Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-03 / 129. szám

SZOMBAT, 2000. JÚN. 3. BELFÖLD 3 i-Ar -Uv röviden A A legfőbb ügyész helyettesei Budapest (MTI) Göncz Árpád köztársasági el­nök a legfőbb ügyész javaslatára pénteken június 5-i hatállyal a legfőbb ügyész helyettesévé ne­vezte ki Belovics Ervint és Var­ga Zs. Andrást. Az Országház Nándorfehérvári-termében tar­tott ünnepségen a legfőbb ügyész két helyettese letette a hivatali esküt. Az eseményen megjelent Polt Péter legfőbb ügyész és részt vettek az Orszá­gos Igazságszolgáltatási Tanács képviselői. Belovics Ervin (43 éves) az ELTE jogi karán 1983­ben szerzett diplomát. 1990-ben másoddiplomát szerzett a Buda­pesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1991-től legfőbb ügyészségi ügyész, 1996 óta a büntetőbírósági főosztály he­lyettes vezetője. Varga Zs. And­rás (32 éves) 1995-ben szerzett jogi diplomát az ELTE-n. 1995 szeptemberétől az Országgyűlé­si Biztosok Hivatalának munka­társa, 1999 óta a hivatal vezető­je, államtitkári rangban. A szabolcsi főjegyző Nyíregyháza (MTI) Bűncselekményre utaló gya­nú merült fel a Szabolcs-Szat­már-Bereg Megyei Önkormány­zat főjegyzőjével, Czap Lajossal szemben - derült ki a képviselő­testület pénteken Nyíregyházán tartott ülésén. A tanácskozáson felolvasott levél szerint, a fő­jegyző egy fővárosi társasággal az önkormányzat nevében kötött szerződést ingatlanközvetítői szakképesítés oktatására, a be­vételt, 4,5 millió forintot, azon­ban az önkormányzat helyett egy nyíregyházi betéti társaság kapta. Szegedi vásár: egy hónappal korábban! Hétfői nyitás a Marson A megszokottnál egy hónappal korábban, júni­us 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor nyit kaput a 124. esztendejében járó Szegedi Nemzetközi Vá­sár. Az előrehozott kiállí­tás miatt a szervezők több látogatóban bíznak és kellemesebb időre szá­mítanak az idén. Közel kétszáz kiállító népesíti be most a vásárvárost, a látogatók száma pedig ­az időjárástól függően ­húszezer körül alakulhat majd. - Az idén a kiállítók hatvan százaléka a régióból jön, s ez öröm számunkra - mondta egy tegnapi sajtótájékoztatón Katona András vásárigazgató. Kevéssé örvendetes viszont az, hogy Csongrád megyéből nem nőtt - az egyébként is kis számú - résztvevők aránya. Sőt! A legnagyobb helyi kiál­lító, a Pick Szeged Rt. az idén először tartja távol magát a szegedi bemutatkozástól. - A résztvevők arányán is látszik, hogy Csongrád megye ipara romokban hever ­mondta az igazgató, majd be­számolt a vásár új stratégiájá­ról. A szegedi seregszemlét régiós vásárrá kívánják fej­leszteni a jövőben. Szeged or­szágosan is jó eséllyel pályáz­hat ugyanis arra, hogy a térség kiállító- és konferencia­központjává váljék. Ám ehhez változtatni kellene az évek óta szorongató helyhiányon. Teg­nap ugyan döntést hozott a közgyűlés arról, hogy a vásár­nak mennie kell majd a Mars térről, ám leendő helyéről és a költözés idejéről egyelőre nem tudni semmi közelebbit. Márpedig egyre sürgetőbb, „Vezérkari" vizit az épülő vásárban: Bonifert Gábor marketingvezető (balról), Rill Ágnes üzletág-igazgató és Katona András vásárigazgató. (Fotó: Schmidt Andrea) hogy megfelelő nagyságú te­rületen és jó színvonalon tud­ják fogadni a kiállítókat. Evek óta azért nem tud növekedni a vásározók száma, mert ezen a területen már nem képesek több jelentkezőt elhelyezni. Hogyan fog kinézni az idei bemutatkozás? Szeged to­vábbra is legnagyobb vidéki vásárváros rangjával büszkél­kedhet. s ez meglátszik majd a hétfőn megnyíló seregszemlén is. A közel 21 ezer négyzet­méteres kiállítási területen az általános fogyasztási cikkek vásárán túl két, hagyományos­nak számító szakkiállítás is helyet kap. Az egyik az Oázis névre keresztelt építőipari és lakberendezési szakkiállítás, amely lassan a vásárterület fe­lét foglalja el, a másik az Agóra, amelyen az élelmiszer­ipari és mezőgazdasági terme­lők mutatkoznak be. Rill Ágnes üzletág-igazgató a vásárt kísérő gazdag szakmai programokra is felhívta a fi­gyelmet. A tavalyi sikeren fel­buzdulva, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamará­val közösen az idén is megren­dezik a cseh szakmai napot és üzletember találkozót a vásár harmadik napján, szerdán. Egy hét alatt folyamatosan üzemel majd a vásári színpad is, ahol a kiállítás-látogatókat szinte egész nap különféle programokkal szórakoztatják. Bonifert Gábor marketing­vezető szólt arról is, hogy az idén teljesen magújult külső­vel jelentkezik a vásár inter­netes honlapja. Természetesen most is lesz virtuális vásár, így a számítógép segítségével bárki - szinte azonnal - akár otthonából is nyomon követ­heti a Mars téren történteket. A valóságban pedig június 5­től 11-ig a Mars téren váija a látogatókat, naponta 10-től 19 óráig a Szegedi Nemzetközi Vásár. R. G. jegyzet Sárga irigység Tj úrrá! Csongrádot még mindig csak dunántúli megyék li előzik meg a teljesítménytérképen - írtuk a héten a bruttó nemzeti termék (GDP) legújabb számításainak elem­zésekor. Minden rendben, mondhatnánk, s akár hátra is dőlhetnénk, hiszen szép dolog a Dunán innen, a másik Ma­gyarországon éllovasnak lenni, az összes többi nyafogás pe­dig csupán rémhírkeltés, kár foglalkozni vele. Ezúttal mégis megtesszük. Megyénk Dunán inneni vezető pozícióját egy ideig sem­mi sem veszélyezteti, hiszen a mögöttünk levő szomszéd, Bács-Kiskun látótávolságon kívül követ bennünket, akkora a különbség az egy főre jutó GDP-ben. Am ez elsősorban annak köszönhető, hogy az ország területileg legnagyobb megyéje az átlag tekintetében lassan mozdul, a déli végek ugyancsalj messze vannak a megyeközpont Kecskeméttől. Így csak sokára jelentkezik számokban az a tény, hogy már régen a szomszéd megye testébe fúródott az egyelőre drága, de megtermékenyítő autópálya. Átlagosan még nem figyelmeztetők a számok, de ha a két megyeközpontot, Kecskemétet és Szegedet vetjük össze, már kiugróak a fejlődésbeli különbségek. Mindez egy sétából ta­lán nem tűnik ki, hiszen Szeged központját is dicséretes tempóban meszelik újra, de a lényeg az, ami mögötte van. Amikor a Magyar Nemzeti Bank és az Országos Takarék­pénztár a hírős várost választotta régióközpontnak, sokan úgy gondolták, csupán a főváros közelsége miatt, de ez nem ilyen egyszerű. Amikor nemrégiben a szegedi központú KÉSZ Kecskeméten avatott többmilliárdos, munkahelyte­remtő termelőberuházást, leginkább a sárga irigység jelle­mezte a kiküldött szegedi tudósítót. Az egy lakosra jutó gaz­dasági teljesítmény Csongrád megyében folyamatosan csökken az országos átlaghoz hasonlítva. A legnagyobb probléma, hogy nem látszik a fény az alag­út végén, nem indult el az autópálya-építés, nem moz­dul a politikai berendezkedés déli szomszédunknál - a kele­tinél marad ez a nagyon lassú tempó -, tovább él a kény­szervállalkozó, apró darabokra hullott, s így fejlődőképtelen mezőgazdaság. Azaz, mi még sokáig maradunk itt, a sarokba állítva. Magyarnak lenni (39.) Amiről beszélni kell T r i a ­nonról kell írni, erre föl nyakun­kon a sok­sok kis Tri­anon közül az egyik: a Magyarok Világszövetségében tapasztalható széthúzás, bom­lasztás. Másnak nem nevezhet­jük - az ellenséges sajtóhiénák már ünnepelnek, az MVSZ el­múlásán „sajnálkoznak", báj­gúnárokhoz méltóan, képmutató módon. Természetesen az MVSZ tovább működik, működ­ni fog, remélhetőleg sokkal ha­tékonyabban. mint eddig. Trianon rémképét azonban nem hessegethetjük el. Mohács után az újabb országvesztést el­szenvedő nemzet kevés híján há­rom emberöltöt is átélt azóta. Nagyapáink még hihetetlennek és visszafordtthatónak tartották (akit érdekel, olvassa el Juhász Gyula vonatkozó költeményeit), apáink már kevesebbet beszéltek róla már otthon is, a közbeszéd­ből pedig teljesen kiirtatták ve­lük - a mi nemzedékünk viszont újra a közbeszéd tárgyává teszi. Beszélni kell róla! A családban, a munkahelyen, az iskolában. A történelmi tények erősítik a megmaradásunkban való bizal­mat. Gyermekeinknek tudni kell, hogy Szeged például kishíján a rabló szomszédok mértéktelen mohóságának az áldozata lett: a Szegedig és Felső-Bácskáig a szerbek szerették volna kitolni a határt, a torontáli részt, Újsze­gedet pedig a románok már a magukénak tudták (Makó állo­mására ki is függesztették a Ma­cau táblát...) A Délmagyaror­szág 1918. december 31-én az alábbiakat írta a Szegedet meg­szállták a franciák című első ol­dalas cikkben: „A háborút el­vesztettük, de most, hogy a fran­ciák bejárják az országot és megismernek bennünket, bizo­nyos, hogy becsülésüket vissza­nyerjük. Ha látni fogják, hogy nekünk talán érdekünk is volt, hogy az erőszakos Németország hatása alól megszabaduljunk és a pióca módra ránk tapadó és vérünket szipolyozó Ausztriát el­rúgjuk magunktól, lia meggyő­ződnek arról, hogy mi tehetetlen bábok voltunk eddig, akiket az erősebb jogán hajtottak a vágó­hídra, hogy ott - minden cél nélkül - elpusztuljanak apáink és fiaink csak azért, mert az im­perátornak az úgy tetszett, bizo­nyára olyan megértéssel és jó­akarattal fognak bánni velünk, amint azt megérdemeljük". Erre a naiv Délmagyar-óhaj­ra a válasz másfél év múlva, Trianonban született meg. Ugyanis a magyar külpolitikát irányítók nem számítottak arra, hogy új erő jelent meg a világ sorsál irányítók között: az Egye­sült Államok. A törökök például időben felvették a kapcsolatot az USA politikusaival, s érvényesí­teni tudták érveiket. Őket nem alázták meg, pedig a török álla­mot feudális terhek tartották fogva. Beszélnünk kell arról is, hogy a franciák után tóduló ro­mánok például bevezették a hu­szonöt botütést, mint, feudálde­mokratikus" büntető kategóriát. Aki nem ugrott a szavukra, megismerhette a havasalföldi egyszeregyei. Tizenegy hónap alatt 76 milliárd korona értékű magyar nemzeti vagyont rabol­tak, s vittek ki a maradék ország­ból. Amikor megtudták, hogy pontosan hol húzódik majd a határ, a számukra „elveszett" területet módszeresen kifosztot­ták. Gerencsér Miklós: Mezei műhelyek című könyvében fel­sorolta például egy csanádi kis­város, Mezőhegyes kifosztását. Beszéljünk róla! A megnevezett Blasianu katonai parancsnok szerelvényekbe zsúfoltatott 406 lovat, 2217 szarvasmarhát, 3142 sertést, 3728 juhot, 5570 tonna szemes terményt, 4140 tonna szénát, 680 tonna szalmát, 440 tonna hagymát. Eloroztak 496 erő- és munkagépet, utolsó fo­góig kirámoltak 4 kovács- és bognármühelyt, elvűtek 326 sze­keret és lovaskocsit. Személyes prédaként a román tisztek felpa­koltak 17 szobaberendezést. Hogy miként gazdálkodtak elra­bolt javainkkal...? Mindez csak apró tétel a 76 milliárd korona ellenértékéből. Mezőhegyes népe kezdhette új­ból az életet. A huszonöt botütést nagy­apáink még sokáig nem feled­ték... A mi észjárásunk azonban már másra fordul - a számító­gépes korszak „kedvezményezet­teiként" azonban mégis az uno­kák vagyunk... Pataki Sándor ^fBVHHHfl • trapézlemez, síklemez J]miI»Eiq • ereszcsatorna-rendszer a cserepeslemez i könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. Tel.: 62-241-209, 62-230-446. A IINDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! Budapest (MTI) 1990-ben Szent István korának helyzete ismétlő­dött meg, hiszen új álla­mot kellett alapítani ép­púgy, mint az első ma­gyar királynak - hangoz­tatta Orbán Viktor minisz­terelnök pénteken az Or­szágházban, az első sza­badon választott magyar kormány megalakulásá­nak tízéves évfordulóján rendezett ünnepi megem­lékezésen. A kormányfő a Batthyány Lajos Alapítvány rendezvé­nyén úgy fogalmazott: Szent Istvánnak egy létező törzsi ál­lam helyére a keresztény ma­gyar államot kellett megte­remtenie, az első kormánynak Orbán és Walesa Budapest (MTI) Lengyelországi belpolitikai kérdésekről, valamint a ma­gyar gazdaság helyzetéről, ki­látásairól esett szó Orbán Vik­tor miniszterelnök és Lech Walesa volt lengyel államfő pénteki budapesti megbeszé­lésén. Lech Walesa a rendszervál­tozás utáni első szabadon vá­lasztott magyar kormány meg­alakulásának tízéves évfordu­lója alkalmából az Országház­ban sorra kerülő ünnepségre érkezett Budapestre. A lengyel politikus a ma­gyar kormányfő érdeklődésére elmondta: kritikus időszakban van a lengyel kormánykoalí­ció, s még nem lehet látni, mi lesz az események végkifejle­te, hogyan sikerül kilábalni a krízisből. Az új állam teremtői pedig egy ázsiai zsákutcából kellett a modem polgárosodás útjára találni. Hozzátette: egy bukott kommunista állam romjain kellett létrehozni az új demok­ratikus berendezkedést, és en­nek a teremtő munkának az oroszlánrészét Antall József kormánya végezte el. - Antall József a polgári Magyarország felépítésének kísérletével írta be nevét a tör­ténelembe - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint helyénvaló volt és megszívle­lendő üzenetet tartalmaz a jö­vő számára is Antall József azon kijelentése, miszerint ő lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke. A kormányfő nagyra érté­kelte, hogy az Antall-kor­mánynak a gazdasági teljesí­tőképesség romlása sem adott indokot a családtámogatási rendszer szétzilálására, és pol­gári politikájának fontos ele­me volt a család. - Létfontosságú alapközös­séget csak kalandor kormá­nyok zilálhatnak szét - je­gyezte meg. Orbán Viktor értékelése szerint az első szabadon vá­lasztott kormány mesteri mó­don oldotta meg azokat a di­lemmákat, amelyeket a nyu­gati világba való visszakap­csolódás jelentett. Elismerően szólt arról is, hogy az Antall­kormány felismerte: az orszá­gon belül nincs kellő mértékű gazdasági erő, ezért külföldi beruházókra van szükség. Hozzáfűzte ugyanakkor: máig fájó kérdés, mennyire kiszolgáltatott a magyar gaz­daság a világgazdaság válto­zásainak. A magyar tulajdonosi réteg felnövekvése kapcsán egye­bek mellett elmondta: lehet vitatkozni azon, hogy áten­gedtünk-e olyan gazdasági szegmenseket külföldi beru­házások céljára, amelyek gyors megtérüléssel és nagy­arányú haszonnal jártak, s amelyek talán magyar vál­lalkozók kezében is maradhat­tak volna. Tőzsdei jelentés digmák kezdték el mozgat­ni a piacot. Az elemzők ál­tal "rettegve várt" amerikai munkanélküliségi ráta leg­utolsó állása szerint 4,1% lett, ami a várt 3,9 -nél lé­nyegesen kedvezőbb Igaz volt ez az átlagos órabérek alakulására is. A Dow és a Nasdaq robbanásszerű star­tot vett Az elmúlt három napon közel 200 pontos na­ponkénti növekedést pro­dukáló Nasdaq láttán egyre többen vonják kétségbe azt, hogy a piac a közeljövőben még továbbra is nyomott legyen A külföldi befekte­tők azonban már egyre in­kább a vevők táborát gyara­pítják.. A péntek délután ki­tört vételi "pánik" hatására a BUX 328 pontos emelke­dés után 9346 ponton fejez­te be a napot. A kereskedés első szakaszában, ponto­sabban a délután fél három­kor poblikált amerikai ada­tokig a piac csökkenést mu­tatott és csak egyes kisebb papírok tudtak jól szerepel­ni. A Pannonflax annak ha­tására indult el, hogy bizo­nyos sajtóértesülések sze­rint, már eldőlt az, hogy a kormány őt is beveszi az M3-as autópálya-projektbe. A Hűmet termékének ame­rikai bevezetése állítólag a vártnál is jobban halad, aminek hatására remekelt a papír Délután azonban viszont teljesen más para­Dunainvest Tel.:(62)450000Szeged,TaUréklárni.Lombardhitel ügyintézés TUwtettayneUcoés R,. S/cgoti képviselete a Ttsze-Invest Kft évi 1 8 % -OS kamattal Részvény nvvv Nyltéér Zéréér Zéréér változni Zéréér (X) véltozér BORSOM Tt K\1 9 680 9 700 +20 +0,21 DÉMÁSZ 15 800 15 950 +200 +1,27 ÉGIS 12 195 12 320 +310 +2,58 FOTEX 313 320 +5 +1,59 MATAV 1 929 2 071 + 145 +7,53 MOL 4 880 4 950 +65 +1,33 OTP 14 90(1 15 200 +350 +2,36 PICK 10 450 10 505 + 105 +1,01 RICHTER 16 095 16 895 +905 +5,66 TVK 4 170 4 155 0 0,00

Next

/
Oldalképek
Tartalom