veszélyforrásba. A körforgalom megépítése gazdaságos, biztonságos és gyors megoldás lenne. Kérem, hogy intézkedéseivel a gondok megoldásában tegyen meg mindent a jelentős anyagi károkat okozó balesetek megelőzésére, valamint a városrész közlekedésbiztonságot növelő fejlesztésekkel mentsen meg emberi életeket. • Tisztelt polgármester úr! Szeged-Kiskundorozsma városrészben fennálló, egyre nagyobb problémákat okozó gondokkal él a település lakossága. Nem értik, nem értjük, hogy a 11 ezer fős település - melynek lélekszáma nagyobb mint Kistelek és Mórahalom városi rangú lakossága - méltatlan helyzetbe kerül a város oda nem figyelése miatt. 1999-ben több mint 60 millió forint helyi adót fizetett a településrész különböző elmeken a városnak, amelynek csak a töredéke kerül vissza a településre. Tisztelt polgármester úr! Azonnali intézkedését kérem a Szeged-kiskundorozsmai nagybani piac működésével kapcsolatos kaotikus állapotok felszámolására. Pattanásig feszült több száz család idegrendszere, nyugalmuk és a lakhatási életterükben beállt romlás miatt. Közlekedési dugók, atrocitások, tettlegességig fajuló dialógusok, a termelők és a lakosság között az életminőség jelentős romlásához vezetett. A gyermekek és a felnőttek éjszakai pihenése nem biztosított. A termelők által hátrahagyott kosz, szemét, hulladék az alapvető emberi jogokat, a normális lakhatási jogot sérti. Nincs szervezet, aki a Negyvennyolcas utcát, a Kettőshatári utat feltakarítsa, a lakók már nem bíiják, nem akarják, beleuntak a társadalmi munkában való szemétgyűjtésbe. A lakosság az előbbieken túlmenően a magyar televíziós társaságokat is meg akarja keresni. A lakosság kérése, hogy ne csak a műszaki tervezések szintjéig kerüljenek megtárgyalásra a nagybani piac problémái, hanem azonnal hozzá kell fogni a megoldás kivitelezéséhez. A nagy profitot termelő nagybani piac esetében kérjük sürgősen: 1. a rendőrség 20 napig tartandó állandó jelenlétét a rendbontók kiszűrésére, 2. a közterület-felügyelet tartós jelenlétét és intézkedéseit a tilosban rakodó és parkoló gépkocsik elszállítására, 3. az utak és környékének rendszeres takarítását azzal a szervezettel, akinek feladata (Közúti Igazgatóság, Környezetgazdálkodási Kht.), amely szervezetek ezért az adófizetők pénzéből jövedelmet kapnak, 4. a nagybani piac működése új rendszerének kialakítását, amennyiben a nagybani piac műszakilag és rövid időn belül nem fejleszthető, úgy, hogy működése több száz család életét ne tegye lehetetlenné, zárják be és vigyék más területre. • Tisztelt képviselő úr! 2000. június 23-án kelt interpellációjára - amelyben Szeged-Kiskundorozsma, Dorozsmai úton közlekedésbiztonsági intézkedéseket kér - az alábbi választ adom. A Dorozsmai út, amely a Kiskunhalas-szegedi út része állami tulajdonban, a Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. kezelésében van. Állami tulajdonú utak fenntartása, a forgalmi rend kialakítása a közútkezelő feladata. Az elmúlt évben Thurzó Ferenc képviselő úr kezdeményezésére a Dorozsmai út-Orczy utca és a Dorozsmai út-Bölcs utca kereszteződésekben a forgalomszabályozás felülvizsgálatára a Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. egyeztetést hívott össze. Az egyeztetésen megállapodtak a résztvevők, hogy a 2000. évi költségvetésben biztosított előirányzatból az önkormányzat a Dorozsmai útnak a Bölcs utca-Negyvennyolcas utca közti szakaszának, a közútkezelő a Dorozsmai út-Orczy utca kereszteződés forgalomszabályozását felülvizsgáltatja, megtervezteti, és a kiviteli tervek ismeretében az önkormányzat a kiépítést kezdeményezi. Az önkormányzat 2000. évi költségvetésében a Dorozsmai út Bölcs utca kereszteződés forgalmi felülvizsgálatának tervezéséhez 200 ezer forint előirányzatot hagyott jóvá, amely alapján a stratégiai iroda a tervezéssel foglalkozó szervezetnek megbízást adott. A tervek leszállítása július elején megtörténik. A Dorozsmai út-Orczy utca kereszteződés terveit a Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht.-tól telefonon kapott információ szerint készítik. A tervdokumentációk leszállítását követően a Dorozsmai útNegyvennyolcas utca-Sziksósi út csomópont forgalomtechnikai felülvizsgálata is megtörténik. A felülvizsgálat alapján születhet döntés a körforgalom kiépítéséről. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a probléma megoldásának elősegítése érdekében az aszfaltburkolatú utak karbantartására biztosított előirányzatból a Dorozsmai út Bölcs utca és Orczy utca átépítéséhez önkormányzati hozzájárulásként az Egyeztető Fórum javaslatára egymillió forintot hagytam jóvá. • A nagybani piac működése tárgyában benyújtott interpellációjára az alábbi tájékoztatást adom. A Szegedi Nemzetközi Vásár- és Piacszervező Kft. feladatainak ellátása érdekében Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 593/1995. (XI. 16.) Kgy. sz. határozatában, valamint az önkormányzat és a kft. között 1995. november 16án megkötött megállapodás szerint az önkormányzat a kft. részére határozatlan időre átadta a Szeged-Kiskundorozsma Vásártér területét a nagybani piac működtetésére. Az üzemeltető feladatai ellátása során köteles gondoskodni az átadott infrastruktúra működtetéséről, tisztántartásáról, a piacterület közlekedési rendjéről. A képviselő úr által az interpellációban megfogalmazott kérdések rendezése érdekében utasítottam a városüzemeltetési iroda vezetőjét, hogy a hivatal illetékes szakirodái, a tárgyban érintett gazdasági szervezetek, valamint a területi önkormányzati képviselők bevonásával folytasson egyeztető tárgyalást és az interpellációban megfogalmazott kérdésekre készítsenek ütemtervet határidő és felelősök megjelölésével. Erről tájékoztassa a képviselő urat legkésőbb 2000. szeptember 15-éig.