Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-05 / 80. szám
GDP: kedvező kutatói vélemények Benűé: MTI (Budapest) A tavalyi GDP-növekedést és a bruttó hazai össztermék belső szerkezetének alakulását egyaránt kedvezőnek ítélték a megkérdezett kutatók. A GDP a KSH közlése szerint tavaly a negyedik negyedévben 5,9 százalékkal, az év egészében 4,5 százalékkal, az elemzői konszenzusban előre jelzettnél nagyobb mértékben nőtt. (Az elemzői várakozások átlaga az utolsó negyedévre 5,5-5,6 százalék, az év egészére 4,3 százalék volt.) Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa szerint az adat azt jelzi, hogy tovább tart a gazdaság 1997-ben kezdődött fellendülése, hiszen az elmúlt 2 évben a GDP 4-5 százalékkal bővült. A kutató rámutatott: a termelés belső szerkezetében és a felhasználásban 1998. II. félévétől tapasztalt kedvezőtlen átrendeződések tavaly az év végére korrigálódtak. Az export növekedése az év végére felülmúlta az importét, a kivitel dinamikája 1999. egészében 1 százalékponttal haladta meg a behozatalét. Kedvező változás az is, hogy az év végére a termelés gyorsabban bővült, mint a fogyasztás. Az ágazatok teljesítménye változatlanul egyenlőtlen, hiszen mlg a mezőgazdaság termelése 1,3 százalékkal elmaradt az 1998-astól, addig az ipar, s azon belül a feldolgozóipar az átlagot meghaladóan nőtt - mondta Petschnig Mária Zita. Oblath Gábor, a Kopint Datorg Rt. elnöke rámutatott: az év végére felgyorsult GDP növekedési ütem döntően a külső konjunktúra erősödésének köszönhető. A nyugat-európai konjunktúra szinte áttétel nélkül tükröződött a hazai exportteljesítményekben - emelte ki a kutató. A Kopint Datorg Rt. előrejelzései szerint a gazdaság expanziója tovább folytatódik, így idén az első negyedévben is a megelőző negyedévihez hasonló ütemű GDP növekedés várható. Karsai Gábor, a GK1 Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője kiváló eredménynek tartotta, hogy a 4,5 százalékos éves GDP növekedési ütem mintegy kétszerese az Európai Unióban elért bővülésnek, és az unióhoz csatlakozni kívánó országok közül is vélhetően a magyar GDP növekedése volt a leggyorsabb. - Jól mutatja az üzleti szféra alkalmazkodó képességét, hogy mfg az első félévben elsősorban az export nőtt, a második félévben már a belföldi értékesítés is lendületet kapott - hangsúlyozta Karsai Gábor. A kutató azonban felhívta a figyelmet a GDP felhasználási oldalán mutatkozó feszültségre. Úgy vélte: a fogyasztásnak a GDP-t meghaladó ütemű, 4,6 százalékos növekedése még elviselhető, ám veszélyes lehet, ha a tendencia több évig fennmarad. A beruházások 6,6 százalékos növekedési ütemét sem tartotta kielégítőnek. Mint mondta: ez elmarad a gazdaság modernizálásához szükséges mértéktől. Ugyanakkor kedvező jelként értékelte a beruházási kedvnek az utolsó negyedévben tapasztalt felfutását. A GKI prognózisában a gazdaság fejlődésének további gyorsulását jelzi előre: idén a GDP 5 százalék körüli növekedésére számítanak. Ugyanakkor idén várhatóan egészségesebb arány alakul ki a beruházások és a fogyasztás növekedési üteme között foglalta össze a kutató, hozzátéve, hogy idén a beruházások 9 százalékos, és a fogyasztás kissé visszaeső, 4 százalékos bővülésére számítanak. Karsai Gábor rámutatott: bebizonyosodott, hogy a multinacionális cégek jelenléte csökkenti a magyar gazdaság kiszolgáltatottságát. Indoklásként elmondta: az első félév lassuló nyugat-európai növekedése ellenére, a multik stabilizáló hatásának köszönhetően is nőtt a magyar gazdaság exportteljesítménye. A tendencia vélhetően fennmarad. Hulladékgyűjtés Budapest (MTI) Ismét magasabb, az 1998. évi szintnek megfelelő, illetve azt meghaladó támogatásban részesülnek a csomagolóanyag hulladékok begyűjtésével, újrafeldolgozásával, hasznosításával foglalkozó vállalkozások a Környezetvédelmi Értesítő idei első számában megjelent közlemény szerint. A begyűjtés, újrahasznosítás nagy mértékben visszaesett, amikor múlt évben jelentősen csökkent, egyes anyagfajtáknál pedig megszűnt a támogatás. Tavaly a harmadik negyedévben például egyáltalán nem kapott támogatást a fém, illetve az üveg csomagolóanyagok újrafeldolgozása, és a begyűjtés is a fémeknél csak 1, illetve az üvegeknél 2-2,4 forintot kapott kilogrammonként. TOSHIBA klímatechnika FOSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Telefon: 62/421-533 Fax: 62/421-637 1135 Budapest, XIII., Reitter Fu. 88/a Telefon: 1/239-1777 Fax: 1/239-1779 ,DEXIQN„fSALGQ : TI *UI AS IRATVAI _ _ IC FÉMBÚTOROKrŐLTOZÖSZEKRÉNYEK M, IRODABÚTOR Mk j^vvA cTiimr SZEGED, BRÜSSZELI KRV 21, /./FAX 62/49 -0 1 Agráríum Bankvilág s Építőanyag Heti gazdaság Hamarosan „házasodik" a Dégáz Gázszolgáltatás - négy kerékre? A három délalföldi megye 575 ezer 691 otthonának több mint 73 százalékában gázt használnak a fűtésre, a főzésre és a fürdésre. Az elmúlt évtizedekben kiépített közel 13 ezer kilométeres vezetékhálózatot már nem lehet tovább bővíteni. A Délmagyarországi Gázszolgáltató Rt. most a gépjármüvek gázosításában lát fejlődési lehetőséget. Néhány hónapja fel- röppent az a hír is, hogy - az ugyancsak francia, GDF-érdekeltségű - győri Egázzal „házasodik öszsze" a szegedi cég. - A fúzió már olyan előrehaladott állapotban van, hogy a két cégnél közös igazgatókat is kineveztünk - mondta az elmúlt hét végén egy tájékozatón dr. Laczó Sándor Dégáz-vezérigazgató. Ám a kézfogóra most még nem került sor a Szegeden is jelen lévő Égáz vezérigazgatóval, Tamás Tiborral. Hogy az egyesülés miért lesz jó a tulajdonosoknak, a részvényeseknek, az teljesen egyértelmű. Egy racionalizált és összevont társaság még magasabb profitot képes termelni a részvényeseknek. A cégvezető azt állítja, hogy a szegedi fogyasztók is csak jól járhatnak az összeolvadással. Ha mérséklődnek a költségek, nem emelkedik a gáz ára, s talán még az is megeshet, hogy bizonyos területeken csökken is a szolgáltatás díja. Földgázflották! A gázszolgáltató is egyre fontosabbnak tartja, hogy nyisson a lakosság felé: tavaly ugyan még képesek voltak 2 és fél százalékkal növelni ügyfélkörüket, s így már több mint 450 ezer fogyasztót szolgálnak ki, ám az extenzív terjeszkedés ideje lejárt: gyakorlatilag nincs már olyan település, amely gázbekötésre várna. - Nagy lehetőségeket láTelített a földgázpiac. Mára már „csak" a javítás, a karbantartás maradt. (Fotó: Kamok Csaba) tunk a gépjárművek földgázüzemre való átállításában. Társaságunknál már közel száz autót állítottunk át erre az energiaforrásra. A Tisza Volán tavaly 24 földgázüzemű autóbuszt állított munkába. Az idén pedig komplett flotta-átalakítási ajánlattal keressük meg azokat a cégeket, amelyek jelentős gépjárműparkkal rendelkeznek. Gazdaságossági számításokat végzünk és igyekszünk segíteni még az engedélyek