Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-20 / 168. szám

CSÜTÖRTÖK, 2000. JÚL. 20. A TORONY ALATT 9 Himnusz, rágógumival A z egyik szegedi szabadtéri ünnepségen a zenekar hal­kan játszotta a Himnuszt, miközben a nemzeti lobogó lassan, méltóságteljesen kúszott fel az árbocra. A közönség vigyázzállásban hallgatta végig nemzeti imánkat. Egy vala­ki nem. Középkorú férfi, egészen jól öltözött, alkalomhoz illően, szoktuk ilyenkor mondani. A Himnuszra azonban ­bántóan - rá se' hederített, erőteljesen rágózott, zsebre vá­gott kézzel, fel-alá járkált, időnként felemelte tekintetét az égre, jelezve, hogy mennyire unja már a „banánt". Dicstelen hősünk nyilván nem az első, meg valószínűleg nem az utolsó, aki valamelyik nemzeti ünnepünkön, egy­egy bensőséges megemlékezésen igy viselkedik. Bunkó, in­téznénk el mai szóhasználattal. Az. Szerény meggyőződé­sem azonban, hogy az ilyen és ehhez hasonló, rágógumit teljes pofával rágó, laza sétára „hajlamos", esetenként a maroktelefonon életbe vágóan fontos beszélgetést lebonyo­lító polgártársainkat, csakis jó és követendő példákkal tud­juk megnevelni. (Lelki szemeim előtt azt is látom, hogy most sokan elmosolyodnak: De naivnak tetszik lenni!...) Szóval arra szeretnék kilyukadni, hogy az Isten áldd meg a magyart kezdetű Kölcsey-vers, melyet Erkel Ferenc kom­ponált nekünk oly' gyönyörű énekké, mit jelent a magyar ember lelkének. Sokszor úgy érzem, mert ezt tapasztaltam a világban való bolyongásaim során, hogy a határon túli ma­gyarok körében - feszesebb a vigyázzállás. Néhány évvel ezelőtt, erdélyi utam során, a tordaszenmártoni református templom kertjében, az ottani kórustalálkozó 1200 részt­vevője az istentisztelet előtt elénekelte a Himnuszt. A temp­lomot körül ölelő fenyves erdő átvette az ezernyi torokból fakadó zsoltárt és vitte, röpítette tovább... Annyira szép volt, hogy az ember bele borzongott. (Senkit sem láttam zsebre dugott kézzel, előre, hátra tekintgetni...) Az USA-ban, Né­metországban, Horvátországban, Svédországban, Kanadá­ban élő honfitársaink között ugyancsak azt tapasztaltam, hogy hihetetlen tisztelettel viseltetnek a Himnusz iránt, hi­bátlanul, fegyelmezetten éneklik. Sportszerető ember lévén, gyakran látom amint a sport­események kezdetén, vagy a végén eljátsszák a himnuszt. Az általam hőn szeretett foci világában, melyben ugyebár az utóbbi időben nagyon kevés öröm jut nekem/nekünk, a nemzetközi mérkőzések előtt, hagyományos módon, a játé­kosok és a közönség felállva hallgatja a himnuszt. Mosta­nában azt látom a tévében, hogy egyre több magyar focista kívülről tudja Kölcsey Ferenc versének első versszakát! Érdekes mód azok járnak az élen ebben, akik idegenlégiós­ként térnek haza a nemzeti tizenegybe. Mintha jobban éreznék, hogy a hazafiság nem szégyen, hanem velünk született kegy, egyben pedig erkölcsi kötelesség is. De ez, egyébiránt, így van Szögeden is. Vagy, így kellene hogy legyen... Kisimre Ferenc Szeged-Szabadka-Akron Kölcsönösen A millennium tiszteletére, augusztus 20-án Díszvilágítást kap a dám Hamarosan fényárban úszik a fogadalmi templom. (Fotó: Karnok Csaba) segítenek A közeljövőben - au­gusztus 7-10-e között ­nagyszabású szakmai ta­nácskozást szervez Sze­ged város önkormányza­ta, amelyen mindene­kelőtt a közműhálózatok működése, a környezet­védelmi feladatok sike­res megvalósítása lesz a téma. Az összejövetelt az úgynevezett szerbiai test­vérvárosi program kere­tében tartják, különle­gessége pedig, hogy a Szeged és Szabadka test­vérvárosok tisztségvi­selőin és szakemberein kívül jelen lesz az USA­beli Akron város küldött­sége is. Az említett tanácskozás előkészítése kapcsán a napok­ban Szabadkán járt egy négy­tagú szegedi küldöttség (Dénes Károly, az önkormányzat kül­ügyi főtanácsosa. Molnár Csa­ba, sajtófőnök és kommuniká­ciós tanácsadó. Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálko­dási Kht. igazgatója és Nóvák Gyula, a Szegedi Vízügyi Be­ruházási Kft. igazgatója), amely találkozott a testvérvá­rosi politikai és szakmai szer­vezetek képviselőivel. A dele­gációt fogadta Kern Imre, a szabadkai végrehajtó bizottság elnöke is. Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. igazgatója, a küldöttség látoga­tásának szakmai vonatkozásai­ról beszélt lapunknak. A többi között elmondta, hogy a három említett város vezetőinek egy korábbi találkozása alkalmával egymáson felvetődött, miként lehetne a közművek és a közszolgáltatás területén kölcsönösen segíteni egymáson. A szegediek azért mentek Szabadkára, hogy megismerjék az ottani körül­ményeket, tárgyaljanak a té­mával kapcsolatos, s a jövőben esedékes kérdésekről és egyez­tessék ezeket. A szegediek Szabadkán megtekintették a szennyvíz­tisztítási rendszert, a vízellá­tás-csatornázási lehetőségeket, a hulladékszállítás és -ártal­matlanítási rendszert is. A láto­gatás folyamán megbeszélést folytattak a helyi közműválla­latok vezetőivel és szakembe­reivel is. Az augusztusi szegedi ta­nácskozáson Szeged is bemu­tatkozik, majd közösen tár­gyalnak azokról a kérdésekről, amelyek a kölcsönös segítség­nyújtásra vonatkoznak. Az már most nyilvánvaló, hogy főleg a stratégiai tervezésben kérnek közreműködést az amerikaiak­tól, de különböző szervezete­ken keresztül akár pénzügyi tá­mogatásra is számíthatnak ­mind a szegediek, mind a sza­badkaiak, hallottuk Szabó Fe­renctől, a Szegedi Környezet­gazdálkodási Kht. igazgatójá­tól. Az augusztusi szegedi összejövetelen az amerikai de­legációt várhatólag az akroni polgármester vezeti, rajta kívül részt vesz még a küldöttségben az önkormányzati szolgáltatá­sokért felelős igazgató, a közműhálózatért felelős vezető és a közműosztály vízszolgál­tatással megbízott tisztviselője. K. F. A nagy­városok­ban min­dennapos I á t v á ­nyosság, hogy a fö­épü lete­ket, templomokat vagy egyéb turisztikai látvá­nyosságokat éjszakára ünnepi fénybe „öltözte­tik". Ez egyrészt már messziről irányjelzés­ként szolgálhat a város felé, másrészt nagyban szépíti a városképet. Ed­dig a szegediek, ha ilyet akartak látni, elmentek az Eiffel-toronyhoz, de legalábbis Budapestre. Nemsokára azonban városunk is „más fény­ben fog tündökölni". A főépítész iroda munka­társa, Sz. Fehér Éva főépí­tész-helyettes ez év elején elkészítette Szeged belváro­sának és díszesebb közterei­Van Újszegeden egy EKO-parknak nevezett létesítmény. Annak meg­bízott igazgatója, Farkas Tibor, aki úgy próbál se­gíteni az országhatáron kívül rekedt magyar gyerekeken, hogy szer­vez egy-egy hetes tábort a Dél-magyarországi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány segítségével vajdasági, erdélyi és csángó magyar gyerme­keknek. Idén az EKO­parkban mintegy 120 gyermek, négy váltás­ban tartózkodik, s Sze­geden kivül, megismer­kedik majd Magyaror­szág nevezetes helyeivel is. Először vajdasági gyere­keket hívott meg az igazgató úr, 17 bánátit és 9 szabadka­it. Bánátból több helyről is jöttek: Jázováról, Padéról, Tiszaszentmiklósról, Csóká­ról, Egyházaskérről és Maj­dányról. A csoportot Pozsár Tibor és Komjáti Anna szer­nek díszvilágítási ütemter­vét, mely természetesen elsősorban a turisták és a la­kosok által közkedvelt tere­ket érinti. Az alsóvárosi Má­tyás téri templom világítása azóta már elkészült. A Stefá­nia első ütemét szintén befe­jezték, mely még idén foly­tatódik: a zöld gyepet újjá­varázsolják, korszerű játszó­teret építenek és a terület díszvilágítást kap. Ezután következnek az igazán nagy látványosságok. Augusztus 20-án adják át a dóm díszvi­lágítását, jövőre az egész Dóm tér (így a Dömötör-to­rony, valamint a panteon ár­kádjai és szobrai), 2002-ben pedig a városháza kap majd éjszakai díszfényeket. Az idei augusztus 20-a hármas ünnep lesz Szege­den. Először is aznap dísz­előadást tartanak a szabadté­ri színpadon Magyar szu­persztárok címmel. A szü­netben lesz a tűzijáték, mely idén először nem egy, ha­vezte, Csonti Melinda volt a tábor vezetője. Rajta kívül még két szegedi vezető is a csoporthoz tartozott: Gyenes Eszter és Marosi Júlia. Már az első nap megismerkedtek Szeged nevezetes helyeivel és ellátogattak a Móra Fe­renc Múzeumba. Másnap Pestre utaztak, ahol megnéz­ték a Parlamentet és a koro­názási ékszereket. Sétáltak a Hősök terén, a Halászbás­tyán, a Mátyás-templomban és az állatkertben. A Lánchí­don áthaladva a Gellért­hegyre is felmentek, meg­nézték a Szabadság szobrot és gyönyörködtek a pesti pa­norámában. Ezt követően ki­rándultak Ópusztaszerre, ahol megnézték a Feszty­körképet és a Falumúzeu­mot. A rákövetkező napon kézműves foglalkozást tar­tott számukra Perényiné Borsi Anikó, akivel indián álomfogót készítettek a gye­rekek. Egy nap eljutottak a kiskundorozsmai Sziksós­fürdőbe is. Esténként a táborlakók nem 3 helyszínen lesz egy­szerre látható. A rakparton kívül a klinikák előtt és a Dóm téren is lőnek majd fel petárdákat. Mindhárom he­lyen ugyanaz a „műsor" lesz, a lényeg, hogy a város több pontjáról is lehet majd látni a robbanó fényeket. A már megszokott Tisza parti helyszínen is változtattak: nem a strandról, hanem a szegedi oldalról lövik majd fel a petárdákat. Ennek a napnak a harma­dik, és egyben legkiemel­kedőbb eseménye a dóm díszvilágításának zenével kí­sért felavatása lesz. A foga­dalmi templomra 103 darab fényvetőt irányítanak, me­lyek nagy részét a szomszé­dos épületeken helyezik el, de lesznek földbe süllyesztett világítótestek is. Ezeknek a beépített összteljesítménye 52 kilowatt, mely 300 darab, sugárutakat megvilágító lám­pa erejének felel meg. (Csak összehasonlítás képpen: sárközi karikázót tanultak, valamint készültek a záróest­re, amivel ki akarták magu­kat köszönetüket fejezni azoknak, akik lehetővé tették azt a szép hetet, melyet Ma­gyarországon tölthettek. Műsorszámaikat az itt tanult és az otthonról hozott anyag­ból állították össze. Fellépé­süket megtisztelte Balogh László országgyűlési képvi­selő, Lőrinczi Laura, a Sze­ged M. J. V. Határon Túli és Nemzetiségi Kapcsolataiért Közalapítvány elnöke és Makray László, Szeged vá­ros önkormányzati képvi­selője. Az estet a már Romániá­ból megérkezett bánáti, vég­vári gyerekek tánca és éneke zárta. Ezzel át is adták a he­lyüket a vajdasági gyerekek az őket követőknek, és azt kí­vánták, hogy érezzék olyan jól magukat, mint amilyen jól érezték magukat ők is Farkas Tibor igazgató úr jóvoltából az itt eltöltött hét alatt. Néhány gondolat a gyere­kek szájából: Szőreg és Szeged között 50 ilyen lámpatest világít.) A fogadalmi templom tehát éj­szakai látványossága lesz vá­rosunknak, mely nagy távol­ságról is jól kivehető lesz. Az adatokból is látszik: nem olcsó mulatság ez a vá­rosnak. A városüzemeltetési iroda munkatársa, Lázár Fe­renc elmondta: tavaly szep­temberben teljes körű szol­gáltatási szerződést kötött az önkormányzat a Démász­szal, többek között a város közvilágításának korszerűsí­téséről. Az új, energiatakaré­kos lámpatestekkel az előze­tes számítások szerint évi 100 millió forintot takarít majd meg a város. Az emlí­tett összeget fordítják a köz­terek kivilágítására. Ezt azonban nem egy összegben kell kifizetni, hanem a szerződés szerint 10 évi részletben törleszti az önkor­mányzat a beruházás költsé­geit. Timár Kriszta Makra Renáta: „Felejthe­tetlen ez a hét, pedig félve in­dultam el." Piri Andor: , Jó lenne még egy hetet maradni." Suvocsarev Melinda: „Ezt az emléket a szívemben fo­gom őrizni" - írta az ópusz­taszeri emlékkönyve. A vezetőktől: Marosi Júlia: „Furcsa volt hallani a ti szátokból Radnó­ti: Nem tudhatom című költe­ményét, Így egészen más ér­telmet kapott." ­Gyenes Eszter. „Ilyen csa­patot nehéz lesz megint összehozni, pedig sok felől jöttek." Pozsár Tibor: „Azért hoz­tam onnan őket és Csonti Melindát vezetőjüknek, hogy megmutassuk a világnak ma­gunkat és amit tudunk..." Farkas Tibor igazgató: „Pályáztunk, nyertünk és így sikerült megszervezni a tá­bort. Egyébként alapítvá­nyunk célja között szerepel az ilyen jellegű segítség is." (Szabad Hét Nap -Szabadka) Szegedi pollenjelentés DM-információ Július első hetében, a hétvé­gi lehűlés ellenére, minden nap megtaláltuk a parlagfű 1-4 db pollenszemét Szeged levegőjé­ben. Ez azt jelenti, hogy az elővirágzás kezdetén vagyunk. Még nincs probléma, ha több­ször napi 10 virágporszem fe­letti mennyiséget mérünk, ­ami bekövetkezhet már a jövő héten is, - akkor jelezzük, hogy célszerű elkezdeni az or­vosunk által javasolt terápiát. Az előző évhez hasonlóan az MTV Szegedi Stúdiója he­tente az Alföldi Mérleg szerdai adásaiban olyan regionális pol­lenjelentést is sugároz, ahol a Duna - Körös Maros - Tisza (DKMT) eurorégíó több váro­sa, így Szeged, Kecskemét, Új­vidék, Temesvár aktuális pol­lenhelyzetéről tájékozódhatnak a kedves nézők. Az internetezőknek javasol­juk az alábbi honlap felkeresé­sét: www.pollinfo.ini.hu. Itt a régió polleninformációs szol­gálatának tevékenységéről kapnak felvilágosítást. Dr. Juhász Miklós Önkormányzati zöld szám Munkatársunktól A 06-80-820-032-es, ingyenes, zöld számon hívhatják a szegedi polgá­rok az önkormányzatot, ha kérdéseik, javaslataik van­nak a várost érintő ügyek­ben. A telefonos rögzítőn bárki hagyhat üzenetet egy percben, és szükség esetén az illetékesek vissza is hívják, ha meghagyja ne­vét és elérhetőségét. A te­lefonszám csak a 62-es körzetszámról érhető el. Az Érdi Újság nem lehet ingyenes Budapest (MTI) A Gazdasági Versenyhiva­tal (GVH) Versenytanácsának döntése szerint az Érdi Ön­kormányzat visszaél gazdasági erőfölényével, amikor az Érdi Újság című lapot a versenytárs piacról való kiszorítására al­kalmas módon, ingyenesen hozza forgalomba. A GVH megtiltotta, hogy az Érdi Új­ság október 1-je után ingyenes legyen és a lapot kiadó polgár­mesteri hivatalt háromszázezer forint bírsággal sújtotta. Erdé­lyi László, az Érdi Polgármes­teri Hivatal jegyzője elmondta: a GVH döntését bíróságnál és az Alkotmánybíróságnál is megtámadják. Régiák találkozása Munkatársunktál Augusztus 3-5-e között ötö­dik alkalommal találkoznak a Kárpát-medence magyarjai Bu­dapesten. A Régiók találkozása elnevezésű kulturális rendezvé­nyen a trianoni határokon túl élő magyarság reprezentánsai mutatkoznak be, mégpedig a néptáncosok, az énekesek, az irodalmárok, a mondák és a le­gendák gyűjtői, a népszokások és a viseletek bemutatói. A há­romnapos színes rendezvény fővédnöke Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének örökös elnöke. Az ünnepélyes megnyitót augusztus 3-án, dél­után 3 órakor tartják a Magyar Kultúra Alapítvány székházá­ban (Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 6.), s itt lesznek a kulturális műsorok és bemutatók is. rs Mások írják - rálunk Szegeden táborozlak a vajdasági gyerekek

Next

/
Oldalképek
Tartalom