Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-26 / 173. szám

A kővetkező 24 órában a Kárpát-medence fölé változó nedvességtartalmú, meleg levegő érkezik. Emiatt a napsütés mellett szórványos záporra, zi­vatarra is számítani kell. Az ország területén szer­da estig a több-kevesebb napsütés mellett szórvá­nyosan záporeső, zivatar is előfordul. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán általában 30 és 35 fok között, északon 28 fok körül valószínű. * Hold koli -, nyugszik: 15.3*. Napi átlaghőmérséklet * Nap kel: 05.1 3, nyugszik: 20.30. A vízállás tegnap * Tlsze Szegődnél: 218 cm. Csongrádnál: 140 cm. Mindszentnél: 193 cm. A viz háfoka Szegeden: 21,6 "C A Merem Mákénál: 8 cm. Szív Ernő Szegény Renáta Wallert A Z ember spórol, ábrándozik, útiköny­vet bogarászgat, s azután egy kora nyári napon dönt, s elindul például, khm, a festői Fülöp-szigetekre. Renáta Wallert ötvenhat éves göttingai tanárnő a férjével és kisebbik fiával röpült ka­landos nyaralásra. A kalandból rém­álom lett. A történetet nyilván mindenki ismeri, még Videoton Erzsi néni is a sze­gedi Ping-pong utcából, aki ráadásul négy és fél férjét vesztelte el eleddig, nagy szerencséjére, meri mindannyian igen hülyék voltak. Igen, hogy most új­fent a hülyeségről hoznék néhány pél­dái. Történik tehát, hogy lázadó iszlám fundamentalisták elfognak helyieket, nyugati turistákat, huszonvalahány em­bert jó három hónappal ezelőtt a Fülöp­szigeteken, s elkezdődik a rémálom, a lelki terror, menekülések a dzsungelben, alkudozások a hatalommal, egy terhes fiatalasszony közben elvetél. A göttingai tanárnő már az első napon súlyos sokk­ba kerül, többnyire eszméletlen, a szíve kihagy, talán haldoklik. Nyolcvanöt nap után szabadul, férje és fia beszéli rá, mindenkinek jobb, ha elhagyja a tábori. Az iszlám emberrablók kétmillió márkát kapnak érte a német államtól. Szegény Renáta Wallertet hazahozzák, mineku­tána kiderül, nincs különösebb fizikai baja, panaszai főként pszichoszomatikus eredetűek. A dolog innentől érdekesebb, mint a dzsungel állal- és embervilága. Mindenféle német bulvár és hétvégi há­ziasszonylapok lelkesen tudakolják olva­sóikat, miként ítélik meg az esetei. S a közvélemény rámozdul a témára. Egy hannoveri anya azt írja, az állam, már­mint a német, nem törődik a gyerekkel, a gazdag turistákkal bezzeg igen. Egy kölni háziasszony zengő kérdési intéz szegény Renáta Wallerlhez: miután fér­jét és fiát a dzsungelben hagyta, hogyan lesz képes a gyerekeknek az igazságot tanítani. Fölszólítják szegény tanárnőt, fizesse vissza az adófizetők pénzéből származó kétmilliós váltságdíjai. Miért nem maradt a Fülöp-szigeteken ? És szé­gyellje magát! Színészi Oscar-díjat érde­mel!.... etc. Az olvasói vélemények leg­alább a fele a fönti, mélységesen elítélő álláspontot képviselte. ítélet, ítélkezés, ohne részvét. Szegény, szegény Renáta Wallert. Egy ország aggódott érte, a szenvedéséről tudósító fotók az újságok első oldalát díszítették hetekig. Most pe­dig valahol titokban ápolják a lelkét. Az újságokat rejtik előle. Az emberrablók pedig az érte kapott kétmillió márkából újabb fegyvereket vettek, néhány helyi hadúr támogatását megfizették, és to­vább vonultak foglyaikkal, szegény Re­náta Wallert férjével és kisebbik fiával a dzsungelbe, egyre mélyebbre és mé­lyebbre. Árpalével locsolt boldogtalanság Isten éltesse! ANNA, ANIKÓ A kél név értelme egy­forma. Alapjuk a ,.Hun­nak" görög név. melynek „kegyelem " a jelenlése. Az Anna erdélyi változata az Anikó. Égiháború Négy halálos áldozatot kö­vetelt a zivataroktól kísért he­ves szélvihar hétfőn Ukrajna középső részén. Egy embert villámcsapás sújtott halálra, a három másik áldozattal pedig az orkánerejű széltől leszakí­tott magasfeszültségű villany­vezetékek végeztek. Több mint kétszáz településen meg­szakadt az árame.llátás az égi­háború következében. Fogyókúra - vanília­illattal A vaníliaillat segíti a fo­gyást, mert csökkenti az édességek iránti étvágyat. Ez a londoni St. Georges Kór­házban igazolódott be, miu­tán kísérleti alanyok egy hó­napon át vaníliaillatot árasz­tó tapaszt viseltek tenyerük belső felén. Az orvosok sze­rint az alanyoknak csökkent a csokoládé iránti étvágyuk. A vaníliaillat ugyanis felte­vésük szerint csökkenti az étvágyat befolyásoló szero­tonin kiválasztását. Az év végén már a gyógyszertárak­ban kapható vanilia tapasz­ról azonban egyelőre még nem tudni még, hogy ponto­san miképpen fejti ki hatását -jelentette az AFP. Se szeri, se száma a különféle szépségversenyek­nek. Vas, Zala és Veszprém megye 18 hölgye ver­sengett Szombathelyen a Modell Miss Hungary te­rületi próbáján, s közülük Láng Anita (balról) és Né­meth Hajnalka már a győri elődöntőbe jutott. (MTI Telefotó: Czika László) Ölt a banánlé Banánlé ölt meg öt em­bert Burundiban - jelentette az ABP hivatalos hírügynök­ség. Az ország nyugati ré­szében lévő Muyingában mintegy 30 embert szállítot­tak kórházba, miután vala­mennyien ittak a feltehetően romlott vagy szennyezett ba­nánléból. Otükön - köztük két kis gyermeken - már nem tudtak segíteni az orvo­sok. A többiek hasmenésre és erős hasi fájdalmakra pa­naszkodtak. Arról nem szól a hírügynökségi jelentés, hogy mitől szennyeződött a gyümölcslé. Súrú köd Öt személy, köztük egy asszony és 5 éves kislánya vesztette életét hétfőn reggel az ausztráliai Queensland ál­lamban egy helikopterbale­setben. A Bell tfpusú légi jármű sűrű ködbe került az állam közigazgatási székhe­lyétől Brisbane-től 500 kilo­méterre északra. A helikop­ter egy légi mentő egység kötelekében teljesített szol­gálatot. Egy bányásztelepü­lésről szállította az anyát és gyermekét egy nagyobb vá­ros kórházába, amikor eddig ismeretlen okokból lezu­hant. Az elzász-lotharingiai, kelet-franciaországi Adelshoffen sörgyár sztrájkoló dolgozói sörrel locsolják egyik kollégájukat Schillingheimben. A tulajdonos Heineken bezárná az üzemet, s ezzel 131 munkahelyet szüntetne meg. A tiltakozók eddig 70 ezer liter árpalét öntöttek az utcára. (MTI Telefotó/AP/Christian Lutz) Brüsszel (MTI) Hamarosan esőadót is kell fi­zetnie a belga lakosság jó részé­nek, ha a parlament elfogadja az ezt szorgalmazó javaslatot. Vera Dua, Belgium északi tartományának, Flandriának