beszerzésében is - mondta dr. Laczó Sándor. Bár az elmúlt évben - közel 12 ezer új fogyasztó bekapcsolásával - még 16 millió köbméteres fogyasztás-növekedést tudott a társaság produkálni, ám a jövőben egyre nehezebb lenne a lakossági felhasználás élénkülésében bízni és így növelni a tavalyi 1,2 milliárd köbméteres gázforgalmat. Jelentős, mintegy 1,3 milliárd forintot tett ki tavaly a cég úgynevezett „mérési vesztesége", ami a vásárolt és az eladott gáz mennyisége közötti különbözet, pontosabban hiány. Ennek nagy részét gyakorlatilag a gázlopások magas száma jelenti. Tavaly közel egymilliárd forinttal károsították meg a társaságot azok, akik különféle trükkökkel fizetés nélkül igyekeztek melegedni a télen. Nem áremelés A Dél-Alföldön a Dégáz debütált azzal az új számlázási rendszerrel, amelyet azóta több szolgáltató is hasonló módon bevezetett már. Kezdetben nagy ellenállás és gyanakvás fogadta az új rendszert, a fogyasztók burkolt áremelést sejtettek a változások mögött. - A gáz ára gyakorlatilag 1998 óta nem emelkedett - állította a vezérigazgató. - Tavaly befejeződött a teljes átállás, s ma már úgy érezzük, a fogyasztóink megszokták a megváltozott rendszert. A lakosság elfogadta, hogy két egymást követő hónapban becsült számlát kapnak, s a negyedév végén számolnak el a szolgáltatóval. A Dégáz, bízva a sikerben, az idén olyan variációt is felkínál majd ügyfeleinek, amely szerint tizenegy hónapon át azonos összegű számlát postáznának, s csak az év végén számolnák el a különbözetet. - Sajnos, az a tapasztalatunk, hogy egyre többen akadnak olyanok is, akik ki tudnák fizetni a számlát, ám nem akarják - mondta dr. Laczó Sándor. Az ilyen, renitens fogyasztókkal szemben erélyesebben fognak a jövőben fellépni. A sorozatosan nemfizetőket egy idő után kizáiják majd a szolgáltatásból. Ha ezt nem tennék, a becsületes többség „vinné el a balhét", azaz egyre tovább emelkedhetne a szolgáltatás díja, hiszen egyetlen részvénytársaság sem rendezkedhet be arra, hogy veszteséget termeljen. A gázra is lesz garancia! A gázhálózat fejlesztésének befejeződésével új utakat igyekszik keresni a társaság. Az év elején két világcéggel a finn érdekeltségű Úponorral és a Dégáz többségi részvénytulajdonosával, az GDF-el vegyesvállalatot alapítottak csőidomok és elektrofittingek gyártására. A szegedi székhelyű társaság eddig is nagy gyakorlattal rendelkezett ezen a téren, ám most a két külföldi partner bevonásával technológiához és új piacokhoz jutott. Hamarosan olyan csőidomok készülnek majd a Dégáz káeftéjében, amelyek jelentós kelet-európai piaci jelenlétet hozhatnak az új cégnek. A társaság úgy számol, hogy nyolc és fél millió eurós piacot hozhat a nemrégiben újjáalakult vállalkozás. A tavaly 1 milliárd 600 millió forintos bruttó eredményt produkáló Dégáz mégsem ülhet a babéijain. Idei terveikben a gázértékesítés további növelését tűzték ki célul maguk elé. A számlázási rendszer tavalyi megváltoztatása miatt csökkenő ügyfél-elégedettség növelését azonban legalább ilyen fontosnak tartják. így 2000-ben, az áramszolgáltatók után, a „gázosok" is bevezetik a garantált szolgáltatásokat. Ez azt jelenti, ha vállalásaikat nem tudják határidőre teljesíteni, kötbért fizetnek fogyasztóiknak. Mindemellett közel két és félmilliárd forint értékű beruházást terveznek megvalósítani az idén. Elsősorban a mérőórák korszerűsítésére, cseréjére igyekeznek erejüket összpontosítani, hogy ezzel is csökkentsék a mérési eltéréseket, s ezentúl még pontosabb számlákat kézbesíthessenek fogyasztóiknak. Rafai Gábor ES '•TS7ÍTJI7T!1 2000. április Dátum Bevallás, adatszolgáltatás Adófizetés Aámogatásigénylés 5-én Gyakorított áfa bevallása Az áfafizetési kötelezettség a gyakoribb áfaengedély alapján 12-én Az előző havi kifizetésekből a munkáltató, kifizető állal levont személyi A magánszemély oclóelőlege (ha nem kifizetőtől szerzett jövedelmet vogy a kifizető nem vonta le az adóelőleget) Az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági őstermelő személyi jövedelemadóelőlegének befizetése A^Sáfldílont osztalékack^llihzete által külföldi személytől levont odó A munkáltató, a kifizető által levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék A munkáltató, a kifizető tb-járuléka. A társas vállalkozás baleseti járuléka Az egyéni vállalkozó egészségbiztosítási, nyugdíj- és tb-járuléka A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó baleseti járuléka A tételes, illetve a munkáltató, a kifizető és a magánszemély által százalékos mértekben fizetett egeszsegügyi hozzájárulás befizetése 15-én 20-án Havi adóbevallás a beszedett idegenforgalmi adóról Adatszolgáltatás a költségvetési támogatás igénybevételéhez A havi-, havi áfa- vagy gyakorított áfa bevallásra kötelezettek adóbevallása, ide értve a járulékokat és az egészségügyi hozzájárulást is. Az évközi, évközi áfa bevallásra kötelezettek előző negyedévi bevallása, ide értve a járulékokat és az egészségügyi A iáté^idó fizetésére kötelezettek adóbevallása A fogyasztásiadó és a fogyasztói árkiegészítés negyedéves összesítő bevallása Környezetvédelmi termékdíj bevallása. Támogatások bevallása A mágneses adathordozón teljesített kifizetői és munkáltatói adatszolgáltatási Nyomtatványforgalmazók adatszolgáltatása A beszedett idegenforgalmi odó befizetése Az áfa kötelezettség befizetése A havonta, illetve negyedévente fizetők társasági adóelőlege A foqyasztásiadó nettó összegének és előleqének különbözete Környezetvédelmi termékdíjiXetés, kötelezettsége Játékadó befizetési kötelezettsége Munkaadói, munkavállalói járulék befizetése Sertésállomány-mentesítési hozzájárulás, fogyasztói árkiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás igénybevétele Az előző hónapra megállapított költségvetési támogatás 28-án Fogyasztásiadó-előleg befizetése Környezetvédelmi termékdíj előlegének befizetése FIGYEIIMIA 0035-ös önellenőrzési és a 0036-os bevolláspátlá nyomtatványok megjelentek. Kitöltésük különös körültekintést igényel, mivel betétlapjaikat külön-külön kell megvásárolni. Szeged, 2000 március 31 APEH Csongrád Megye! Igazgatásága Bevallási Osztály II. A Chrysler 300M tervezése során az volt a célunk, Hogy az Ön egyéniségének megfelelő autót készítsünk. Egy olyan autót, amely tökéletesen ötvözi az Ön eleganciáját a futurizmus ízeivel. Az erejéről pedig gondoskodjon egy olyan erőforrás, amely tiszta energiával tölti fel ezt a műalkotást: a 3,5 literes, 254 LE-s Vő-os alumíniummotor pontosan megfelel erre a célra. Egy szó, mint száz: a modern tervezés remekműve szabaddá teszi az utat maga előtt. Hiszen mi mindig mozgásban vagyunk. CHRYSLER Chryslerjeep Wéhli Szeged, Textilgyári út 3. Tel./fax: 06-62/458-763, 06-62/458-764. Tesztvezetés április 10-15-ig, időpont-egyeztetéssel.