Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-20 / 168. szám
6 FESZIVÁLNYÁR CSÜTÖRTÖK, 2000. JÚL. 20. A kör középén Barinkay, azaz Berkes János (Fotó: Karnok Csaba) T jtoljára úgy húsz évvel ezelőtt láttam a bakonyi tákJ jat, akkor is hadgyakorlaton, de azért elég emlékezetes alakzatok bukkantak elő a tapolcai úton, amely Kapolcsra, a Művészetek völgyébe vezetett. Csak hát zuhogott, esőpermet és esőfüggöny, úgynevezett hasas felhők vonultak az égen. Alapvetően nem sok elképzelésem volt róla, hogy is nézhet ki három Balaton-felvidéki, néhány száz lelket számláló falu (Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend), ahová a művészetek (kézművesek, színház, film, irodalom, képzőművészet) betették a lábukat. Tömeg, alapvetően tömeg, a falu határának tisztásabb területein vlzmosta sátrak. Ez fogadott. Az autóval csak lépésben lehetett haladni, az út két oldalán végig parkoló kocsik, és újfent a sárban és esőben barangoló tömeg. Egyes hirek szerint olyan nagy a látogatottság, hogy olykor bedugul a forgalom, se előre, se hátra. Első ránézésre nem volt túl könnyű eligazodni, de harmadik próbálkozásra már jó helyszínre irányítottak a szervezők, a Kávéház helyett előbb a magtárba, majd onnan a Faluházba, a felolvasóestre. Mindez persze arra is jó volt, hogy fél óra alatt bebarangoltuk Kapolcsot, láttunk a magtárból átalakított színháztermet, kiállításokat, fagyoskodó árusokat, és főleg tömött kocsmaudvarokat, ahol igencsak ment a daj-daj már délután hatkor - bizonyos fokig már ez is művészet. Aztán a felolvasás. Az eső bizonyosan jót tett a nézőszámnak, aki tehette, behúzódott a Faluházban fölolvasást hallgatni, amely Faluház nagyterme szocreál hangulata ellenére dugig megtelt, és mondhatnám, lenyűgözött a hallgatóság fegyelme és figyelme, ugyanis a több száz ember fele talpon hallgatta végig az előadókat. Volt persze esőpára meg testmeleg, és változó fényviszonyokkal kísért ázott kutyaszag. Bár ez semmit nem rontott a velős hangulaton. Az est után a környező falvakban családoknál foglaltak szobát a szervezők, és azonnal hozzátették, ha mégsem maradunk, azonnal szóljunk, mert rengetegen várnak szállásra. Az időjárás nem kedvezett a maradásnak, úgyhogy azt már én is csak hallomásból tudom, másnap elállt az eső, és ment minden a rendes kerékvágásban, amely kerékvágásokból maradhatott bőven a száradó sárban. Podmaniczky Szilárd Védekezés a szalmonella ellen Hosszúak a napjaik A cigánybáró közreműködőinek, mert a szokásosnál is rövidebb a próbaidő. Talán azért spóroltak az idővel akik spóroltak, mert azt gondolták, Tóth János és müvészkollégái tavaly már színpadra tették a bécsi valcerkirály müvét... Hogy az lenne csak a dolog: felidézni a tavalyi megoldásokat, színpadképeket? Minden szfnházi ember tisztában van vele, hogy ez nem Így működik. Különösen nem működnek holmi sablonok az olyan hatalmas tablókkal operáló produkciókban, mint A cigánybáró. A nagylétszámú statisztériával, tánckarral, énekkarral, zenekarral nem könnyű öszszeműködni a profi szólistáknak sem, de a legtöbb teendő talán ezeknek a nagy együtteseknek a vezetőit terheli. Mindig vannak újoncok a csapatokban, Előreláthatólag szeptemberben dől el: százszázalékos garanciát vállal-e az állam a jövőre felvehető diákhitelekre. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a kölcsön összege maximálisan 21 ezer forint lesz, s a hallgatók személyi jövedelemadójukba építve fizetik vissza tartozásukat. Az elképzelések szerint az adósságok nyilvántartását és a hitel kihelyezését állami tulajdonú, nonprofit szervezet, a Diákhitel Intézet végzi majd. Ma Magyarországon elképzelhetetlen, hogy hallgatói hitel nélkül a társadalom minden csoportja felsőoktatási intézményben tanuljon jelentette ki Kiss Ádám. az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Ezért akikkel mindent elölről kell kezdeni. Börcsök István a szabadtéri állandó munkása, a produkciók legtöbbjében az ő kezére adják a rendezők a statisztákat. Sokuknak egyből megjegyzi a nevét, másokat ö maga keresztel el. ő maga keresztel el. „Mit csináljak a lábméreteddel?" - szemléli bölcs egykedvűséggel az egyik fiatalember valóban különleges nagyságú lábbelijét. Tudja, az illető már biztosan nem lesz huszár, legföljebb cigány... Molnár László karmester szusszanásnyi szünetet engedélyez magának, éppen a nagyra nőtt statiszta és Börcsök úr mellett megy el, ő is lenéz a méretes lábakra, elneveti magát. Most mindenki hálás egy kis vidámságért, vicces szóért, kajánkodásért, hiszen amúgy megleolyan hitelrendszerre van szükség, amely általánosan hozzáférhető, a fejlesztési kötelezettség nem jelent vállalhatatlan egyéni kockázatot, ugyanakkor a költségvetésnek is a lehető legkisebb terhet jelenti. A szaktárca által kidolgozott koncepció szerint a diákhitelt felvevő hallgatók az évek során személyi jövedelemadójukba építve, jövedelemarányosan térttik vissza az időközben kamatos kamattal megterhelt kölcsönt. így a pénzvisszafizetés rendkívül egyszerűvé válik, mivel az APEH ügy, mint a többi adót ezt is behajthatja. A törlesztőrészlet minden hitelfelvevőt anyagi helyzetének azonos százalékában hetősenfeszült a hangulat. Mint mindig, amikor kínok közepette születik valami... Tóth János rendező egyelőre a nézőtér alsó harmadáról dirigálja a színpadiakat. Fekete Gizi a Császárnő szerepében éppen összeboronálja az összevaló párokat, ám Merényi Nikolett- Arsena és Piskolti László-Ottokár valahogyan nem bírnak összetalálkozni a császárnői felség színe előtt. A jókedélyú Berkes János-Barinkay hirtelen úgy dönt, hogy elmagyarázza társainak a jelenet tervezett koreográfiai poénjának „eszmei mondanivalóját", de elfelejti, hogy rajta már a mikroport, rajta már a mikroport, minden szava hallatszik... Mire a rendező űr ingerülten felcsattan: „Maradjunk abban, hogy én mondom meg, mi terhelné meg. Miután a visszafizetési kötelezettség a jövedelem kis részét - 5-7 százalékát - érinti csupán, alacsony jövedelmek esetén is vállalható terhet jelent a végzetteknek. Az egyéni adósságállományok nyilvántartását, a hitel kihelyezését és magánforrások bevonását a rendszerbe egy állami tulajdonú nonprofit szervezet, a Diákhitel Intézet végezné. Továbbra sem biztos azonban, hogy az állam vállal-e teljes körű garanciát a hitel visszafizetésére. A kérdés tisztázása azért fontos, mert döntően befolyásolja a kölcsönt nyújtó bankok részvételét a hitelügyletben. A hallgatói hitelrendszer bevezetésekor különös figyelmet milyen legyen és ezt ne véleményezze senki!" Nem lehet azt mondani, hogy a hosszúra nyúlt próbákon, akár a délelőttieken, akár az estieken, könnyű lenne kordában tartani a szereplőgárdát. Mindenki ügy kárpótolja magát az időigényes fáradságért, ahogy tudja. Gyimesi Kálmán mint Zsupán, valamint Jakab Tamás és Rácz Tibor, a két cigány mintha abban versenyeznének: melyikük nyeri a bazseváló versenyt? Magukat szórakoztatják önfeledten, ettől persze folyton remeg a lég körülöttük, nem lehet nevetés nélkül kibírni a dumájukat, játéksziporkáikat. Gyimesi egyébként alighanem majd' minden szabadtéris Cigánybáróban benne volt az évtizedek során. 1963-ban, amikor Eduárd Strauss vezényelt, mint kell fordítani a leszakadás szempontjából leginkább érintett 16-19 éves korosztályra, valamint az elmúlt évtizedekben a felsőoktatásba elsősorban anyagi okok miatt be nem jutott fiatalokra. A rendszer bevezetése előtt lehetetlen felmérni hányan igénylik majd a kölcsönt, ám a nemzetközi tapasztalatok alapján feltételezhető, hogy a leendő elsősök közeMO százaléka venné fel a jövő szeptembertől bevezetendő diákhitelt. A korábbi elgondolások szerint a rendszert fokozatosan az államilag finanszírozott férőhelyeken tanuló első éves hallgatók között felmenő rendszerben vezetnék be. A koncepció kidolgozói Gábor diák szerepelt a romantikus történet akkori változatában. Házy Erzsébet volt Szaffi, Palcsó Sándor meg Barinkay. Négy évvel később, a Szinetár-féle rendezésben, majd '72-ben (mindkét alkalommal Willi Boskovsky vezényelt) megint ő a diák. A Horváth Zoltán- rendezésből kimaradt a szerep, de Gyimesi 1981-82-ben Homonnay Péterként tért vissza a szabadtéri Strauss-operettbe, tavaly pedig Melis György hagyományos szerepében, Zsupánként lett sikere. A cigánybáró szabadtéri 1959-es újraindulása óta hagyományosan - slágerelőadás. Úgy tetszik, nem lehet eleget játszani. Bár szezononként mindig is viszonylag sok előadásban ment, mindig az lehetett a szervezők benyomása: több is elkelt volna. Az idei rohamtempós szabadtérin csak kétszer adják - már réges régen elkelt minden jegy. Sulyok Erzsébet most már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy kezdetben általánosan hozzáférhető legyen a kölcsön. A havonta maximálisan felvehető hitel összege 21 ezer forint lehet, amely az eddigi próbaszámítások alapján a jelenlegi átlagjövedelmekkel számolva 15-20 év alatt biztosan visszafizethető. A futamidő a hitelfelvétel mértékétől és az egyéni jövedelmektől függ majd. Jelenleg szakértői előkészítési és egyeztetési fázisban folyik a hallgatói hitelrendszer végső kidolgozása. Várhatóan ősszel kormányhatározatban rögzítik a rendszer főbb elemeit. Ennek alapján folytatódna a hitel bevezetéséhez szükséges technikai részletek kidolgozása és a megfelelő jogszabály-módosítások előkészítése. A. T. J. Munkatársunktól Csongrád megyében tavaly 2042 szalmonellafertözés volt, ami kétszerese az országos átlagnak, s mivel a meleg kifejezetten kedvez a szalmonella terjedésének, ezért nyáridőben kifejezetten ajánlott az óvatosság. A városi ANTSZ kérésére néhány fontos tudnivalót teszünk közzé, amelyek segítenek abban, hogy otthon lehetőség szerint elkerülhető legyen a szalmonellafertözés. A szalmonellafertőzés elsősorban az állati eredetű élelmiszerek, ételek fogyasztása után alakulhat ki. A szalmonella terjedésében leggyakrabban a tojás, a baromfi és a disznóhús, illetve az ezekből készített ételek játszanak szerepet. A tojással készült ételek közül a legveszélyesebbek a cukrászsütemények — főként a krémes -, a madártej, a tojásos galuska, a majonézzel készült hidegkonyhai készítmények, de veszélyt jelenthetnek a nem megfelelően átsütött, nem tökéletesen megfőzött ételek. A jó hőkezeléssel ugyanis a baktériumok elpusztíthatok, hűtéssel csak a szaporodásuk gátolható. Nyáron nagyobb a szalmonellafertőzés veszélye, mert a melegben a baktériumok gyorsabban szaporodnak. Májustól októberig a szokásosnál nagyobb körültekintést igényel az élelmiszerek kezelése, tárolása, s a konyhai felületek tisztán tartása. Sok egyéb mellett az elővigyázatosság szempontjából igen fontos, hogy csak friss, ép héjú tojást vásároljanak, s azt hűvös helyen tárolják, Ajánlatos a tojást használat előtt klórtartalmú szerrel fertőtleníteni. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a nyers hússal érintkezett edényeket, vágódeszkát ajánlatos fertőtleníteni, s a húst csak közvetlenül az elkészítés előtt szabad feldarabolni. A tárolás legfontosabb alapszabálya, hogy az élelmiszereket a hűtőszekrényben el kell különíteni. Az ételeket jól át kell sütni, alaposan meg kell főzni. A konyhában a higiénés szabályokra nyáron több figyelmet érdemes fordítani. Ha megtörténik a fertőzés, akkor a szalmonella hányingerrel, hányással, hasi görcsökkel, hasmenéssel, lázzal, hidegrázással jelenkezik, a fertőzött étel elfogyasztása után 18-36 órával. Ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni, mert a nagy mennyiségű folyadékvesztés súlyos, életveszélyes állapothoz vezethet. K. K. klRPLUS Szeged, Szentháromság u. 31. Telefon: 62/424-715. repülőjegy iroda Szeged, Szentháromság u. 31. Telefon: 62/424-715. Húsz év alatt visszafizethető Jövőre: diákkitel KapoUsi völgymüvészet A hagyományos sikerdarab Pénteki premier: A cigánybáró