környezetvédelmi minisztere szerint meg kell adóztatni azo­Esöacfló kat az állampolgárokat, akik nem gátolják meg, hogy az esők vize ereszcsatornáikból a szennyvízcsatornákba ömöljön. A javaslat oka, hogy Belgium szennyvízrendszere megle­hetősen telített, és mivel az or­szágban igen sokat esik az eső, komoly könnyebbséget jelente­ne, ha a lakosság mentesítené a csőrendszert a saját portájára hulló csapadéktól. Emellett la­zíthatnának kissé a szennyvíz­tisztító üzemek is, amelyek je­lenleg feleslegesen tisztogatják az esővizet. Az újítás szerint a jövőben az esővizet elkülönített csatornarendszer gyűjtene össze ciszternákba, vagy továbbítaná a helyi víztározókba. Az esőadó javaslata az ősszel kerül a tartomány kormá­nya elé - jelentette a Reuters. Mit csinál az evörobot, ha nem eszik eleget? Tampa (MTI) Az Egyesült Államokban hamarosan megteszi első lépé­seit az állat módjára táplálkozó első evőrobot, amely minimális energiatermelésre is képes. A Chew-chew névre hallga­tó evőrobotot amerikai feltalá­lója azon a robottechnikának szentelt tudományos tanácsko­záson kívánja bemutatni, ame­lyet augusztusban tartanak a Hawaii-szigeteken - számol be július 22-én utcára kerülő szá­mában a brit New Scientist című brit tudományos magazin. Az ötlet az, hogy egy napon olyan, teljesen önellátó robotot fejlesszenek ki, amelyik ameri­kai megálmodója, Stuart Wil­kinson szerint képes lesz arra. hogy teljesen egyedül táplál­kozzék. (Wilkinson a dél-flori­dai Tampa egyetemén dolgo­zik.) Jelenleg Chew-chew legin­kább egy elektromos vonathoz hasonlít három, egyenként mintegy egy méteres kocsival, amelyek a gastrobot szerveit rejtik. A gyomor szerepét egy, a táplálkozáskor jelenlévő mikro­bákat tartalmazó elem tölti be. Egy kólibaktérium tenyészet (Escherichia coli) bontja le a táplálékot, és alakttja a kémiai energiát elektromos energiává. Minden alkalommal amikor egy nagy glukóz molekulát lebonta­nak. elektronok szabadulnak fel - magyarázza a feltaláló. Jelenleg Chew-chew (Rágó­rágó) ambíciói igen szerények: a táplálkozás révén még nem termel elég energiát ahhoz, hogy az elég legyen saját moz­gásához, és a megtermelt elekt­romos áramot egy elem tárolja. Az egész robot pedig csak úgy indítható be, ha az elem fel van töltve. Bár az ideális, a legtöbb energiahozamot adó táplálékot a hús jelentené, az evőrobot egyelőre ehelyett csak olyan cu­kordarabokat kap, amelyeket a mikrobák teljesen fel tudnak dolgozni, bármiféle salakanyag nélkül. Az önállóan táplálkozó robotautó kétség kívül még csak a távoli jövő zenéje, a mozgásá­hoz szükséges táplálék ugyanis a jelenlegi körülmények között hatalmas mennyiséget tenne ki. Az ilyen típusú evórobotok azonban szerényebb célra már most is elképzelhetők: például halakkal táplálkozó vtz alatti ro­botként a tengeri felügyelet el­látására. Arról nem szól a jelentés, hogyan lesz képes elkapni a ha­lakat a robot, ha nem fog elég halat energiájának megújításá­hoz. Öngyilkos bankrabló Különös bankrablás tör­Velence ffuldoklik az áradatban tént Trencsénbcn: a bankrab­ló a páncélterem kinyitására kényszerítette a bankban dolgozó élettársát, akit be­zárt a trezorba, majd a hely­színen főbe lőtte magát. A 25 éves férfi nyolc és félmil­lió koronát pakolt ki a Devín Bank trencséni fiókjának tre­zorjából, miután a 21 éves barátnőjét előbb a pénzhez vezető zárak kinyitására kényszerftette, majd a hölgy­re ráfordította a páncélterem kulcsát. A lány a riasztóbe­rendezés bekapcsolásával a helyszínre hívta a rendőrö­ket, akik a bank egyik helyi­ségében főbe lőve találták a tettest, aki a jelek szerint ön­gyilkosságot követett el. A nyolc és fél millió hiánytala­nul visszakerült a trezorba. Elözönlötték Velencét a turisták. Naponta 30-40 ezer új látogató érkezik a lagúnák városába. A helyi lakosok mind ingerültebben fogadják óket... (MTI Telefotó: Manek Attila) Szegeden Varga Ákos Július 24., 14 óra 45 perc, 4450 g. Sz.: Szilágyi Nóra és Varga Lajos (Szeged). Széli Gergő Július 24., 12 óra 13 perc, 3460 g. Sz.: Marinka Zita és Széli Zoltán (Tiszasziget). Horváth Patrícia Július 24., 13 óra 30 perc, 3070 g. Sz.: Gémes Aranka és Horváth Lajos (Kistelek). Szentesen Szállás Mónika Július 22., 2 óra 50 perc, 3100 g. Sz.: Schmajd Erika és Szállás László (Tiszaföldvár). Garabuczi Patrik Roland Július 22., 5 óra 30 perc, 2410 g. Sz.: Körmendi Klára és Garabuczi Balázs (Szolnok­Szandaszólós). Bódi Bence Július 22., 17 óra 45 perc, 3730 g. Sz.: Grósz Renáta és Bódi Pál (Csongrád). Bata Boglárka Július 23., 1 óra 32 perc, 3220 g. Sz.: Szécsi Márta Haj­nalka és Bata Tibor (Bé­késszentandrás). Halmai Dániel Július 23, 7 óra 50 perc, 3660 g. Sz.: Cáendes Hajnalka és Halmai Zoltán (Szentes). Fábián-Tóth Erika Július 23., 8 óra 20 perc, 3890 g. Sz.: Szabó Erzsébet és Fábián-Tóth Antal (Tiszakürt). Lévai Dániel Sándor Július 23., 9 óra 8 perc, 3290 g. Sz.: Rácz Etelka Edit és Lévai Zoltán (Csongrád). Lakatos Klaudia Xénia Július 23., 17 óra 5 perc, 3560 g. Sz.: Perjés Tünde és Lakatos Antal (Szentes). Karaba Petra Július 24., 11 óra 30 perc, 3620 g. Sz.: Balázs Ágnes és Karaba György (Szentes). Varga Anett Lilian Július 24., 18 óra 45 perc, 2570 g. Sz.: Valki Mariann és Varga Zsolt (Szentes). Móricz Adám Miklós Július 24., 21 óra 38 perc, 3700 g. Sz.: Kádár Mária és Móricz Miklós (Csongrád). Szabó Kristóf Július 25., 0 óra 25 perc, 2470 g. Sz.: Gályász Zsuzsan­na és Szabó Zsolt (Szentes). Gratulálunk! Tíz tonna marihuána Tíz tonna marihuánát foglalt le Paraguayban a rendőrség. A Noticias című paraguayi napilap szerint a dél-amerikai országban még soha nem foglaltak le ilyen nagy mennyiségű ma­rihuánát. A rekordmennyi­ségű kábítószerre egy Bra­zíliához közeli város, Capi­tán Bado egyik raktárcsar­nokában bukkant a rend­őrség. A hatóság szerint a drogcsempészek Brazíliá­ba, a határ menti Ciudad del Este városba akarták el­juttatni a csomagokba és bálákba préselt szállít­mányt. A címzett két brazil férfi volt. Csongrád megyé­ben ma Szeged kör­zetében számíthat­nak sebesség-el­lenörzési akcióra a járművezetők 5 és 7, valamint 9 és 14 óra között; Szentes: 15 és 23 óra között. A rendőrség a vál­toztatás jogát fenn­tartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom