Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-11 / 109. szám

8 SPORT CSÜTÖRTÖK, 2000. MÁJ. I 1. Csapatépítés után feljutás? MK-lá: F alahogy a sors úgy intézte, hogy mindössze négyna­pos pihenőt tarthatnak a szegedi drukkerek a Medi­kémia röplabda- és a Pick Szeged kézilabdacsapatának MK-döntője között. De ezt a szünetet sem töltik tétlenül a szurkolók, hiszen nagyban folyik a kézisek helyszínen va­ló buzdításának a szervezése. Külön mozgósítja csapatát Ginál János és Érdi Zsolt, a két vezérdrukker, de végül egyesítik az erőket, s közösen indulnak a Fáy utcai sport­csarnokba, hogy hamisítatlan szegedi hangulatot teremt­senek vasárnap a Kiskőrös-Pick Szeged elődöntő alatt, s a hétfői „kupacsúcson" - hiszen oda várják kedvenceiket. Ö römmel írom le, hogy dr. Bartha László polgár mes­ter vezetésével a képviselő-testület negyven tagja szintén részese akar lenni a nem minden napi látványos­ságot és élményt nyújtó eseménynek. Különbusszal utaz­nak a fővárosba, hogy erősítsék a Picket buzdítok táborát. Ebből az derül ki, hogy az eddigi városi elöljárók sorában ez a legsportosabb szemléletű városvezetés. Csak tartsák is meg a jó szokásukat... Süli József A Szedeák ifjúsági válogatott kosarasa, Tanács Attila (balról) egyre több szerepet kapott a felnőtt csapatban. (Fotó: Gyenes Kálmán) Lebontották a sátrat Puskás-kupa Munkatársunktól A Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége idén is megrende­zi (négy kategóriában: általá­nos iskola felső tagozatos fi­úk, középiskolás fiúk, női csapatok, felnőtt férfi együtte­sek) a Puskás-kupa kispályás labdarúgótornát. A szervezők várják a csapatok jelentkezé­sét. Az érdeklődők bővebb in­formációkat a 06-1/261-5130­as, vagy a 06-1/262-4138-as telefonszámon kaphatnak. Bajnok ax SZVSE! Munkatársunktól Budapest adott otthont az országos kismaraton-bajnok­ságnak, amelyen a Szegedi VSE sportolói jól szerepeltek. Eredményeik. Utánpótlás fiúk, csapat: ...4. Szűcs Gá­bor, Nagy Róbert, Tubák Ró­bert. Utánpótlás lányok, egyé­ni: ...5. Garami Katalin, csa­pat: ...2. Garami, Benkő Ani­ta, Kurucz Krisztina. Junior lányok, egyéni: ...7. Kövesi Kitti, csapat: 1. Kövesi, Buk­nicz Tímea, László Dóra, edző: Gera Tibor. Junior fiúk, csapat: ...6. Farkas Ádám, 'Nyerges Dániel, Gyöngyösi István, Csontos Frigyes. Ifjú­sági lányok, csapat: ...3. Papp Gabriella, Csányi Adrienn, Valler Krisztina, Fodor Móni­ka. Serdülő lányok, egyéni: ...5. Draskóczi Eszter, csapat: ...6. Draskóczi, Sipka Gabri­ella, Szerencsi Ildikó, Mada­rász Anett. Algyői siker Munkatársunktól NB Il-es női kézilabda mérkőzésen: Szarvas-AIgyő KE 19-21 (8-8) Szarvas, 100 néző. Vezet­te: Domonics, Domonics. Algyő KE: PIGNICZKI ­HOMAI, FRANK 7, NAGY 2, WOLCZ 6, KRESÁK 3, MOLNÁR 3. Csere: Sólyom, Illés, Bitó, Czirok. Edző: Dankó Ervin. Az erősen tartalékos Algyő remek játékkal győzte le az otthon idén még veretlen Szarvast. Ifjúságiak: Szarvas-Algyő KE 22-34 (10-13). Görkori diákolimpia Munkatársunktól Május 14-én (vasárnap) 10 órakor rendezik meg Szege­den, a Tesco áruház parkoló­jában a gyorsasági görkorcso­lyázó diákolimpia Csongrád megyei döntőjét. A versenyen az alap- és középfokú oktatási intézmények nappali tagoza­tos tanulói vehetnek részt. Nevezni a helyszínen, 9 órától 9.45-ig lehet érvényes diák­igazolvánnyal, vagy személyi igazolvánnyal, 6-tól 18 éves korig. Fontos tudnivaló, hogy sisak használata kötelező. Hegedős aranya Munkatársunktól Ismét több fronton álltak helyt a Szegedi VSE fiatal birkózói. Hegedűs Ivor (37 kg, edző: Savanya Ferenc) a Mátratej-kupa országos diák II. korcsoportos kötöttfogású versenyen az első helyet sze­rezte meg. Alig csúszott le a dobogóról Krámli Krisztián (54 kg, edző: Kalcsevics László), aki a junior kötöttfo­gású bajnokságon a 4. helyen végzett. kosárlabda A Szedeák Akuterm KE férfi kosárlabdacsa­pata az ötödik helyen végzett az NB I B cso­portjában. Ez azt jelenti, hogy az NB összesítésé­ben tizenhetedik a Tisza­parti együttes. Sokan elégedetlenek ezzel a helyezéssel, hiszen a csapattól az A csoportos szereplést várták el. A klub és a szakmai veze­tés ezt az idényt a csa­patépítésnek szentelte, s maximálisan elégedet­tek voltak Drahosék tel­jesítményével. A vezetők a nagyobb cél elérését, a magasabb osztály­vizilabda Ifj. Éles Vilmos még nem töltötte be a 18. életévét, ennek ellenére szinte már kihagyhatat­lan az OB l/B-s Tabán Trafik Szeged vízilabda­csapatából. A könnyű­nek egyáltalán nem mondható centerposzton igyekszik keseríti az el­lenfél védőinek az életét - a gyakori gólszerzé­sei azt mutatják, nem eredménytelenül teszi ezt. - Ugye kitaláltam, hogy ön is Lihotzky Károly ke­ze alatt kezdett el pólózni? - kérdeztem ifj. Éles Vil­mostól. - Nem sok Szegeden ne­velkedett vízilabdást tudna nekem mutatni, akiknek ne Karcsi bácsi lett volna az első edzője - válaszolta a Szegedi Eötvös József Gim­názium érettségi előtt álló di­ákja, aki elárulta, tanulmá­nyait a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola matematika­számítástechnika szakán sze­retné nappali tagozaton foly­tami. - Ha már a kezdést firtat­tam, nem hiszem, hogy olyan sokat évelődött vol­na a sportágválasztáson. Az édesapja több mint kétszáz első osztályú póló­meccset tudhat magáé­nak, evidensnek tűnhe­tett, hogy ön is vizilabdás ba kerülést a következő sze­zonra tervezik. A gárda ve­zetőedzőjével, Bonifert Do­monkossal beszélgettünk, s értékeltük a szezont. - Az elmúlt bajnokságban az A csoportért küzdöttek a rájátszásban, míg a mos­tani idényben a B csoport ötödik helyéért. Nem tartja ezt visszalépésnek? - Teljesen átalakult a Sze­deák a bajnoki rajt előtt. Há­rom játékosunk (Szlávik, Pál­kerti, Helbich) távozott, s he­lyükre fiatal, ifjúsági (Tanács, Molnár A., Simándy, Trényí) kosárlabdázókat hoztunk fel a felnőtt kerethez. Ami egy év­vel ezelőtt sikerült, az most úgy sem, hogy két győzelem­mel többet arattunk a közép­szakaszban, mint amikor az A csoportért játszhattunk. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a gárdából mindenki amatőr, a kosarasaink iskola és munka után járnak tréningezni. - Az önkormányzat a 2000/2001-es szezonra je­lentős összeggel támogatja a férfi kosaras szakosz­tályt. Elvárható a csapattól az előrelépés? - Mindenféleképpen, hi­szen az új bajnokságban ezt a célt tűzzük ki. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nemcsak mi, hanem több sportág is meg­kapta azt a támogatást, ami számukra is az előrelépést biztosíthatja. Térjünk vissza ránk. A fia­taljaink egyre jobban beépül­tek a csapatba, s most a legna­gyobb munkánk az, hogy őket megtartsuk. Az ifi ob-n máso­dik helyen végzett gárdából a két Molnárt, Tanácsot is több A csoportos egyesület ostro­molja ajánlataival - eddig sze­rencsére ellenálltak. A maga­sabb oszjály nagy munkát igé­nyel mindenkitől, s a vezetők sem tétlenkednek, hiszen azon dolgoznak (támogatók keresé­se), hogy- ehhez minden felté­telt megteremtsenek minden feltételt. - Korán befejeződött a bajnokság, mivel töltik a napokat a szedeákosok? - Nem álltunk le. Június végéig edzünk, most főként egyéni képzések szerepelnek a programban. Augusztusban kezdjük az immár megszo­kott atlétikai elemeket tartal­mazó alapozó munkát, s ez­után teljes erővel a rajtra ké­szülünk. Süli Róbert Munkatársunktól Szántha István, a városi sportigazgatóság vezetője tegnap tájékoztatta lapunkat arról, hogy befejeződtek az új szegedi Sportuszoda sátor­bontási munkálatai. Ezért a lakosság, illetve a sportolók előtt a tervezettől eltérően nem 15-én, hanem már 13-án röplabda Munkatársunktól A szegedi Radnóti Miklós gimnázium leány röplabda­csapata a közelmúltban érke­zett meg Portugália egyik legnagyobb városába, Portó­ba, ahol a középiskolás vi­lágbajnokságon vesz részt. A küldöttség háromcsillagos szállodában nyert elhelye­zést - tudtuk meg Nagy Atti­lától az anyagiak miatt itt­hon maradt edzőtől, a másik tréner Ducsai Géza kiutazott -, a meccseket légkondis te­remben rendezik, amire nagy hőség miatt szükség is van. úszás Munkatársunktól A Szegedi Úszó Egylet sportolói Zalaegerszegen az országos rövidpályás vidék­bajnokságon álltak rajthoz. A Tisza-parti versenyzők teljesítménye kiemelkedett, hiszen tizenöt arany-, tíz ezüst- és öt bronzérmet sze­reztek. A SZUE vezető­edzője, Molnár János is rajt­hoz állt, s tanítványainak példát mutatva, három el­sőséget ért el. A szegediek közül Zalai Zita hat arany- (50, 100 és 200 m gyors, 50 és 100 m pille, 100 m vegyes) és egy ezüst- (50 m hát), Nárkonyi Anna három arany- (50, 100 és 200 m hát) és négy ezüst­(100 és 200 m vegyes, 50 m gyors, 50 m pille), Fekete András négy ezüst- (100 és 200 m hát, 100 és 200 m pil­megnyitják a kaput. Azonban a 13-i és a 14-i nyitva tartás sportrendezvény miatt az alábbiak szerint módosul. Szombaton a versenymeden­ce 8 óráig vátj a az úszni vá­gyókat, míg vasárnap 9.30­tól 13.30-ig nem vehető igénybe. A tanmedence azon­ban folyamatosan üzemel. A radnótisok (Lestár And­rea, Petrovics Panna, Duba Diána, Vakulya Andrea, Turi Andrea, Mózes Viktória, Orosz Alexandra, Kovács Veronika, Kancsár Tímea, Kriegel Éva) a házigazdák­kal és a tavalyi vb-ezüstér­mes szlovák gárdával kerül­tek egy csoportba. A portu­gálokat fölényesen 3:0-ra verték, míg északi szomszé­dainktól szoros csatában szenvedtek 3:2-es vereséget. Ezzel kiharcolták a nyolc kö­zé jutást. Az együttes folytat­ja a gimnázium jó hagyomá­nyait, ugyanis a Radnóti már két 5. helyezést szerzett (Kecskeméten és Szlovákiá­ban) a középiskolás vb-ken. 50 m pille, 100 m gyors, 200 m vegyes), Máté Zsolt két bronz- (100 és 200 m pille), Molnár János három arany- (50 m gyors, 50 m pille, 50 m hát) és egy ezüs­térmet (50 m hát) szerzett. Remekelt a SZUE férfi váltója (Fekete, Máté, Vár­konyi, Molnár) is, hiszen három számban (4x100 m­es gyors-, 4x200 m-es gyors-, 4x100 m-es vegyes­váltó) elsőként csaptak a célba. A szegedi klub ver­senyzője, Csöke Szilárd Bécsben a nemzetközi via­dalon állt rajthoz, s a tehet­séges úszó figyelemre méltó eredményeket ért el. A SZU-s sportoló 100 m mel­len második, 200 m mellen harmadik, 100 m gyorson negyedik, 200 m vegyesen ötödik, míg 50 m gyorson Éles Szegeden maradna Ritka az olyan mérkőzés, amelyen ifj. Éles Vilmos ne szerezne gólt. (Fotó: Gyenes Kálmán) akart lenni. Vagy mindezt rosszul gondolom ? - A felvetésében van logi­ka, de a színtiszta igazság az, hogy engem a pólón kívül más nem nagyon érdekelt. Ha jól emlékszem, nagyjából nyolcéves lehettem, amikor az első edzésen jelentkeztem. - Ezek szerint tízéves sportmúltra tekinthet visz­sza. Mely eredményekre a legbüszkébb? - Olyan nagyon egyikre sem. Az igazi nagy sikerek eddig elkerültek. Pedig egy­szer közel jártam hozzá, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a múlt nyáron a szófiai ifjúsági Európa-bajnokságon az én nyakamba is bronzérmet akasszanak. Csak ehhez ép­penséggel benne kellett volna lennem az utazó keretben, de dr. Kemény Fecsó bácsi utolsó keretszűkítését sajnos nem él­tem túl... - Abból a szempontból vi­szont nem lehet oka a pa­naszra, hogy serdülőként, illetve ifistaként a lehető legjobb tanítótól leshette el a „szakmai fortélyokat". - Nyilván Molnár Tomira céloz. Soha nem felejtem el, nem voltam még 16 éves, amikor Fülöp Tibornál a MAFC ellen bemutatkozhat­tam az OB I-ben. A meccs előtt Tamás látta rajtam, hogy kissé feszült vagyok, ezért hát magához hívott és a követ­kezőt mondta: „Kicsi, ne ide­geskedj, nyugodtan játsszál, próbálj meg gólt szerezni". Végül nem sikerült betalál­nom, de Tamásnak ezért az egy mondatáért rendkívül há­lás voltam. Elárulom, ő a pél­daképem. - Abból a szempontból is követi a példáját, hogy el­igazol Szegedről? - Eddig még senki sem ke­resett meg, de egyelőre nem is tervezem a továbbállást. Szélpál László A tréner érmei le), négy bronz- (50 m hát, hatodik lett. SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 8-TÓL ESTE 6-IG! Délmaqyarorszao ktt. Középiskolás világbajnokság, Porto Nyolcban a Radnóti

Next

/
Oldalképek
Tartalom