Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-10 / 84. szám

2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 2000. ÁPR. 10. kommentár Ön dönt? Yf urkolt bírálat hangzott a Fidesz országos választmá­D nyának elnöke. Várhegyi Attila szájából az RMDSZ jelenlegi vezetésének politikájával kapcsolatba. A Reform Tömörülés elnevezésű platform ülésén felszólaló politi­kusa ugyan nem nevezte meg. kinek címezte azon kijelen­tését, miszerint nem kellenek a rossz kompromisszumok, de mindenki előtt világos volt, hogy ezzel a Markó Béla vezette szervezet és a román kormányban helyet foglaló koalíciós partnerek közötti egyezségekre célzott. A mindenáron való kompromisszumra törekvés és a minél kisebb konfrontálódás politikáját sok bírálat érte a kongresszuson, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy hosszú évek után az RMDSZ ezzel a stratégiával válhatott a román kormány tagjává, és annak válságai alatt csak így kerülhette el a koalícióból való kiszakadást. Kérdés persze, mit ért el a kormányra kerüléssel a romá­niai magyarság. Saját egyetemet például még Igy sem ka­pott. A Reform Tömörülés ezért most stratégiaváltást sür­get. A Fidesz pedig egyre nyilvánvalóbban áll oda az RMDSZ nemzeti liberális platformja mellé, a Markó-féle vezetéssel szemben. r észi ezt annak ellenére, hogy Várhegyi Attila szerint a magyar kormány nem akar „Önök helyett" dönte­ni. Márpedig mindenképpen hiba lenne, ha a romániai magyarság sorsának alakulását befolyásoló döntéseket a magyar kabinet szája Ize szerint hoznák meg az RMDSZ­en belül. fettes f&fa&s Göncz Árpád Tokióban A magyarok barátai Göncz Árpád köztársasági elnök kezet fog Kajidzsama Takehisa japán rendezővel, aki színpadra állította Rácsok című darabját. (MTI Telefotó/AP/Macumoto Cugufumi) Határon túli magyarok Várhegyi és az RMDSZ Székelyudvarhely (MTI) A magyar kormány a Fidesz programja alapján új alapra helyezte a hatá­ron túli magyarok felé irányuló politikáját, az egyenjogú partnerség el­vét valósítja meg - hang­súlyozta szombaton Szé­kelyudvarhelyen Várhe­gyi Attila, a Fidesz-Ma­gyar Polgári Párt orszá­gos választmányának el­nöke. A Fidesz vezető politikusa a Reform Tömörülés, a Romá­niai Magyar Demokrata Szö­vetség nemzeti liberális plat­formja harmadik kongresszu­sán mondott üdvözlő beszé­det. Kövér László pártelnök és az egész párt üdvözletét tol­mácsolva leszögezte: a ma­gyar kormány a határon túli magyarok belső önszer­veződésének, saját intézményi struktúrájának, döntéshozatali mechanizmusainak megerősö­dését támogatja. - A magyar kormány nem Önök helyett akar döntéseket hozni, hanem az Önök által megfogalmazott célok elérésé­hez kfván segítséget nyújtani - mondta. Az elért eredmények kö­zött Várhegyi Attila a Magyar Állandó Értekezlet létrehozá­sát említette. Itt fogalmazódott meg a határon túli magyarok magyarországi különleges jogállásáról szóló törvény szükségessége. A magyar kor­mány várhatólag ősszel a par­lament elé teijeszti a törvény tervezetét - közölte. További eredményként em­lítette, hogy a magyar kor­mány 2 milliárd forint támo­gatást nyújt az idén az erdélyi önálló magyar egyetem létre­hozásához. A Fidesz országos választ­mányának elnöke végezetül az idei romániai választási évre utalva a Fidesz példáját állítot­ta a Reform Tömörülés elé. - Ez a példa azt bizonyltja, hogy elvszerű politizálás hosszú távon mindenképpen kifizetődik. Nem kellenek a rossz kompromisszumok - je­lentette ki. Koszovó-konferencia Százezer szerb ment Budapest (MTI) Százezer szerb elhagyta Koszovót, de százezer még maradt: nyugalmat kell terem­teni, olyan helyzetet, hogy mind többen térhessenek vissza - jelentette ki Ibrahim Rugova, a Koszovói Demok­ratikus Liga vezetője szomba­ton, Budapesten, az Albánia és szomszédai cfmű konferencia második napján tartott sajtótá­jékoztatón. Kérdésre válaszolva a poli­tikus úgy nyilatkozott: a szük­séges garanciákkal kiegészítve elfogadható a terület függet­lensége. Mint mondta: Koszovó az átalakulás idejét éli, az ENSZ­misszióval együttműködve próbálják felállítani a közös struktúrákat. - Szerbia és Jugoszlávia nélkül nem oldható meg Ko­szovó problémája - fogalma­zott a sajtótájékoztatón Mom­csilo Trajkovics, a koszovói Szerb Nemzeti Tanács veze­tője. A politikus hozzátette: az albánok releváns képviselőivel asztalhoz ülve hamar kiderül, kik érdekeltek demokratikus megoldásban. Trajkovics úgy fogalma­zott: a legfontosabb most az, hogy a szerbek és az albánok ne egymástól izoláltan éljenek. - A folyamatok már meg­mutatták kik ebben a partnerek - tette hozzá a koszovói szer­bek vezetője. Koszovó esetleges függet­lenségét a politikus elfogadha­tatlannak nevezte, kifejezve azon álláspontját, hogy a terü­let jogilag ma is Jugoszláviá­hoz tartozik, (gy lakossága nem hozhat ilyen értelmű dön­tést. Trajkovics véleménye sze­rint ezt támasztja alá az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszo­vóval foglalkozó 1244. határo­zata is. Tokió (MTI) Göncz Árpád köztársa­sági elnök tokiói látogatá­sának második napján ta­lálkozott a Japán-Magyar Baráti Társaság tagjaival: több mint 200 fő gyűlt össze Tokió egyik leg­előkelőbb szállodájában, a Hotel Akasaka Prince-ben, hogy a Magyar Köztársas­ág elnökét és a delegáció­jának tagjaival, köztük Stumpf István kancellária­Jön Schüssel München (MTI) A húsvét utáni héten Ma­gyarországra látogat az oszt­rák kancellár - jelentette be szombaton Münchenben a magyar miniszterelnök. Or­bán Viktor a háromnapos ba­jorországi látogatását lezáró, magyar újságírókkal folyta­tott sajtóbeszélgetésen el­mondta: szomszédos orszá­gok esetében „úgyszólván kötelező diplomáciai csukló­gyakorlatnak" számit, hogy a hivatalba lépett kormányfők fölkeresik egymást. „Az osztrák-magyar kap­csolatok mindig is kitüntetet­tek voltak, gyökereik mélyre nyúlnak; úgy gondolom, hogy ez a (kancellári) látoga­tás hamarabb is megtörténhe­tett volna" - jelentette ki a magyar miniszterelnök, hoz­zátéve, hogy az Európai Unió államai rendszeresen fogad­ják Wolfgang Schüsselt. „Ő nincs kitiltva az EU terüle­téről, Így nem hiszem, hogy ebből a szempontból különb­ség volna Magyarország és bármely európai ország visel­kedése között." A kormányfő nem tudta megmondani, me­lyik fél kezdeményezte Schüssel április végén esedé­kes budapesti útját, de - mini hozzátette - ennek nincs nagy jelentósége. Egy látogatás mindig közös akarat eredmé­nye, úgy nem lehet megláto­gatni valakit, hogy azt a má­sik fél nem akarja. Mindenkit a tettei alapján kell megítélni, s ha tartjuk magunkat ehhez az elvhez, akkor Ausztria új kormányának eddigi működé­se biztató lehet Magyarország számára - hangoztatta Orbán, hozzáfűzve, hogy a követ­kező hetekben fejleményekre lehet számftani az európai jobbközép pártok állásfogla­lása ügyében. miniszterrel, Járai Zsig­mond pénzügyminiszterrel, államtitkárokkal találkoz­zon. Mint az államfő sajtóiro­dájának vezetője, Faragó András elmondta, Göncz Árpád rövid üdvözlő be­szédében hangsúlyozta: Magyarország az utóbbi tíz év alatt nemcsak a realitá­sok és az értékek útjára lé­pett, hanem óriási lépések­kel közelítette meg Éurópa fejlettebb részeit, hozta be azt a hátrányt, amelyet ­önhibáján kívül - az elmúlt évszázadban halmozott fel. A köztársasági elnök kö­szönetet mondott Japánnak azért a segítségért, amelyet ehhez a felzárkózáshoz megkapott. Ezek között említette a hiteleket, ame­lyeket a szigetország nyúj­tott, azt hogy a japán nagy­és középvállalatok Magyar­országon jelen vannak, ko­moly beruházásokat hajta­nak végre, és a fejlett tech­nológia szállításával hozzá­járultak a magyar ipar és gazdaság szerkezetének átalakításához. Göncz Árpád szólt arról is, hogy a gazdaságpoliti­kai együttműködéssel egyenértékű a mi számunk­ra az a barátság is, amelyet Japán részéről a mindenna­pokban az elmúlt évtized­ben is éreztünk. A Skoaa bemu • • 0 PORSCi IE Nyílt hétvége április 15-16. Tisztelettel meghívjuk Önt nyílt hétvégénkre, ahol megismerheti és kipróbálhatja a Skoda Fabiát, a Skoda új kategóriáját. Várjuk márkakereskedéseinkben 2000. április 15-16-án 8-16 óráig. IKESZ Autócentrum Vass Autó 6724 Szeged, Kossuth L. Sgt. 112. Tel.: (62) 471-200 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel.: (63) 400-193 www.skoda.hu Hü Magyar államiság Washington (MTI) A magyar államalapítás ezeréves évfordulója alkal­mából Frank Pallone és a magyar származású Ernest Istook képviselő olyan hatá­rozati javaslatot nyújtott be a amerikai képviselőház kül­ügyi bizottságának, amely­ben Magyarország és a ma­gyarok iránti elismerésüket fejezik ki, gratulálnak az or­szágnak az elért eredmé­nyekhez. A tervezet várható­an a tavaszi ciklusban jog­erőre emelkedik. A képvi­selők, amellett, hogy - mint írják - tisztelettel adóznak a közép-európai barát és szö­vetséges előtt, elismeréssel emlékeznek meg azokról a százezrekről is, akik magyar származású amerikaiakként tehetségükkel és kemény munkájukkal hozzájárultak az Egyesült Államok fel­emelkedéséhez. Elveszett bizalom Ljubljana (MTI) A szlovén parlament nem fogadta el szombaton Janez Drnovsek kormányalakítási tervét, amelyet a miniszter­elnök terjesztett a testület elé. Miután a kormány el­vesztette a bizalmi szava­zást, az alkotmány szerint a parlamentnek 30-napon belül ki kell jelölnie egy új mi­niszterelnököt. Ellenkező esetben előre kell hozni a késő ősszel esedékes parla­menti választásokat. Német vasút Berlin (MTI) A Deutsche Bahnnál 36 ezer 400 állást megszüntet­nek 2004-ig - közölte a né­met vasutak szóvivője Ber­linben. Elbocsátásokat nem terveznek, a fogyatkozást az önkéntes, habár ösztönzött elvándorlástól és a nyugdíja­zástól várják. Az állások megszüntetésén kívül a kará­csonyi és egyéb szünnapi ja­vadalmazások csökkentése révén is megtakarítást akar­nak elérni a munkaerőkölt­ségben. Még további ke­mény tárgyalások várhatók azonban, mert a Deutsche Bahn összesen 70 ezer állást akar felszámolni a jelenlegi 240 ezerből - írta a hírügy­nökség. Adáügyi egyeztetés Lisszabon (MTI) Az adóelkerülés elleni küzdelem ezentúl sem erő­síthető az EU-ban, Nagy­Britannia és Luxemburg né­zeteltérése miatt: az EU­pénzügyminiszterek hétvégi lisszaboni tanácskozásán imitt-amott módosultak a hangsúlyok, de az álláspon­tok nem közeledtek. Gordon Brown brit pénzügyminisz­ter megerősítette, hogy „amíg ő él", az eurokötvé­nyekre nem vetnek ki kama­tadót az EU-ban, Jean-Clau­de Juncker luxemburgi kor­mányfő és pénzügyminiszter pedig megismételte, hogy szó sem lehet a banktitok britek javasolta megtöré­séről, az adókötelezettség nyomon követése végett. Hans Eichel német pénzügy­miniszter ugyancsak kijelen­tette, hogy a német banktitok nem vita tárgya, és Ausztria is elutasítja a módosítást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom