Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-05 / 130. szám
Darmstadti kupa Arany Nagy, bronz Magosi Bajnok lett a Szentesi TE! Minimális magyar előny Éles József nem csupán a magyar csapat, hanem a mérkőzés legeredményesebbje is volt. (Fotó: Gyenes Kálmán) reakció Bartókot visszavárják Nem búcsúzunk, hanem csak egy időre elköszönünk - mondták a Tisza Volán SC vezetői, amikor megszervezték, hogy a magyar-norvég-mérkőzés szünetében megköszönik Bartók Csabának a klubban eltöltött tízéves, eredményekben és sikerekben gazdag kézilabdás éveit. A Leonba igazolt szegedi sztárjátékos Kővári Árpád klubelnök-vezetőedzőtől, dr. Szeri Istvántól, a Tisza Volán Rt., Bihari Vilmostól, a Pick Szeged Rt. vezérigazgatójától és Sinka Lászlótól, a sportági szakszövetség főtitkárától vett át ajándékot. Szerintem nem véletlenül kapta meg a 3-as mezt, amely bizonyára emlékezteti majd arra, hogy Szegeden visszavárják. S. J. labdarúgás Munkatársunktól A hét végén Németországban, Darmstadtban nemzetközi labdarúgótornán szerepelt a Tisza Volán-MÉH Focisuli VSI két korosztályos csapata. Az 1987-ben született Tisza-parti fiatalok remekeltek a tornán, hiszen veretlenül kerültek a fináléba. A döntőben hiába támadtak végig a volánosok, nem tudták bevenni a litván Lipaja kapuját. A büntetőkkel a szegediek bizonyultak jobbsalakmotor Munkatársunktól Debrecenben tartották a salakmotorosok egyéni országos bajnokságának második fordulóját, amelyen két Szegeden élő, de gyulai színekben versenyző „vaspapucsos" is rajthoz állt. Magosi Norbert egy tavaly áprilisban elszenvedett súlyos sérülésből felépülve tért vissza, s a gyúltál labdarúgás AL-KO Szentesi TEPlaket Veszprém l-l (1-0) NB l-es női teremlabdarúgó-mérközés, döntő, 2. találkozó. Szentes, Városi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Deák, Mihályi. Szentes: Balázsné Körmöczi, Sebestyén, Kiss E., Juhász, Rosta. Csere: Törökné (kapus), Benkő, Banka, Bertus, Zentai, Kolompár. Edző: Krám Lehel. Veszprém: Vizlné Molnárné I, Pucsek, Kádárné, Haraszt, Lohnné. Csere: Molnárné II, Bangó. Játékos-edző: VizI Péterné. Gólszerzők: Sebestyén, ill. Molnárné II. A női teremlabdarúgó NB I második évének döntőjében az AL-KO Szentesi TE gárdája az első találkozón 2-0-ás győzelmet aratott Veszprémben — ennek ellenére senki vette lefutottnak a visszavágót. Már az első percektől hatalmas elánnal rohamozták a vendégek Balázsné kapuját. A hazai közönség nem hagyta ezt annyiban, síppal, dobbal „felfegyverkezve", egyre inkább feltüzelték kedvenceiket. Az eredmény sem maradt el, az első fáinak, s veretlenül, kapott gól(!) nélkül hódították el a kupát. A '87-ben született gyerekeknél Repka Adám lett a gólkirály. Az '88-as fiatalok a csoportmeccsek alatt két-két győzelmet és döntetlent értek el, illetve egyszer vesztesen hagyták el a pályát. A körbeveréseknek köszönhetően a csoportban a harmadik helyen végzett a dr. Tóth János vezette együttes. Az ötödik helyért játszott mérkőzést megnyerték a Tisza-parti fiatalok, ami az erős mezőnyben sikernek számít. lai 7. hely után a hajdúság fővárosában már dobogós volt. Nagy Róbert is előrébb lépett: a másodikat a dobogó legfelső fokára cserélte. A debreceni egyéni obfutam végeredménye: 1. Nagy Róbert, 2. Stefáni Attila, 3. Magosi Norbert, 4. Adóiján Zoltán. Az összetett állása: 1-2. Nagy és Stefáni 39, 3. Adorján 22 ponttal. Magosi a 4—5. helyet foglalja el. idő végén, a kiválóan védekező Juhász indításából, Sebestyén mesteri perdítésével a Szentes megszerezte a vezetést, 1-0. Fordulás után már szemre is tetszetősen futballozott a hazai gárda, ám a kőkeményen játszó Veszprém sem adta fel. Két vendégbombánál is megálljt parancsolt Balázsné a labdának, míg a másik oldalon Zentai, Körmöczi, Juhász és Kiss E. hibázott kecsegtető helyzetben. Ez különösebben nem zavarta a szurkolókat, akik a félidő közepétől már felállva ünnepelték a Krám-tanltványokat. A szűnni nem akaró ünneplés akkor sem csitult, amikor az utolsó percben a veszprémi Molnárné II „bekötözte" a szentesi hálóőrt, l-l. Az AL-KO Szentesi TE gárdája így a tavalyi ezüstérme ut'án, az 1999/2000-es bajnoki évben aranyat szerzett, melyet Szirbik Imre, Szentes polgármestere adott át a hölgyeknek. A bajnoki címmel járó serleget pedig Birtalan Csabától, az ALKO ügyvezető igazgatójától kapta meg az örömittas csapat. A gólkirálynő is tőlük került ki: Sebestyén Bernadett 25 találattal nyerte el a díszes serleget. Krám Lehel: - Nagy öröm ám bajnokcsapat edzőjének lenni! Mindenkinek köszönöm, aki bármilyen formában hozzájárult ehhez az érzéshezRévész János kézilabda MagyarországNorvégia 20-19(10-11) Férfi vb-selejtező, első mérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Bülow, Lübker (németek). Magyarország: Szathmári - Kertész 3, ÉLES 10 (1), Rosta M., MEZEI 1, Gál, Pásztor 2 (1). Csere: Zsembery (kapus), Nagy L., KOTORMÁN 3, Buday 1. Szövetségi kapitány: Hajdú János. Norvégia: EGE - Ellingsen 3, Lauritzen 3, Lund, JENSEN 7, HAGEN 3, Penne. Csere: Vildalen 1, Oustrop 2 (2), Kristiansen, Johnsen. Szövetségi kapitány: Christer Magnusson. Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 2/2. Szombatig még négy szegedi kézilabdás pályázott a címeres mezre, de tegnap már csak Nagy László és Buday úszás Tegnap véget ért a 102. felnőtt magyar úszóbajnokság. A megyei versenyzők közül ezúttal is Risztov Éva zárta a legjobb mérleggel az erőpróbát, a vásárhelyi tini az ob mind a négy napján szerzett egy-egy aranyérmet. A szentesi Bessenyei Tamás viszont csalódott lehet, hiszen az utolsó esélyét is elszalasztotta, hogy teljesítse az olimpiai részvételhez szükséges szintidőt. A vásárhelyi Risztov Évának igencsak be kellett osztania az erejét ahhoz, hogy az országos bajnokság mind a négy napján helyt tudjon állni. Szerencsére a Hódtáv SC tehetsége ezt a nem túl egyszerű Dániel lépett pályára a norvégok elleni vb-selejtezőn. Hogy a norvégok idegesen kezdtek, azt természetesnek vette az újszegedi Sportcsarnok közönsége, de hogy olyan hangos és vehemens biztatás mellett a magyarok miért kapkodtak, arra nem lehetett magyarázat. Már az első percekben kirajzolódott a skandinávok taktikája: körülményes feladatot megoldotta, s végül négy bajnoki cím mellett, két ezüstérmet is begyűjtött. Szombaton a 400, míg vasárnap a 200 m-es gyorsúszásban győzött, 100 pillangón pedig másodikként ért célba. A szentesi Bessenyei Tamás viszont 100 mellen sem tudta elérni az olimpiai kiküldetéshez szükséges szintidőt, ráadásul a 200 mell fináléját követően szabálytalan rajt miatt kizárták. Szerencsére azért még így is akadt két olyan Csongrád megyei versenyző, aki a dobogóra felállhatott. A szegedi Molnár János 50 m pillangón második, míg Máté Hunor (Szentesi Városi ÚK) 200 mellen a harmadik lett. - Felemás benyomásaim vannak az ob-t követően - értámadásvezetés, s a védekezésben az Éles köré tömörülő magyar támadókra kell a figyelmet összpontosítani. A kiismerhető, kevés mozgásos és az összeszokottság hiányát mutató magyar játéknak nem is lehetett átütő ereje, így a 9. percben megszerezett 3-1-es vezetést a norvégok a 16. percre megfordították (3-4). A szegedi Nagy L. támadástékelt a Hódtáv SC vezetőedzője, Bán Sándor. - A zsúfolt program miatt szinte mindenkinek voltak jobb és rosszabb teljesítményei is. Roppant fontos megemlíteni, hogy tegnap délben a szövetségi kapitány, Kiss László kihirdette az olimpiára utazó válogatott keretet; a szakember természetesen Risztov Évára is számít. Tanítványommal elégedett vagyok, s amennyiben a versenysúlyát eléri ami csak rajta múlik -, még további javulás várható tőle. Külön öröm, hogy a döntőkben több szegedi fiatal bizonyította képességeit, s pozitív fejlődésnek tartom, hogy néhány ifjú szentesi úszó is megmutatta az oroszlánkörmeit. Az eredmények; férfiak, 50 ban kapott bizonyítási lehetőséget, de elsősorban arra törekedett, hogy szabaduljon a labdától. Hiába lőtt kínaiból gólt Éles, Kotormán gyönyörű testcsel után Szerzett találata is csak arra volt elegendő, hogy egalizálja a magyar válogatott az eredményt. Hajdú Jánosnak a szünet is kevés volt ahhoz, hogy nagyobb vállalkozó kedvet öntsön a játékosaiba. Ha Éles nem lett volna annyira aktív, akkor minden bizonnyal csúfos vereséget szenved a magyar válogatott. A kapitány a második játékrészben pályára küldte Budayt is, aki eléggé idegenül mozgott a fotexes és dunaferres közegben. Néhány Szathmári bravúr után megcsillant a nagyobb gólkülönbségű magyar győzelem reménye, de a norvégok nem adták fel háromgólos hátrányban sem. Hajdú János: - Rengeteg helyzetet kihagytunk, de ebben ludas volt a jó napot kifogó norvég kapus is. Christer Magnusson: Ez a hátrány a szombati visszavágón mindenképpen ledolgozható. Süli József m pillangó: ...2. Molnár János 26.19, ...4. Fekete András 26.51, ...6. Máté Zsolt 27.22 (mindhárom SZUE). 100 m mell: Bessenyei Tamás 1:04.32, ...6. Székely Tóth Gergő 1:08.21 (mindkettő Szentesi Városi UK), 7. Nagy Gergely (Hódtáv SC) 1:08.61. 200 m mell: ...3. Máté Hunor (Szentesi Városi ÚK) 2:26.17, 4. Székely Tóth Gergő 2:27.79, ...7. Nagy Gergely 2:31.96. 1500 m gyors: ...8. Halász Gábor (Hódtáv SC) 17:34.87. Nők, 50 m gyors: ...7. Risztov Éva (Hódtáv SC) 27.90. 100 m pillangó: ...2. Risztov Éva 1:01.69, ...4. Zalai Zita (SZUE) 1:04.25. 200 m gyors: 1. Risztov Éva 2:03.50. 200 m hát: ...5. Várkonyi Anna (SZUE) 2:21.27. 400 m gyors: 1. Risztov Éva 4:17.01, ...6. Hegedűs Diána (Hódtáv SC) 4:35.89. K. T. Megérdemelt magyar siker labdarúgás Budapest (MTI) Szombaton a világbajnoki-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott idei ötödik barátságos mérkőzésén, a Fáy utcában Izrael ellen lépett pályára. MagyarországIzrael 2-1 (0-0) Budapest, Fáy utca, 3 ezer néző. Vezette: Sirics (horvát). Magyarország: Király Fehér Cs. (Korsós Gy.), Sebők, Hrutka, Dragóner Lendvai (Lisztes), Halmai, Illés, Hamar (Salamon) Horváth F. (Preisinger), Fehér M. (Egressy). Izrael: Cohen - Talkar (Bakar), Keisi, Selah, Banado - Almoshino (Badír), Telesnikov (Ben Dayan), Berkovic, Nimni - Tikva (Balili), Katan. Gólszerzők: Illés, Horváth, ill. Balili. Az első húsz percben kiegyenlített játék folyt a pályán, utána azonban a vendégek vették át az irányítást. A befejező öt percben ismét magára talált a hazai együttes, így az első félidő eredménye igazságos volt. A magyar válogatott a második játékrész elején két gyors góllal eldöntötte a mérkőzést. A 46. percben Lisztes ugratta ki Illést, aki a kifutó Cohen fölött, 16 mről a jobb sarokba emelt (1-0). Alig öt perc múlva Fehér Miklós lépett ki a vendégvédők között a baloldalon, az alapvonaltól visszagurított Hamarhoz, akinek beadását Illés a hosszú saroktól a kapu elé fejelte. A labdát a bevetődő Horváth F. öt méterről, ugyancsak fejjel a hálóba továbbította (2-0). A 92. percben Nimni baloldali beadása után Balili az ötösről fejelt Király kapujába (2-1). A második félidő első felében mutatott játék alapján a magyar győzelem megérdemelt. Totóeredmények Budapest (MTI) A totó 22. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. MagyarországIzrael 2-1 1 2. NorvégiaOlaszország 1-0 1 3. NémetországCsehország 3-2 1 4. DániaBelgium 2-2 X 5. RomániaGörögország 2-1 1 6. BresciaEmpoli 1-0 1 7. CesenaCosenza 3-3 X 8. ChievoTreviso 2-1 1 9. FermanaSampdoria 1-2 2 10. GenoaRavenna 3-2 1 11. MonzaVicenza 2-1 1 12. PistoieseNapoli 0-1 2 13. SalernitanaTernana 0-2 2 Plusz mérkőzés: 14. SvédországSpanyolország l-l X Bár csak ikszeltek a döntő visszavágóján a szentesiek (sötét nadrágban), ez is elég volt az aranyérem megszerzéséhez. (Fotó: Tésik Attila) Mindennap egy arany