Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-09 / 134. szám
PÉNTEK, 2000. JÚN. 9. DEMONSTRÁCIÓK 13 Csendes demonstráció Szőregen Útszélen a dolgozók Reggel valamivel nyolc óra elölt elfoglalta helyét a Tisza-Maros Szög Szövetkezet dolgozóiból álló kocsikaraván a szóregi úton. A Molkút és a 6-os kilométerszelvény között azonban valójában semmilyen útakadályt nem képeztek, hiszen a rendőrök a Szegedről kifelé menő forgalmat a párhuzamos szervizútra terelték. így folyamatos volt a szembe sáv forgalma is. Várakozni legfeljebb néhány kamionnak és autóbusznak kellett egy keveset. A töltés alján végigautózva tizenegy traktort, munkagépet és pótkocsis teherautót számoltunk meg, ami alig több mint egy kilométeres karavánt alkotott a szóregi temető utáni kanyartól a benzinkútig. A kérdezősködést a Hősök terén, a Rádó vendéglőben kezdtük, ahol hárman-négyen békésen kortyolgatták reggeli kávéjukat, s aki tehette, egy-egy féldecit. Teljes volt a nyugalom. Mintha mi sem történt volna az úton. - Láttad reggel a híradót? - fordult az egyik vendég a csaposhoz. - A vásárhelyiek ötösfogattal mentek ki tüntetni. Az volt ám csak a szép úttorlasz! Ezzel abban is maradt a demonstráció körüli disputa, inkább a melegről, meg a családról folyt tovább a szó. Autóval lassan sikerült csak bearaszolni a szőregi bekötőútról a 43-asra, ám ez nem a tüntetés miatt, hanem a nagy forgalom okán volt így. A haladás visszafelé is szinte folyamatos volt. A benzinkútig két percre sem volt szükség, ott azután leparkoltunk, hogy gyalog nézzük meg, kik ácsorognak az öreg erőgépek mellett az úton. - Éljen Torgyán József! kiabált ki egy piros Seat vezetője a terelőútról. Miután többször is beleüvöltötte a provokációnak számító mondatot a tüntetők képébe, gázt adott és elviharzott. Szerencsére a demonstrálók nem vették a lapot. Incidens nélkül zajlott tovább a beszélgetés az út szélén. - A lassan növekvő életszínvonalat a mezőgazdasággal fizettette meg a kormány - fogad bennünket a tüntetés helyi szervezője, Csíkos Tamás. - Nincs még egy ilyen ország, ahol háromszor szétverték az agráriumot. Negyvenötben a nagybirtokot államosították, a hatvanas években téeszbe erőltették a parasztot, most meg szétverik a szövetkezeteket. Kérdésünkre, hogy menynyire elégedettek a részvétellel, egyöntetű volt a válasz: nem az út szélén álló kocsik száma a lényeg, hanem a részvétel. A szövetkezet dolgozóinak nagyja egyébként is a földeken serénykedik, hiszen tüntetés ide vagy oda, lassan érik a gabona, s akad bőven munka a földeken. A szervezők apró lapot nyomnak a kezünkbe, mondván, ha ezt elolvassuk, megtudunk mindent. „Kedves utazó! Ön akaratlanul is részese lett figyelmeztető demonstrációnknak! Elnézést kérünk azért, hogy kellemetlenséget okozunk Önnek." Majd jön a felsorolás, miért is tüntetnek a szövetkezet dolgozói: haldoklik a vidék, elveszítik földjüket, megélhetésüket, az FVM szálláscsinálója a külföldi tőkének, a mezőgazdaságból élők keresete az átlag 70 százalékát sem éri el, a földművelésügyi miniszter pedig fenyegetéssel igyekszik megfélemlíteni a sikerpropaganda lelepleződ - olvasható a röplapon. - Hát nem szégyen, hogy egy liter tejet 65 forintért vesznek át tőlünk? Ezért négy évig kell nevelni a tehenet, hogy tejet adjon. A disznókról már ne is beszéljünk! A hazai alacsony keresetek miatt folyamatosan visszaesik a kereslet. Egy év alatt 43 kilóról 28-ra csökkent a sertéshúsfogyasztás. Mondja meg, kinek termeljünk? - méltatlankodtak az út szélén álló termelők. Késő délelőttre azután csillapodtak az indulatok. A kánikula a demonstráció végére meggyötört mindenkit. Délután két órakor azután szép lassan hazaindultak a traktorok, teherautók. Senki sem tudta még, a miniszter továbbra is hajthatatlan-e, vagy leül tárgyalni a szövetkezeti tagok képviselőivel. Ha nem, ígérik, mindenképpen lesz keményebb folytatás. Rofai Gábor »BL vezetsz fitosán vez Vásárolj VitaMax-ot Nokia 3210-es készülékkel bruttó 34.999 Ft-ért, A melyből bruttó 2.500 Ft-ot rögtön le is beszélhetsz! Ajándék: headset! Keresd a Vodafone hivatalos viszonteladóinál. Tuvábbi információért hivd ügyfélszolgálatunkat a Vodafone hálózatáról cs vezetékes telefonról egyaránt a 1270-es számon. A balettért tüntettek a Szegedi Nemzeti Színháznál Vegyes évad, vegyes zárás Mennyit érnek a kézjegyek a csomagolópapíron? (Fotó: Karnok Csaba) 1 Kétszázra lehet saccolni a csúcslétszámot, ennyien fejezték ki Szeged művészeti élete iránti aggodalmukat és a Kortárs Balett iránti szolidaritásukat tegnap, a színház előtti tüntetésen. Az évadzáró társulati ülésen az idén is átadták a színházi- és közönségdíjakat. A Szegedi Kortárs Balettet és a város művészeti életét féltik, akik tegnap a Szegedi Nemzeti Színház előtt gyülekeztek. A tüntetés szervezői fölolvasták a leveleket, amelyeket a balett kapott az elmúlt kedd óta (akkor derült ki, hogy Korognai Károly színházigazgató nem újítja meg a táncosok szerződését), proklamációt fogalmaztak és aláírásokat gyűjtöttek. Azért választották a tegnap délelőtti időpontot, mert a 11 órakor kezdődő társulati ülés előtt át kívánták adni a színigazgatónak a szegedi polgárok nevében megfogalmazott kéréseiket. A proklamációban egyebek mellett az áll, hogy a város és a színház vezetői a Kortárs Balett ügyét kezeljék rangjához méltóan, adjanak garanciákat arra, hogy folyamatosan működhet, s hogy szülessenek szakmailag megalapozott döntések, amelyek a város polgárainak véleményét és érdekeit képviselik. A művészbejáró elé terített csomagolópapíron és az e célból körözött íveken azonban hiába gyűltek az aláírások, Korognai Károly nem került elő és nem lehetett átadni neki a kiáltványt. A társulati ülés a hagyományos rend és koreográfia szerint zajlott - egy darabig. Az igazgató előbb azt mondta, hogy vegyes volt az évad, utóbb azt, hogy sikeres volt, és hogy „a nívót valamint a közönséglátogatottságunkat tekintve maximálisan beváltottuk a reményeket." Korognai kifejezte, hogy „sok ferde tájékoztatás" szólt a színházról az idén, de ezek indulatból és bizonyos érdekekből születtek. A tény az, hogy megvalósult a pályázati fgérete szerinti 400 előadás, tehát bebizonyosodott, hogy „Szegeden intenzív kulturális élet van". Mint a napokban kiderült, a szegediek magukénak érzik a balettet, de az operát is és a prózát is - hangsúlyozta a direktor, majd közölte, hogy a próza annyira megerősödött, hogy az egész országból jelentkeznek a színészek: a szegedi társulatnak akarnak a tagjai lenni. Összegzése szerint ez az évad „minőségi és mennyiségi értelemben maximálisan kielégítő volt." „Ami negatívum fölmerült, annak a végén mindig a pénz volt" - jelentette, majd megköszönte a nézők toleranciáját, mert nem a bérlet arányos árát kérték vissza a bemutatók elmaradása miatt, hanem előadásokat kértek. Dr. Ványai Éva alpolgármester arról beszélt, hogy a vezetőváltással koncepcionális és szervezeti váltás is volt a színházban (megszűnt a szabadtéri önállósága). Az évad műsora változatos volt, mindhárom tagozat produkált kimagasló előadásokat. A balett helyzete a kamaraszínház bezárása miatt vált kétségessé, mondta az alpolgármester és bejelentette, hogy megy a miniszterhez, az együttes jövőjéről tárgyalnak. Juronics Tamás, a Kortárs Balett művészeti vezetője szükségesnek látta arról biztosítani a társulatot, hogy nem állt szándékukban megsérteni a másik két tagozatot, amikor bejelentették önállósulási törekvéseiket. Az önállóság iránti igény egy fejlődési folyamat törvényszerűen bekövetkező állomása - hangsúlyozta. Végezetül megkérte az igazgatót, tájékoztassa a társulatot: mikor rendezik a számlákat, mennyit kell még várni a bérjellegű kifizetésekre? Korognai azt válaszolta, hogy a színház adóssága csökkent. A gazdasági igazgató közölte, hogy „a számIák rendezése 98 százalékban megtörtént". Az egyik táncművész erre megjegyezte, hogy akkor a balett nyilván abban a rendezetlen két százalékban van - és ezzel föl is bomlott a társulati ülés hagyományos rendje. A tüntetést szervező civilek egyike, Retkes Zoltán végigállta az évadzárót azzal a szándékkal, hogy ha már kint nem sikerült, bent adja át a petíciót Korognainak. Szólásra jelentkezett, de az igazgató nem engedte beszélni, mire Retkes némán fölvitte a színpadra az iratot és letette az asztalra. Ezután - időlegesen visszatért a hagyomány rendje és átadták a színházi díjakat. Vaszy-díjas lett Molnár László karmester. Az Imre Zoltán-díjat Juronics Tamás kapta. A Makó Lajos-díjat Szalma Tamás vehette át, s ezúttal ő tért el a hagyománytól: közölte, hogy nemcsak a balett a művészet és a díjjal járó csokrát a tüntetésszervező fiatalembernek nyújtotta. Röpke szóváltás után jöhetett az énekkari nívódíj átadása Lőrincz Zoltánnak, a Varga Mátyás-díjas Végvári Mária tűzvédelmi előadó lett, jubileumi jutalmat kapott Herczeg Ferenc és Huszár Ferenc, 30, illetve 40 éves énekkari munkáért. Három közönségdíjat adtak át: a Szegedi Tudományegyetem díját Juronics Tamás kapta, a Tisza Volán Rt. Nemes Zsófiát, a Szegedi Kortárs Balett magántáncosát jutalmazta. Az operabarátok egyesületének idei kitüntetettje Vajda Júlia és Timothy Bentch. S. K. ki akció csak a korlátozott mennyiségű keszlet ereieig ervenyes A keszulekek csak Vodatone SIM kartyaval hasznaihatok. Egy szemfiy maximum 2 ketívezmenyes keszulekkei ertekesitett VüaMAX csomagot vasárolhat evente Az akció 2000 jumus 21-ig tart Munkatársunktól Az agráriumból élőket nem a támogatással, hanem az árrendszer rendbetételével lehetne kihúzni a csávából - állítják a Mezőgazdasági Termelők Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezetének tagjai, akik tegnap a megye több közútján is demonstráltak. Makó mellett, a rákosi úton többek között szó volt arról is, hogy a magyar gazdaságok a tíz évvel ezelőtti műtrágyamennyiség töredékét használják, s ilyen körülmények között csak miniszteri ábránd marad a rekordtermés. Félpályás útlezárás Elnézést az A demonstrálók tegnap Csongrád megye közútjain is elnézést kértek röplapjaikon az autósoktól. Stadler Ferenc, a MOSZ-hoz tartozó Mezőgazdasági Termelők Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szövetségének helyi vezetője délelőtt úgy tájékoztatta lapunkat, hogy Szőregen, a benzinkút előtt húsz-huszonegy jármű áll; Apátfalván tíz, Makó mellett, a rákosi úton harmincöt. Földeákon, a maroslelei bekötőútnál ugyanennyi. Vásárhelyen az orosházi út mellett harminc-negyven munkagépet számláltak nap közben, a mártélyi úton húszat, Orosháza és Szentes között. Derekegyházánál harminc jármű állt. Szentes és Csongrád között harminc, Csanytelek és Csongrád között húsz. A demonstrálók egy része Medosz-tag, de csatlakoztak olyan magángazdálkodók is, akik egyik érdekvédelmi szervezethez sem tartoznak. A támogatási rendszerben meghirdetett nagy számok töredékét kapta a mezőgazdaság, s a megkapott pénz jelentős részét is az intézményrendszer szívta föl; a kétszázhatvanmilliárdból százharminc sem jut ránk. Ám nem csak a téeszek vannak bajban. - Á kistermelőnek is gondot okoz a nyugat-európai árú gázolaj, műtrágya és növényvédő szer, s a támogatásokhoz hasonló ütemben emelkedő gépár. Szerintem a támogatás helyett rendbe kellene rakni a piacot; garantált árakat kell meghirdetni. Az unióban ugyanezt teszik, s minél később alkalmazkodik az ország az ottani rendhez, annál rosszabb lesz nekünk nyilatkozta lapunknak Seres Gyula, a makói Kossuth Tsz elnöke.