Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-09 / 134. szám

PÉNTEK, 2000. JÚN. 9. SPORT 11 Mi van a tarsolyban? L ehet, hogy két és fél évvel ezelőtt még többen eret­nekséggel vádolták azokat a vásárhelyi sportembe­reket, akik azt mondták: legyen vége a langyos teni­szezgetésnek. Teremtsünk olyan körülményeket, ami lecsalogatja a gyerekeket a pályára, s legyen ez a sport­ág a város egyik legeredményesebbje. Hogy a szervezést jó oldaláról közelítették meg, azt néhány hónap alatt a gyors eredményfelfutás, az egyre javuló feltételek jelezték. Egészséges türelmetlenségük­nek köszönhetően már nevet szerzett versenyzőket sike­rült Vásárhely színeinek megnyerniük. A szegediekkel történt hasznos fúzió következtében pedig egyből az OB Il-ben játszhattak. Nem álltak meg ezen a szinten, hi­szen a következő bajnoki évben már egy osztállyal fel­jebb küzdött, s nyert a Hód TC csapata, s örömmel kö­szönthették a város első felnőtt országos bajnok teni­szezőjét is. Még ennél is többre vágyott azonban a Csáky Imre, dr. Hernádi Gyula, Serfőző István klubvezetői trió, mert a két fedett és négy szabadtéri pálya övezte terület­re egy gyönyörű klubot álmodott, majd összeszedve a pénzt rá, épUetett feL Könnyű nekik, hiszen ők a pénzt nem kifelé, hanem befelé hordták. De még ezzel sem értünk a vásárhelyi teniszsikerek felsorolásának a vé­gére, hiszen az OB l-es csapatbajnokság felső ágában, a közelmúltban csak két fővárosi egyesület tudta őket megelőzni A vásárhelyi teniszklub vezetői a legnagyobb érdem­nek azonban mégis azt tartják, hogy sikerül több mint 200 gyereket naponta megmozgatniuk, s közel ezer nézőt a csapatbajnokság kapcsán a pálya szélére állítaniuk. Talán maradt még néhány meglepetés a tar­solyukban... Süli József Hódtáv-kupa úszás Munkatársunktól Szombaton már második alkalommal rendezik meg Vásárhelyen a Hódtáv-kupa elnevezésű úszóversenyt. A helyi klub által lebonyolított erőpróbán jugoszláv, román és jó néhány magyar egyesü­let sportolói szállnak vízbe. A 10 órakor kezdődő viada­lon, délelőtt az előfutamo­kat, míg 17 órától a döntőket tekinthetik meg az érdek­lődők. Minden bizonnyal so­kan kíváncsiak lesznek a házigazdák kiválóságaira, természetesen többek között Risztov Éva, Hegedús Diána és Nagy Gergely is rajthoz áll. Ráadásul a közönség az eredmények alakulását pon­tosan nyomon követheti majd, hiszen most avatják fel a Hódtáv SC új, elektro­nikus időmérő szerkezetét is. Kötelező nyerni! vízilabda Tudósítónktól A női vízilabda OB I-ben szombaton, 12 órakor a ligeti uszodában a BEAC ellen száll vízbe a listavezető Hun­gerit-Carnex Szentesi VK. Dr. Tóth Gyula mesteredző nagy csatát és természetesen győzelmet vár a találkozótól. A papírforma is az eddig százszázalékos hazaiak újabb sikerét fgéri, de ezt nem lesz könnyű kiharcolni, ugyanis a rivális kapuját a válogatott Sós Ildikó védi. Ha jó napot fog ki, nem egyszerű feladat megrezegtetni a hálóját... Osztályozón a Csongrád labdarúgás Munkatársunktól A Magyar Labdarúgó­szövetségben elkészítették a leendő NB I/B-be jutásért rendezendő osztályozók cso­portbeosztását. Az NB III Alföld csoportjának bajnoka, a Csongrád a negyedik trió­ba kapott besorolást a Dabas és a jelenlegi NB II Keleti csoportjának 8. helyezettjé­vel együtt. Ez az utóbbi le­het a Nyírbátor, illetve a Monor gárdája. Az előbbi csapat az utolsó fordulóban a 15. Gyomaendrődöt, az utóbbi pedig a 13. Dunake­szi Kinizsit fogadja saját pá­lyáján. A Tisza-partiak program­ja, június 17., szombat: Csongrád-Dabas, június 21., szerda: Nyírbátor vagy Mo­nor-Csongrád, június 27., kedd: Dabas-Csongrád, jú­nius 30., péntek: Csong­rád-Nyírbátor v. Monor. Tudósítóink figyelmébe! Munkatársunktól Az újabb ünnepi hétvége miatt lapunk a jövő hé­ten először kedden jelenik meg, ekkor számolunk be - A Dél Sportja mellékletünkben - a megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságok eseményeiről. Arra kérjük a tudósítóinkat, hogy a szombati meccsekről szóló beszámolóikat vasárnap 16 órától, a vasárnapi­akat pedig, amint lehet, a lefújás után adják le. A te­lefonszámok a már megszokottak: 62/481-730 (egy­ben a sportrovat száma és fax is) és 62/481-460. Csányi György élt a lehetőséggel A vidéki gólkirály Csányi György a bajnoki szezonban 44-szer járt túl a kapusok az eszén. (Fotó: Tésik Attila) vízilabda A férfi vízilabda OB I­ben egy mindössze 24 éves fiatalember, Csányi György szerezte meg az alapszakasz gólkirályi címét. A korábban Sze­geden és rövid ideig Vá­sárhelyen is szereplő já­tékos néhány évvel ko­rábban már bizonyított, hiszen az ausztrál baj­nokságban csapatával aranyérmet szerzett. A tehetséges pólós számá­ra azonban az idei év je­lentette az igazi kiugrási lehetőséget; nemzetközi sztárokat, válogatott klasszisok egész sorát megelőzve, 44 találattal végzett a góllövőlista első helyén. - Gondolom, a bajnok­ság kezdete előtt meg sem fordult a fejében, hogy ennyire eredményes lesz. - Valóban nem... - vála­szolt Csányi György. - Ta­valy is Egerben játszottam, de viszonylag kevés lehe­tőséghez jutottam. A nyáron viszont Lehmann és Mada­ras távozott *a klubtól, ami azt eredményezte, hogy egy­re többször szállhattam víz­be. Az állandó játéklehe­tőség jót tett az önbizalmam­nak, a társak is egyre inkább bíztak bennem, nagyon so­kat segttettek abban, hogy az alapszakasz legeredménye­sebb játékosa legyek. - Ezt úgy kell érteni, hogy a bajnokság vége felé már minden hely­zetből csak ön lőhetett? - Dehogyis... Az ember­előnyök jelentős részét ugyan én fejeztem be, vala­mint a négymétereseket ne­kem kellett dobnom, de ak­cióból mindig a legjobb helyzetben lévő célozta meg a kaput. Nem törekedtem, nem éreztem kötelező fel­adatnak a gólkirályság meg­szerzését. Erre bizonyíték, hogy volt olyan találkozó, amelyen sérülés miatt mind­össze két percet játszottam. Semmiképpen sem akartam kockáztatni, fontosabbnak tartottam, hogy mielőbb fel­épüljek. Az utolsó két fordu­lóban persze már számolgat­tam, s bíztam abban, hogy a vetélytársak nem előznek meg. - Talán ezzel a sikerrel egy kicsit kárpótolta az egri szurkolókat, hiszen a gárda számára ez a sze­zon nem sikerült túl jól... - Igazából senki sem csa­lódott a szereplésünk miatt. Épp' az említett távozások miatt kicsit gyengültünk, eb­ben az évben a vidék leg­jobbja címért vívott harcban a Szentes valamivel jobb volt nálunk. Viszont a LEN­kupában szépen menetel­tünk, összességében tehát nem lehet ok a panaszra. - Más labdajátékokban, csapatsportágakban a legjobb góllövők szinte kivétel nélkül tagjai a nemzeti csapatnak... - A jelenlegi roppant erős magyar válogatottba beke­rülni igencsak nehéz feladat. Abban viszont reményke­dem, hogy az olimpia után néhány idősebb, illetve kül­földre távozó pólós helyett, a szövetségi kapitány a fiata­labbakra számít majd. - Korábban pólózott a Szegedben, a bátyja Szentesen szerepel és edzősködik, míg a szülei Vásárhelyen élnek. Adó­dik a kérdés, nem akarja az egyik Csongrád me­gyei klubban folytatni a pályafutását? - Egerben jól érzem ma­gam, de lejár a szerződésem és nem óhajtok mindenáron ott maradni. Nem tagadom, néhány csapat már megkere­sett, köztük megyeiek, ám még nem döntöttem el, hol folytatom a pályafutásomat. Kandó Tamás Péntek Úszás Czene & Savanya úszóta­noda-kupa, nagycsoportos óvodások-versenye, újszege­di Sportuszoda, 10 óra. Szombat Kézilabda X. „Jó a csend"-kupa szenior kézilabdatorna, új­szegedi Sportcsarnok, 10. Labdarúgás Megyei I. osztály: Szeco­lor-Bordány-Szőreg, Bor­dány, Kószó. Ferrocolor-Tá­pé-Szentesi TE, Tápé, Sze­keres. Mindkét találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkő­zést (15 órakor) az ifjúsági­akjátszanak. Megyei III. osztály: Amb­rózfalva-Algyő II., Ambróz­falva, ifj. Tóth S. Forrás­kút-Tempó Taxi-Baktó Szi­lánk, Forráskút, Soós. Mind­két találkozó 17 órakor kez­dődik. Utánpótlás bajnokság: Tisza Volán-MÉH Focisuli­VSI-Szombathely, Szeged, Felső Tisza-parti stadion pá­lyái, U16, Forgó; U18, Rácz. Mindkét találkozó 10 órakor kezdődik. Négy csapatos (Tápé, UTC, Dorozsma, Gyálarét) serdülő labdarúgótorna, Gyálarét, 9. Lábtenisz Rádió 88-kupa, újszegedi Kisstadion, 9 óra. Sportműsor Strandröplabda Csongrád megyei bajnok­ság, 2. forduló, Algyő, sportpálya, 9. Tenisz BMW-kupa, amatőrver­seny, újszegedi Gellért Sza­badidőközpont, 9 óra. Úszás Hódtáv-kupa nemzetközi verseny, Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, előfuta­mok, 10, döntők 17. Vízilabda OB l. nők: Hungerit-Car­nex Szentesi VK-BEAC, Szentes, ligeti uszoda, 12. Vasárnap Autósport Gyorsasági roncsderbi, országos bajnokság, 4. for­duló, Szeged-Szentmihály, Börcsök-ring, 8 (gépátvétel), 10.15 (szabadedzés), 10.45 (időmérő tréning), 12.30 (fu­tamok, Mobill-kupa), 17 (szuperfutam). Kerékpározás Amatőr Mountain-bike­kupa, Szeged, Eko-park, 9. Labdarúgás NB III: Algyő SK-Kerek­egyháza, Algyő, Szabó II. S. Csongrádi LC-Hódmezővá­sárhelyi FC, Csongrád, Csa­pó. Mindkét találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkő­zést (15 órakor) az ifjúsági­ak játszanak. Megyei I. osztály: Kis­zombor-UTC-Mártély-He­avytex, Kiszombor, Bartucz. Mindszent-Röszke, Mind­szent, Bán. Kistelek-Szege­di VSE, Kistelek, ilj. Kricht­lán. Mórahalom-Zákány­szék, Mórahalom, Boros. Ti­szasziget-Sándorfalva, Ti­szasziget, Asztalos. Tisza­Új-Gyálarét, Újszentiván, Nagy S. Valamennyi talál­kozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést (15 órakor) az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Csany­telek-Tanárképző, Csanyte­lek, Forgó (ifjúságiak: Csanytelek-Domaszék, Csanytelek, 15, Szűcs). Baks-Földeák, Baks, Kónya. Kiskundorozsma-H. Astra, Dorozsma, Kubatovics. Szatymaz-Szegvár, Szaty­maz, Kormányos. Balás­tya-Fábiánsebestyén, Balás­tya, Gombos. Zsombó­Szentmihály, Zsombó, Ve­res. Székkutas-Tömörkény, Székkutas, Varga. Maros­dömper Deszk-Apátfalva, Deszk, Éberhart. Vala­mennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést (15 órakor) az ifjúságiak játsza­nak. Megyei II. osztályú ifjú­sági mérkőzés: Csenge­le-Szikáncs, Csengele, 15, Katona. Megyei III. osztály: Káro­lyi DSE-Sándorfalva II., Szeged, Postás-pálya, Varga. Komlósi Baktó-Domaszék, Baktó, Csöngető. Szecolor­Bordány II.—Déli Apró SE, Bordány, 10 (!), ifj. Jéga Szabó. Autó 2000 SE-Pusz­tamérges, Röszke, Lórik. Ásotthalom-Röszke II., Ásotthalom, Rákosi. Ül­lés-Ruzsa, Üllés, Dudogh. Öttömös-Ópusztaszer, Öttö­mös, Garas. ÉKF-Alsóvá­ros-Nagymágocs, Szeged, Szabadság téri pálya, Kucso­ra. Eperjes-Derekegyház, Eperjes, Szombathelyi. Kü­bekháza-Pázsit SE, Kübek­háza, Tari. A külön nem jel­zett találkozók 17 órakor kezdődnek. Sakk Magyar Kupa negyed­döntő. Makói SVSE-Bp. Honvéd-Mediflóra, Makó, Közösségi Ház, 12. Strandröplabda Csongrád megyei bajnok­ság, 2. forduló, Algyő, sportpálya, 9. Szabadidősport Ford Olimpiai ötpróba, Csavarker-triatlon, Szeged, Maty-éri evezős pálya, 9. Tenisz BMW-kupa, amatőrver­seny, újszegedi Gellért Sza­badidőközpont, 9 óra. Hétfő Kézilabda Bors-Tex-kupa, leány utánpótlástorna, Gádoros, 8. reflektor Deszki siker Munkatársunktól Az IHF (Nemzetközi Kézi­labda-szövetség) kezdemé­nyezésére június 2-án és 3-án a sportág és a női szakág nép­szerűsítésére gálát szervezett Magyarországon (is) a Ma­gyar Kézilabda-szövetség a területi szervezetek segítségé­vel. Szegeden három női együttes részvételével június 3-án bonyolították le ezt a rendezvényt az Etelka sori sportcsarnokban. A tornát a Deszk SC nyerte megelőzve a KSZSE és az Algyő SK csa­patát. A rendezvény támoga­tói: Szeged Városi Sportigaz­gatóság, Csongrád Megyei Kézilabda-szövetség. Amatér kerékpárosok Munkatársunktál Június 11-én (vasárnap), 9 órától Mountain bike-kupa el­nevezéssel amatőr kerékpáros versenyt rendez a szegedi Eko-parkban a Szegedi He­gyikerékpáros Sportegyesület. Nevezni a helyszínen lehet, a 16 év alattiak 9-től 10 óráig, a 16 év felettiek pedig 9-től 13 óráig jelentkezhet a vetélke­désre. Bővebb információkat Balázs A. Tibortól kaphatnak az érdeklődők a 06-20/ 332-8506-os telefonszámon. Népes mezőny Munkatársunktól A közelmúltban rendezték meg Szegeden, az Izometria Sportstúdió pályáin az Izo­metria-kupa amatőr teniszver­senyt, melyen 16 egyéni indu­ló és 15 páros mérte össze a tudását. Végeredmény. Egyéni, 45 év felettiek: 1. Máté József, 2. Kemény László, 3. Mészáros Tibor és Szügyi András; 45 év alattiak: 1. Tajti Levente, 2. dr. Ladányi Zsigmond, 3. Ke­mény László és Szűcs Attila. Páros, 45 év felett: 1. Máté József, Kovács János, 2. Kiss József, Ördögh István, 3. Mé­száros Tibor, Mihály János és Kemény László, Szügyi And­rás; 45 év alattiak: Máté Jó­zsef, dr. Ladányi Zsigmond, 2. Tajti Levente, ifj. Szénási Róbert, 3. Kemény László, Szügyi András. Veteránfoci Munkatársunktól Az újszegedi Kisstadion­ban zajló veterán kispályás labdarúgó-bajnokság legutób­bi két fordulójában a követ­kező eredmények születtek: Keverő-Dózsa öregfiúk 9-1, Sándorfalva-Tervezők 1-2, Metál duó-Heavytex 3-4, Elektroház-Délép 3-5, Bör­ker-Kreál trió 3-2, Szak-Mol 0-4, Zöld-fehér kávézó-Csa­var plussz 3-7, Pajtás bü­fé-Gólöröm 3-2, Sándorfal­va-Pajtás büfé 2-8, Metál duó-Keverő 2-6, Heavy­tex-Zöld-fehér kávézó 7-2, Tervezők-Szak 3-0, Dózsa öregfiúk-Börker l-1. Csavar plussz-Elektroház 9-4, Mol -Gólöröm 7-2, Kreál trió­Délép 0-3. Kispályás fecitorna Munkatársunktól A június 16-án kispályás labdarúgótornát rendeznek Makón SZÜD-kupa elneve­zéssel. Az egynapos esemény­re június 14-éig lehet jelent­kezni a 06-30-9382-312-es te­lefonon Ambrus Ferencnél, vagy a 212-842-es telefonon Matuszka Zsuzsannánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom