Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-13 / 111. szám

SZOMBAT, 2000. MÁJ. 13. HELYI TÜKÖR 7 a szegedi „színházi Oscarról f# Legjobb díszlettervező Kentaur (Pillangókisasszony, Rómeó és Júlia): mA csodaszép díszlet egy egyszerű, század eleji japán otthont idéz, amely az előadásban a szépség és a lelki tisztaság jelképévé nemesül. A hatását fokozzák a filmszerű effektusok, a nagyszerű világítás, amely ötletességével, kidolgozottságával ámulatba ejtő." (Délmagyarország) „Egyszerű és nagyszerű - szokás mondani az ilyen színpadra, mint Kentauré. A csupasz forgót Shakespeare Globe-ját idézően magasra épített lelátószerűség öleli, amely sokat játszik..." (Délmagyarország) Molnár Zsuzsa (A csodálatos mandarin): „A színpadot és a bútorokat végig beborítja a vérvörös selyem, csak a Lány áll magán az anyagon, a Mandarin alatta kúszik, aztán föláll, ráül az asztalra, fölmagasodik, húzza maga felé az anyagot, a lányt. Aztán megkezdődik a hajsza. Ehhez fogható jelenetet eddig csak a moziban láttam, a Lucas stúdió digitális trükkmesterei tudtak ilyen hatást elérni néhány millió dollár fölhasználásával." (Népszabadság) Rózsa István (Gyalog galopp): „A bátor vállalkozást ritka jó csapat segítette sikerre. Legelsőként Rózsa István, a fantasztikus színpad és a jelmeztár kreátora, aki az ismerten szűkös viszonyok között sok Ötlettel, különleges anyagokkal és technikákkal teremtett abszolút stílszerű világot Arthur királynak, lovagjainak, s" abszurd közegük összes képtelen szereplőjének. Leírhatatlan, mi mindent sikerült összezsúfolnia az egyetlen dfszletelemben és mennyi ötlettel sikerült mégis átváltoztatnia a helyszíneket. A film persze kimeríthetetlen minta és ötletforrás, színpadiasftásához mégis letagadhatatlanul szükség volt saját szakértelemre, intuícióra, praxisra és praktikára." (Délmagyarország) Legjobb jelmeztervező Molnár Zsuzsa (Sztravinszkij-est): „A legjobban tetszett a találó „matrjoskatánc", amelynek létrejöttében alighanem nagy része volt a Szegedi Kortárs Balett állandó tervezőművészének, Molnár Zsuzsának is. Kibogozhatatlan persze, s mi tagadás, a nézőt kevéssé is érdekli, melyik alkotónak mennyi invenciója szervül egy-egy pompás színpadi képbe. Tény, hogy a „parketten" simán gördülő, szinte úszó, fejetlen menyasszonybábuk és az eleven táncosnők „együtthatása" nemcsak artisztikus, hanem asszociatív színpadi képsor is: érzelmes szarkazmussal idéz némely orosz néptáncstilizációkat vagy klasszikus balettjeleneteket. Vagy menyegzői rítusokat. Sztereotípiákat általában. Ez a telitalálatos jelenet: mintegy sűrítmény." (Délmagyarország) Papp János (Giatini Schicchi): „A szereplők a mesekönyvből jöttek, színes gályákban, ruhákban ott van Róka Rudi, Sün Karcsi és Bárány Boldizsár. Gianni Schicci alakítja a nyuszikát, Juronics Tamás A csodálatos mandarin díszlettervével. (Fotó: Nagy László) Lauretta, a lánya csinos, rózsaszínben, hátul nyuszifarokkal. A jelmeztervező, bizonyos Papp Janó remekelt, és ha elmondva elképzelve kicsit talán meredeknek is tűnik a koncepció, nincs benne semmi felháborító vagy értelmetlen: mese az emberi kapzsiságról és egyebekről..." (Népszabadság) Vágvölgyi Ilona (Traviata): „Varga Mátyás klasszikus, festményszerű, realisztikus színpadképe jól felidézi a történet helyszíneit, nem tartogat meglepetéseket, nem akar főszereplővé válni, egyszerűen keretet ad a játékhoz. Hasonlóképp Vágvölgyi Ilona ma is elegánsnak ható jelmezei. Színházi csőd idején több milliós, nehezen összerakható fémmonstrumok helyett vállalható kompromisszum lenne elővenni az ilyen bevált, régi díszleteket, jelmezeket." (Délmagyarország) Legjobb férfi mellékszereplő Fazakas Géza (A padlás): „A színészek végképp vétlenek minden rossz körülményben, s a koszlott kamaraszínházi padlástérben megint megtesznek minden tőlük telhetőt. Énekelnek, megvalósítják Király Attila kellemes, ökonomikus, szellemes, néhol kifejezetten látványos mozgásterveit, jókedvűen ripacskodnak, érzelmesen ellágyulnak, romantikusan komolykodnak, mikor mi kell. (...) Fazakas Géza mozgáskultúrájával tűnik ki." (Délmagyarország) Jakab Tamás (Tóték): „A rendező, úgy tűnt, talán egyetlen ponton nem tekintette eléggé felnőttnek a közönséget, azaz, némi Örkény iránti hűtlenség bizonyítható rá. A megint kitűnő Jakab Tamásnak, a tábori lapokat és egyéb küldeményeket sajátos önkénnyel továbbító postásnak nem engedte meg a hétköznapi szimultánt, hanem szájbarágósán, külön meg kellett mutatnia a biciklin, hogy nem az a bolond, aki egyszerre akar ülni is meg állni is..." (Délmagyarország) Király Attila (Rómeó és Júlia): „Király Attila a levegő akrobatája, könnyedén a lelátó tetejére szökken, gumilabdaként pattog, vívás közben szaltózik, a Mabmonológot egy talajtomában is kiváló szellemi zsonglőr adja elő, belecsavarodva az álomittas szenvedély őrületébe. Mercutiója a világ iránti flegma megvetéssel haldoklik, egy viccmester attrakciója, mint aki épp csak leheveredett, tarkóra kulcsolt kézzel." (ÉS) Legjobb női mellékszereplő Bognár Gyöngyvér (Tóték): „Gondos munkáról vallott Bognár Gyöngyvér Ágika-figurája, s föltűnt a színész szép magyar beszéde." (Délmagyarország) Fekete Gizi (Csókos asszony): „Hunyadinét, a Nagytemplom utcai tizenkétszeres özvegyet önmagában is jellemfestő, találóan ízléstelen libazöld jelmezben Fekete Gizi keltette életre. Nagyszerűen rátalált a mértéktartóan közönséges modorra, és ragyogó Karády-paródiát adott az egyik dalában." (Délmagyarország) Tímár Éva (Falstaff): „Sürge asszony szerepében Tímár Éva néhány percbe sűrített ízelítőt adott kivételes mesterségbeli tudásából." (Délmagyarország) Harmónia-díj a legjobb csapatmunkáért A Gyalog galopp szereplőgárdája: „Fergeteges mulatság várja a kamaraszínházban mindazokat, akik vevők a nálunk a Monty Python társulat nevével összeforrt humorra. A Gyalog galopp színházi változata legalább olyan jó szórakozás, mint a film volt, anno." (Délmagyarország) A Szegedi Kortárs Balett társulata: „A rutin és középszerűség uralta magyar balettéletben egyetlen művészcsapat munkája egyenletesen magas színvonalú, a klasszikus alapoknak rég hátat fordított Szegedi Kortárs Baletté. A kis létszámú társulat minden bemutatója fontos eseménye táncéletünknek, mert újból és újból az európai táncművészet jelenével szembesít, hiszen repertoárjának felét kortárs vendégalkotók jegyzik, miközben az együttes sajátos arculatát is építgeti állandó koreográfusa, Juronics Tamás révén." (Magyar Hírlap) A Szegedi Nemzeti Színház Zenekara: „A színház zenekara néhány parányi gikszertől eltekintve oldottan, stílusosan muzsikált. Jól érvényesült Molnár László talán legnagyobb karmesteri erénye: hogy igazi csapatmunkának tartja az operajátszást, azaz legmesszebbmenőkig követi, segíti, kíséri az énekeseket, ám mindezt úgy teszi, hogy közben határozott saját elképzelése van a zenei szövet megformálásáról" (Délmagyarország) • A jelöltekre május 16-ig szavazhat a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban, a Kamaraszínházban és a Kárász utcai jegyirodában megtalálható, valamint a Délmagyarországban és a májusi Szegedi Műsorban megjelent szavazólapokon, amelyeket a színházakban és a jegyirodában felállított urnákba kell bedobni a név és cím feltüntetésével. A legjobb háttérmunkás díját a színház társulata ítéli oda titkos szavazással. A Villeroy&Boch Magyarország Rt. által felajánlott fődíjról, vagyis az életműért járó elismerésről a Dömötör-díj kuratóriuma már határozott (tavaly Varga Mátyás díszlettervező volt a kitüntetett), de a döntés csak a gálaesten válhat ismertté. A díjkiosztó gála műsorát idén is Jakupcsek Gabriella és Janik László vezeti, a két sztárvendég Hernádi Judit és Koltai Róbert lesz. r

avaly ilyentájt, az első Dömötör-díjak átadása előtt valami olyasmit fogalmaztam erre a helyre, hogy milyen jó. Mármint az a jó, hogy az eddigi színházi kitüntetések mellé Szegeden lesz egy új, azaz még egy alkalom, amikor ünnepelhetjük a színház alkotó embereit. Mert bár tudjuk, hogy színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő, a teátrum - az más. A teátristák is mások, mint mi. Ők Thália papjai és papnői. S bár gyakran messze van mindaz, amit ma a színházakban bemutatni szokás a mitológiai múzsa műfajaitól, a víg játéktól és az idilli költészettől, bármi teremjen a színpadra, a teátristák igenis áldozatot mutatnak be, minden alkalommal. Az eszüket, a szívüket, a testüket, a lelküket, a külsejüket Szerepet! és a belsejüket, a fogukat, a májukat, a zsigereiket és a szellemüket is „beáldozzák". Ha én eljátszom, hogy kedves vagyok, nem biztos, hogy rajtacsípnek; de ha ők úgy játszanák a kedvest mint én, a nézőtéren azonnal megéreznénk: hamisak. A színpadi hitelesség oly sok összetevőből áll elő, s annyiféle dolog szerencsés együttállása kell ahhoz, hogy „át is jöjjön" a rivaldán, hogy azt mi, hétköznapi szereplők alig tudjuk elképzelni. Csak azt tudjuk megérezni, ha megtörténik. Nincs más eszközünk színházi élményt megköszönni, csak a mifelénk tradicionális tetszésnyilvánítás, a taps. A színészt elismerő, megtisztelő egyéb alkalmakból ezért sem lehet soha - elég sok. Jó tehát, hogy van ez a Dömötör-díj, az idén meg különösen. Hiszen tudni ülik, hogy a teátristának akkor rossz igazán, ha nem jön össze a föntiekben jelzett komplexum, a hiteles, élményt adó szerepjáték. Ennél már csak akkor rosszabb nekik, ha meg sem kísérelhetik összehozni... Ha nem jutnak színpadra. Ha nem játszhatnak. A

színész színpad nélkül - semmi. Vannak köztük, akik „belehalnak" minden szerepbe, de meghalnak, ha nincs szerepük. Az idei, a pénzhiány miatt csonka évad végén biztosan nem kárpótolhatja egyiküket sem semmiféle kitüntetés. Ezért a Dömötör-díj osztása alkalmából kívánjunk nekik mielőbbi soksok szerepet! Sulyok Erzsébet Jelenet Puccini Gianni Schicchi című operájából - jelmeztervező: Papp János. (Fotó: Frank Ivett) Darvasi László új novelláskötete A békeidő kivert kutyái Darvasi László író Szerezni egy nót címmel jelentette meg háborús novellákból álló prózakötetét a pécsi Jelenkornál. A könyv tizenhat, szenvedéllyel és boldogságkereséssel foglalkozó, balkáni témájú írást tartalmaz. Prosper Mérimé, a Carmen későbbi szerzője 1827-ben egy szerb hangszerről elnevezett balkáni balladagyűjteménnyel állt elő. A Guzlát, mint a vad és szenvedélyes Balkán ősművét ünnepelte a romantikus közönség, s jó későre derült ki róla, hogy nem folklórgyűjtés, hanem a Balkánon sosem járt, ám a szenvedély iránt annál inkább érdeklődő író képzelete szülte. Meglehet, akkor is éppen háború volt a Balkánon valahol, de mert a szenvedélyről szóló szépírás érzékeny mérlegét a háborús moralizálás úgyis csak össze-vissza lengette volna, a hamisítvány-mű inkább díszletnek használta e balkáni couleur locale-t. Ez a háborús Balkán legújabban Darvasi Lászlót szólította meg, aki tizenhat, szerelemről szóló novelláját - legutóbbi nagyregényének sarjhajtásait - helyezte balkáni díszletek elé. A könyv alcíme háborús novellákat ígér, szerb békebarát és albán kisebbségvédő eszmefuttatásokat azonban senki se váljon: Darvasit nem ez érdekli a Balkánból. Az ő esetében e háborúban sínylődő miliő nem háború és nem is Balkán, hanem a minden-megtörténhet-világ. Háborús novelláiban nincs is háborús esemény, csak a háború okozta felfordulás, az az állapot, amikor az emberek az életükkel sakkozó hatalom kezéből kiperdültek, és egymásra vannak utalva. A háború mindig is szétszedte az addigi viszonyokat, elűzte az emberiességről szőtt korábbi illúziókat, amelyek alapján, ha elegendő békeidő állt rendelkezésre, kulturáltan is lehetett kegyetlenkedni. A háború, bár borzalmaz volt, elő tudta hozni a lélekből mindazt, ami historikus, ősi és nyers; ami nem kultúrafüggő, s ami végső soron minden erkölcs- és istenkeresés alapja. E ponton kapcsolódik Darvasi a háborúba - és más dolga nincs is vele. Nehéz persze elfogadni, hogy a háború lehet egyszerűen csak körülmény, de ha éppen ez a körülmény fakasztotta fel a változhatatlan emberi természet forrását, ne csodálkozzunk, hogy az író szomjasan vedel. „Ahogy a háború minősített értelmet kap valamely gondolkodótól, - mondja a kort is félig-meddig jellemző öntisztázó céllal Darvasi - ez a gondolkodó elveszti szem elől az embert." Darvasi László írói világában továbbra is belső vezérlésből felkerekedett utazók, életüket végzetszerűen felforgató emberek, az önátadás és az önfeláldozás hétköznapi fokozatain túllépő szeretők, hajmeresztő gondolati kísérleteket valóra váltó istenkeresők élnek. A nyomor szenvedélyes, mondja egy helyütt Darvasi, novelláiban pedig a nyomor mindent elborít, elvégre háború van, és nincsenek biztos, megtartható javak, csak indulatok, és sorsukba rohanó, eltökélt emberek, akiket a háború megfosztott az erkölcsi dilemmákra adható könnyű, egyezményes válaszoktól. Végül nem is tudni biztosan, hogy ezek az emberek válaszolnak-e egyáltalán, mert sokszor belepusztulnak előbb. Életük egyáltalán nem kényelmes, nem szoktak a tévézés reklámszünetében a konyhába csoszogni, nyelvük nem ismer ironikus porhintést, viszont érzékeik hihetetlenül kiélesedtek a vérre, a szerelemre és a metafizikára. Darvasinak ebben a könyvében sincsenek előre leszögezett morális normák, de az erkölcsi státusok hiánya a kalandort és a menekültet, a műlábkészítőt és a hegyi harcost, a háborús szajhát és a háborús bolondot a történetek legvadabb fordulatai közepette is egyenlő, szelíd emberszeretettel övezi, ami jólesően testvériessé teszi e történetek minden mozzanatát. Ehhez járul, hogy a háborús viszonyok az emberi viszonyokban is új státusokat teremtenek. A konszolidált békeidő kivert kutyái, a próféták, szerelmesek, vágyakozók és más belülről indítottak lesznek e világ eposzi főszereplői. Ez a könyv az emberi őserő könyve. Novelláiban akárcsak Móricz Zsigmond számos paraszti-tanyai történetében - a mély belső látás és a részvétlen környezet kontrasztja feszül. Ez a könyv végső soron történik, egyfelőlök és másfelőlök nélkül. Tizenhat elbeszélése tizenhat nő szerelmi története, s mindegyik rohanás a bűnből a felmagasztosulásba, néha fordítva. Hiába, a legendák születéséhez bűn kell, vallja Darvasi, aki e magyarázattal fordul a kulturált háborúelemzőkhöz: „Ez a föld mindig jobban értékelte a világjobbító eszmék önmagából táplálkozó vad és terméketlen érzékiségét, mint a reformerek példamutatóan visszafogott hónaljszagát". Panek Sándor Leírt" korosztály? n Munkatársunktól A Szegedi Nyugdíjasok Egyesülete tegnap a megyeházán tartotta beszámoló, tisztújító közgyűlését. Az egyesület elnöki funkcióját hét esztendeje betöltő - és most ismét megválasztott - Marsi Mihályné az elmúlt három év eredményei mellett kitért a nyugdíjasok'gondjaira, helyzetük javításának szükségességére is. Tíz esztendeje alakult meg Szegeden a nyugdíjasok egyesülete, amelynek tevékenységét 11 vezetőségi tag, 35 összekötő, 10 ügyelő és 10 szaktanácsadó igyekszik koordinálni. Az elmúlt három év történéseit taglaló Marsi Mihályné beszámolójában először a nyudíjasokat általánosságban érintő problémákról szólt. Hangsúlyozta: kiábrándultság uralkodik az e korosztályba tartozókon. Az idősek megítélése ugyanis soha nem tapasztalható módon romlott az utóbbi években. Mindez azért megdöbbentő és érthetetlen, mert ha a társadalom leítja ezt réteget és azt hagyják is eltűrt gyakorlattá válni, akkor annak előbb-utóbb az „ötlet" gazdái is áldozatul esnek. A gond ezért messze túlmutat a város határain. Bár egy helyi szervezet - kellő odafigyeléssel - mégis sokat tehet az idősek lelki nyugalmának erősítéséért. Ezért tartják fontosnak, hogy segítsék a nyugdíjasokat esetleges hivatalos ügyeik elintézésében, így különböző segélyek igénylésekor is. A rászorultak támogatása mellett a karácsonyi élelmiszercsomagot viszont valamennyi egyesületi tag megkapja. A közös programok, az alkalmi kirándulások élménye pedig sokakban enyhítheti azt a fájdalmat, amelyet a családtól elvárt figyelem hiánya okoz.