Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20 / 117. szám
A kilencvenéves Délmagyar ünnepi melléklete (9-12. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ ^KJSLI^D DELMAQYARORSZAQ SZOMBAT, 2000. MÁJ. 20., 90/117. ÁRA: 44 FT (ELŐFIZETVE: 38 FT) Kétszázmillió a szegedi utakra ^^ Ma A LEMEZJÁTSZÓK MÖGÖTT^ CSÁSZÁR €IŐD excLustve rc/iwce ser dj ö«i _ lí u! - - i - _____ • -5 M M A - JT ^M. » A kiegészített útalapból futja majd a Radnóti utca új burkolatára is. (Fotó: Karnok Csaba) Százhatvanmillió forinttal egészítette ki az önkormányzat az útalapot, amelynek összege évek óta nem haladja meg a negyvenmilliót. így összesen kétszázmilliót költenek a városi úthálózat felújítására. Mindemellett azonban - külön költségvetési tételként közel 150 millió forintot áldoznak a Rókusi körút egy szakaszának, illetve a Tisza Lajos körút Annakúti csomópontjának rekonstrukciójára. A tervek szerint nyár végéig elkészül a Kárász utcai díszburkolat első szakasza is. Összesen mintegy hetven szegedi utcában lesz könnyebb a közelekedés annak a kétszázmillió forintnak köszönhetően, amelyet az önkormányzat ebben az esztendőben az úthálózat korszerűsítésére fordít. Nyolc kilométernyi földes utcát burkolnak le, s ugyanilyen hosszúságú útszakasz kap új aszfaltburkolatot. Körülbelül hetvenezer négyzetméternyi aszfaltot és kohósalakot terítenek le a városban ebből a pénzből. Ahogyan azt Makrai Lászlótól, a közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnökétől megtudtuk, külön figyelmet fordítanak azokra az utcákra, amelyekben csatornázási munkálatok zajlanak az idén. Az önkormányzat a Városi Vízügyi Befektetési Kft.-t btzta meg a feladattal: az útbontásokat követően a lehető legrövidebb idón belül állítsák helyre az útburkolatot. így a Petőfitelepen. Tápén, Fodorkertben, Újszegeden és Alsóvároson dolgoznak majd a csatornaépítők után. Számos földes utca kap aszfaltburkolatot, Dorozsmán például a Vályogos utca is, míg Újszegeden többek között a Radnóti utcában a már meglévő, rendkívül rossz állapotban lévő úttestet korszerűsítik. A forgelomtechnikai változtatások során megszüntetik a jelzőlámpás csomópontot a Tisza Lajos körút és a Kálvária sugárút kereszteződésében, és a körúton közlekedők élveznek elsőbbséget. A József Attila sugárút Tisza Lajos körúti torkolatában pedig egy balra kanyarodó sávot építenek, fgy a Tarján felől érkezőknek egyszerűbb lesz a városi utakat tehermentesítő rakpartra kanyarodniuk. Két körforgalom is épül az önkormányzati kezelésű utakon, egy a Stefánián, a szfnház előtt, a másik a Bakay Nándor utcában, a Tisza Volán Rt. székházánál. (Ez utóbbi, 17 milliós önkormányzati hozzájárulással épülő beruházást a Volán, s a szomszédos benzinkút is támogatja.) Makrai László tudja, a szükséges milliárdokkal szemben csekély a kétszázmillió forint, ám tudatos forgalomszervezéssel kiegészülve már elég ahhoz, hogy a közlekedők javulást érzékeljenek a városi úthálózat minőségében. A költségvetés mindezek mellett közel 150 millió forintot különített el egyéb közútrekonstrukciós beruházásokra. A Rókusi körút a Tescótól a Csongrádi sugárútig terjedő, rendkívül forgalmas, s rossz állapotban lévő szakasza is megújul. Ezen, 90 milliós beruházás keretében a Vértói úti csomópontban jelzőlámpás kereszteződést alakítanak ki. Közel ötvenmillió forintot költenek az Anna-kúti csomópont felújítására is. A gyalogosok örömére pedig az őket védő járdaszigetek mellett nyár végéig elkészül a Kárász utcai díszburkolat első szakasza is. Kéri Barnabás A vírus New York (MTI) Az eddigi legsúlyosabb számítógépes vírusfertőzés, az úgynevezett „szerelemvlrus" újabb válfaja terjed az Egyesült Államokban. A Trend Micro Inc. szóvivője elmondta: a „Love Bug" szóban forgó válfaja nem terjed olyan gyorsan, mint az eredeti, de hatása jóval rombolóbb. 70133"Ö25Ö65 00117 AZ MDF-hez közeledne az SZDSZ Zalaegerszeg (MTI) Az SZDSZ-nek szorosabb együttműködést kellene kialakítani az MDF-fel jelentette ki pénteken Zalaegerszegen Demszky Gábor. Budapest főpolgármestere a szabad demokraták országjáró programján, a Zalai Szabad Napok rendezvényén vett részt, amelynek keretében a térség helyzetével és gondjaival ismerkedtek az SZDSZ vezető politikusai. A pénteki sajtóreggelin Demszky Gábor úgy vélte: egy nemzeti elkötelezettségű liberális párt és egy szociálliberális párt között megvannak a párbeszéd feltételei, ezért van szükség erőteljesebb dialógusra az SZDSZ és az MDF között. (Jegyzetünk a 3. oldalon.) NATO-belépésre várnak Vilnius (MTI) Kilenc közép- és dél-európai állam külügyminiszterei pénteken Vilniusban közös nyilatkozatban fejezték ki azt az óhajukat, hogy a 2002-ben esedékes NATOcsúcson meghívást kaphassanak a NATO-ba. Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia külügyminiszterei, valamint Albánia és Macedónia külügyminiszter-helyettesei fölhívták a NATO-tagországokat: „váltsák be az egységes és szabad Európa építésére a washingtoni csúcson tett ígéretüket". A csúcs döntései alapján Magyarország, Csehország és Lengyelország sikeres beilleszkedése után folytatni kell a szervezet bővítését - mutattak rá. Haladék Oroszországnak Brüsszel (MTI) A vegyi fegyverek teljes betiltásán fáradozó nemzetközi kormányzati szervezet (OPCW) tagországai pénteken haladékot ádtak Oroszországnak arra, hogy megkezdje a világ legnagyobb vegyi fegyverkészletének megsemmisítését. A hágai székhelyű OPCW ellenőrzi a vegyi fegyverek gyártásának, tárolásának és használatának tilalmát kimondó nemzetközi egyezmény betartását. Ajándék motorok a rendöröknek Munkatársunktól Tegnap délután adták át a motorokat és azt a Suzuki személygépkocsit, amelyet Szeged város vásárolt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak. A városban az elmúlt hetekben már járőröztek a segédmotorok, amelyek elsősorban a közlekedés biztonságára felügyelnek majd, illetve olyan területeteket is ellenőrzésük alá vonhatnak, melyeket autóval sokkal nehezebb megközelíteni. A Suzukit pedig a kábítószer-ellenes harcban használják majd a nyomozók. A tegnapi átadáson Bartha László polgármester kifejtette, hogy a felmérések szerint a lakók három területen, a tömegközlekedés, a tisztaság és a közbiztonság iránt különösen fogékonyak. Ezzel a támogatással a biztonságot szeretnék erősíteni. Lukács János megyei rendőrfőkapitány örömmel fogadta az ajándékot, s (gérte, megfelelően használják majd a járműveket, melyek az ünnepélyes átadás után folytatták járőrözésüket a városban. A Yamahák már szolgálnak és védenek. (Fotó: Miskolczi Róbert) Szeged Napja 2000. ( szeqed- ^kazdasáíii, /tidom á nuos es Lidin rá/is réijiókvzj)ort / A rendezvény kiemelt médiatámogatója a Délmagyarország