Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-13 / 87. szám

10 A TORONY ALATT CSÜTÖRTÖK, 2000. ÁPR. 13. B Petróczy Sándor a Korzó-tervekről A mozi is megújulna Lehet-e kortárs művészeti centrum a mozi? A leendő közönség „magját" a diákok alkotnák. (Fotó: Schmidt Andrea) Templomban gyógyulnak Istennel az etilgyökök ellen Angol diplomata Szegeden Munkatársunktól Rövid munkalátogatásra Szegedre érkezett tegnap Dávid Landsman, Nagy-Britannia bu­dapesti nagykövetségének regi­onális ügyekkel megbízott első titkára. Landsman úr Szerbiá­ban járt, az ottani ellenzéki pár­tok képviselőivel tárgyalt, s visszafelé ejtette útba városun­kat. A szegedi polgármesteri hi­vatalban Dénes Károly külpoli­tikai főtanácsadó fogadta a ma­gas rangú diplomatát. Az esély a Stabilitásra Közalapítvány Kuratóriumának jelen lévő kép­viselői tájékoztatták Dávid Landsmant az alapítvány eddigi és jelenlegi tevékenységéről. Mint ismeretes, a magyar kor­mány és Szeged városa által tett alapítvány összesen 375 millió forintos tőkével indult. A dél­szláv térségből beérkező pályá­zatokra eddig 263 millió forin­tot ítélt oda a kuratórium. El­hangzott, hogy az anyagiak elosztásában a kuratórium dön­tését komoly szakértői vélemé­nyezés előzte meg. Dávid Landsman elismerő­leg szólt az alapítvány tevé­kenységéről, amelynek célja a balkáni stabilitás helyreállítása, a demokratikus viszonyok ki­építése a szomszédos Jugoszlá­viában. Helyesnek ítélte azt a kezdeményezést is, hogy Szege­den legyen a humanitárius se­gítségnyújtás logisztikai bázisa, mert ez a város fekszik a legkö­zelebb azokhoz a területekhez, amelyekre a támogatás irányul. Zeneiskolások sikere Munkatársunktól A napokban rendezték meg Győrött a zeneiskolások ütő­hangszeres szóló- és duóverse­nyét, melyen a szegedi Király­König Péter Zeneiskola két nö­vendéke, Hódi Gábor és Mészá­ros András harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Bedő Gábor. Balassagyarmaton az országos zeneiskolai zongora négykezes és kétzongorás ver­senyen is jól szerepeltek a Ti­sza-parti iskola diákjai. Sanda Kinga és Gyimóthy László a zsűri nívódíját kapta. Felkészítő tanáruk Kiss Mariann. Áthelyezett megállók Munkatársunktól A Tisza Volán Rt. április 14­étől, péntektől Szegeden meg­változtatja néhány helyi közle­kedésű autóbusz megállóhelyét. Petőfitelepen a 73Y-os vonal Mars tér-Tápé irányának meg­állója átkerül a 22-esére, a ko­rábbi 22-es vonal megállóhelyét pedig áthelyezik a templom fel­öli oldalra, a megszűnt 2l-es kocsiállására. A Mars téren a Szent Gellért utcánál a 60-as és 60Y-os buszok megállóhelye felcserélődik a 72-esével és a 72Y-oséval. Tehetségekért-dfjok Munkatársunktál A Vidék Tehetségeiért Ala­pítvány az idei Tehetségekért díjak ünnepélyes átadását ren­dezi meg április 14-én 12 óra­kor az alapítvány székhelyén (Victor Hugó u. 6, Helyőrségi Klub, I. emelet). Közreműködik Gyovai Andrea, a Szegedi Ze­neművészeti Főiskola hallgató­ja­Ez az oldal Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült Szerkesztő: Kisimre Ferenc A belvárosi épületet kulturális célra kell hasz­nálni, a jelenlegi funkciót bővíteni érdemes. Ebben biztos a Korzó mozit is működtető Mozgókép Kft. ügyvezető igazgatója, Petróczy Sándor, akit ar­ról kérdeztünk, mi a véle­ménye a tervről: a Szege­di Kortárs Balett a mozit szeretné átalakítani kor­társ művészeti központtá. Mint nemrégiben beszá­moltunk róla (DM március 31. „Önállósul a balett?") a Szege­di Kortárs Balett vezetői, Ju­ronics Tamás és Pataki And­rás írásba foglalták azt a rég­óta érlelt tervüket, mely sze­rint a balett kiválna a Szegedi Nemzeti Színházból és egy új intézmény keretei között működne tovább. Ennek he­lyét abban a Széchenyi téri épületrészben képzelnék el, ahol most a Korzó mozi van. Az új intézmény a funkcióját tekintve kortárs művészeti központ lenne, azaz a balett mellett helyet adna egy mű­vészmozinak, egy befogadó DM-információ Dr. Bartha László or­szággyűlési képviselő. Szeged polgármestere Endre Sándor képvi­selőtársával - a parla­ment azonnali kérdések és válaszok óráján - in­terpellált az MS-ös továb­bi építésével kapcsolat­ban. Az alábbiakban kö­zöljük az interpelláció tel­jes szövegét. ,Mikor teijesztik ki az egy­séges díjfizetési rendszert az M5-ös autópályára?" címmel a Házszabály 90. paragrafusa alapján interpellációt kívá­nunk benyújtani dr. Stumpf Istvánhoz, a Miniszterelnöki hivatalt irányító miniszterhez. A területpolitkának minden országban alapvető célja,­hogy segítse a társadalmi-gaz­dasági fejlődést, miközben mérsékli az egyes térségek versenyképességében rejlő kü­lönbségeket, segtti a térségi felzárkózást. Egy-egy földraj­zi terület megközelíthetősége alapvetően meghatározza az adott régió gazdasági fejlődé­sét. Azokban a térségekben, ahova az autópálya már elju­tott, a fejlődés látványos ered­ményeket hozott és a területi politika által is célzott felzár­kózás elindult. Az M5-ÖS autópálya, bár átszeli Pest megye egy részét színháznak, továbbá kortárs zenei és más művészeti ren­dezvényeknek, sőt konferenci­áknak. A neve a régi-új: Kor­Zó, azaz Kortárs Zóna Művé­szeti Központ. - A Mozgókép Kft. tulajdo­nosa a város és a színház is önkormányzati intézmény, vagyis az önkormányzat van döntési helyzetben - mondja Petróczy Sándor. - Bárhogyan határoznak is a városvezetők, azt mi természetesen tudomá­sul vesszük. Egy dologban biz­tos vagyok: ezt az épületrészt ezután is mindenképpen kultu­rális célokra kell használni. Központi fekvése erre alkal­massá teszi, a városi hagyo­mányok pedig erre köteleznek bennünket. A Mozgókép Kft.­ben már korábban kialakítot­tuk elképzeléseinket arról, ho­gyan működnénk tovább egy megváltozott helyzetben. Szé­lesebb a koncepciónk, nem­csak a Korzó mozira vonatko­zik, de most maradjunk csak ennél a témánál. Összecseng a tervünk a balettével, amennyi­ben mi is többfunkciós műkö­dést képzeltünk el, a filmvetíté­is, elsősorban a Dél-Alföld, Bács-Kiskun, Csongrád és ki­sebb mértékben Békés megye fejlődését befolyásolja. Az au­tópálya lényegében Bács-Kis­kun és Csongrád megye hatá­ráig épült meg. Kecskemét és Kiskunfélegyháza tapasztala­tán már most látható, hogy a technológia transzfereket je­lentő feldolgozóipari tőkebe­fektetések növekedése és a munkanélküliségi ráta más körzeteknél hangsúlyosabb csökkenése szinte együtt halad az autópályával. A Buda­pesttől Kiskunfélegyházáig tartó autópálya mindkét olda­lán mintegy húsz kilométeres sáv mára már versenyképes alternatívájává vált a nyugat dunántúli dinamikusan fejlődő körzeteknek. Az autópálya kü­lönböző szakaszainak meg­épülését követően Kecskemé­ten és Kiskunfélegyházán je­lentős mértékben növekedtek a befektetések, a működő tőke beáramlása. A legnagyobb fejlődés a gépiparban tapasz­talható, de emellett a feldolgo­zóiparban és a turizmusban is erőteljes a fejlődés. A feldol­gozóipari, de mindenek előtt a gépipari befektetéseknél az autópálya megléte vagy hiá­sek mellett más művészeti, kul­turális rendezvényeket is tar­tanánk a Korzóban. Egyetlen ponton vitatkozhatunk: a tárgyalásaink során úgy értet­tem, a balett szeretne birtokon belülre kerülni; mi viszont sze­retnénk birtokon belül marad­ni. A cégünk béreli ezt a helyet - az épület állami tulajdon ­és ezt a bérleti jogviszonyt mi továbbra is fönntartanánk. Ezen belül minden megoldásra nyitottak vagyunk A megoldás persze - ért­hetően - nem egyik napról a másikra fog elkövetkezni. De a tárgyalások azon az alapon már most indulhatnak, hogy a filmforgalmazó céget a hama­rosan nyitó Szeged Plaza mo­dern mozijai megújulásra, pro­filváltásra késztetik, a város egyik legsikeresebb művészeti együttese, a balett pedig két­ségtelenül kinőtte a színházi tagozatkeretet. Az is tény, hogy egy Szegeden nem jelen­téktelen közönségréteg igé­nyelné a színvonalas kortárs művészeti produkciókat és örülne az új intézménynek. A Szegedi Kortárs Balett 13 éve nya meghatározó jelentőségű. Az autópálya megépülése ugyanakkor javította a már lé­tező vállalkozások piaci pozí­cióját, értékesítési lehetőségeit is. Az M5-ÖS autópálya építé­sének folytatása társadalmi és gazdasági szempontból egya­ránt alapvető kérdés a délal­földi régió számára. A közle­kedési hálózat korszerűsítése és ezen belül az autópálya épí­tés folytatása területpolitikai szempontból a legfőbb priori­tás a régióban. A meglévő pá­lyaszakaszok igénybevételénél a jelenleg alkalmazott díjfize­tési rendszer aránytalanul nagy terhet ró a használókra az or­szág többi autópályán beveze­tett matricás fizetési rendszer­hez képest. Jelenleg egy Kecs­kemét-budapesti út személyau­tóval 1340forintba kerül, mely összegből a matricát vásárlók 9 napig használhatják az autó­pályákat korlátozás nélkül. Az autópálya további építé­sére vonatkozóan az Alföldi koncessziós Autópálya Rt. rendelkezik kizárólagos kon­cessziós joggal, mely szerint Kiskunfélegyházától Szeged, valamint Szegedtől az ország­határig, 2003 végéig ez a tár­saság az egyedüli építésre jo­egyenletesen magas szintű művészeti teljesítménye és en­nek köszönhető itthoni és nemzetközi rangja „megérné" a befektetést és megérdemelné a távlatos gondolkodást. -A „művészmozi" elneve­zéssel kapcsolatban azért jó lenne csírájában eloszlatni egy esetleges aggodalmat. Nem olyan filmeket vetítenénk, amelyeknek nagyon szűk a kö­zönsége, hanem úgynevezett populáris művészfilmeket, amelyek alkalmanként 200­300 szegedi nézőt vonzanak ­mondja Petróczy Sándor. ­Olyasmi filmekre gondolok, mint a mostani magyar siker, a Jadviga párnája... Továbbá szeretném megjegyezni, hogy a mi terveinkben, amelyet körül­belül másfél éve írtunk le, nem szerepel olyan komplett, nagy színpad kialakítása, amilyent a balett igényelne. Mintegy 70 milliós beruházással egy nagylejtésű, modern nézőteret terveztünk kialakítani. De ahogy mondtam: nyitottak va­gyunk minden más elképzelés­re is. Sulyok Erzsébet gosult. A Kiskunfélegyházáig tartó szakasz építése 1998-ban fejeződött be, továbbépítése a mai napig nem kezdődött el. Tisztelt Miniszter Úr! Kérjük szíves tájékoztatá­sát egyrészt arról, hogy mit kí­ván a Kormány tenni annak érdekében, hogy a díjfizetés­ben tapasztalható aránytalan­ságokat megszüntessék és az M5-ös autópályát egy orszá­gosan egységes és megfizet­hető tarifarendszerben lehes­sen használni, másrészt arról, hogy Miniszter Úr véleménye szerint élni kíván, vagy vissza­él az A KA Rt. koncessziós jo­gaival. Endre Sándor Fidesz-MPP, Bartha László Fidesz-MPP" Katona Kálmán közlekedé­si, hírközlési és vízügyi mi­niszter közölte: jelenleg vizs­gálat és egyeztetés folyik ar­ról, hogyan lehet egy kedvező díjstruktúra bevezetésével folytatni az M5-ös építését. Elmondása szerint felvetődik az úgynevezett árnyékdíj le­hetősége is, ami azonban ma­gas hozzájárulást kíván a költ­ségvetés részéről. A T. Ház elfogadta a mi­niszter válaszát. A Magyar Kékkereszt Egyesület 1895-tól mű­ködik Magyarországon. Egy nemzetközi szövet­ség kilencedik tagjaként jött létre, melynek ma már 31 ország a tagja. Alapítója szintén alko­holista volt. Miután ki­gyógyult betegségéből, elhatározta, hogy máso­kon is megpróbál segí­teni. „Célcsoportul" a szenvedélybetegeket, köztük is elsősorban az alkoholistákat jelölte meg. Az egyesület elsősorban Isten szavaival gyógyít. Papp László református lelkész, a szegedi csoport vezetője azonban hangsúlyozta: ez nem vallás. Felekezettől füg­getlenül bárkit szívesen lát­nak, sőt ateisták is vannak köztük szép számmal. Egyet­len dolog van csak, amiben mindannyian hisznek: az, hogy Isten tud és akar segíte­ni. Csak szét kell nézni a cso­portban, és egyből látszik, hogy ez az egyszerű tétel mi­lyen sok embert képes össze­fogni. A társadalom szinte minden rétege megtalálható itt. Vannak öregek, és fiata­lok, gyerekek, nők és férfiak, öltönyös-nyakkendős üzlet­emberek és egyszerű házi­asszonyok is. Mindannyian szenvedélybetegek. Valame­lyikük már meggyógyult, és van, aki most lép rá erre az útra. A közösségben ez talán Munkatársunktól Napjainkban egyre sűrűb­ben vetődik fel a társadalom részéről a sorkatonaság jö­vője. Az útkereséshez, a fel­merülő kérdések megvála­szolásához igyekszik hozzá­járulni a Szeged Biztonság­politikai Központ, amely áp­rilis 14-én A sorkatonaság jövője címmel nagyszabású Munkatársunktól Mórahalom közelében kedden este a határőrök elfog­tak ttz kínai határsértőt és a velük lévő magyar ember­csempészt. A kiskunhalasi ha­tárőrség két járőre felfigyelt a jugoszláv határ felől érkező kisebb csoportra. Erősítést kértek a mórahalmi kirendelt­ségtől, majd a kiérkező kato­nák körülzárták a területet. A kutatás során hajnalban egy kicsit könnyebb, mint máshol, hiszen tudják egymást erősí­teni, segíteni. Hetente egy­szer, péntekenként pedig összejönnek a Honvéd téri re­formátus templom gyülekezeti termében, és megbeszélik a felmerült problémákat. Esetenként orvosi segítség­re is szükségük van a szen­vedélybetegeknek. A Kékke­reszt Egyesület ezért 12 na­pos gyógyító turnusokat is szervez az arra rászorulóknak Dömösön, saját kórházi osztá­lyán. Itt a betegek üdülői kör­nyezetben kapják meg a szük­séges ellátást. Az egyesület­nek ifjúsági - Kékkereszt Re­ménység - csoportja is van. Tagjai 24 éves korukig vállal­ják, hogy alkohol, drog és do­hányzás mentes életvitelt folytatnak. A preventív jel­legű munka eredményeként talán ezeknek a fiataloknak soha nem lesznek olyan prob­lémái, mint az egyesület többi tagjának. Bár elsősorban alkoholis­tákkal foglalkozik a szerve­zet, természetesen tudják, hogy ez csak egy a szenved­élybetegségek közül. Szíve­sen várnak tehát egyéb lelki problémákkal küszködőket is, hiszen mindannyian ugyan­azon az úton járnak. Problé­máik elöl menekülnek az al­koholhoz, a droghoz vagy ép­pen a munkához. Az egyesü­let új utat mutat: Isten szaba­dttásba vetett hitet. Aki ezt vállalja, új életet is kap. Timár Kriszta konferenciát szervez a Tisza Szálló tükörtermében. Az összejövetel rangját bizonyít­ja, hogy a többi között jelen lesz dr. Szabó János honvé­delmi miniszter, biztonság­politikai szakértők, külföldi katonapolitikai szakemberek, a szomszédos országok kato­nai attaséi, nemzetközi szer­vezetek megfigyelői is. nádas, bokros területen fel is fedezték a menekülőket. A tíz kínai és magyar kísérőjük, a röszkei K. L. ellenállás nélkül megadta magát. A külföldiek elmondták, hogy április 7-én érkeztek repülővel Belgrádba érvényes útlevéllel, s Magyar­országon keresztül szerettek volna Nyugatra jutni. A kí­naiakat kiutasították az or­szágból, a csempészt pedig előállították. Tisztelt Fogyasztóink! A Szegedi Hőszolgáltató Kft. értesíti melegvtz-mérővel rendelkező fogyasztóit, hogy 2000. április 15-től 2000. április 28-ig a mérők leolvasását megkísérli a helyszínen. Ha a leolvasást nem tudjuk elvégezni, kéljük T. Fogyasztóin­kat, hogy az otthagyott mérőleolvasó lapra a fogyasztásmérő adatait felvezetni és az adatlapot ügyfélszolgálati irodánkhoz vagy a Vág utcai gyűjtőládába 2000. április 28-ig eljuttatni szivesked jenek. Telefonon történő adatközlést munkanapokon a 475-475-ös központi számon, a 103, 104, 105-ös melléken tehetik meg, hétfőtől csütörtökig, 7.30-15.30 között, pénteken 7.30­13.00 óráig. Az ünnepekre való tekintettel 2000. április 22-én és április 29-én, szombaton, 8-14 óráig telefonügyeletet tartunk. Szíves együttműködésüket, megértésüket előre is köszönjük. Szegedi Hőszolgáltató Kft. Mfxegedi H0/J0I9ÓII0IÓ KM. Bartha László interpellációja Autópálya és árnyékdíj Elfogták az embercsempészt Kínai határsértők Konferencia a Tisza Szállóban Lesznek-e sorkatonák?

Next

/
Oldalképek
Tartalom