Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

SZOMBAT, 2000. JÚL. 15. SPORT 11 Tabán Trafik: Horváth az edző vízilabda Munkatársunktól A Tabán Trafik Szeged fér­fi vízilabdacsapata magabiztos teljesítményt nyújtva, Pozsgay Zsolt edző vezetésével, vissza­került - egyéves OB I/B-s ki­térő után - az élvonalba. A klubot irányító négytagú el­nökség mégis űj tréner után nézett, s nagy hal akadt a háló­jukba. A Tisza-parti együttes kispadját Hon'álh Viktor fog­lalja majd el, aki korábban a BVSC-nél is dolgozott - Ge­rendás György segítőjeként -, de a Bp. Spartacus utánpótlá­sát is pallérozta és az utóbbi három évben pedig Franciaor­szágban volt vezetőedző. Ha­zatértekor a Szegedet válasz­totta és két éves szerződést kö­tött az egyesülettel. Azt is megtudtuk még Csa­pó István elnökségi tagtól, hogy az új edző irányításával a gárda július 31-én kezdi meg a felkészülést az OB l-es baj­nokságra. A vezető a . játékos­keringőről" még nem tudott nyilatkozni, annyit árult el csupán, hogy folyamatosan tárgyalnak a kiszemelt póló­sokkal. S az elvárás? A Tabán Trafiknak az 5-8. hely vala­melyikén kell végeznie a leg­jobbak között a 2000/200l-es idényben. Csongrád kettévált labdarúgás Munkatársunktól A labdarúgó NB II Alföld csoportjának tizenhatos mező­nyét már közöltük ezeken a hasábokon, viszont akkor még csak találgatni lehetett, hogy a nyolccsapatos alcsoportba mi­ként sorolják be az együttese­ket az illetékesek. Felszállt a „fehér füst", most már ez sem titok többé. A Csongrád me­gyei négyeket elfelezték. Alföld csoport, A: Hód­mezővásárhelyi FC, Algyő SK, Kiskunfélegyházi TK, Gyulai Termál FC, Csorvás, Kikunhalas SE. Jamina SE Békéscsaba, Diego FC Da­bas; B: FC Szeged, Makó FC, Örkény SE, Kalocsa FC, Gyomaendrőd, Békés FC, Dömsöd SE, Bajai LSE. Ma, 17 órai kezdettel újabb edzőmérkőzést játszik az FC Szeged labdarúgócsa­pata a Felső Tisza-parti sta­dion „pockosán". Az ellenfél az Izsák gárdája lesz. SZDRE: egyesülés és feljutás röplabda A Szegedi DRE női röp­labdacsapata az 1 999/2000-es NB ll-es bajnokságot a második helyen zárta, ami szép eredmény, de az osztály­váltáshoz nem lett volna elegendő. A Tisza-parti klub azonban egyesült az aranyérmes budapesti Római parttal, s jogutód­ként az SZDRE indulhat ősztől az NB l-ben. - Mi lettünk az ezüstérme­sek - mondta Ducsai Géza, az SZDRE ügyvezetője -, de nyugodtan állíthatom, mi vol­tunk a legjobbak! A bajnok Római partot kétszer is alapo­san elvertük. A pontvadászat után egyesült a két klub, s jog­utódként mi indulunk a 16 csapatos NB I-ben, míg a pes­tiek az NB II-ben vesznek majd részt. A Szegedi DRE augusztus 1-én kezdi meg a felkészülést Nagy Attila edző irányításával. Sikerült „aktivizálni" a játékot abbahagyó rutinosabb röplab­dásokat, vagyis Dobos Ildikót, Komáromi Veronikát, Balogh Beatrixot és B. Tóth Barbarát. Nagy fogásnak számit, hogy Kecskemétről visszaigazolt Va­kulva Andrea, illetve megsze­reztek Békéscsabáról egy ifjú­sági és egy serdülő korú játé­kost, Fodor Editet és Bakos Ri­tát. A keret további tagjai: Kiss Emőke, Kádár Németh Beáta, Németh Tímea, Orosz Alexand­ra, Kancsár Tímea, Lestár Andrea. Turi Andrea és Duba Diána. Az elvárások utánpótlás szinten a nagyobbak: a junior bajnokságban, az OIK-ban, a IV. és az V. korcsoportos küz­delmekben is érmeket várnak a szakemberek az együttesektől. A felnőtt bajnokságban, az NB I-ben már nem merték, akarták ilyen magasra rakni a lécet: - Nem fognak ütni-verni bennünket, azt ígérhetem, a 10-12. hely valamelyike a reá­lis célkitűzés. Nem szeretnénk ezalatt teljesíteni. Ennek a zá­loga lehet, hogy sikerült bőví­tenünk a szimpatizánsaink kö­rét, a jövőben a DLK Kereske­delmi és Szolgáltató Bt. is se­gíti a munkánkat. A bt. első embere, Kovács László lett az egyesületünk új elnöke - tájé­koztatott Ducsai Géza. I. P. •i Ullésen maradi a serleg szabadidősport Munkatársunktól Tíz csapat nevezett a III. Viktor-kupa kispályás labdarú­gó-tornára. amelyet eszményi időben rendeztek meg a közel­múltban a községi sportpályán. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított tornán az üllési VSZCS (Vércse Szabadcsapa­ta) bizonyult a legjobbnak, bi­zonyítva, hogy a megyei II. osztályban is megállják majd ősszel a helyüket. A döntőben sziporkázó játékkal 3-2-re bi­zonyultak jobbnak a kitűnő erőkből álló Numero Unónál. Végeredmény: 1. Vércse Szabadcsapata, Üllés (Papp L., Papp Z., Buknicz, Eveto­vics, Gyuris, Forral, Kálmán, Bálint, Szűcs L., Peták, Fo­dor), 2. Numero Uno, Szeged, 3. Jóker Söröző, Üllés. Külön­díjasok, a legjobb mezőnyjá­tékos: Balogh Attila (Numero Uno), a legjobb kapus: Sava­nya Tibor (Jóker Söröző), gól­király: Szikora Tamás (Toró SC), a legsportszerűbb játé­kos: Lakatos Kornél (Bozsity Bt.). Deszki lépték: bajnoki cím A megyei II. osztályban bajnok deszki labdarúgócsapat: Csák Zoltán, Bress Tibor, Karsai Tibor, Makra Zoltán, Márki Ferenc, Botlik Róbert, Dobó Zoltán, Dobó Tamás, Dékány Csaba, Dékány Péter, Makai Miklós, Szalai Miklós, Orvos Csaba, Födi Zsolt, Hevesi Gábor, Frank Csaba, Horváth Róbert, Futó Tibor, Novkov Branko és Széli János edző. (Fotó: Karnok Csaba) labdarúgás Tizenöt évvel ezelőtt olyan mélyre sülyedt Deszk sportja, hogy még az egyetlen sport­pálya léte is veszélybe forgott. Tíz évi vegetá­lás után 1995-ben megkezdődött az újjá­éledés, aminek jelenle­gi csúcspontja a labda­rúgócsapat megyei II. osztályú bajnoki címe lett, s Deszk sporttörté­netében először szere­pelhetnek a futballis­ták a megyeegyben. - Először vissza kellett szereznünk a focipályát, majd egy űj öltözőt építet­tünk, közben szerveztünk egy csapatot is, amivel be­neveztünk a megyei III. osztályba. A képviselőtes­tület és a sportklub elnök­sége, a helyi sportszerető lakók bevonásával, minden feltételt megteremtett a za­vartalan munkához és a bajnoki szerepléshez. Köz­ben beindítottuk a helyi fo­cisulit. Nagy gondot fordí­tottunk az ifjúsági és a ser­dülő csapatainkra, ezeket István András személyében ma is főállású edző irá­nyítja. Kétéves har­madosztályú szereplés után egy fúzió segítségével a megyei második vonalban játszhattunk, most pedig bajnokok lettünk - foglalta össze tömören a deszki lab­darúgás történetét Simicz József elnök, aki egyben a település polgármestere. Nem volt azonban ennyire egyszerű az az út, amelyen a DSC eljutott a megyei labdarúgás első vonalába. A hiányzó posz­tokra megfelelő embereket találtak, s ebben, valamint a következetes szakmai munkában járt az élen Széli János edző. - Hozzánk kerültek olyan játékosok, akik az NB-s osztályokban is na­gyon jól megállták valami­kor a helyüket - folytatta az elnök. - Megemlíteném Fődi Zsolt, Márki Ferenc, Csák Zoltán, Bress Tibor nevét, akik a deszkiekkel, mint-Makra Zoltán, Dé­kány Csaba, Dobó Zoltán, Szalai Miklós, Horváth Ró­bert kiegészülve jutottak a dobogó legmagasabb fo­kára. A bajnokikon 250-300 njéző rendszeresen körbe­állta a deszki pályát, de még az idegenbeli mérkő­zésekre is legalább 150-en a törzsszurkolók közül el­kísérték a csapatot. Mindez azt bizonyítja, hogy meg­szerették Deszken a focit, a csapatot. - Az utánpótlásunk biz­tosítottnak látszik, az anyagi fedezet megvan a megyei I. osztályú indulás­hoz. Már erősítettünk is, hiszen a magasabb osz­tályban nálunk játszik Kopschitz Péter kapus és a megyei I. osztály gólkirá­lya, Szőke Péter Röszké­ről. Továbbá bennünket választott Szabó Tibor kö­zéppályás, aki a Tápé me­zét cseréli át a miénkre. Nagyon sajnálom, hogy Széli János nem vállalja tovább az edzői feladatok ellátását, hiszen nem csu­pán nagyon jó szakember, hanem kitűnő nevelő is volt, aki egységgé ková­csolta a csapatot. A dönté­sét tudomásul véve Csák Zoltánt bíztuk meg a tré­neri feladatok ellátásával, aki mellette még az aktív játékot sem fejezi be. Süli József A fiatalok folytatták a nagy csatákat vízilabda Az Olympic Hopes nemzetközi utánpótlás vízilabda-tornán ismét szép magyar sikerek születtek. Szentesen az l986-os fiúválogatot­tunk fölényes győzel­mével megőrizte az el­ső helyét, a második gárdánk pedig óriási csatában „ikszelt". Vá­sárhelyen is nyertek a '85-ös fiúk, s a magyar lányok is begyűjtötték a második győzelmü­ket. Az olimpiai reménységek szentesi mérkőzésein Ma­gyarország 1986-os születé­sű fiúcsapatai remek mérkő­zéseket vívtak tegnap, _ Jugoszlávia-Magyarország 11.4-4(2-0, 1-2,1-1,0-1) Szentes, 150 néző. Vezet­te: Polyakov (német), Pász­tor. Magyarország II.: LA­BONCZ - Simon, Tusa 1, Pittner, CSINTALAN, HE­INRICH 1, Rátkai. Csere: Garami, Józsa, Herczeg, Bárdóczky, TÓTH 2, Szabó. Edző: Kádár József, Wolf Péter. Gól - emberelőnyből: 7/2, ill. 3/2. Óriási csatában, három negyeden át vezetett a jugo­szláv gárda, ám az utolsó percekben a magyar együttes a sírból hozta vissza az egyik pontot, s egy kis sze­rencsével, akár kettő is lehe­tett volna belőle... Magyarország I.­Dél-afrikai Köztársaság 14-2 (3-0, 3-0, 3-1, 5-1) Szentes, 150 néző. Vezet­te: Horváth S., Pengő. Magyarország I.: GYÖRKÉ - MATHÉ 5, Kállay, VARGA 2, Bóbis, Kriszt 2, SZIKLAI. Csere: Kuncz 2, Németh 1, BRUN­NER I, SZŐCS I, Orosz, Vörös (kapus). Gól - emberelőnyből: 5/1, ill. 2/0. Máthé pazar centerezésé­vel a magyar gárda iskolajá­tékot mutatott be. A tegnapi harmadik mér­kőzésen: Dél-Afrika I.-Né­metország 5-2. A magyar csapatok hátra­lévő mérkőzései, szombat: Magyarország II.-Németor­szág 16 óra; Magyarország II.-Dél-Afrika II. 17; vasár­nap: Németország-Magyar­ország I. 9; Dél-Afrika I.-Magyarország II. 11 óra. R. J. • Vásárhelyen a fiúknál a magyar csapatok újabb győ­zelmeket arattak, ám tovább­ra is Jugoszlávia első számú gárdája áll az élen. A lá­nyoknál hazánk együttese a második akadályt is könnye­dén vette, ennek legkevésbé a görögök örültek. Tegnap délelőtt nem rendeztek meccseket, így Nóvák Imre polgármester-helyettes a vá­rosháza dísztermében fogad­ta a csapatvezetőket, akik bepillantást nyertek a telepü­lés köz- és sportéletébe. Az eredmények; fiúk; Dél­Afrika-Magyarország II. 6-13 (1-3, 0-2,1-5, 4-3) Vezette: Genser, Bíró. A magyar gólszerzők: Puskás (2), Borbély (2), Döbrössy (2), Földesi (2), Vándor, Szilágyi, Klie, Hon­ti, Márton. Magyarország II.­Lengyelország 8-6(1-2,3-0,3-1, 1-3) Vezette: Genser, Bíró. A magyar gólszerzők: Borbély (2), Deme (2), Ván­dor (2), Szilágyi (2). Magyarország I.­Görögország 18-2 (8-0, 2-1,1-0, 7-1) Vezette: Vojvoda, Bát­hory. A magyar gólszerzők: So­mogyi (6), Csente (4), Kasz­per (3), Lukácsa, Kemény, Dolgos, Bálint, Rékasi. További eredmények: Jugoszlávia II.-Dél-Afrika 10-5, Görögország-Cseh Köztársaság 3-5, Szlová­kia-Jugoszlávia II. 6-2, Ju­goszlávia I.-Dél-Afrika 12-4. Lányok: Görögország­Magyarország 3-23 (0-5, 1-6, 0-5, 2-7) Vezette: Báthory, Vojvo­da. A magyar gólszerzők: Valkay (8), Kisteleki (6), Tóth L. (3) Győri (2), Erdősi (2), Szabó Sz, Molnár A. További eredmények: Cseh Köztársaság-Görögor­szág 5-10, Ausztrália-Szlo­vákia 19-1, Jugoszlá­via-Ausztrália 5-22, Szlová­kia-Cseh Köztársaság 4-9. K. T. reflektor BMX­csúcstalálkozó Munkatársunktól Nagy megtiszteltetés érte a Hód-Kerékpáros SK-t, hiszen a BMX-krossz klubcsapat Eu­rópa-bajnokságot ez egyesület rendezheti meg Hódmezővá­sárhelyen. Az 1100 éves ál­lamalapítás városi rendez­vénysorozatának keretein be­lül tartják meg ezt az igen je­lentős, érdekes és látványos sportesemény, melyet augusz­tus 18-án, 19-én és 20-án te­kinthetnek meg az érdeklő­dők. Maraton EB Munkatársunktól A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Győri Vízisport Egyesület, valamint Győr Me­gyei Jogú Város polgármesteri hivatala aláírta a 2001. évi ka­jak-kenu maratoni Európa­bajnokság megrendezéséről szóló együttműködési megáll­apodást. Játék­engedélyek Munkatársunktól A játékengedélyek kiváltá­sa munkanapokon 9-15 óráig, illetve pénteken 9-12 óráig történhet a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség hivata­lában (Szeged, Victor Hugó u. I.). Az ehhez szükséges nyomtatványt a CSLSZ-nél lehet kapni. Toborzó Munkatársunktól Az Algyői Sportkör labda­rúgó-szakosztálya az 1985 után született fiúk jelentkezé­sét várja. Jelentkezni lehet hétfőn és csütörtökön 17-től 18 óráig az Algyői Sportcent­rumban. Léké felzárkózott Munkatársunktól A Dortmundban zajló XIX­es kategóriájú sakktornán a szegedi nemzetközi nagymes­ter, Lékó Péter a legutóbbi fordulóban a sötét bábukat ve­zetve döntetlent ért el az angol Michael Adams ellen. Mivel az éllovas indiai Anand kika­pott az orosz Kramnyiktól, Lékó felzárkózhatott az élre. McLaren-siker Munkatársunktól A világbajnoki pontver­senyben második helyen álló skót Dávid Coulthard (West­McLaren-Mercedes) lett a leg­gyorsabb a Forma-l-es Oszt­rák Nagydíj szabadedzésének összesítése alapján. Második helyen a világbajnoki címvé­dő, finn Mika Hákkinen zárt. Michael Schumacher (Ferrari) a negyedik legjobb köridőt autózta. Sydneyi jutalmazások Munkatársunktól Az állami jutalmazás kere­tében a szeptember 15. és ok­tóber I. között sorra kerülő sydneyi olimpián aranyérmes magyar sportolók egyéniben nettó 6,5 millió forintot, az ezüstérmesek 4,55 milliót, a bronzérmesek 3,25 milliót kapnak. Az első helyezések a páros egységekben 11,4, a há­rom fős csapatokban 14,7, a négy fősben 19,6 milliót ér­nek. A férfi vízilabda-váloga­tott aranyérme esetén 42,25, a női kézilabda-együttes pedig 48,75 milliót vehet fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom