Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-08 / 57. szám

8 A TORONY ALATT SZERDA, 2000. MÁRC. 8. Háborúznak az ásotthalmiak Aláaknázott fejlődés? A megdöbbentő látványt nyújtó szeméttelepen a folyékony hulladék is károsítja a környezetet. (Fotó: Miskolczi Róbert) Polgármester-buktatá­si szándék, egyéni politi­kai ambíciók, személyes sértödöttségböl eredő „bosszúvágy", vagy csu­pán a változástól való, indokolatlan félelem az oka annak, hogy Ásott­halom néhány napja in­kább hasonlít egy fel­bolydult méhkashoz, mint korábbi önmagá­hoz? Ezt latolgatják azok a jóérzésű helybéliek, akik értetlenül állnak a község fejlődését akadá­lyozó aláírás-gyűjtési ak­ció, valamint az amiatt összehívott falugyűlésen tapasztalt durva, mi több, közönséges hang­nemű véleménynyilvání­tások előtt. A több mint négyezer la­kosú Ásotthalom néhány napja kizökkent megszokott nyugalmából. Az ok pedig nem más, mint az, hogy vala­ki - kihasználva a lakosság részbeni tájékozatlanságát ­aláírásgyűjtést kezdeménye­zett a képviselő-testület által korábban már jóváhagyott új orvosi ügyeleti rendszer be­vezetése ellen. A 750 aláíró ugyanis jobbnak tartaná, ha a helybeli orvosok és nem a korszerű eszközökkel felsze­relt mórahalmi egészségügyi központ látná el az éjszakai, illetve a hétvégi orvosi ügye­letet. Petró Ferenc polgár­mester, a hozzá is eljuttatott tiltakozó levél hatására, fa­lugyűlést hívott össze. Ezen nem csak a sürgősségi ügye­let volt napirenden, hanem több, a falu fejlődését, a la­kosság komfortérzetének ja­vítását célzó terv is. Ám az ésszerűség minden elvét fel­rúgva, a gyűlés - mondhatni - botrányos kudarcba fulladt. A jelenlévő mintegy 320 em­ber többsége ugyanis néhány Börcsök Szilveszter (balról) és Fröhlich András szerint sokkhatásként élte meg a lakosság a tervezett fejlesztések hírét. (Fotó: Miskolczi Róbert) meggondolatlan és alkohol­mámoros hangadó „uszályá­ba" kerülve, igyekezett meg­torpedózni a javaslatokat. - Bár elítélendő az a pri­mitív stílus, amely jellemezte a falugyűlés fő „szónokait" ­hangsúlyozta Dobák Sándor képviselő de magam mégis kockázatosnak tartom az új ügyeleti rendszer bevezeté­sét. Ásotthalom jelentős kül­területi résszel rendelkezik, amely infrastrukturálisan szinte teljesen ellátatlan. A tanyán élő Sándor Zsoltné, Gárdián Istvánná és Tanács Istvánná is megerősítette, hogy több telefonra lenne szükség ahhoz, hogy szükség esetén gyorsan értesíthessék az ügyeletet. A mentő sem tud gyorsabban kiérni, mint a helyi orvos, hiszen nincsenek kiépített utak. Ami mégis a mórahalmiakkal való együttműködés mellett szól az, hogy korszerűbb, minősé­gileg jobb ellátásban része­sülhetnek a betegek. Fröhlich András nyugalmazott iskola­igazgató és Börcsök Szilvesz­ter bácsi egyetértett abban, hogy az évtizedek alatt be­csontosodott nézetek „kiirtá­sához" még sok idő kell. Emellett van a faluban egy jelentős számú passzív tö­meg, kevés az értelmiségi, ráadásul nem is vállalják fel a vitát a fellázított hőzön­gőkkel. Pedig most úgy tűnt kimozdulhat a falu az eddigi tespedtségből. Mórahalom partneri szerepének is inkább örülni kellene, hiszen húzó­erőt jelenthet a falu számára. A szilárd hulladék szervezett elszállítása szintén nem vá­rathat magára. Petró Ferenc polgármester, illetve vala­mennyi megkérdezett hang­súlyozta: a helyi lerakóhelyet környezetszennyező hatása miatt fel kell számolni. A szakhatóságok erre már több alkalommal fel is szólították az önkormányzatot, hiszen az ott vett vízminta 400-szoros (!) szennyeződést is jelzett. A hangoskodók azonban két sör áráért replikáztak, hi­szen ennyivel kellett volna többet fizetniük a háztartási hulladék rendszeres elszállí­tásáért. Az önkormányzat az öt pályázó közül ugyanis a Szegedi Környezetgazdálko­dási Kht. ajánlatát fogadta el, amelyben a belterületen la­kóknak havi hétszáz, míg a külterületieknek 225 forintot kellett volna fizetniük a sze­mét elviteléért. A falugyűlés résztvevőinek többsége azon­ban azt hangoztatta, hogy ne-. kik nincs szemetük, illetve elégetik azt, és nem hagyják hogy feleslegesen megcsa­polják az egyébként is lapos pénztárcájukat. A vita hevé­ben az senkit sem érdekelt, hogy a kht. emellett vállalta a jelenlegi szeméttelep rekulti­válását, valamint egy hulla­dékudvar kialakítását. A szennyvízcsatorna építésével együtt ezt is úgy értékelték, hogy az önkormányzat be­csapja a lakosságot, bele­kényszeríti őket egy jelentős költségbe. A szolgáltatók pe­dig a későbbiekben kényük­re-kedvükre emelhetik majd a térítési díjakat. Mondták mindezt úgy, mint akinek igénye sincs a fejlődésre, a kulturáltabb környezeti felté­telek biztosítására, és még voltak, akik meg is tapsolták őket, emlékezett vissza Fröh­lich úr. Szerencsére, a képvi­selő-testület a rendkívüli ülé­sen megtalálta a kompro­misszumos megoldást, tudtuk meg a polgármestertől. Az orvosi ügyelet ellátását mégis a mórahalmiakkal közösen végzik majd a helyi orvosok, de a tapasztalatok alapján később döntenek majd végle­gesen a sürgősségi betegellá­tás mikéntjéről. A csatomá­zásról sem hajlandó lemon­dani az önkormányzat, mivel a lakosság zöme már írásban vállalta, hogy kifizeti a reá háruló költségeket. A szerve­zett szemétszállítást szintén megvalósítják, de a térítési díj egy részét - összesen kö­zel 3 millió forintot - átvál­lalja az önkormányzat. En­nek persze ára van. Ásotthal­mon ugyanis nem lesz az idén fürdőfelújítás és elma­rad a 3 naposra tervezett mil­lenniumi rendezvénysoro­zat is. N. Rácz Judit Budapest (MTI) A World Wide Fund For Nature (WWF) Magyaror­szág a Tiszát ért ciánkataszt­rófa okozta károk csökkenté­sére átfogó keretprogram el­készítését kezdeményezi a kormánynál - közölte Ha­raszthy László, a WWF Ma­gyarország igazgatója sajtótá­jékoztatón kedden Budapes­ten. - A WWF kezdeményezé­sének célja egy olyan hosszú Program a Tisza mentésére távú, regionális keretprogram kidolgozása, amely nemcsak a ciánkatasztrófa hatásainak csökkentésére koncentrál, ha­nem a társadalmi igényeket is figyelembe veszi. Á program­nak a folyó élővilága és a ter­mészeti értékei rehabilitációja mellett a lakosság, a kultúra, az idegenforgalom és a mezőgazdaság hosszú távú ér­dekeit is képviselnie kellene ­mondta Haraszthy László. Kifejtette: a keretprogram elkészítéséhez a WWF Ma­gyarország javaslatot dolgo­Belvíz ellen egymilliárd Budapest (MTI) Kis mértékben, 216 ezer hektárra csökkent a belvízzel borított terület az elmúlt nap alatt, ebből vetés 68 ezer, szántó 69 ezer, rét és legelő 79 ezer hektár volt - közölte a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint belvízvédelmi készült­ség továbbra is 10 vízügyi igazgatóság területén van ér­vényben. A védekezés eddigi költségei már meghaladják az 1 milliárd forintot. A 91 bel­vízvédelmi szakaszból 60-on védekeznek. Harmadfokú a készültség egy, másodfokú 28, első fokú 31 szakaszon. A vízügyi igazgatóságok 1999 novembere óta 1,1 milliárd köbméter vizet emeltek át. Jelenleg 140 településen van belvízvédelmi készültség, ebből Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében kilenc településen harmadfokú. Az ország 69 vízgazdálko­dási társulata közül 38 kap­csolódott be a védekezésbe Ezek a társulatok, mintegy 13.400 kilométer hosszú csa­tomán vezetik el a belvizet A társulatok hétfőn 131 géppé] végezték a munkákat. A belvízmentesítés érdeké­ben a társulatok 47 kilométer hosszú csatornaszakasz tiszti, tását végezték el, 20 ezer köb­méter iszapot kotortak ki, és I naponta 2 millió köbméter vi­zet emelnek át a befogadókba. Aktuális növényvédelmi munkák Lemosó permetezés DM-információ A tavasz közeledtével a gyümölcsösökben, kis­kertekben is megkez­dődnek a munkák, s fon­tos feladat a lehullott lombozat összegyűjtése és megsemmisítése. A be­teg, kórokozó gombá­val vagy aknázómollyal fertőzött leveleket min­denképpen meg kell sem­misíteni, lehetőleg égetés­sel. A gombabetegségek kórokozóinak nagy része ugyanis fertőzött levelek­ben telel át - hangsúlyoz­zák a Csongrád megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás szakemberei. Az alma és körte ventúriás varasodás, a körte és birs fab­reás levélfoltosság, a cseresz­nye és meggy blumeriellás le­vélfoltosság, a szilva polisz­tigmás vörösfoltosság, a kajszi és dió gnomóniás levélfoltos­ság, valamint a mogyoró liszt­harmat kórokozói az előző év­ben fertőzötten lehullott leve­lekben telelnek át. Rügypattanás előtt el kell távolítani az elszáradt, korhadt vázágakat. Fontos a rothadó termések, gyümölcsmúmiák leszedése a fákról, össze­gyűjtése a fák alól, hiszen a csonthéjas gyümölcsfajok, kü­lönösen a meggy, a kajszi és a szilva moníliás virág- és haj­tásfertőzése ezt indokolja. A rügypattanás előtti időszakban szükséges a tél vé­gi lemosó permetezés. Elsőd­leges célja a gyümölcsfák tör­zsén, vázágain, vagy a rügyek felületén lévő kórokozó gom­bák megsemmisítése, vala­mint a rovar- és atkakártevők gyérítése. A kártevők ilyenkor a legérzékenyebbek, így könnyebben elpusztíthatok. Fontos, hogy a tél végi lemosó permetezést a faápolási. tisz­togatási, metszési munkák be­fejezése és a rügypattanás kö­zötti időszakban végezzük el. A metszés során keletkezett sebeket még a lemosó perme­tezés megkezdése előtt zárjuk le, lehetőleg fungicid hatóa­nyagot is tartalmazó sebkezeló anyaggal - fagél, fatapasz -, | mert csak így akadályozhatjuk meg a kórokozók bejutását. A szőlőben a megelőző nö­vényvédelmi eljárások közül kiemelkedő szerepet kap a nyugalmi időszak végi lemosó permetezés. Ez mindig köves­se a metszést, mert ily módon a kéregrepedések alatt, illetve a védett helyeken lévő kár­tevők telelő alakjai könnyeb­ben elpusztíthatok. Jó tudni, hogy az 1999 őszén elkezdett gyommente­sítési program tavasszal is folytatódik. A növényvéde­lemről szóló 1998. évi 2. tvr. i 7. § kimondja: a termelő kö­teles a károsítok ellen vádé- [ kezni, terjedésüket megaka­dályozni, szükség esetén azo­kat elpusztítani. Ezen mun­kák költségei természetesen a földtulajdonost, földhasználó terhelik. Az nevet, aki kirakja a nevet! 3 ÁSZ NYER! Van, aki varázsigéket mormol, vagy sűrűn néz az égre, esetleg izgatottan várja a sorsolást. Önnek egyiket sem kell tennie, ha nyerni szeretne. Elég, ha kipróbálja valamelyik ÁSZ terméket. Mert ha ÁSZ-t vesz, akkor nemcsak jól moshat, mosogathat vagy öblíthet, hanem simán nyerhet is. Ha a termékekben található kis lapokból hármat összegyűjt, és ezek együtt kiadják valamelyik ÁS termék nevét, akkor Ön máris nyert! A lap hátulján azt is I Öné lehet a 3 zott ki, amely az ökokataszt­rófa közgazdasági és jogi vo­natkozásai mellett konkrét célokat fogalmaz meg. A ja­vaslat szerint kiemelt feladat a nemzetközi jogi háttér biz­tosítása, a fenntartható me­zőgazdaságra való áttérés ösztönzése, az árvízi bizton­ság növelése, a turizmus fel­tételeinek megteremtése, a halászat fellendítése és különböző fejlesztések elvég­zése. i összerakta valamelyik nevet, akkor legjobban teszi, ha nevet, és telefonál a nyereményért. A telefonszámot megtalálja az összerakott nyerőlap hátoldalán. Vegyen részt, vegyen •ÍÉM ÁSZ-t! adfeas kell Jelentkezni. A játékban az EVM Rt. és a Cre-Action Kft. dolgozói nem vehetnek részt. 333 nyeremény! • •• •

Next

/
Oldalképek
Tartalom