Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-27 / 148. szám

10 HIRDETÉS - AKTUÁLIS KEDD, 2000. JÚN. 27. Ságváris diák sikeres dolgozata Belgiumban a belvízről A IX. országos ifjúsá­gi tudományos és inno­vációs versenyen ki­emelt dicséretet kapott, s Q technikai és tudo­mányos diákalkotók V. országos kiállításán is elismerésben részesült a Szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium immár harmadikos ta­nulója, Tarnóczky Ádám a belvízhelyzettel, s an­nak megoldásával fog­lalkozó dolgozata. Müvét a közeljövőben a belgiumi Charleroi-ban, a III. európai tudomá­nyos- és technikai diák­alkotó kiállításon is be­mutathatja. Bár kéttannyelvű francia osztályban szeretett volna tanulni, s jelenleg a SZETE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium harmadik évfo­lyamos francia-latin tagoza­tos diákja Tarnóczky Ádám, jelenleg éppen azért kese­reg, mert szeptembertől - a gimnáziumi tanmenetnek megfelelően - nem tanulhat földrajzot. Holott egyik leg­kedvesebb tárgya ez, mely­nek rejtelmeit Ambrusné dr. Bullás Rózsa óráin sajátít­hatta el Ádám. Hogy nem hiába, arra bizonyság, hogy az V. országos tudományos és technikai diákalkotók ki­állításán elismerésben ré­szesült dolgozata, amelyben a tavalyi rendkívüli belvíz­helyzet kiváltó okait, a ter­mészeti csapás következmé­nyit, s a megoldás lehetősé­get tárta fel. Tarnóczky Ádám jó hasznát vette fotográfusi is­mereteinek is, hiszen dolgo­zatát nem az íróasztal mellől készttette, hanem be­járta a környék a belvíz által leginkább sújtott területeit. „Bár a kiállításon általában a gyakorlati életben hasznos találmányokkal pályáztak én úgy éreztem, fontos fel­tárni egy, szinte az ország egész keleti részét sújtó problémát." Ádám szerint a hiba elsősorban a belvíz el­leni védekezés szolgálatába állított technikai eszközök, „műtárgyak" elhanyagoltsá­gában, a szakember- és gyászközlemények Tisztalt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! köszönetnyilvánítás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, KOVÁCSJÁNOSNÉ Turi Teréz türelemmel viselt, súlyos be­tegség után 2000. június 23­án, 71 éves korában elhunyt. Temetése június 27-én, 11 órakor lesz a Pusztaszeri te­metőben. Gyászoló családja Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett feleségem, KIJCSORA KÁROLYNÉ Csizmadia Erzsébet, életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása június 30-án, 11 órakor lesz a Dugonics temetőben. Gyászoló fétje Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, barátok­nak és ismerősöknek, akik szerettünk, DÁVID MIHÁLY búcsúztatásán részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága testvér, anya, nagymama, dédmama, TÁRNOK NÁNDORNÉ ,|ójárt Etelka nyugdíjas tanítónő, 2000. június hó 16-án, életének 95. évében csendben elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvaitól 2000. jú­nius 29-én, 12 órakor veszünk búcsút a Belvárosi temetőben. Gyászmise a Szent József-templomban 29-én, 14 órakor. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak, akik OCSKÓ PÁL temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak. Szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, SZILÁGYI ISTVÁNNÉ Don Mária nyugalmazott óvónő 65 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése június 30­án, 12 órakor lesz a Belvá­rosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Szeged, Mérey u. 17. Mihálytelek, Rosta köz 17. Mély fájdalommal tudatom, hogy a szeretett édesanya, testvér és rokon, TARKÓ KÁROLYNÉ Körösfalvi Piroska 