Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 2000. JÚL. 15 El kommentár A köpönyeg r ílak idők, amikor a magyar vezetők jártak ki rendszeresen a Szovjetunióba annak érdekében, hogy megtanulják, hogyan kell a dolgokat ,jól" csinál­ni. A rendszerváltás után fordult a kocka: Oroszország az, amelyik a mi nyomdokainkban próbál haladni a gazdasági-politikai átalakítás terén. Problémáink azon­ban, úgy tűnik, akkor és most is nagyon hasonlóak. Az orosz elnök csütörtökön bejelentette: rendet kell tenni a gazdaságban. Putyin elsősorban az adófegye­lem javítására, a korrupció megfékezésére gondolt, an­nak a jelenségnek a felszámolására, hogy mindig van­nak egyenlőbbek az egyenlők között. Ez utóbbiak ­láss csodát - azok a nagytőkések, akikre a hatalomhoz fűződő sajátos kapcsolataik révén nem vonatkoznak a törvények. Ismerősen hangzik? Mintha az elnök érveit is hallottuk volna már valahol, valakiktől. Morálisan lezülleszti a társadalmat, ha a csalás, a visszaélés tö­meges és általánosan elfogadott lesz. Az állandóan vál­tozó szabályok, az egymásnak ellentmondó törvények a hazai vállalkozók számára kiszámíthatatlanná, a kül­földi tőke szemében gyanússá teszik a gazdasági kör­nyezetet. Az elnök gondolatmenetét folytatva mintha a néhány évvel ezelőtti magyar sajtóból szemléznénk. Mindez egyáltalán nem meglepő, hiszen a két or­szág gazdasági szerkezete sok azonosságot mutatott, természetes hát, hogy hasonlóak lesznek az átalakítás nehézségei is. A problémákon és a megoldási kísérlete­ken túl azonban az erős kéz politikájának meghirdeté­sére érkező első reakciók is ismerősnek tűnnek. A rendcsinálásban ellenérdekelt csoportok Oroszország­ban is azonnal megkongatták a vészharangot, éppen arra hivatkozva, mint nálunk: veszélyben a szabadság, veszélyben a demokrácia. Dija vu érzést kelt az ember­ben az oroszországi „médiaháború" is. A sajtó támad, Putyin elhatárol. Azt mondja, képzelt a konfliktus a hatalom és a média között, neki legfeljebb azokkal a sajtóvállalkozásokkal van baja, akik az orosz oligar­chiát képviselik, és inkább saját befolyásukat, mintsem a sajtószabadságot féltik. j Jgy látszik, nemcsak a gazdaságra, hanem a társa­\J dalomra, a politikára és a nyilvánosságra is igaz, hogy mindannyian ugyanabból a köpönyegből bújtunk elő.' lU-cz^ aXr n A MÓRA GT. Kft. az IVECO hivatalos márkakereskedője AKCIÓT HIRDET Az IVECO Euró CARGO kategóriában (7.5-18 t-ig) 2000. szeptember 30-ig! Most akár 300 000 Kt-ot is megtakaríthat! KEDVEZŐ HITELKONSTRUKCIÓK MAR 10%INDULÓ ÖSSZEGTŐL TETSZÉS SZERINTI FUTAMIDŐVÉ] | Az IVECO egyéb típusai, valamint használt teherautók értékesítése. Értékesítés: Szeged, Brüsszeli krt. 12. Tel.: 62/425-017. Szerviz: Szeged, Kátai u. 21. Tel.: 62/420-097. EZ ITT A REKLÁM HEL YE EZ PEDIG A HIRDETÉSÜNK, melyben kereskedelmi vezetőt keresünk olyan tehetséges, fiatal szakember személyében, aki kereskedői vénával megáldott, aki indíttatást érez. hogy speciális késztermékeink értékesítését levezényelje, kiemelt ügyfeleinkkel kapcsolatot tartson és képes a csapat és az értékesítés fejlesztésére. Nem baj, ha szakmai ós vezetői gyakorlat van a háta mögött, valamint egy idegen nyelvet is magáénak érez. Ha saját vonásait véli felfedezni, küldjön egy fényképes, szakmai bemutatkozást „Betore the top 13856" jeligére a Sajtóházba. MAGYAR IPARSZÖVETSÉG OKTATÁSI KÖZPONT SZEGEDI KIRENDELTSÉGE j Értesítjük tanfolyami jelentkezőinket és partnereinket, hogy az oktatási központ elköltözött. ÚJ CÍMÜNK: 6724 Szeged, Rigó u. 24/C Telefax: 62-425-596. Tel.: 62-426-587. Változatlan színvonalon, megújult környezetben, bővülő képzési kínálattal várjuk jelentkezéseiket. TANFOLYAMI KÍNÁI.IITUNK: Általános iskolai végzettséggel. Érettségizettek számára: - kereskedő-boltvezető (szakmunkás.bizonyítvánnyal is) - lakberendező, lakberendezésicikk-eladó - masszőr (gyógy) - reklámgrafikai számítógépes asszisztens - vámügyintéző - ABC-eladó - dajka - frissítő (kondicionáló) masszőr - kéz- és lábápoló, milkörömépltő - nőiruha-készítő - számítógép-kezelő (-felhasználó) - varrómunkás - virágkötő. Gyesen lévő kismamák, munkanélküliek a munkaügyi központ egyéni támogatását kérhetik! Felvilágosítás, jelentkezés: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ, Szegedi Kirendeltség 6724 Szeged, Rigó u. 24/C TeUfax: 62-425-596. Tel.: 62-426-587. A Felnőttképzési Vállalkozások Szövetségének minősített tagja Putyin rendet akar teremteni a gazdaságban is Jaj az (orosz) adócsalóknak! Moszkva (MTI) Az orosz elnök kö­zölte: akár tetszik az érintetteknek, akár nem, az állam rendet fog teremteni a gazda­ságban, mindenekelőtt az adófizetésben. Vlagyimir Putyin csütör­töki nyilatkozatát pénteken részletesen ismertette az Iz­vesztyija cfmű lap. Putyin megjegyezte: ed­dig az állam csak beszélt a rendről, de most hozzá is fog a rendteremtéshez. „Rendet kell teremteni a gazdaságban, akár tetszik, akár nem" - mondta, hoz­zátéve, hogy ő nem fog tör­vényt sérteni, és nem avat­kozik be az ügyészség munkájába. - Abba kell hagyni a já­tékot a nagytőke azon kép­viselőinek, akik megkísér­lik bitorolni az állami funk­ciókat, vagy előjogokra akarnak szert tenni a hata­lomhoz fűződő különleges kapcsolataik révén. Min­denki számára egyforma a törvény. Megengedhetetlen az olyan helyzet, amikor a jogok kiterjedése egyene­sen arányos a tőke mennyi­ségével és a birtokolt va­gyonnal - hangoztatta az orosz elnök. Hozzátette: ha észreveszi, hogy a rendvé­delmi szervek tevékenysé­ge kárt okoz az államnak a gazdaság és a demokrácia terén, akkor minden esz­közt megragad, hogy vál­toztasson a helyzeten. - De csak az alkotmányos kere­teken belül van jogom cse­lekedni. Oroszország nem lesz rendőrállam - tette hozzá. Putyin élesen bírálta az ország jelenlegi helyzetét, amely azért alakult ki, mert Putyin, fagylalttal. Nagyobb falatokra is fáj az orosz elnök foga? (MTI Telefotó/AP/Alekszandr Natruszkin) az állam „elengedte a gyeplőt" a gazdaságban, és az adómegkerülés, illetve más visszaélések „tömege­sek és általánosan elfoga­dottak" lettek. - Az állandóan változó szabályok, a magántulajdon státusának bizonytalansága, az ellentmondó törvények: mindez akadályozza a gaz­daság normális fejlődését. Sajnos, talán a világ legsza­badabb társadalmát hoztuk létre, megszabadulva min­den törvénytől, rendtől és erkölcstől. De most véget ér a „dolce vita" e rendszer haszonélvezői számára ­folytatta Putyin. A jelenlegi kormány azzal kezdte, hogy beterjesztette az adó­zást és a költségvetésen kí­vüli alapokba való befizeté­seket szabályozó törvény­tervezetet, amely - ha a parlament is elfogadja -, a hatalom és a nagytőke kap­csolatainak gyökeresen új, a kölcsönös felelősségre és kötelességre alapuló kor­szakát nyitja meg - mond­ta. Úgy vélte, ebben az összefüggésben kell értel­mezni, amikor a rendcsiná­lásra válaszul sokfelől fel­kiáltanak: veszélyben a szabadság, veszélyben a demokrácia! Az orosz elnök meg­győződését fejezte ki, hogy Oroszországban „képzelt a konfliktus a hatalmi szer­vek és a tömegtájékoztató eszközök között". - Ránk próbálják erőltet­ni ezt a konfliktust, hogy eltávolítsanak az ügyek jo­gi vonatkozásaitól - mond­ta Putyin. A sajtóbirodal­mak vezetőinél, akik az orosz oligarchia képviselői is egyben, tudatalatti félel­mek jelentkeztek, és inkább az államra gyakorolt hatá-. suk fenntartásáért harcol­nak, mintsem a sajtósza­badságért - mondta Putyin, célozva a Média-Moszt saj­tóholding vezetője, Vlagyi­mir Guszinszkij ellen indí­tott ügyészségi hadjáratra. Az orosz elnök, megis­mételve korábbi álláspont­ját, az orosz újságírás leg­nagyobb gondjának nevez­te, hogy függ a nagytő­kétől, és ily módon nem te­kinthető szabadnak. Vlagyimir Putyin közöl­te: Oroszország még igen messze van a föderális ál­lamtól, ezért mihamarabb meg kell teremteni az egyensúlyt és a normális együttműködést a hatalom szintjei között. Thurmont (MTI) Kongresszusi jóváha­gyás esetén az Egyesült Államok további 16,5 millió dollárral emeli a Montenegrónak szánt támogatás idei mérté­két. Erről tájékoztatta Milo Gyukanovics mon­tenegrói elnököt Made­leine Albright amerikai külügyminiszter csütör­tökön folytatott telefon­beszélgetésükben. A kapcsolatfelvételt - a Camp Davidben folyó izrae­li-palesztin tárgyalások szü­netében -Madeleine Alb­right kezdeményezte. A tele­Újabb dollármilliók Podgoricának Az USA támogatja Montenegrót és Gyukanavicsot fonhívás fő célja az volt, hogy az amerikai diplomácia irányítója támogatásáról biz­tosítsa Gyukanovics elnök mérsékelt irányvonalú politi­káját és a demokrácia megte­remtésére tett erőfeszítéseket. A Reuters jelentése sze­rint a beszélgetés során a Balkánon bekövetkezett újabb fejleményeket vitatták meg, ideértve a jugoszláv al­kotmány műit heti, Monte­negró által elutasított változ­tatásait. Albright és Gyuka­novics megállapodott abban, hogy a jövőben gyakrabban beszélnek egymással a kü­szöbön álló jugoszláviai par­lamenti választásokról. Madeleine Albright kö­zölte a montenegrói ál­lamfővel, hogy az amerikai kormányzat, a kongresszus­sal történő egyeztetés után, további 16,5 millió dollárt folyósít Montenegrónak a folyamatban lévő gazdasági reform és a demokratizáló­dás támogatása végett - kö­zölte a beszélgetésről beszá­molva Richárd Boucher amerikai külügyi szóvivő. Ezzel az összeggel 77 millió dollárra emelkedik a Monte­negró javára előirányzott tá­mogatás a 2000-es pénzügyi évben. hírek Új prefektus Csíkszereda (MTI) A román kormány Kon­tesveller Józsefet Hargita megye új prefektusává (kormánymegbízott, me­gyefőnök) nevezte ki. Az eddigi prefektus, Dézsi Zol­tán lemondott tisztségéről, miután a júniusban lezajlott helyhatósági választások nyomán létrejött új megyei tanács alelnökévé válasz­totta. Az új megyefőnökké kinevezett 46 éves Kontes­veller József a gyergyó­szentmiklósi RMDSZ-szer­vezet elnöke, és eddig a vá­rosi tanács kereskedelmi felügyelői tisztségét töltötte be. Német adóreform Berlin (MTI) Törvényerőre emelkedett a német kormány adóre­formterve, miután a parla­ment felsőháza pénteken, váratlan többséggel, áldását adta a tervezetre. A kor­mány jelentős győzelmének számító eredményt az tette lehetővé, hogy a tartomá­nyokat képviselő Bundes­ratban az előterjesztésre szavaztak a nagykoalíciók (SPD-CDU) kormányozta tartományok is. Ezeket az utolsó pillanatban sikerült megnyerni a berlini kor­mánykoalíciónak, elfogad­va előterjesztésüket a köz­epes vállalatoknak adandó további kedvezményekre. Felszámolás alatt a l'Unitá Róma (MTI) Felszámolás alatt áll a l'Unitá, az egykori Olasz Kommunista Pártnak, illet­ve mostani utódszervezeté­nek, a Baloldali Demokra­táknak a lapja. A tulajdono­sok tanácsa három tagú fel­számoló testületet bízott meg azzal, hogy szervezze meg az adósságok visszafi­zetésének rendjét, valamint próbáljon olyan vállalkozói csoportot összehozni, amely hajlandó lenne a tör­ténelmi hagyományokkal rendelkező baloldali lap működésének további fi­nanszírozására. A l'Unitá ma napi 50 ezer példány­ban jelenik meg. Havonta mintegy hárommilliárd lí­rás veszteséget produkál. Biztosra veszik: ha nem ta­lálnak megfelelő finanszí­rozó cégeket, a lapot a tel­jes megszűnés veszélye fe­nyegeti. Tőzsdei jelentés A BUX és a részvényár­folyamok jelentősen estek kedden A BUX - index zá­róértéke a lélektani 8000 pont fölött alakult ki (8015 pont, - 117). A MOL alul­múlta éves mélypontját is, a 3680 forintos szintet. A Matáv szintén gyengén sze­repelt és árfolyama egészen 1750 forintig gyengült a nap során A telekommuni­kációs szektor egyébként világszerte gyengén szere­pelt. A Yahoo! internetes óriáscég bejelentése előtt nagy volt a bizonytalanság Nyitásban 6 % -ot veszített a papír árfolyamából. Az általános pesszimzmus és a tulajdonosi struktúra meg­változása rosszul hatott ré­;iónk két igen fontos papír­jára, a Pickre és a Mező­gépre is. A Synergfon és az Égis ellenben jól szerepel­ték A KSH közlése szerint a júniusi infláció éves szin­ten 9,1 % - os volt, a mag­infláció pedig 8 % - ról 7,9­re csökkent. A Borsodchem bejelentette, hogy 170 fo­rintos osztalékot fog fizet­ni. Az amerikai befektetők lélegzet-visszafolytva vár­ták Greenspan délelőtti be­szédét A FED elnöke sze­rint, a gazdaság termelé­kenységének folyamatos növekedése továbbra is megfigyelhető illetve, a bé­rek növekedése eddig nem okozott komoly inflációs veszélyt A beszéd fogadta­tása kedvező volt... i R+szv+ny ..v• NyDéér Zéréér ZirMr •Mnái Zér+4r IX) .éll.i+i BORSODCHEM 8 790 8 850 +60 +0,68 DÉMÁSZ 14 950 14 950 -50 -0,33 ÉGIS 12 065 12 050 -10 -0,08 FOTEX 304 303 -3 -0,98 MATÁV 1 850 1 805 -36 -1,96 MOL 3 760 3 750 +-10 -0,27 OTP 14 100 13 955 -75 -0,53 PICK 9 500 9 395 -55 -0.58 RICHTER 13 900 13 500 -300 -2,17 TVK 3 650 3 650 -40 -1,08 I Dunainvest Tel.: (62) 450 000 Szeged. Takaréktár u.l. TŐ Tőzsdeügynökség Rt. Szegedi képviselete a Tisza-Invest Kft. ' ' őzsdézzen otthonából! inc Tőzsdeterminál MAV Az 50. jubileumi vasutasnap alkalmából tisztelettel köszöntjük utasainkat, fuvaroztató partnereinket, tényleges és nyugdíjas vasutas munkatársainkat, valamint családtagjaikat. MÁV Rt. Területi Igazgatóság Szeged vezetése Európai Vasutat teremtünk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom