Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-07 / 132. szám
II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 2000. JÚN. 7. A gazdaságos termékek megkönnyítik a mindennapokat Nyári akcióhősök: klíma és vízmelegítő Briglovics Gábor kereskedelmi igazgató. Vásárnapok Június 7-én szakmai napra várja az érdeklődőket a Démász Rt., a Szegedi Nemzetközi Vásár U pavilonjában lévő standján. A programot Briglovics Gábor, a társaság kereskedelmi igazgatója nyitja meg 10.30-kor, majd előadások következnek az energiahatékonyság kérdéseiről, annak javításáról. Az áramszolgáltató természetesen azokat is várja standjára, akik nem csupán a szakmai kérdések iránt érdeklődnek, a hétvége ugyanis a játékok és a szórakozásjegyében fog telni. A Démász Rt., és két másik szolgáltató közös programjaként lép fel pénteken késő délután a neves humorista, Éles István, de ott lesz kollégája, Maksa Zoltán is, igaz ő vasárnap áll a közönség elé. Lesznek ezen kívül még koncertek: pénteken a Peter & Pan, szombaton a Rambling Blues, vasárnap pedig a Pódium duó szórakoztatja a kilátogatok at. Az Energia-kvíz mellett lesznek egyéb játékok is. A Démász Rt. standján például több tízezer forint értékű ajándékcsomagot sorsolnak ki azok között, akik helyesen töltötték ki a Mindennap magazinban megjelent Démász-totót. A szintén a magazinban meghirdetett receptverseny győzteseit a Reform Konyhabútor Stúdió jóvoltából értékes konyhai gépekkel jutalmazzák. A díjnyertes receptből Frank Sándor mesterszakács fogja elkészíteni az ételt Vécsey Mihály riporter kuktáskodása mellett. E-PARTNER Tetszik, vagy nem tetszik a monopóliumoknak: két erőtől duzzadó expresszvonat - a piacliberalizáció és a fenntartható fejlődés, azaz erőforrásainkkal való felelős gazdálkodás kérdésköre diktálja nap, mint nap gyakorlatilag megállíthatatlanul az európai energiapiacok változásait." Az európai energiapiac fő trendjei: az elektromos energia és a földgáz piacának liberalizációja, valamint a decentralizált energiatermelés előtérbe kerülése. A változások rövidesen elérik a hazai energiapiacot is, közeledik a villamos energia és a földgáz kereskedelem liberalizációja. A kihívásokra olyan multienergia szolgáltatás megvalósítása adhat hatékony, a piac által is igazolt választ, mely alkalmazkodni tud a megváltozott viszonyok között a fogyasztók elvárásaihoz. Mindezt úgy, hogy a fogyasztók a nagy iparvállalatoktól a háztartásokig ne egyszerűen energiát, hanem olyan szolgáltatások összességét kapják, mely segíti őket költségeik csökkentésében a lehető legnagyobb ellátási biztonság mellett. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében született meg ez. év februárjában a Démász Rt. leányvállalataként az EPARTNER Energetikai Szolgáltató Kft. Az új társaság elsőrendű feladata - komplex energetikai szolgáltatásait elsősorban iparvállalatoknak és az intézményi szférának kínálva - megfelelni a kihívásoknak és hozzájárulni a Démász-csoport eredményességhez, növekedéséhez a megváltozott piaci viszonyok között. Munkatársunktál Szerencsés az, akinek még nem kellett megtapasztalnia, hogy milyen az, ha fürdés közben elfogy a melegvíz, és kénytelen vacogva, libabőrösen kiszállni a zuhany alól. Ha valakivel mégis megesett hasonló, akkor az tudhatja, hogy mennyire fontos a jó minőségű, megbízható vízmelegítő. Van, amit azonban nem forrón szeretünk, és ez a levegő. Elviselhetővé, sőt élvezhetővé tehetjük a nyarat, ha klímaberendezést vásárolunk és így legalább lakásunkban, irodánkban kellemesen hűs levegő vesz körül bennünket. Ezt a Démász munkatársai is tudják, ezért a társaság most megkönnyíti ezen eszközök - bojler, klima - vásárlását, kedvezményekkel és részletfizetési akcióval. A hagyományos bojlert mindenki ismeri. Van neki hivatalos neve is: hőtárolós vízmelegítő. Ez úgy működik, hogy felszereltetjük valahova a lakásban - természetesen nem a nappaliba, a tévé mellé, hanem mondjuk a fürdőszobába vagy a konyhába, ahol aztán a bojler magába gyűjti a melegvizet, és melegen is tartja azt. Ráadásul gazdaságos is, mert éjszakai, vagyis olcsóbb áramon is működtethető. Persze nem mindegy, hogy mekkora és milyen az a vízmelegítő, hiszen ha szeretünk hosszú perceket állni a zuhany alatt, vagy esténként egyszerre mosogatjuk el az edényeket, tányérokat, akkor megbízható bojlerre van szükségünk. Ilyen készülékek vásárlásában segít most a Démász Rt„ tudtuk meg Briglovics Gábor kereskedelmi igazgatótól. A szolgáltató Partner Kereskedőinél ugyanis júniustól szeptember végéig jelentős kedvezményekkel tudunk bojlert vásárolni. A készülék teljesítményétől függően akár 10 000 forint is lehet a kedvezmény, amit az áramszolgáltató fizet ki helyettünk. így az is előfordulhat, hogy egy kisebb vízmelegítő esetén csak a felét kell saját zsebből állnunk, a többit a Démász Rt. állja. Az akció azonban nemcsak a hagyományos bojlerre vonatkozik, hanem az új típusú, úgynevezett átfolyós vízmelegítőre is - tette hozzá a kereskedelmi igazgató. Ezeknek a készülékeknek a lényege az, hogy ott melegítik a vizet, ahol ténylegesen szükség van rá, a konyhában a mosogatónál, a fürdőszobában a zuhanyozó mellett, a mosdónál vagy a fürdőkád felett Ráadásul gazdaságosak is. hiszen annyi vizet melegítenek fel, amennyire nekünk s/iik ségünk van, és beállíthatjuk azt is, hogy mennyire szeretnénk felmelegíteni a mosogatáshoz vagy a fürdéshez a vizet, így nem vész kárba sem a melegvíz, sem a villanyáram. További előny, hogy ez az átfolyós bojler nem foglal nagy helyet, tulajdonképpen egy kis készülékről van szó, amit egy ügyesebb szakember úgy be tud szerelni, hogy számunkra „láthatatlanná" válik. Ha sikerült meleg vízben megfürödnünk, akkor utána nem árthat egy kis hűs levegő sem, főleg a nyári forróság közeledtével. A klímaberendezések azonban még mindig nem számítanak olcsóságnak. Ezen próbál most segíteni a Démász Rt. egész éves akciója, melynek során kedvezményesen tudunk légkondicionáló berendezést vásárolni a szolgáltató partneriizleteiben - tudtuk meg a társaság kereskedelmi igazgatójától. Briglovics Gábor azt is elmondta, hogy egy klímaberendezés ma már nem csupán arra való, hogy lehűtsük vele a levegőt. A légkondicionálás igazi feladata az, hogy a lakásban, irodában mindig ugyanolyan kellemes hőmérséklet és tiszta, se nem túl száraz, se nem túl páradús levegő legyen. Ez fontos, hiszen tudományos kísérletek bizonyítják, hogy nem megfelelő körülmények között például ha túl nagy a páratartalom -, kevésbé tudunk koncentrálni, és a homlokunkat törölgetjük, ahelyett hogy a munkára összpontosítanánk. A légkondicionálóknak ezen belül még két típusa van, az egyik csak hűteni tud, a másikkal, vagyis a hűtő-fűtő (azaz: reverzibilis) klímakészülékkel az átmeneti időszakban - míg a külső levegő hőmérséklete nem süllyed mínusz öt fok alá - fűteni is lehet. így szinte egész évben egy készülékkel tudjuk állanMosogatógépet nem szoktunk két zsemle és egy liter tej között megvásárolni, ugyanis egy ilyen berendezés nagyobb beruházást igényel. Egy összegben legtöbbünknek körülményes lenne kifizetni a készüléket, hiszen igy könnyen felborulhatna háztartásunk költségvetése. Ha pedig a részletfizetést választjuk, akkor számolnunk kell a kamatokkal, a papírmunkával, banki sorban állással. Pontosabban számolnunk kellett, ugyanis a Démász Rt. új, október végéig tartó részletfizetési akciója során megfeledkezhetünk ezekről a gondokról. Eddig csak a mosogatógépet említettük, de az akcióba tartoznak még olyan hasznos termékek, mint a villanytűzhely, az elektromos sütő, illetve főzőlap, de ne feledkezzünk meg a manapság egyre elérhetőbbé váló klímaberendezésekről és a különböző típusú villanybojlerekről sem. A részletfizetési akció lényege, hogy amennyiben Démász Partner Kereskedőknél vásárolunk ezekből a háztartási gépekből, akkor a teljes ár 20 százalékának befizetése után haza vihetjük a terméket. Persze ez még nem számít kiemelkedően kedvező lehetőségnek, az azonban már igen, hogy a Démász fizeti a részletfizetés minden banki költségét, beleértve természetesen a kamatokat is. Ez Démász RT. dó hőmérsékleten tartani lakásunk, irodánk levegőjét. Ezek a berendezések drágábbak, azonban a Démász Rt. klíma akciója során a társaság partnerüzleteiben ezeket kedvezményesen, a csupán hűtésre képes berendezésekkel azonos, vagy szinte azonos áron lehet megvásárolni. Persze felmerül a kérdés, hogy a légkondicionálás mennyivel emeli a villanyszámlát. Teljesen pontos számításokat csak konkrét esetre lehet megadni, de annyit tudni lehet, hogy egy kisebb méretű, lakásban használható klímaberendezés közel annyit fogyaszt, mint egy nagyobb fagyasztóláda. A vízmelegítőn és a klímaberendezésen kívül azonban még számos terméket vásárolhatunk kedvező körülmények között. Erre szolgál a Démász Rt. részletfizetési akciója, amely június elején indul, és egészen október végéig tart. Ennek során olyan termékeket vásárolhatunk meg könnyebben és gazdaságosabban, melyek megkönnyítik mindennapjainkat, és kényelmesebbé teszik mind a nagyobb, mind a kisebb háztartások vezetését (lásd másik anyagunkat). Természetesen mindhárom akcióról kaphatunk részletesebb tájékoztatást kaphatunk a Démász Rt. Ügyfélszolgálati Irodáiban, a telefonos ügyfélszolgálaton(40/82-82-82) és a szolgáltató honlapján (http://www.demasz.hu). azt jelenti, hogy nem nekünk kell állni a kezelési költségeket és a hitelbírálati díjat sem. Hitelkérelmünk elbírálása egyébként sem tart tovább fél óránál, és annak eredménye a vásárlás helyszínére, az üzletbe érkezik vissza, így nincs szükség arra, hogy például bojlervásárláskor még a bankban is sorba álljunk. A részletfizetés hitelösszege - amit apránként fizetünk a hónapok előrehaladtával - minimum 20 000 és maximum 200 000 forint lehet. Kérdés persze, hogy mennyi időnk van arra, hogy letudjuk a részleteket. A futamidő a hitelösszegtől függően változhat, 6, 12, 18, illetve 24 hónap lehet, így bőven kapunk időt arra, hogy kényelmesen, havonta, egyenlő részletekben fizessük ki a megvásárolt termék árának fennmaradó részét. S közben nem kell papírokkal bajlódnunk, nem kell kamatlábakat számolnunk, összeadnunk, kivonnunk. De ami a legfontosabb, hogy ennek az akciónak a során a valós, tényleges árat fizetjük a termékért, tehát azt, ami a kirakatban az árcédulán szerepel. Ráadásul, mivel az akció a Démász partneriizleteire vonatkozik, ezért garantált az, hogy a részletfizetéssel megvásárolható termékek jó minőségűek és gazdaságosak. A részletfizetési akcióról további információt kaphatunk az áramszolgáltató Ügyfélszolgálati Irodáiban, telefonos ügyfélszolgálaton(40/82-8282) és a társaság honlapján is (http://www.demasz.hu). FESZÜLTSÉG, TELJESÍTMÉNY ENERGIA A keriuzáshoz nem mi adjuk az energiát. Mindennapjaink kényelme ugyanakkor elválaszthatatlanul kötődik az elektromossághoz. Arammal működik televíziónk, HIFI-berendezésünk, számítógépünk, tűzhelyünk, mikrohullámú sütőnk, mosogatógépünk, hajszárítónk. Villamos energiával világítunk, vizet melegítünk, fűtünk, vagy akár a forró nyári melegben kellemes hőmérsékletet teremtünk lakásunkban, irodánkban. Mindezt egyszerűen, biztonságosan és technikai fejlődés eredményeként egyre gazdaságosabban tehetjük. www.demasz.hu Villamos energia - amivel működnek a hétköznapok. Démász RT. Részletfizetési akció a Démásznál