Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-08 / 57. szám
Szív Ernő Madamme Toujours M adamme Toujors-ról csupán annyit tudok, hogy hajón él. Vannak ezek a nagy és elegáns hajók, melyek úgy járnak a világ körül, mint úszó városok, és nem katonákat, fegyvereket szállítanak, hanem unatkozó, dúsgazdag embereket, akik meglelték és elvesztették Istent, akik megtalálták, de nem vesztették el a pénzt. Madamme Toujours is egy ilyen hajón él, és gazdag. Egy magyar hajózenész mesélt róla a napokban egy színes heti magazinban, és amikor elolvastam a történetét, nyomban tudtam, hogy ez a gazdag francia azsszony nekem rokonom, ahogy rokonom a fa. A rokonság közösség. Pedig nem is így hívják, nem is Madamme Toujours a neve, éppen csak én neveztem el így, Örökké Asszonyság, Mindigné, Frau Immer. Évek óta egy város nagyságú hajón él, amely járja a világot, csak úszik körbe-körbe, ahogy Isten szemvizében kering egy porszem. Madamme Toujours elvesztette a férjét, minekutána úgy gondolta, szerződést köt egy jónevü hajózási társasággal, élete végéig kibérel egy kabint egy luxushajón, ettől kezdve ott él, a tengeren, és csupán évente egyszer lép szárazföldre, amikor meglátogatja néhány hétre a gyerekeit, majd pedig visszatér a hajójára, elfoglalja a kabinját, és a teste megnyugszik, hogy hullámzásban aludhat újra. Úgy él, hogy nem érdekli, hol jár, miféle vizeken úszik a hajója, a Sargassó-tengeren, az Indiai-óceánon, a guineai partok közelében vagy a Bering-szorosnál, Dover felett vagy a Japán-tengeren. Mindegy neki, mondta a hajózongorista. Mert víz van alatta az Adrián és ég van fölötte a Drakeszorosnál is. Nagyon vékony, és nagyon szótlan nő Madamme Toujours. Ali a fedélzeten, bámulja a zöldhasú, fehér tarajú hullámokat, és nem tudja, hol van éppen, merre jár. Meghalt a fétje, és azóta mindegy neki. Hol vagyunk, matróz, kérdezi néha álmosan, a hajában babrálva, és amikor a tengerész azt feleli futtában, éppen csak oldalra pillantva, hogy közeledünk Hawaii felé, kedves Madamme Toujours, az asszony szórakozottan bólint, mert tökéletesen mindegy neki, mert mondhattak volna Szent Ilonát, Madagaszkárt vagy Santorínit is. Madamme Toujours és a tenger. Nem is tudom, ez egy regény, végtelenül hosszú, örök hullámzásban lévő mondatok, a délután megjelenő cápák, delfinrajok, sirályok, dagály és apály, a szelek nevei, néha egy másik hajó, ez egy regény ez a nő és a víz. Madamme Toujours elvesztette a férjét, áll egy hajón, és a korlátba kapaszkodik. Tartása könnyed, nem fél a mélységtől. Megszokta, ezt választotta. Érzi, hogy bőrét marja a só, dereka, válla követi a hajótest mozgását, a hullámzást. Naplemente, hajnal, a gépház zenéje. Madamme Toujours, ez az idős francia nő, nem tudja hol úszik éppen a hajója. Vagyis csak azt akartam mondani, hogy pontosan tudja. Eric Clampton harmadszor is híresség Szegeden Börcsök Virág Március 6., 13 óra 15 perc 3280 g. Sz.: Retek Judit és Bör' csök Imre (Szeged). Szentesen Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig a Kárpát-medence fölé egyre enyhébb, de már kissé nedvesebb levegő érkezik, ezért hazánkban is erősen megnövekszik a felhőzet, s helyenként már kisebb eső is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 11,16 fok között, megyénkben 15 fok körül valószínű. Pakisztáni kémsólyom Újabb pakisztáni kémsólymot fogott az indiai határőrség. A madarat antennával és adókészülékkel szerelték fel, mielőtt átküldték volna a határon. Ez már a második pakisztáni kémsólyom volt, amely fennakadt az indiaiak „hálóján". Hogy milyen eszközzel sikerült elfogniuk, arra nern tér ki a jelentés. Isten éltesse! ZOLTÁN Török eredetű régi magyar személynév, a szultán szóval azonos, jelentése: uralkodó, fejedelem. Származtatják a szláv zlata (arany) szóból is, de a nyelvészek szerint ez minden alapot nélkülöz. Egyéb, a naptárban nem szereplő mai névnapok: Apolló, Apollónia, Beáta, Filemon, János, Juliánusz, Szilvánusz. Csongrád megyében ma az alábbi települések körzetében számíthatnak sebességellenőrzési akcióra a járművezetők: Szeged - 5 és 7, valamint 9 és 14; Csongrád: 15 és 23 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! A Nap kell 06.11, ff. A Hold keli 07.33, nyugszik: 17.40. V. nyugszik: 20.14. A Kanári-szigetekről érkezett Helan Lindezt választották Spanyolország szépévé Fuengirolában a Miss Spain 2000 elnevezésű szépségversenyen. (Atn Telefotó/AP/Angel Diaz) Vásárhelyeit Napi átlaghőmérséklet Kovács Zsombor Lajos Március 6., 14 óra 50 perc 3810 g. Sz.: Gera Andrea és Kovács Lajos (Hódmezővásárhely). Kovács Maya Kamilla Március 6., 14 óra 20 perc 3100 g. Sz.: Kovácsné Dezső Ildikó és Kovács Zsolt (Hódmezővásárhely). Vörös Dániel Március 7., 6 óra 5 perc, 3540 g. Sz.: Vörösné Babscli Aliz és Vörös Zoltán (Hódmezővásárhely). Füstölgő Mayon Sűrű füst száll a magasba a Fülöp-szigeteki Mayon vulkán kráteréból, miután előzőleg óriási lávafolyam hagyta el a tűzhányót. A lávaömlés folytatódó veszélye miatt 80 ezer embert evakuáltak a környező falvakból. (MTI Tele fotó/E P A/ Romeo Gacad) Hatalmas földcsuszamlás Hatalmas, csaknem hat hektárnyi területre kiterjedő földcsuszamlás történt keddre virradóra az azeri főváros Szabail kerületében. Ádozatokról egyelőre nincs hír. A földcsuszamlásban 17 épület megsemmisült, mintegy száz lakóházban jóvátehetetlen kár keletkezett. Kedd délre kimenekítették a környéken lakókat, mivel a földtömeg tovább csúszik. Egyes szakértők úgy vélik, ha a földcsuszamlás tovább terjed, akkor elérheti a város központi részét, ahol egyebek között az elnöki palota és a parlament épülete is található. „Szappanslágerek" Robbantott a Spice Girls menedzsere! Simon Fuller, az „évtized legismertebb popsztárjai" után most egy újabb sikercsapatot indított el, s ezzel valószínűleg átsegítette az új arcokat, új trendeket, új sikereket kereső hanglemeztársaságot a krízisen. Fuller ötlete zseniálisan egyszerű: arra gondolt, hogy a tinédzser szappanoperák kedvelt szereplőiből kell popsztárokat faragnia. így esett a választása a Miami 7 hét szereplőjére, akikből S Club 7 néven csinált új popegyüttest. Az ötlete fényesen bevált, mert a hetente százmilliók által nézett sorozat sztáijai már első slágerükkel - Bring It Ali Back - azonnal a sikerlisták élére ugrottak. A BBC-Polydor ötletét máris tucatnyi lemez és tvtársaság koppintja, ami arra enged következtetni, hogy 2000-ben a slágerlistákon is „szappanozni" fogunk. Eric Clampton angol énekest, gitárost és szerzőt a hétfőn 15. alkalommal megrendezett New York-i ünnepségen harmadszor is beválasztották a rock and roll hírességek közé. Clampton az egyetlen művész, akit többször is hírességgé avattak. A világhírű gitárost a Yardbirds és a Cream együttesben nyújtott kiváló teljesítménye után szóló karrierjéért jutalmazták. (MTI Telefotó/AP/Kathy Willens) Átálltak a krumplira Ankara (MTI) A törökméz után alighanem a törökkrumpli is fogalommá válik. A török kormány elrendelte, hogy az iskolai menzákon hetente legalább háromszor burgonyából készült ételt szolgáljanak fel. Nem ez az egyedüli krumplibarát intézkedés Ankarában: a török mezőgazdasági minisztérium „Mis's Burgonya" címet készül odaítélni egy neves sztárnak, hogy az személyével is népszerűsítse a krumplifogyasztást az amúgy nem burgonyaevő törökök körében. Törökországban ezekben a napokban minden a burgonya körül forog, amelyből 2 millió tonnával több termett, mint amennyire szükség volt. Egyébként azért halmozódott fel a temérdek eladatlan burgonya, mert a répa- és árpatermelők átálltak a krumplira, miután annak ára átmenetileg a magasba szökött. Közrejátszik a dömpingben az is, hogy a földművesek egyre nagyobb hozamú fajtákat termesztenek. Brit itiultimilliárdos „főszerepben ír Dupla élvezet - dupla veszély MTI Press Kutatók állítják: az erős dohányosok között több az alkoholt is mértéktelenül fogyasztó, kettős veszélyeztetettségben élő ember. Mentség-e akaratgyengeségükre, hogy agyukban több dopamin termelődik? A nagy dohányosok gyakran komoly alkoholfogyasztók is, s ez nem véletlen: szakértők szerint a nikotin jelentős szerepet játszik az alkoholizmus kialakulásában. Egy két évvel ezelőtti tanulmány adatai szerint az alkoholisták 80-90 százaléka cigarettázik és 70 százalékuk többet szív napi egy doboz cigarettánál - miközben az ilyen nagy dohányosok aránya a teljes lakosságot tekintve csak 10 százalék. A torontói egyetem kutatói most az összefüggést vizsgálva azt tapasztalták, hogy a nikotin az átélt élvezet erősítése révén befolyásolja, fokozza az alkoholfogyasztást: ugyanis mind a nikotin-, mind az alkoholfogyasztás egy stimuláló anyag, a dopamin termelését indítja be az agyban. Mindebből a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a gyógymódoknak mindkét függőségét egyszerre kell kezelniük, ha erősíteni akarják hatékonyságukat. Vida Alexandra Március 6., 8 óra 55 perc, 3320 g. Sz.: Juhász Tünde és Vida Zoltán (Kunszentmárton). Szöllősi Anna Március 6., 10 óra 40 perc, 3130 g. Sz.: Szerencse Mária és Szöllősi Sándor (Cserkeszólő). Szuly Georgina Blanka Március 6., 11 óra 8 perc, 3340 g. Sz.: dr. Kuklai Ildikó és dr. Szuly Levente (Szentes). Kozma Gergő Lajos Március 6., 12 óra 3 perc, 3940 g. Sz.: Gömöri Edit és Kozma Lajos Zsolt (Szentes). Gratulálunk! Lepkefogás" á határon Lepkéket és rovarokat akart kivinni hétfőn Szlovákiából egy magyar állampolgár. A Párkány (Stúrovo)-Szob határátkelőn két dobozban szállította volna át a személyi poggyászának átkutatásakor előkerült csempészárut, melynek értékét 378 ezer 700 koronában (2 millió 230 ezer forint) állapították meg. A magyar gyűjtő ellen a szlovák áruforgalmi törvény, valamint az állat- és növényvilág védelméről szóló jogszabályok megsértésének gyanúja miatt indul vizsgálat. Miss Spain Hátsó szándék, avagy börtöntöltelék? MTI Panoráma Egy kolumbiai hölgy nem minden hátsó szándék nélkül az ülepébe rejtve csempészett be pisztolyt egy szigorúan őrzött börtönbe, La Picotában. A 43 éves Tirsa Luiz az őrségen még átcsúszott a 7.65-össel a hátsójában, ám próbálkozása mégis rosszul sült el. Nem sikerült előbányásznia és átadnia a fegyvert rab ismerősének. Szorult helyzetében terhesnek hazudta magát és akut hasi fájdalmakkal kórházba került. Három teljes napot töltött a pisztoly a „sajátos tokban", mígnem a hölgy felfedte, hogy mivel van „töltve". Az orvosok - a számukra is életveszélyes helyzetben igen óvatosan távolították el a pisztolyt, nehogy elsüljön. A hölgyet a rendőrség letartóztatta. A kolumbiai börtönőrök gyakran panaszkodnak amiatt, hogy tavaly bírósági végzés megtiltotta a rabok látogatóinak beható altáji ellenőrzését, Így ismét megnyílt a kiskapu, és „teret nyert" a csempészet. Akadt már olyan férfi is, aki mobiltelefont próbált - ugyancsak a hátsó „bejáraton" - a börtönbe juttatni. Lebukott, pedig közben nem hívták a számot... Vasárnap óta látható az a hirdetés Nagy-Britanniában, amely a Virgin vállalkozásokat reklámozza, s amelynek „főszereplője" a tengerparton meztelenül futkározó Sir Richárd Branson, a cég multimiliiárdos elnöke. (MTI Telefotó/AP/Virgin) -r j- jr^Tj^j-.vj' agg aasKctjj SftMgggogaSSJSS-EEggÉg KetsjjjaaHS