Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-03 / 129. szám
SZOMBAT, 2000. JÚN. 3. KAPCSOLATOK 9 M Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. Képzavar után A Képzavar cfmű cikk írójának, azaz Hargittai Rita szegedi önkormányzati képviselőnek, az oktatási bizottság elnökének szóló megjegyzés: Tisztelt Elnöknő! Úgy látszik, az oktatási bizottságnak nincs fontosabb dolga az oktatást sértő elemek kiszűrésénél. Jó lenne, ha azzal is foglalkoznának, hogy miért kell 30 fős, nagy létszámú osztályokat indítani az általános iskolát kezdő kisiskolások részére, holott igény (gyermek) van arra, hogy kis létszámmal is kezdhessék a tanulást - sőt, az iskola is biztosítaná a feltételeket. Felháborító, hogy mindig a „gyermek érdekeit nézve" hoznak olyan intézkedéseket, amelyek hátrányosan érintik a gyermeket (és szülőt) is. Önöknek csak egy a fontos: a költségvetés. Legyenek szívesek ne a gyermekek érdekeire hivatkozva mentegetődzenek állandóan. Réthi J. Attilát idézve: (és részemről is) mára ennyit az oktatásról. K. M. Az édesanyák köszönik Hálás szívvel mondunk köszönetet az anyák napi megemlékező ünnepségért mindazoknak, akik számunkra ezt a napot széppé tették. A Szeged MJVÖ Humán Szolgáltató Központ Idősek klubja Vám tér 5. tagjai köszöntése és megajándékozása a felsorolt segítőkész és jólelkű emberek támogatásával vált valóra: Nyíl utcai virágkertészet, Római Akkumulátor Kft., Véka 96, Kft., Arany oroszlán Gyógyszertár, Chio-Wolf Kft., Szecsődi István, Varga Béla, RótaPakk Kft., Ativizig központi konyha. Köszönjük a Király Kőnig Péter Zeneiskola hallgatóinak, Bálint Annának és Jenei Istvánnak a szereplést, a színvonalas előadást. A vám téri Idősek klubja tagjai és dolgozói nevében: Vasné Zsigmond Lídia. Teremör Köszönöm a szegedi Ságvári Endre gimnázium tanárainak, hogy diákjaikat rendszeresen elhozzák a Móra Ferenc múzeum Horváth Mihály utcai képtárába, s megismertetik velük a kortárs művészet értékeit. „Tipity mama", a képtár teremőre Kérésünk, hogy a 70 éven felülieknek - már azoknak, akik még el tudnak menni a Liget fürdőbe - adjanak lehetőséget az ingyenes belépésre úgy, mint a Sportuszodában teszik. Ott ugyanis évek óta megkapják ezt a kedvezményt a 70 évnél idősebbek. Nem vagyunk már sokan, nem hisszük, hogy ez óriási veszteséget jelentene az üzemeltetőnek. A Sportuszoda vize hideg, és leginkább a fiatalság tölti ott az idejét. A pénztárnál a személyi igazolvány felmutatásával igazolható az életkor. A mi nyugdíjunk bizony nagyon alacsony, nem tudunk napi 350 forintot fizetni a belépőjegyért, az egyedülállók helyzete pedig különösen nehéz. Más üdülési lehetőségünk nincs, már fáradtak vagyunk utazásra, a meleg vizes medencében enyhülnének reumás ízületeink fájdalmai. Kéljük a fürdő tisztelt vezetőségét, vegye figyelembe sok évtizedes munkában eltöltött éveinket, és szerezzen örömet ennek a még néhány 70 éven felülinek. Kevesen maradtunk - nem töltünk meg egy medencét. Reméljük, hogy kérésünk meghallgatásra talál, és kapunk egy kis lehetőséget még egy nyugodt, boldog nyárra. Köszönettel sok 70 éven felüli nyugdíjas nevében: özv. Kovács Gáborné Szeged, Székely sor 21. Halmozott képzavarral élve: az idei szegedi borfesztivál bukéjának fényét Torgyán József tette jelenlétével még zamatosabbá. A vidékfejlesztésért áldozatokra is képes miniszter éppen lendületes poháremelést mutat be a Széchenyi téri borsátrak között. A pohár tartalmáról egymásnak ellentmondó híreket kaptunk: egyesek szerint bor, mások szerint viszont víz csillogott a kristály kupában. Utóbbi esetben Torgyán doktorról elmondható, hogy vizet iszik, de bort prédikál (minthogy erősen támogatja a magyar borkultúrát). Ha viszont mégis boritallal öntözi körmondatokban kitikkadt garatját, akkor is politikushoz méltó cselekedet visz végbe, tekintettel a kisgazdák hármas jelmondatára: „Bort, búzát, békességet". Hogy a másik két elemet („búza", és „békesség") miképpen teszi magáévá, arra csak a legközelebbi búza-, ill. békefesztiválon kapunk választ. (Fotó: Nagy László, szöveg: Nyilas Péter) Bcmkiegymánla,' Minap Szegedet tisztelte meg az egyik bankvezér, akivel interjú is készült (DM, április 12.). Miként lenni szokott: szó esett erről is meg arról is, bár magam és talán más országlakók is nincsenek meggyőződve annyira a bankok áldásos tevékenységéről. Mintha kissé sokan lennének a mai makroszintű sikerekhez is. Nem vagyok egyedül nézetemmel, hogy itt nálunk kissé szűk lesz már a Széchenyi térTermészetesen nem vagyok bankellenes, már csak azért sem, mert valaha olvastam a polihisztor Brassay Sámuel „Bankisme" c. munkáját (megjelent 1842-ben, Kolozsvárott). Arról van szó, hogy Brassay Sámuelnek jobban hiszek, mint a politika uszályában optimista bankfiúknak. Akkor hát mi a baj? A pökhendi magabiztosság, mely azt sugallja; itt csak a tehetségtelenek sírnak, az ügyesek viszont jól megélnek. A baj, hogy nem létezik olyan társadalom, ahol csak ügyeskedők léteznek. Még az USAban is van vagy 20 millió nyomorgó és a minapi hírek szerint a fedél nélküliek száma is kitesz vagy 6 milliót. Ami leginkább megragadta a figyelmemet, így szól: nálunk azért nem szeretik a bankautomatákat, „Mert készpénzmániás - mármint a nép! - szereti morzsolgatni a bankjegyeket... Azt a keveset lehet is szeretni, sőt morzsolgatni. Azt készségesen belátom, hogy havonta milliókat számolgatni kissé terhes. Jobb megértéshez: a lapok megírták, miszerint Princz Gábor fixe havi 9 millió volt. Aligha hihető, hogy a ma már jórészt külföldiek kezében lévő bankokban minimálbért fizetnek! Persze az automatát nem hibáztatom: haladni kell a korral, de a személyes kapcsolatot nem pótolják, mert itt-ott kedves bankfiúk vagy lányok is dolgoznak, akik nem tudnak olyan gépiesek lenni. Azután az sem semmi, hogy százezreket állami kényszer visz az automatákhoz. Ráadásul nem is ingyen! Ez évente milliárdos haszon a bankoknak. Bankárok, vállalati vezetők, politikusok egyre gyakrabban indulnak ki saját jövedelemviszonyaikból, és ezzel megsértik a nyelvlógató munkáért legfeljebb a létminimumot elérő, bért, fizetést kapó honfitársaikat. Jut eszembe: vagy 15 éve olvastam a „Trend" c. osztrák lapban, hogy az USA-ban egy szakmunkás bérének akár 120szorosát is megkeresik a legjobb vezetők. Hát itt sincsenek azért annyira - a teljesítményhez képest — lemaradva. De a cikkíró hozzáteszi: azért a szakmunkás is jól megél és akár 3-4 évenként a legújabb típusú kocsit is meg tudja venni. Ez utóbbi gondolatot javaslom egy kissé fontolóra venni. Marosi János közgazda, nyugdíjas Idősek a fürdőben Óvodások hálája Az „Örömteli Gyermekkor az Építő utcai Óvodában" Alapítvány kuratóriuma az óvoda gyermeknapi rendezvényéhez nyújtott segítségükért köszönetet mond a szülőknek, valamint a támogatóknak: a Cora hipermarketnek, a Dreams mintaboltnak, valamint a léggömb-dekorációt biztosító Riónak és Lufinak. Az „Örömteli Gyermekkor a Építő utcai Óvodában" Alapítvány kuratóriuma LEVÉLCÍMÜNK.- DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Lapunk ifjú olvasója Tamás és a Délmagyar Kedves olvasónk, Ambrusné Berencz Zsuzsanna levele, s benne a kisfiáról készített családi fölvétel elküldésével tisztelt meg bennünket. A következőket írta: „Tisztelt Főszerkesztő Úr! Kérem, fogadja ezt a „bizonyítékot", miszerint a DM valóban olvasott lap. Ambrus Tamás 1 éves, és láthatóan elmélyülten tanulmányozza." Köszönjük olvasóink ragaszkodását lapunkhoz, a Délmagyarországhoz, Tamásnak pedig még sok tanulságos és szórakoztató DM-olvasmányt kívánunk. A hét fotója Bort, búzát, borfesztivált! RANDI-rovat H o gyan hirdethetsz a RANDIrovatban? Vágd ki a - hetente változó ábrát és ragaszd a beküldendő szöveget tartalmazó borítékra. Várjuk névvel, címmel kiegészített üzeneteiteket, hirdetéseiteket, de értük és tartalmukért felelősséget nem vállalunk. (Neveteket, címeteket természetesen nem tesszük közzé.) Címünk: Délmagyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írd rá: RANDI-rovatl A „Fő az őszinteség" jeligére: Bocs, hogy nem tudtam elmenni az általam megadott találkára. Ha van kedved, gyere el a makói szökőkúthoz jún. 3-án, du. negyed 4-kor. Legyen a kezedben egy ilyen újság. Még egyszer: bocsi! 19 éves, 181 cm magas, szentesi srác vagyok. Szeretek sétálni, beszélgetni, moziba, színházba járni, zenét hallgatni. A diszkót nem túlzottan kedvelem. A magányt viszont utálom. Ha csinos, kedves lány vagy, aki őszinte, komoly kapcsolatra vágyik, és szeretnél megismerkedni velem, írj az „Északi fény" jeligére. Keresem azt a gyönyörű lányt, akinek máj. 27-én, Szegeden, a Danubius Road Show színpadán szerelmet vallottam. Nemcsak a játék kedvéért tettem. Rajtam sárga póló, sötétkék rövidnadrág és fehér sportcipő volt. Kérlek, ha emlékszel még rám, és szeretnél velem találkozni, akkor üzenj „Danubius" jeligére! Sziasztok, lányok! 26 éves, vásárhelyi srác vagyok. Évek óta nagyion magányos. Az életben sokat csalódtam, szeretném megismerni az igazit, mert régóta keresem. Hobbim: kirándulás, kerékpározás, beszélgetés, tánc. Szeretnék megismerkedni olyan lánnyal, •aki 22-26 év közti, jó humorú, magányos, és tartós, őszinte kapcsolatra vágyik. Jelige: „Szerencsecsillag". 23/182/88 egyszerű, komoly, kicsit visszahúzódó fiú vagyok. Szeretek olvasni, kerékpározni, természetet járni. Nem dohányzom. Megismerkednék egy kedves, nőies, őszinte lánnyal, aki szintén komoly kapcsolatra vágyik. Ha felkeltettem az érdeklődésed, írj a „Párosan szép az élet" jeligére. A „Last toles" jeligére: Nagyon szimpatikus vagy! Találkozzunk hétfőn, 15 órakor a Hungária előtti szökőkútnál! Legyen nálad egy ilyen újság. Nálam is lesz. Ha nem jó az időpont, ítj vissza, és írd meg, hogy hány éves vagy! És írj egy időpontot és egy helyszínt! Jelige: „Csillaghullás 2000". „Csillagok" jeligére: Nagyon tetszel nekem. Találkozzunk kedden, 15.30-kor a Hungária előtti szökőkútnál. A szoknyát nem garantálom, de egy ilyen újság lesz nálam (nálad is legyen). Ha nem jó az időpont, írj újat, és egy helyszínt, s még néhány dolgot magadról. Jelige: „Napfogyatkozás". Szegedi srácok (21/178 és 19/181) várják csinos, életvidám lányok jelentkezését, akik szeretnek sétálni, bulizni. Jeligénk, ha felkeltettük az érdeklődéseteket: „Komoly kapocs". Az „Aranyszív" jeligére: Felkeltetted az érdeklődésemet. Szeretnék megismerkedni veled. Komoly kapcsolatra vágyó lány vagyok. Találkozzunk jún. 3_-án, este 8rkor, a Korzó mozinál. Nálam lesz egy ilyen újság. Nálad is legyen! Ha nem jó az időpont, üzenj a „Kék szemű" jeligére! „Aranyszív" jeligére: 25 éves, vékony testalkatú lány vagyok. A hirdetésed felkeltette az érdeklődésemet. Szeretek sétálni, kerékpározni, zenét hallgatni, és én is komoly, őszinte kapcsolatra vágyom. Szeretnék veled megismerkedni és találkozni a hirdetés megjelenése napján, 17-kor, a Lugas utcai, 9-es trolivégállomásnál. Legyen a kezedben egy ilyen újság. Ha nem jó az időpont, írj „őszinte kapcsolat" jeligére. Az „Aranyszív" jeligére üzeni egy 24 éves lány: Szeretnék egy olyan fiúval megismerkedni, aki igazán tud szeretni, és nemcsak a saját érdekét, hanem a partnere érzéseit is figyelembe veszi. Nagyon szeretek sétálni, kirándulni, és hozzád hasonlóan a diszkó nekem sem lételemem. Komoly, hosszú távú, őszinte, az egymás iránti szereteten, megértésen alapuló kapcsolatot szeretnék. Ha szeretnél megismerni, gyere el a hirdetést követő hétfő délután háromnegyed 5-re a Stefániára, a DM elé. Ismertetőjeled egy kis virág legyen. Jeligém: „Arany szí vek". „Aranyszív" jeligére: 23 éves, szegedi lány vagyok. A barátaim szerint nagyon optimista, és általában vidám vagyok. De mindennek ellenére hiányzik egy kedves, megértő társ az életemből, aki szeretetet tudna adni, és akit ét. is őszintén szerethetnék. Ha szeretnél velem megismerkedni, írj „Gyöngy" jeligére. 24 éves, csendes, visszahúzódó, romantikus természetű fiú vagyok. Szeretnék tartós kapcsolatot létrehozni egy olyan lánnyal, aki hasonló lelki tulajdonságokkal rendelkezik, írj „Csillag" jeligére! Kedves, magányos, de csinos lányok! Ha szeretnétek megismerkedni egy magányos, bulizást, diszkót, mozit stb. kedvelő, 20 éves szegedi sráccal, írjatok „Freetime" jeligére! y