Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20 / 117. szám
SZOMBAT, 2000. MÁJ. 20. CSONGRÁD MEGYE 5 Május - a 90 éves Délmagyarország hónapja (16.) A nyomda ördöge nyugdíjba ment csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Panek József újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkhan. l-es villamos. Több hívást is kaptunk az l-es villamossal kapcsolatban a Szeged Plaza építkezése kapcsán. A 472-328-ről az a kifogás merült fel, hogy a leszállóhely megszüntetése után a Rókusi vasúti állomáshoz igen sokat kell gyalogolni, ami főleg csomagokkal nem kellemes. Ugyancsak a villamost érinti az az észrevétel a 470- 170-ről, hogy a Plaza nyitása után a várható nagyobb forgalom miatt sűríteni kellene a járatokat. Gaz az árokban. Özv. Bernáth Józsefné arra hívta fel a Dorozsmai út lakóinak és az önkormányzat figyelmét, hogy több helyen már méteres gaz és nád nő a vízlevezető árokban, amit senki sem kaszál le: vagy idős emberek lakják a portát, vagy az önkormányzat adja ki bérbe. iaaaaa^i »»»»• At 4IV«MI. Szabadtéri előtt nem kattogtak tovább a kivénhedt szedőgépek sem. S elköltözött a nyomdából a krampusz is, ugyanis a nagy modernizáció óta már nem lehet a nyomda ördögére fogni a sajtóhibát, mivel a nyomtatáshoz már kész filmeket kapnak a mesterek. Vagyis, ha elírást talál az olvasó az újságban, leginkább az újságírót okolhatja, aki saját kezűleg pötyögi be cikkét a szerkesztőségi számítógépbe - emlékeztünk a nagy változások korára, amikor Hocz Pállal körbesétáltuk a DM-nyomda ma üzemelő rotációs gépét. Ez a masina már arra is képes, hogy az újság 8 oldalát színes képpel díszítse, míg másik nyolc oldalon kísérő színnel teheti szebbé a lapot, v - Nyomdánk életében történelmi dátum volt 1999. szeptember elseje, ugyanis akkor készült az első „kolor Délmagyar". Azóta igyekszünk mind szebb és szebb kivitelű újságot átadni a szállítóknak, akik már kora hajnalban megérkeznek a frissen kötegelt újságért. A napilapot nyomtató szerkezet egyébként este fél 11 és 11 óra között kezdi meg a munkáját a Délvilág kinyomtatásával, majd ezt követően készül a Délmagyarország. Rotációsunk óránként 25-27 ezer újság előállítására alkalmas, s akkor sem jövünk zavarba, ha 32 oldalas újságot rendel meg Színes programok Hocz Pál nyomdavezető (képünkön jobbra) már 1974 áprilisa óta kíséri figyelemmel a Délmagyar nyomtatását. (Fotó: Nagy László) Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója tegnap a Royalban sajtótájékoztatón ismertette a szabadtéri játékok idei programját. A több mint kétszázmillió forintos költségvetéssel, a millennium jegyében megszervezett Dóm téri nyári fesztiválra előrendeléssel eddig közel harmincezer jegyet kötöttek le. Változatos műsort kínál ezen a nyáron az ország legnagyobb csillagtetős színpada, ahol hivatalosan július 7-én, Szörényi Levente történelmi rockopera-trilógiájának második része, az István, a király bemutatójával indul az évad. A hatalmas érdeklődés miatt, a protokoll mellőzésével már előző este rendes előadást tartanak, azaz négy estén játsszák a budapesti Nemzeti Színház Iglódi István rendezte produkcióját. István király szerepét Tóth Sándor alakítja, Sarolt Császár Angéla, Gizella Csömör Csilla. Réka Auksz Éva, Koppány Gazdag Tibor, Asztrik Jegercsik Csaba, a Krónikás Kozák András lesz. Az előadás díszletét Csikós Attila, jelmezeit Rátkai Erzsébet tervezte. Július 14-én és 15-én első nemzeti operánkat. Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját viszik színre Tóth János operaénekes rendezésében, Oberfrank Péter dirigálásával. A címszerepet Daróczi Tamás, a további főszerepeket Albert Tamás és Fekete Veronika énekli. Július 16-án a magyar dzsessz koronázatlan királynője. Cserháti Zsuzsa ad koncertet régi pályatársával, Somló Tamással, valamint a Tea együttes, Roy és Ádám közreműködésével. Július 21-én és 22-én visszatér az előző nyár nagy sikere, Johann Strauss örökzöld nagyoperettje, a Cigánybáró. Szaffi szerepét idén Vajda Júlia énekli, Barinkayként Berkes Jánost, Zsupánként Gyimesi Kálmánt láthatja a közönség. Az előadást Tóth János rendezte, a közreműködő Szegedi Fesztiválzenekart Molnár László dirigálja. Július 29-én és 30-án Diószegi László rendezésében Ezredvégi leltár címmel a hagyományosan kétévente megszervezett szegedi nemzetközi néptáncfesztivál gálaestje várja a folklór kedvelőit. Mint Simoncsics János fesztiváligazgató elmondta, a legkiválóbb magyar amatőr együttesek mellett Franciaországból, Görögországból, Grúziából, Lengyelországból, Olaszországból, Portugáliából és Törökországból várnak táncosokat. Augusztus 3-tól 6-ig Kerényi Miklós Gábor rendezésében, Makláry László dirigálásával Leonard Bernstein musicalje, a West Side Story kerül színre. Mariát Keszei Borbála játssza. Tonyt még keresik, a további szerepekben többek között Dorogi Barbarát, Szabó P. Szilvesztert. Király Attilát, Mészáros Tamást és Király Leventét láthatjuk. Tizenhét év után, Korognai Károly rendezésében visszatér a Dóm térre Az ember tragédiája. Szalma Tamás alakítja Ádámot, Szabó Gabi Évát és Gregor József lesz az Úr hangja. Lucifer szerepére még keresik a legalkalmasabb színészt. mert Gálffi László filmforgatás miatt nemrégiben lemondta fellépését. A díszlet Szlávik István, a jelmezek Papp János tervei alapján készülnek. Végre sikerült a két népszerű szegedi csapatot, a Molnár Dixieland Bandet és a Storyville Jazz Bandet közös koncertre rávenni. így az augusztus 16-i Dóm Dixie-gálán együtt muzsikálnak majd hazai és külföldi vendégeikkel, többek között a Benkó Dixieland Banddel és Audrey Motaunggal. Augusztus 20-án a Magyar Szupersztárok című koncerttel ünnepel a szabadtéri. A Kerényi Miklós Gábor rendezte műsor magyar musicalek és rockoperák legnépszerűbb dalainak megszólaltatásával történelmi panorámát ad a honfoglalástól napjainkig. A fellépők között lesz Szulák Andrea, Sasvári Sándor és Janza Kata, valamint bemutatkoznak a színművészeti főiskola harmadéves musicalosztályának legtehetségesebb tagjai. A nyári fesztivál a Száztagú Cigányzenekar és a Budapest Klezmer Band augusztus 22-i Harmónia cfmű produkciójával zárul. A szabadtéri belépőit hétfőtől árusítják, előjegyzésben eddig közel 30 ezer jegyet kötöttek le, az István a királyra és a West Side Storyra szinte mind elkelt. Korognai Károly azt mondja, 60 ezer fizető nézővel már elégedett lenne. Május 29-én kezdik építeni a szabadtéri nézőterét és színpadát, június 29-én tartják az első Dóm téri próbanapot. Hollősi Zsolt Tíz éve még - a lapkészítök és az olvasók nagy bosszúságára - maszatos betűkkel a hasán jelent meg Szeged újságja, a Délmagyarország. Ma pedig már színes képek díszítik a lapot. A nyomdatechnika szegedi fejlődéséről, a lapnyomtatás titkairól kérdeztük Hocz Pált, a DM-nyomda vezetőjét. Ha valaki arra vágyik, hogy szikrákat szóró, füstös üzemben hallgassa a vastag fémlemezeket püfölő gépek zaját, még véletlenül se menjen ki a szegedi vasöntöde Kálvária sugárüti nagycsarnokába. Ugyanis ebben az ezer négyzetméteres épületben már évek óta nem törölgetik homlokukról az izzadtságot vasmunkások. Annál serényebb szorgalommal dolgoznak itt a nyomdászok, akik kilenc éve birtokukba vették ezt a termet. - Egészen pontosan 1991 szeptemberében készült itt, a Délmagyarország Kft. nyomdájában az első Délmagyar, majd pár héttel később már a „kék" Délvilágot is a 4/1 nyomóműves ofszet rotációs gép gyártotta le - emlékezett látogatásunk idején a nyomdászok öntödés honfoglalására Hocz Pál nyomdavezető. - Tudom, ez a kifejezés egy laikus számára nem túl sokat mond, de mi, nyomdászok, akik hivatásszerűen foglalkozunk a lapelőállítással, nagy ünnepet ültünk akkor. Mindannyiunk örömére, végre sok évi várakozás után küllemében teljesen megújult Szeged lapja. Erre az időszakra biztos emlékeznek olvasóink, hiszen ekkor mondtunk búcsút a régi. Szeged napja alkalmából gazdag program várja mindazokat, akik szeretik a mókás, a tréfás, vagy éppen a testi erőt igénylő szabadtéri játékokat. Idén első alkalommal szerveznek ilyen programokat, amelyek kikapcsolódást, szórakozást biztosítanak, mindenekelőtt a családoknak. A színes, pergő ritmusú rendezvények bizonyára sok szegedi (és városunkba látogató) számára nyújtanak majd tartalmas szórakozási lehetőséget. Szabó Ádám, a szegedi polgármesteri hivatal kabinetvezetője és munkatársai arról tájékoztatták lapunkat, hogy szombaton és vasárnap a Ligetben és a Móra-parkban milyen programok várják az ünneplő Híradók Munkatársunktól Szeged napja alkalmából május 21-én 18 órakor a két világháború között Szegeden készült régi filmhíradókból vetítenek a Grand Café moziban. A belépés ingyenes. TOP-fesztivál Munkatársunktól A TOP Egyesület szombaton és vasárnap tehetségkutató fesztivált rendez a szegedi Eko-parkban (Fürj utca 92/B). Az érdeklődők mindkét napon délután 3 órától nézhetik, hallgathatják meg Szeged és környékének amatőr zenekarait, énekeseit, táncosait. maszatos újságlapoknak, s ezután már a képek helyén sem fekete pacát talált aki belelapozott a DM-be, hanem kontrasztos, szép fotókat. Már éppen ideje volt váltani - kommentálta a szegedi nyomdászvilágot megújító „technikai forradalmat" Hocz úr -, mivel az a 70 évnél is öregebb MAN gép, amin még a Szegedi Nyomdában, a város közepén, a Kárász utca mögötti épületben készült a Délmagyar, bizony, nem volt képes valami szép munkára. De nemcsak a nyomómasinák változtak meg akkoriban, hanem a nyomdászok élete is. A nosztalgiázok nagy bánatára eltűnt a nyomda ólomillata, közönséget. Az újszegedi Ligetben május 20-án, szombaton délelőtt 10-tól este 6 óráig zajlanak az ingyenes szabadtéri programok, amelyeknek a neve is sok sejtet: lőbusz, sítalpas futás, hordó lovaglás, gólyaláb, kosárdobó verseny, célbadobás bohóc-szájba, farkas tartás (két azonos súly kitartása nyújtott kézzel - időre), petrencés rúd kitartása, gladiátor bajvívás, kötélhúzás, nyíllövó verseny. Délután 3 órától Bangó Margit, a My Cream, a Mézga Produkció, az Emergency House és a Brodway Band együttes szórakoztatja a nagyérdeműt. Vasárnap, május 21-én, sem unatkoznak azok, akik kilátogatnak a Ligetbe. TudMunkatársunktól A véletlenek hozták úgy, hogy éppen Szeged napjával és a hozzá kötődő rendezvényekkel egyidőben, vasárnap, május 21-én délután 3-kor újra kinyit a város legendás vendéglátóhelye, a Szeged étterem. Mint ahogy azt Veszprémi Zsolttól, a tulajdonos Monarchia Kft.-t képviselő és az átalakítást levezényló menedzsertől megtudtuk, az utolsó engedély is megérkezett azoktól a hatóságokniillik akkor is délelőtt 10 órától kezdődnek a programok, mégpedig majorett bemutatóval és a Pavane együttes műsorával. Azt követi az Akropolisz tánccsoport, egy ABN Ambro-játék. Bibarcz Tünde fitneszstúdiója, az erős emberek bemutatója, az IKV Rt. lábtenisz kupájának eredményhirdetése. Este fél 7-től kezdődik a zene, a fellépók pedig a Juventus, a B.Boys, Auth Csilla, a Bon Bon, az Animál Cannibals, az United és a TNT. A Móra-parki eseményekben résztvevők és a szemlélődök sem unatkoznak majd. Itt is vasárnap délelőtt 10-kor kezdődnek a programok, mégpedig zenés gyermekkoncerttel. A délután 4 tói, amelyek az átalakítás két esztendejében végig segítették a beruházót. A Szeged csendben nyitja ki kapuit. Az összes terem készen áll a vendégek fogadására, a „pincében" az étterem és a pub, a földszinten a kávéház és a terasz várja a vendégeket. Különlegességekkel természetesen, mint például mediterrán konyhával (a meglepetésekről svájci főszakács gondoskodik), óráig tartó programban fellép Száraz Nagy Tamás és Szenti Gabriella Zsuzsi, Tomi és a léghajó című műsorával, a Gumimacik gyermekcsoportja. Kovács Andrea énekes és az Erica C. Tánciskola, a Százszorszép Gyermekház jazzbalett, aerobic, társastánc, sztepp, babszem és mákszem csoportjai, az Ezer Arc divatstúdió, a River együttes is. Az említett időben játékpark áll a gyermekek és szüleik rendelkezésére, sok eszközös, ötletes, készségfejlesztő játékokkal. Szabó Ádám kabinetvezető arról is tájékoztatott bennünket, hogy idén, a város napján este 10 órakor az újszegedi Ligetben tűzijátékkal zárul majd az a gazdag rendezvénysorozat, amelyet az ünnepi alkalomra szerveztek. K. F. egzotikus coctail-lappal, és hétfőtől reggelikkel. Hisz ne feledjük, a Szeged a város hivatali negyedében található. A jövőben azt tervezik, hogy mindig az aktuális színházi előadásokhoz kötődő jelmezeket és kellékeket helyeznek el az étterem különböző pontjain. Lesznek irodalmi és zenei előadások, klubjellegű rendezvények. Már folynak az őszi színvonalas jazzfesztivál előkészületei. tőlünk a szerkesztőség. Olvasóink azt is észrevehették, hogy ma már sokkal jobb minőségű papírra készül a lap, mint hajdanán. Az alapanyagot egyébként külföldről kapjuk, leginkább orosz és norvég papírra kerülnek az olvasnivalók - avatott be a DM-nyomda titkaiba Hocz Pál. Aki azt is elmondta, hogy olyan nap még nem volt. amikor nyomdagépek hibája miatt kellett volna lemondaniuk a szegedieknek a Délmagyarországról. A DM mindig eljutott a múltban is olvasóihoz, s ezen a jó szokáson a jövőben sem változtatnak a nyomdászok. Bátyi Zoltán Módosul Munkatársunktól Javítják a Dorozsmai úti vasúti átjárót. A munkák miatt ma, szombaton lezárják az. átjárót, a forgalmat pedig elterelik. Ezért a Tisza Volán Rt. is módosítja néhány járatának az útvonalát. A Tarján. Víztorony térről 40.20-kor induló 35Y-os busz a Budapesti út - Fehértói út - Dorozsma terelőúton közlekedik, a dorozsmai vásártérig. A Kiskundorozsmáról Szegedre 4.30-kor induló 35-ös járat a Széchenyi utcából a Negyvennyolcas utca felé közlekedik. A 4.35-kor Dorozsmáról induló 75-ös a vasúti átjáró után a Dorozsmai út-Széchenyi utcaNegyvennyolcas utca-Fehértói utca-Budapesti út vonalon szállítja az utasokat. A teljes útzár idején a Szegedről 22.45-kor Pusztamérgesre, valamint 22.30kor, illetve 22.45-kor Kiskunmajsára induló járatok az E5-ös út-Fehértői út-Kiskundorozsma terelőúton közlekednek, de nem érintik az Agroker, Délép-telep, dorozsmai vasútállomás és a dorozsmai ABC előtti megállókat. Szemészet DM információ A Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat szemészeti szakrendelése (Tisza Lajos krt. 97.) értesíti a lakosságot, hogy ma - felújítási munkák miatt - a betegál látás 8-tól 13 óráig a Vasas Szent Péter u. 1-3. szám alatt lesz. Vasárnap nyit a Szeged étterem