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2000. jú­nius 29-én, 14 órakor lesz a Szeged Belvárosi te­metőben. Gyászoló leánya, Sándorfalva Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak, akik szeretett hozzátartozónk, JURATOVICS ZOLTÁN végső búcsúztatásán megje­lentek, és Őt utolsó útjára elkísérték. Emlékét kegye­lettel megőrizzük. Gyászoló szerettei megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk óvodánk volt kiváló ve­zetőjére, SZILÁGYI ISTVÁNNÉ Marikára. Emlékét szívünkben meg­őrizzük a Hajnóczy utcai óvoda volt és mostani dol­gozói. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerető fiam, TOMBOR JÁNOS 48 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása június 28-án, 12 órakor a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Gyászoló édesanyja és gyermekei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. BENEDEK KÁPLÁR ISTVÁNNÉ Futó Rozália, életének 84. évében, súlyos betegségben, június 23-án elhunyt. Temetése június 28-án, 11 órakor lesz a Kü­bekházi temetőben. Előtte, 10 órakor gyászmise a kü­bekházi templomban. Gyászoló család „Nélküled olyan üres a ház, lelkünk nyugtot nem talál. Fájdalmat letrni nem lehet, csak letörölni a könnyeket." Soha el nem múló fájdalom­mal emlékezünk drága jó férjre. Édesapára, nagy­apára, apósra, testvérre, JÓZSA ZSIGMONDRA, házasságának 50., halálának 1. éves évfordulójára. Gyászoló szerettei MOL MAGYAR OLAJ- és GAZIPARI Részvénytársaság Tarnóczky Ádám nem az íróasztal mellől ismerkedett meg a belvízzel. (Fotó: Gyenes Kálmán) pénzhiányban, illetve a pol­gárok érdektelenségében keresendő. Ádám - aki a IX. országos ifjúsági tudo­mányos és innovációs ver­senyen Bálint Zsuzsannával és Sulyok Mártonnal együtt készttette el a kiemelt dicsé­retet kapott „A környezetvé­delem és a belvíz elleni vé­dekezés kapcsolatrendsze­re" című pályázatot - július­ban a belgiumi Charleroi­ban, francia nyelven mutat­hatja be dolgozatát a III. eu­rópai tudományos- és tech­nikai diákalkotó kiállításon, négy honfitársával együtt, akikkel a honi diákalkotók kiállításán a legjobban sze­repeltek. Kéri Barnabás A MOL Rt. Lakossági Szolgáltatások Divízió Közép-Magyarországi Terület felvételt hirdet Szeged töltőállomásra TÖLTŐÁLLOMÁS-KEZELŐ munkakör betöltésére. Követelmények: - érettségi, - jó kommunikációs készség, - egészségügyi alkalmasság, - erkölcsi bizonyítvány, - megfelelés az alkalmassági vizsgálaton. Előny: - műszaki vagy kereskedelmi végzettség ill. ezeken a területeken szerzett szakmai tapasztalat, - idegen nyelv társalgási szintű ismerete, - számítógép felhasználói szintű ismerete, - közeli lakhely. Fő feladatok: - a vásárlók teljes körű kiszolgálása, - berendezések üzemeltetése, - áru- és anyagrendelés, azok átvétele. Kérjük, hogy jelentkezését (önéletrajz, bizonyítvány másolatok) - melyet bizalmasan kezelünk ­a következő címre juttassa el: MOL Rt. Humán Erőforrás Fejlesztés Lakossági Szolgáltatások Szajoli Iroda 5002 Szolnok Pf.12. A leadási határidő: 2000. 07. 12. 12 óra ESZKOZERTEKESITES a DÉLPRODUKT Kft. (6722 Szeged, Attila u. II), mint a TISZA FŰSZERT Rt. "Fa" felszámolója nyilvános értékesítésre meghirdeti a felszá­molás alatt lévő Rt. alábbi eszközeit, vagyontárgyait: ESZKÖZÖK: irodabútorok, páncélszekrény, lemezszekrény számítógépek, AT-286 írógépek, összeadógépek - raktári állványok /könnyű, nehéz/ - körszámlapos mérlegek Frigolux fali tejhűtő - tűzoltókészülékek - presszógép - konyhaszekrények - hűtökamra/plusszos/stb. Értékesítés helye: Szeged, Kereskedő Köz 4. Ideje: 2000. június 29-én, 9.00 - 12.00 óra Szintén értékesítésre kerül a Joker Markét Aruluiz berende­zései közül: húsvágótőke kiegészítő pultok - öltözőszekrények, padok dexionsalgó állványok - lemezeit előkészítő asztalok hűtőpultok, 600 literes hűtőszekrények Értékesítés helye: Szeged, Tisza Lajos krt. 17. Ideje: 2000. június 30-án, 9.00 - 12.00 óra Érdeklődni lehet a 62/466-324-cs telefonon, ill. az értéke­sítés napján a helyszínen. Az eszközökön túlmenően értékesítésre kerülnek az alábbi vagyontárgyak is: Telephelyek, építmények; 1.) Garázs felépítmény /Rókusi pályaudvar/ Irányár: 500 e Ft. Befektetések; 1.) FABER 96 Kft. Szeged, Kereskedő Köz 4. /Fenntartás/ 68.550 e Ft értékű üzletrész A fenti ingatlanra és üzletrészre a pályázók írásbeli pályá­zatot nyújthatnak be az alábbi címre: DÉLPRODUKT Kft.. 6722 Szeged, Attila u. 11. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. július 14. A pályázat benyújtásával kapcsolatban információt ad: Sáfrány Mihály Magda István 62/425-737 62/461-028 Boldog születésnapot Domaszékre, Vasút utcába Kiss Istvánnénak 50. születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget és hosszú életet kíván férje, fia és lánya. ŐMdaf névnapa Domaszékre, Tombácz Lászlónak. Névnapod és közerő születésnapod alkalmából, egészségben eltöltött, hosszú életet kivén sok szeretettel feleséged, :t fiad és édesanyád. -fV* -(V» "fV* tV» Ur -4x- *'<r **T »*r *4rJ Q#6ázassfcp évfordulóra $ Tóth István g és Szécsi Irénke 25. házassági évfordulójukra gratulálunk szeretettel férje és Harmath család Németországból. f Bo&ty eúmpot Domaszékre Tombácz Lászlónak boldog névnapot kívánunk, valamint Tombácz Zolinak sikeres technikusi vizsgájához gratulálunk. Bozsó szülők < és Pityuék Mórahalomról.' f Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetöirodáinkat! % % ÓRIÁSI NYÁRI SZŐNYEGVÁSÁR Sulik A SULÁKNÁL! Sulik Minden termék készpénzfizetés esetén 50-65%-os árengedménnyel kapható június 30-ig, ill. a készlet erejéig! Irodai buklé 3-4-5 m széles padlószőnyeg nettó 587 Ft/nm! 150x220 cm-es középszőnyeg nettó 3894 Ft 200x300 cm-es szegeit darabszőnyeg nettó 3192 Ft 50x100 cm-es szegett darabszőnyeg nettó 399 Ft 2 m széles műfű (gumitappanccsal) nettó 634 Ft/nm 4 m széles, habalátétes filc padlószőnyeg nettó 287 Ft/nm Kárpótlási jegyét 100%-on beszámítjuk az engedmény nélküli bruttó árba! A hirdetésben feltüntetett ár már akciós! 30 000 Ft feletti vásárlás esetén ajándék! Gyorsított helyi ügyintézéssel áruhitelakció! Ne feledje: a Sulákkal jól jár! Szeged, Kereskedő köz 4., tel.: 62-467-122. Nyitva: H-P.: 9-17. Szo.: 9-12. GUMIAKCIÓ Ha most nálunk vásárol gumiabroncsot, azt INGYENESEN felszereljük, centrlrozzuk. 2 vagy több darab vásárlása esetén INGYENES - fék- és lengéscsillapító-vizsgálat -futómű-ellcnfír/és és -beállítás. Gumijavftás kedvezd áront HYUNDAI-CHRYSLER Márkakereskedés Szeged, Textilgyári út 3. Telefon/fax: 62/458-763,458-764. A PRIMAGAZ RL Algyői Töltőüzeme üzemviteli ügyintézői munkakörbe fiatal (pályakezdő is) gépész vagy villamos felsőfokú végzettségű munkatársat keres felvételre. Érdeklődni lehet: Farkas József üzemvezetőnél 62-267-035. sé^-ÉLELMISZEMUKTÁBHÁZKH. Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: 478-290. Nyitva: H-P.: 6.30-18.00, szo: 6.30-13.00 óráig. 400 g darált sertésftis +T-3-R helyett 93 Ft 400 g marhahús saját lében 459-R helyett 89 Ft 130 g olajos-paradicsomos szardínia helyeit 69 Ft 720 ml káposztával töltött almapaprika 4é9-R helyett 139 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom