Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-15 / 138. szám

10 HAZAI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 2000. JÚN. 15. Kárpótolják a bérlettulajdonosokat Operagála a nagyszínházban, Gregorral Gregor József és Andrejcsik István a Hadaró duettben. (Fotó: Karnok Csaba) A Délmagyarország pályázatának díjnyertes müve Menekülésünk naplója (7.) A János vitéz után ope­ragálával is igyekezett kárpótolni a bérlettulaj­donosokat az elmaradt bemutatókért a Szegedi Nemzeti Színház társula­ta. Az elmúlt évtized pro­dukcióiból összeváloga­tott, nosztalgikus hangu­latú műsor sikert aratott. Néhány napra hazalátoga­tott külföldön dolgozó zene­bolond barátom, aki ha teheti, a prágai Národni Divadlótól, a Wiener Staatsoperen át a New York-i Metropolitan Operáig bárhová elmegy egy izgalmas előadásért. Amikor mutattam neki a gála színlapját, azt mondta, inkább sörözik, mert a kínálatból egyedül Gregor József érdekelné, akit leg­Budapest (MTI) Millenniumi sokada­lom címmel június 23-án Diósgyőrött kezdődik meg a Kárpát-medence népművészetének, népi kismesterségeinek, ha­gyományőrző együttese­inek határon inneni és határon túli ünnepe ­hangzott el a rendez­vénysorozatot ismertető sajtótájékoztatón szer­dán, Budapesten. A Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatala se­gítségével a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Martin György Néptáncszö­vetség, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, a Táncház Egyesület, a Hon­véd Együttes, a Vitézi Ének Alapítvány és a Magyar Munkatársunktól Június 17-én, szombaton a Magyar Autóklub szegedi műszaki állomásán (Kos­suth Lajos sugárút 112.) fél 8 és délután 2 óra között nyílt napot tartanak. A klub­tagoknak és azon autósok­nak, akik támogatják a szer­vezet kezdeményezését egy új, a valós költségeken ala­puló üzemanyag árképzési utóbb remek formában hallott Belgiumban. A mezei szegedi néző már ennek a műsornak is örül, no­ha nincsenek illúziói, a kilenc­venes évek helyi operajátszá­sát nyomon követve nagyjából tudja, mire számíthat. Gyanít­ja, hogy azóta sem gyógyította meg a dekoratív, ambiciózus énekesnő beszédhibáját vala­mi csodatevő logopédus, mint ahogyan muzikalitást, művé­szi szenzibilitást sem transzp­lantáltak belé; a tisztes pálya­futása finisébe érkezett szop­rán is legfeljebb atmoszférate­remtő erejével, stílusosságá­val, finomságával tud már csak lenyűgözni, vokális telje­sítményével aligha; a szimpa­tikus, intelligens, remek színé­szi képességekkel rendelkező Kollégium Alapítvány összesen hét helyszínen szervezte meg a látványos programokat kínáló ese­ménysorozatot, amely au­gusztus 20-án zárul Buda­pesten, a Hősök terén. A három napon át tartó sokadalmakon bemutatkoz­nak tárgyalkotó népművé­szek, néptáncosok és népze­nészek, az érdeklődők íze­lítőt kaphatnak a magyar konyhaművészet remekeiből is. Diósgyőr után június 30­ától július 2-áig Gyula város lesz a helyszíne a forgatnak. Pécs július 7. és 9. fogadja az 1000 éves keresztény ma­gyar államiságot, az együtt élő nemzetiségeket, az ál­lamalapító Szent István ki­rályt ünneplő helyi és távo­labbi vendégeket. rendszer kialakítására, díj­mentesen nyújtanak külön­féle szolgáltatásokat. Át­vizsgálják a járműveket közlekedésbiztonsági szem­pontból, fékhatást mérnek, beállítják a fényszórót, és környezetvédelmi mérést is végeznek. Ezen a napon az érdeklődők kedvező feltéte­lek mellett lehetnek tagjai a klubnak. baritonista sem kapta vissza hangjának régi színét, erejét, bársonyosságát, és fachtársá­nak hangja sem lett kevésbé fülsértően lebegős. Veszélyez­tetett, kihalófélben lévő popu­láció a szegedi operabarátoké, ezért minden alkalmat megra­gadnak, hogy demonstrálják; időről-időre hallani szeretnék legkedvesebb szerzőiket, Mo­zartot, Verdit, Puccinit, régi kedvenc énekeseiket, akiknek talán már nem is a teljesítmé­nye, hanem a puszta jelenléte a legfontosabb. Ilyen szerető­megértő-elnéző baráti közeg­ben bárki nyugodtan színpad­ra léphet, nem kell búúúúú­zástól, záptojástól, rohadt pa­radicsomtól tartania. (Nem mintha ilyesmit a művészek többsége megérdemelne.) Az idei millenniumi évforduló kapcsán hangsúlyt kap az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkkal szemben lévő terület rendezésének kérdése, apielyröl lapunk június 2-i számában hírt is ad­tunk. Az azzal kapcsola­tos vélemények „hullá­mai" azonban nehezen csitulnak. A „Simulnak a ráncok Árpád homlokán" című cikk kapcsán - bár akkor is szót kapott - az ügyben érintett Dél-alföldi Média Kft. ügy­vezetője, Sz. Lukács Imre még további érvek közzété­telét tartotta fontosnak a fel­merült bírálatok, kritikus észrevételek miatt: - A Dél-alföldi Média Kft. és tagjai 1992-ben ma­gánszemélyektől vásárolták meg az emlékparkkal szem­beni. összesen tíz hektárnyi területet. Az ingatlanra vo­natkozó rendezési elképze­lés beilleszkedett a Csong­rád Megyei Önkormányzat parkon kívüli rendezési ter­vébe. E dokumentum vitája 1996. februárjában volt, amelyen részt vett - a me­gyei önkormányzat képvi­selője mellett - a Kiskunsá­gi Nemzeti Park, a Csongrád Megyei Múzeumok Igazga­A múlt hétfőn véget ért fil­harmóniai szezon után biztos vagyok benne, a szegedi szimfonikusok mindenre ké­pesek. Ha rossz kezekbe ke­rülnek, úgy tudnak bazsevál­ni, akár egy tűzoltózenekar, ám ha inspirációt meríthetnek egy karizmatikus karmester vagy egy komoly szólista ki­sugárzásából, feledve meg­alázó fizetésüket és a zenész­élet minden nyűgét, a legjobb formájukat hozzák, megtálto­sodnak és átszellemülten mu­zsikálnak. Ebben az évadban élvezetes, nívós koncerteket adtak, ezért is ért váratlanul a gálaestet indító Carmen-nyi­tány kidolgozatlansága, szín­telensége, odavetettsége. Pe­dig emlékszem, Molnár László annak idején milyen nagy­tóságának és az emlékpark­nak a szakértője is. Ők jóvá is hagyták a tervet, amely­ben szerepelt a Szeri Expó, a Magyar Világfalu és a Megmaradás fala is. (A ren­dezési tervet egyébként az opusztaszeri önkormányzat csak jóval később fogadta el.) A Dél-alföldi Média Kft.­t azonban már a Megmara­dás fala első blokkjának el­készültét követően, 1995­ben támadás érte, ugyanis a megyei közgyűlés egyik ak­kori alelnöke, Ratkai Imre azt tájba nem illőnek nevez­te. Ettől kezdve - mindmáig — a fal lebuldózereztetésé­vel, illetve a terület kisajátí­tásával „fenyegették" a kft.­t. A társaság ügyvezetése, il­letve a tulajdonosok viszont úgy gondolták, hogy to­vábbra is ragaszkodnak a fal építéséhez. Ugyanakkor ki­fogásolták, hogy a Millenni­umi Kormánybiztosi Hivatal által készíttetett szakvéle­ményt nem juttatták el a Dél-alföldi Média Kft.-hez, és ez megnehezíti a problé­mák rendezését. Az is igaz, hogy a megyei önkormány­zat a közelmúltban felaján­lotta, megveszi a társaság tulajdonában lévő földeket, de azért - véleményük sze­rint - oly keveset, 5 millió forintot ajánlott, hogy nem szerűen dirigálta a darabot. Szerencsére az est további ré­szében lassan magára - és egymásra - talált a karmester és a zenekar. Toronykóy Attila puritán, mégis ötletes színpadképet talált ki, igyekezett keretbe helyezni az operarészleteket, és megkomponálni a most is odaadóan, lelkesen szereplő kórus műsorszámait. így a szokványos frakkos hangver­senyeknél oldottabb, élőbb lett az előadás. Profi produk­ció volt a Szonda Évától Sze­geden először hallott Azuce­na-cavatina és Eboli Fátyol áriája. A jeles mezzoszoprán anyaszínházában az utóbbi években kevés tehetségéhez méltó feladatot kapott, mint ahogyan a pályája zenitjén já­ró kolléganőjét, a Bajazzók Madárdalát remekül éneklő Vajda Júliát sem művészi rangjának és kvalitásának megfelelően halmozzák el szerepekkel. A társulat króni­kus tenorhiányát jelzi Daró­czi Tamás meghívása; a Ma­gyar Állami Operaház magá­nénekese a hangjához legin­kább illő lírai áriákat adott elő muzikálisan, olaszos könnyedséggel. Számomra az est legkatartikusabb száma Gremin áriája volt, amit Gre­gor József egy humanista hig­gadt bölcsességével és egy nagy művész élettapasztalatá­val csodálatosan énekelt. Nem véletlen, hogy nevére megtelik a színház, mert nemcsak vokális produkciójá­ért, hanem humoráért és köz­vetlenségéért is imádja a kö­zönség. Bartolo áriáját a nézőteret körbejárva játszotta el, és az Andrejcsik Istvánnal énekelt elmaradhatatlan Ha­daró duetthez is talált új poé­nokat. Hollösi Zsolt kaphatott mást, mint a kft.­ben üzletrésszel rendelkező 23 tag elutasító válaszát. A még működő hat elárusító­bódé pedig az Ópusztaszeri Önkormányzat területén, an­nak engedélyével üzemel. Sz. Lukács Imre azt sem tagadta, hogy eredeti terveik megfogalmazásában döntő szerepet játszott a park, főként pedig a Feszty-kör­kép vonzereje. Ezt azonban ő sokkal inkább mindenki számára előnyös üzleti kér­désnek, és nem bűnnek te­kinti. Az emlékpark által megpályázott millenniumi támogatások megszerzése és az érintett felek - az ópusz­taszeri és a megyei önkor­mányzat, valamint az em­lékpark - érdekében pedig hajlandóak voltak lemonda­ni a Szeri Expó megrende­zéséről is. Az ügyvezető hangsúlyozta: neki, illetve a Dél-alföldi Média Kft.-nek is érdeke Ópusztaszer fejlődése. A tisztességes együttműködés feltétele vi­szont az, hogy a megállapo­dások, az események ne sértsék a kft. érdekeit. A tö­rékeny béke védelmében ­valamint az uniós-támogatá­sok elnyerésének reményé­ben - pedig területükön egy színvonalas nemzeti agrár­park kialakítását tervezik. N. Rácz Judit „Ez a napló egy gyer­meké. Egy 11 éves kis­lány írta, a második vi­lágháború utolsó hét hó­napjában, mely idö alatt szüleivel és nővérével a harcok elöl Szegedről el­menekülve, keresztül utazott az országon, egé­szen a nyugati határig, Szombathelyig." 1945. márc. 5. Az idő ma borús és hideg, a hó esik. Itt benn is hideg van, ugyanis hat ablaktábla kitörött a lég­nyomástól. Ezeket fekete papírral vontuk be és ruhákat tettünk rá, hogy ne jöjjön a hideg annyira. Most már hiá­ba fűtünk, nem sokat ér. Ki­fújja a szél. Anyu fél négy fe­lé elindult Szentkirályra, la­kást keresni. Csak azt hiszem, baj lesz, mert, amint később kitudódott hat óra után az ut­cákon nem szabad tartózkod­ni. Nem tudom, hogy miért?! Anyu később hazajött, hat óra után. Mi rosszul hallottuk, nem 6, hanem 7 óra után nem szabad az utcán járni. Lakást persze nem kapott. Beszélget­tünk, és egyszer csak, 7 óra után valami nagy robbanást hallottunk. Az egész ház megmozdult. Azt hittük, hogy bomba. De talán nem az volt, hanem robbantottak. Le­het, hogy a „Palace" kávéház egy részét. Nem tudom. De az bizonyos, hogy nagyot csattant. Nemsokára megva­csoráztunk, később lefeküd­tünk. Kisriadót nem hallot­tam. 1945. márc. 6. Reggelre ismét hó esett. Beborított mindent. Azt mondják vissza­jött a tél. Remélem sokáig nem fog tartani. Aput az éj­szaka 3-kor felkeltette Annus. Ő volt az őr 1 órától 3-ig, Apu pedig 3-tól 5-ig. Azért kellett ez a háziriasztás, mert a villany-rongálódás miatt csak kevés sziréna szólt és ar­ra az alvó ember nem igen ébred fel. A gépeket kellett figyelni, hogy jönnek-e, mert akkor felkeltettek volna ben­nünket. De hál' Istennek, erre nem került sor. Reggel köl­tözni kezdtek a háziak is­merősei, Árvay századosék, akiket kibombáztak. Tőlünk kivitték a sezlont és helyébe egy ágyat hoztak be. Ezenkí­vül egy kis asztalt hoztak még. Összezsúfolódtunk, most már még jobban. Az ab­lakokat most kemény, vastag papírral szegezzük be. így csak nem jön a hideg be annyira. Csak az a baj, hogy a papírt úgy kellett igényelni és ki vannak szabva. Egy kicsit rövid lesz. De azért így csak jobb, mint amúgy volt. Anyu most csak egy kis burgonyát főzött a kályhában ebédre. Egy kis kolbászt szeleteltünk bele, mikor kész volt. Apu­nak egy tojást sütöttünk még mellé. Később Apu kiment Hermánba kenyérért. Kenye­ret ugyan nem hozott, (mert a pék csak pénteken fog sütni) de hozott öngyújtót! Az első öngyújtója. Hatvan pengőért vette á benne levő tűzkővel és benzinnel. Benzin ugyan nem sok van benne, de még meggyullad könnyen. Azután két tűzkövet még küld be Apunak az öngyújtó volt gaz­dája. Megéri, jó, hogy van, mert gyufánk már úgysem volt, és nem is lehet már kap­ni. Később megvacsoráztunk. Anyu megágyazott. Mi Évá­val az új helyen fekszünk. Sajnos, egy kicsit (egy kb. fél méterrel) rövidebb az ágyban levő szalmazsák, mint maga az ágy. Bizony nem kényel­mes fekvés esik rajta. De ne­kem 11 óráig jó dolgom lesz, mert Éva csak akkor fekszik le, mivel most ő az őr 9-től 11-ig. 1945. márc. 7. Az előbb jött egy ellenséges gép és a mieink elkezdtek rá lövöldöz­ni. Erre a házból mindenki ki­szaladt, gyorsan kinyitották a pincét, mert úgy vélték, hogy ez bombázás. Anyu is meg­ijedt nagyon. Pedig csak egy kis lövöldözés volt. Ilyet!!! Később fújtak kisriadót. Azt hittük, lesz belőle nagy is. De hál' Istennek nem lett. Ha lett volna, akkor kiszaladtunk volna a Kálvária felé, a város szélére. Nem lett volna jó! De Anyu nem mer itt maradni a főtéren. Apu később hazajött és megebédelt. Azután ki­ment Szentkirályra lakást nézni. Természetesen most sem kapott. Kárpótlásul ho­zott tejet. Később fújtak kisri­adót, de azután ezt is nemso­kára lefújták. Olyan hírek ke­ringenek most, hogy a Dráva és a Balaton közt a németek támadnak. 1945. márc. 8. Reggel 7 óra után pár perccel keltem fel. Olyan jó volt ilyen korán felkelni. Frissnek érzem ma­gamat. Tettünk-vettünk, egy­szer csak kisriadót fújtak. Utána nemsokára, a háromne­gyed 11 órakor nagyriadót. Gyorsan elkészültünk és in­dultunk. Utánunk szaladt An­nus is. Megkérdeztük, hogy hova megy. Azt mondta, hogy nem tud semmit, csak egyet, hogy ő itt nem marad. Mondtuk, hogy jöjjön velünk, így azután együtt rohantunk. Mint az őrültek, úgy rohant a nép. Az utcán rettenetes tor­lódás volt. A leomlott házak miatt a nép a gyalogjárón nem tudott menni, és így az autók, kocsik, biciklik és a nép a keskeny kocsiúton ro­hant rettenetes vágtában a vá­ros széle felé. Annust a nagy forgatag elsodorta mellőlünk a Hollán Ernő utcán. Mi az­után a hídon át a Kálvária ut­ca vége felé szaladtunk. Kiér­tünk a hegy alá. Fölfutottunk a hegyre és onnan ki a mezőre. A mezőn, kertekben, fák alatt, kerítés mellett és házak falai tövében rengeteg ember nyüzsgött. Rosszul számítottunk hát. Azt hittük, hogy csak magunk leszünk. Kerestünk erre is, arra is he­lyet, de mindenütt voltak. Közben Apu, a megbeszé­léstől eltérően, nem jött. Vé­gül aztán egy ház mellett levő melléképület eresze alá hú­zódtunk. Közben jöttek gé­pek, lövöldöztek is rájuk, és mi persze nagyon féltünk. Egyszer 17 gép ment el, kissé távolabb. Mikor a zúgás megszűnt, utána pár perc múlva távolról, tompa, szőnyegszerű bombázást hal­lottunk. Nagyon megijedtünk. Nagy sokára, a didergést megunva (mert nagyon fáz­tunk) elmentünk a kápolnába. Kicsit imádkoztunk, aztán ki­jöttünk. Még álltunk egy da­rabig a fal mellett, azután el­határoztuk, hogy hazame­gyünk. Lelépkedtünk a lépcsőkön, és mire leértünk, a röptér lefújt. Ekkor, a Kálvá­ria utca elején megpillantot­tunk egy házon egy órát. Fél négy volt. Mire a Kiskar ut­cába értünk, megszólaltak a többi szirénák is. Hazaértünk, pár perc múlva jött Apu is. (Folytatjuk.) Radányi Edit Két hónap, hét helyszín Millenniumi sokadalom Opusztaszeri visszhangok Törékeny béke - agrárparkkal Nyílt nap az autóklubban

Next

/
Oldalképek
Tartalom