Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-06 / 105. szám
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig hazánkban továbbra is sok napsütésre számíthatunk, az időnkénti felhősödés ellenére csapadék nem valószínű. Erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 22, 27, megyénkben 23, 26 fok között alakul. Isten éltesse! IVETT, FRIDA Az Ivett a francia Yvette név magyar változata, ez pedig a héber eredetű Judit megfelelője, melynek jelentése: Júdeából származó nő. A Frida a német Frieda névből ered, amely a Friede - kezdetű és a -friede végű női nevek önállósult becézője. Ilyen nevek: Friederike, Elfriede, Winfriede. A névelem jelentése: béke, védelem, körülkerített terület. Egyéb, a naptárban nem szereplő mai névnapok: Detre, Ditta, Eliz, Evetke, Friderika, Ida, Idun, Jób, Judit, Koletta, Ovidiust, Szavéta, Tamara, Tankréd, Zsóka. GIZELLA Vasárnap köszöntsük. Az ófelnémet Gisela névből származik, eredete szerint két név egybeesése, a germán Geisel, azaz női túsz, női kezes, pontosabban olyan nemesi származású leány, aki idegen udvarban nevelkedik. Másik eredete a Gisel-, Geisel- kezdetű germán női nevek önállósult rövidülése. Egyéb, a naptárban nem szereplő vasárnapi névnapok: Ákos, Bendegúz, Dalma, Domicián, Domitilla, Germán, Gusztáv, Napóleon, Pál, Szaniszló, Viktor. Tja Berlinben esik, márpedig II gyakran elsírja magát az ég, özvegy Brukkelklein Rezsőné szomorú lesz, s ilyenkor nagyon vidám történetekkel gyógyítja magát, és persze engem. Amikor Brukkelklein Rezső szabad és fiatal volt, amikor még nem rettentette meg a halál nyirkos hidege, a férfi szerelembe esett egy temetésen. Máris mosolyog a könnyei függönyén át özvegy Brukkelklein Rezsőné. A lányt Pipi Portugálnak hívták. Igen, Brukkelklein Rezső és Pipi Portugál egy temetésen ismerkedtek meg, közeli ismerősüket, egy aktfestőt bocsátotta utolsó útjára a baráti társaság. Szegény művészt elégedetlenségében megfojtotta az egyik modellje. Ahogy a temetőbe lépett a férfi, nyomban meglátta a lányt, és a lány is meglátta őt, mondhatni szerelem volt első látásra, nézték egymást a koporsó túlfeléről és pirultak, a szívük hevesebben vert, és a férfi tekintete azt mondta, bocsásd meg, de beléd szerettem, pedig még nem is tudom ki vagy, kicsi nő. A nevem Pipi Portugál, és én is beléd szerettem, te szép, fiatal férfi, máris nagyon szeretem, ahogyan Szív Ernő Özvegy Brukkelklein Rezsőné 6 szeretsz engem, modell voltam én is, de csak a kezemet engedtem festeni, könyékig. így válaszolt Pipi Portugál. A pap beszélt éppen. A festő özvegye fölzokogott, kívánlak, mondta a férfi tekintete Pipi Portugálnak, aki pirult, de bólintott, én is kívánlak Brukkelklein Rezső, mire a férfi, szülj nekem gyerekeket, mire a lány először élni szeretnék, elutazunk északra, bólintott hevesen a férfi, mire a lány, természetesen délre a tengerhez Ahogy te akarod, mosolygott a férfi. Ahogy kettőnknek jó lesz mosolygott vissza Pipi Portugál A pap már nem beszélt. Munkások léptek a halott festőhöz a mindig részeg temetőszolgák. Hideg, búcsú göröngyök kopogtak a koporsó fedelén. A tenyeremen hordalak majd,, mondta a férfi tekintete. Én több kényeztetést érdemelek, én több figyelmet érdemlek, én sokáig alszom és nehezen ébredek, vonta meg a lány a vállát, és durcásan elfordult. A férfi megvakarta a fejét. Szoktam inni, ezt mondta a tekintete. A lány most visszanézett, nem baj, Brukkelklein Rezső, igyál, ha jól esik, de csak velem igyál. A kertet fölásom, a rózsalugast ápolom. Macskát szeretnék és kanárimadarat, mutatta a lány. Jól van, bólintott a férfi. Drágám, egyetlenem, bólintott a lány. Hát így beszéltek a tekintetükkel ezek egymásnak, így voltak boldogok és szomorúak, Brukkelklein Rezső és Pipi Portugál. Az özvegy most fölnevetett, kacagott Brukkelklein Rezsőné. Na és képzelje csak, szerkesztő úr, mi történt eztán! Annyi történt, hogy amint kiléptek a temetőkapunk, máris feledték egymást, s ment az egyik északnak, a másik meg ment délnek, mert ez egy nagyon nagy szerelem volt, és a nagy szerelmeknek mindegy temetés vagy születés van éppen. A bárányok hallgatnak - Hannibállal folytatva Vakon a csúcsra Egy kanadai vak alpinista elindult pénteken, hogy megmássza Kanada legmagasabb hegycsúcsát, az 5959 méteres Mont Logant (Yukon). „Fel akarok jutni erre a hegycsúcsra is, hogy megmutassam, mire képesek a vakok" - jelentette ki a 49 éves Ross Watson, aki 12 évesen veszítette el szeme világát. A háromhetesre tervezett, a Mont Logan meghódítását célzó expedíció során két másik alpinista között, velük kötéllel összekapcsolva kapaszkodik majd felfelé és elől haladó társának szóbeli utasításait fogja követni. Fenyegető üzenetek Fokozott biztonsági intézkedésekkel vette körül magát Dávid Beckham angol labdarúgócsillag és felesége, Victoria, a Spice Girls popegyüttes egykori tagja, miután több ízben fenyegető üzeneteket kaptak. A rendőrség közölte, hogy vizsgálat indult a fenyegetések ügyében. Vegyészek és írásszakértők vizsgálják például azt a levelet, amelyen egy, a Beckham-házaspárt ábrázoló, újságból kivágott fényképre Victoria feje felé haladó fegyverlövedéket rajzolt és dühös szidalmakat írt az ismeretlen feladó. Anthony Hopkins Oscar-díjas amerikai filmszínész és Julianne Moore sajtóértekezletet tartottak Firenzében készülő, Hannibál című új filmjük népszerűsítésére. A Hannibál A bárányok hallgatnak című világsikert aratott film folytatása lesz, s forgatása Ridley Scott rendezésében hétfőn kezdődik a toscanai városban és környékén. (MTI Telefotó/EPA/ANSA/Marco Bucco) Pénztelen bankrablás Szamárfesztivál MTI Panoráma Pénz helyett csak üres pénzátutalási nyomtatványokat zsákmányolt egy német bankrabló, mégis fejvesztve távozott. A „pénzmente's" zsákmány összeállítása a karlsruhei bank élelmes pénztárosnőjének köszönhető. A bankrabló pisztollyal rontott a pénzintézetbe, amelyben csak egyetlen ügyfél és a pénztárosnő volt. Utóbbi a szokásos felszólítás után a rabló műanyagszatyrát pénz helyett üres pénzátutalási nyomtatványokkal tömte degeszre. A rabló annyira ideges volt, hogy nem ellenőrizte zsákmányát, és fejvesztve kirohant a bankból. Bár a pénzintézetet túl nagy kár nem érte, mégis ezer márka jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. Gélyalábazni azért tudni kell Paradicsomi börtönállapotok Paradicsomi állapotok vannak Kolumbia legnagyobb börtönében, ám ez nem az emberi jogok túlzott tiszteletben tartásának, hanem a korrupciónak tudható be. A rendőrök razziájuk során igencsak meglepődtek, amikor összesen 511 örömlányra bukkantak a csak férfiaknak fenntartott, elméletben szigorúan őrzött intézményben. Találtak ezenkívül egy magánszaunát, több kisebb szeszfőzdét, továbbá fegyvereket szinte minden zugban. Több elítélt rottweilereket tartott ölebként. A cellákból előkerült számtalan mobiltelefon és számítógép is, amelyekkel - a rendőrség szerint - a rabok a börtönből irányítják kinti bandáikat. MTI Panoráma Az idén immár 36. alkalommal rendezték meg az országos szamárfesztivált Mexikóban. Az ünnep eredete egészen a XVI. századig nyúlik vissza, ám éves gyakorisággal csak 1964 óta tartják meg Otumba városában a rangos eseményt. A szamárfesztiválon egyebek közt van divatbemutató - természetesen szamáröltözékekből -, szamárszépségkirálynő választás, szamaraspóló a lovaspóló mintájára, szamárrodeó. Az idei szamaraspóló nem volt túl látványos és izgalmas, mert meglehetősen mozdulatlanra sikeredett. Az összesen nyolc szamár közül mindössze kettőt sikerült lovasaiknak, illetve „szamarasaiknak" mozgásra bírniuk. A többi hat, úgy Teaittas vezető A magyarfenesi (Románia) fiatalok legalább olyan jól érzik magukat gólyalábazás közben, mint urbanizáltabb körülmények között élő kortársaik az elektronikus játékok előtt. Az eszközt, játékszert maguk készítik és különféle nehézségű versenyeket tartanak - időre, távolságra, helyben állásra -, de a legügyesebbek a patak síkos kövei között is elboldogulnak. (MTI Telefotó: Oláh Tibor) MTI Panoráma Megkezdődött az első teaittas vezető pere az Egyesült Államokban. A kaliforniai rendőrség még tavaly augusztusban állította meg a férfit, mert lassan vezette autóját - alig 90 kilométeres sebességgel haladt -, és többször „rendetlenül" váltott sávot. A szondázás, és a vizelet teszt azonban nem mutatott ki szervezetében sem alkoholt, sem kábítószert. Kiderült, hogy csupán alaposan „beteázott", bár nem szokvány teafűvel, hanem a kavakava nevű növény leveleiből főzöttel, amely nyugtató hatáSzegeden Kolláti Ferenc Tamás Május 4., 12 óra 25 perc 4030 g. Sz.: Török Márta és Kolláti Miklós (Szeged). Nagy Ábris György Május 4., 10 óra 35 perc, 2570 g. Sz.: Dravhammer Krist tina és Nagy Gábor (Szeged). Kurusta Norbert Május 4., 13 óra 45 perc, 3450 g. Sz.: Zöldi Angelika és Kurusta István (Tótkomlós). Antman Joshua Május 4., 13 óra 25 perc, 3450 g. Sz.: Gégény Judit és Antman László (Szatymaz). Hornok Dávid Noé Május 4., 18 óra 30 perc, 3700 g. Sz.: Hegedűs Edit és Homok Tibor (Szeged). Sipos Fanni Lili Május 4., 20 óra 5 perc, 3550 g. Sz.: Balassa Erika és Sipos Ferenc (Szeged). Szabó Sándor Május 5., 0 óra 10 perc, 2955 g. Sz.: Babos Julianna és Szabó Sándor (Pusztaszer). Szentesen _J tűnt immobilizerrel van felszerelve, mert tökéletesen csökönyösnek bizonyult, jottányit sem moccant. Ami a divatbemutatót illeti, az lényegében afféle alterego verseny. A szamarakat igyekeznek gazdáik úgy beöltöztetni, hogy minél jobban hasonlítsanak például az ország vezető politikusaira, államfő jelöltjeire, vagy szörnyekre, a gyermekek által kedvelt „pokemon" kártya alakjaira. Az idei fesztivál egyik üdvöskéje Glória Trevi mexikói popsztár szamárhasonmása volt. Forrónadrágba bújtatták, melltartót kapcsoltak rá, és még sminket is kapott: alaposan kirúzsozták a szamár „ajkait". Hogy melyik állat lett az idén Mexikó Miss Szamara, azaz szamárszépe, arra nem tért ki a jelentés. Koncz Erika Május 4., 8 óra 55 perc, 2700 g. Sz.: Dombi Éva Margit és Koncz Atüla (Szentes). Szilágyi Vivien Május 4., 14 óra 35 perc, 4200 g. Sz.: Monzinger Bernadett és Szilágyi Péter (Cserkeszőlő). Magony Erika Réka Május 4., 15 óra 5 perc, 3750 g. Sz.: Varga Erika Katalin és Magony Ferenc (Csongrád). Skultéti Viktória Május 4., 19 óra 30 perc, 3360 g. Sz.: Darabos Andrea Hajnalka és Skultéti Dezső (Öcsöd). Szénási Bence Május 4., 23 óra 20 perc, 3050 g. Sz.: Molnár Annamária és Szénási Imre (Tiszaföldvár). Gratulálunk! Elefántcsont Háromszázharminckét elefántagyarra és nagy mennyiségű faragott elefántcsontra bukkantak a tajvani vámhatóságok. A zsákmány egy hajó konténerében két faládában volt elrejtve, s annak értéke meghaladta a 3,2 millió dollárt. Egyelőre senkit nem tartóztattak le, de ha rábukkannak a csempészre, hét évig terjedő börtönnel és 100 ezer dollárt megközelítő pénzbüntetéssel sújthatják. Lérimaimok sú. Bevallása szerint vagy 810 csészével „öntött fel a garatra". Az ügyész a tárgyaláson megemlítette, hogy a kaliforniai törvények értelmében nem csak alkohol hatása alatti vezetés miatt vonható bárki felelősségre, hanem minden olyan szer miatt, amely befolyásolja izmainak vagy központi idegrendszerének működését. A vádlott ügyvédje viszont közölte, hogy védence csak teát ivott, ami nagyjából annyira hatott rá, mint egy dupla capuccinó, és autóvezetői képességeinek teljes birtokában volt. ítélet még nincs. Törpe lórimajmok születtek az egyesült államokbeli San Diego állatkertjében. A ritka, veszélyeztetett fajtához tartozó, most egyhetes majmocskák nőstények, a súlyuk 35,28, illetve 37,24 gramm. (MTI Telefotó/EPA/Ron Garrison) KOVÁCS AUTÓALKATRÉSZ ríca SZEGED, KOSSUTH L. SGT. 83. ,62/468-444