Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-06 / 55. szám

HÉTFŐ, 2000. MÁRC. 6. A DÉL SPORTJA III. Ft délután 4 után A KAPCSOLAT Ezer mosolygós arc NAPozott atlétika * U Munkatársunktól Folytatódott a nemzeti at­létikai program (NAP) ren­dezvénysorozata. Csongrád megyében mind a nyolc körzetben tartottak terem­versenyeket. Ezek nem a hagyományos atlétikai szá­mokat vonultatták fel, a fia­taloknak ingafutásban, me­dicinlabda-lökésben (szök­kenéssel, a melltől két kéz­zel), sorozatugrásban (pá­ros-, illetve váltott lábbal) és a NAP-váltóban kellett összemérniük tudásukat, felkészültségüket. Az általá­nos iskolák négy korcso­portban, korosztályonként 8 fős csapatokkal nevezhettek a viadalra. Összesen 1536 gyerek sportolt. A győztes iskolák kör­zetenként. Szeged (10 isko­la): 1. Odessza II. (testneve­lő: Mandl Gábor), 2. Felső­városi (Szegi László), 3. Kodály téri (Léber Zsolt). Szeged környéke (4): Al­győ (Ficsor Barna). Hód­mezővásárhely (7): Liszt Ferenc ének-zenei (Beslin Anikó). Makó (5): Kertvá­rosi (Hős Zoltánné). Csongrád (6): Kossuth (Gyovainé Kósa Erika). Kistelek (5): Petőfi Sándor ált. isk. (Ónozó István). Szentes (9): Klauzál (Túri­né Lantos Piroska). Móra­halom (5): Móra Ferenc ált. isk. (Martyin Lászlóné). Azoknak a suliknak sem kell elkeseredniük, amelyek eddig még nem csatlakoz­hattak a nemzeti atlétikai programhoz, mert a szövet­ségek által rendezett verse­nyeken elért eredmények alapján még besorolhatnak a kiválasztottak közé. A je­lenlegi 410-es létszámot ugyanis ősztől 600-ra kíván­ják felemelni a szervezők. A következő NAP-os esemény a mezei futóver­seny lesz, amelyet március 20. és április 10. között minden körzetben lebonyo­lítanak. Zákányszéki győzelem kézilabda Munkatársunktól Immár huszadik alkalom­mal rendezték meg Székku­tason a Kutas-kupa leány ké­zilabdatornát a II. korcsoport képviselői számára. Ered­mények: Székkutas-Klau­zál, Vásárhely 20-7, Szántó Kovács, Vásárhely-Sándor­falva 16-1, Üllés-Székkutas 10-13, Zákányszék-Szántó Kovács 8-8, Klauzál-Üllés 15-12, Sándorfalva-Zá­kányszék 3-22. Helyosztók, az 5. helyért: Üllés-Sándor­falva 10-4, a 3. helyért: Klauzál-Szántó Kovács 5-11, a döntőben: Zákány­szék- Székkutas 10-7. A torna végeredménye: 1. Zákányszék (Kovács, Makra J., Makra E., Ábrahám, Papp M., Klein, Gárdián, Dobó, Takács, Sós, Sutka, Papp A., edző: Vezsenyiné Csaba Gabriella), 2. Szék­kutas, 3. Szántó Kovács, Vá­sárhely, 4. Klauzál, Vásár­hely, 5. Üllés, 6. Sándorfal­va. Különdíjasok, gólkirály­nő: Lászlai Anita (Székku­tas) 21 találattal, legjobb me­zőnyjátékos: Halpern Anna (Szántó, Vásárhely), legjobb kapus: Nógrádi Éva (Sán­dorfalva). Terem­kézilabda­kupa Munkatársunktól Folytatódtak a hagyomá­nyos felkészülési torna, a Teremkézilabda-kupa küz­delmei. Eredmények: Al­győ KE-Hódmezővásárhe­lyi KE 23-20 (férfi kiemelt csoport); Algyő SK-Sán­dorfalva 22-21, Észak Bü­fé-Algyő SK 16-11, Móra­halom-Ságvári Öregfiúk 17-25 (férfi megyei-városi A); SZOTE-Vedres 15-15, Mol Bányász-Ruzsa 28-9 (férfi megyei-városi B); Ti­sza Volán ifi-Hódmezővá­sárhelyi KE ifi 23-18 (férfi ifjúsági); SZKKSE-Autó Hórusz-Algyő KE 13-15 (női kiemelt csop., döntő); Domaszék-KSZSE 21-16 (női kiemelt csop., 3-4. hely); Deszk-Algyő SK 11-8 (női megyei-városi, 1-4. hely); Algyő KE ifi-SZKKSE-Autó Hórusz ifi 19-18 (női megyei­városi, 3-4. hely); SZDKSE-Ül lés-Joker 32-19, Fodor KE-Sándor­falva 15-20 (női megyei­városi, 5-8. hely). Kazincbarcika­Medikémia röplabda Budapest (MTI) Az esélyeknek megfele­lően a Kazincbarcika jutott a legjobb nyolc közé a röplabda Magyar Kupá­ban, miután a visszavágón is legyőzte a Keszthely együttesét: Vegyész RC­Kazincbarcika-Boro Tel GDSE-Keszthely 3:0 (17, 18, 18). Továbbjutott a Kazinc­barcika, amely a negyed­döntőben - akárcsak a baj­nokságban - a Medikémia Szeged csapatával találko­zik. Az első meccs a borso­di városban lesz március 8­án (szerdán), míg a vissza­vágót március 13-án (hét­főn) rendezik az újszegedi Sportcsarnokban. Világjátékok és röplabda A Szegedi DRE NB II­es női röplabdacsapata a Radnóti Miklós Gim­názium tornacsarnoká­ban játssza a mérkőzé­seit. Aki ellátogat ezen összecsapások vala­melyikére, úgy érezhe­ti, időutazásra fizetett be, visszatértek a régi­ek és ez az eredmé­nyeken is meglátszik. A tavaszi szezonban zsi­nórban nyerő SZDRE álta­lában a következő kezdő­hatossal lép pályára. Do­bos Ildikó, Balogh Beatrix, B. Tóth Barbara, Kiss Emőke, Kádár Németh Be­áta, Túri Andrea, s csere­ként szóhoz jut a nemrég ­a szülést követően - újra csatasorba álló Komáromi Veronika. Majdnem, mint az Extraligában. Egy-két név ugyan hiányzik (Héj­jas Valéria, Vakulya And­rea, Kiss Katalin, Szél Márta), de Nagy Attila edző szerint még lesznek visszatérők. Vakulyára mindenképpen számítanak, lehet, hogy már az NB I­ben, de az is elképzelhető, hogy csak az Extraligában csatlakozik majd az együt­teshez. A tervek szerint ­árulta el Ducsai Géza el­nök - az SZDRE akár két éven belül ismét feljuthat a legmagasabb osztályba. Ez elsősorban pénzkérdés, hisz' a játékoskeret már alakulóban van. S ami talán a legfonto­sabb: manapság háromszor annyi lány röplabdázik, mint az „extrakorszakban", egyre szélesebb lesz a sportág utánpótlásbázisa. A Rókus I., a Rókus II., a Gutenberg általános isko­lában és az Etelka sori munkacsarnokban is fog­lalkoznak az edzők a fiata­lok képzésével. De most már maguknak szeretnék nevelni a tehetséges röp­labdásokat. Jelenlegi nehéz helyze­tében is több cég támogatja a Szegedi DRE együttesét: Izometria Kft., Szegedi Közlekedési Társaság, Lajtos csúcsai gyorskorcsolya Munkatársunktól Három napon keresztül rótták a köröket a szegedi műjégpályán a versenyzők az országos gyorskorcsolya felnőtt bajnokságon. A via­dalon az összes hazai menő rajthoz állt. A Szegedi Kor­csolyázó Egylet sportolói igazán kitettek magukért, hi­szen remek eredményeket értek el. Különösen kiemel­kedett Lajtos Szandra telje­sítménye, aki négy számban is utánpótlás országos csú­csot ért el. Eredmények: Nők 500 m: 1. Nagy Marianna (Jász­berény), 2. Hernicz Eliza (Szombathely), 3. Bíró Krisztina (Budapest), 4. Laj­tos Szandra (Szeged), 5. Bo­dó Réka (Szeged). Férfiak: 1. Szántó Koméi (Szombathely), 2. Lajos Zsolt (Budapest), 3. Knoch Balázs (Pécs). Nők 1000 m: 1: Nagy Marianna, 2. Hernicz Melin­da, 3. Lajtos Szandra, 4. Bo­dó Réka. Férfiak: 1. Szántó Kor­nél, 2. Knoch Balázs, 3. Kö­vér Balázs (Debrecen). Nők 3000 m: 1. Nagy Marianna, 2. Hernicz Melin­da, 3. Lajtos Szandra, 4. Bo­dó Réka. Férfiak: 1. Knoch Ba­lázs, 2. Lajos Zsolt, 3. Szán­tó Koméi. • A nőknél az összesítet versenyt Nagy Marianna nyerte, a szegedi Lajtos Szandra a 3. helyezést sze­rezte meg, míg a férfiaknál Szántó Kornél diadalmasko­dott. Két bronzérem ökölvívás Munkatársunktól A közelmúltban a buda­pesti Jégszínház adott ott­hont az Énekes István-em­lékversenynek, amelyen a junior korosztályból 23 egyesület 56 öklözője lépett a kötelek közé. Mivel ennek a korcsoportnak a világbaj­nokságát idén hazánk rende­zi, minden erőpróba jelentős hangsúlyt kap. A Hódgép SE bunyósai is ennek tudatában vívták a meccseket, s Szálkái László három tanítványa kö­zül ketten érmet szereztek. A 63,5 kg-ban Kálmán Tamás nem tudott a selejtezőből to­vább lépni, ám Török Mihály (54 kg) és Diószegi Tibor (60 kg) nagyszerűen mene­teltek. A két utóbbi vásárhe­lyi fiú egészen az elődöntőig jutott, de a fináléba már egyikük sem tudott bekerül­ni. Végül Török és Diószegi egyaránt a harmadik helye­zés megszerzésével fejezte be a küzdelmeket. NB II Szeged Pack Kft., Trans­Holding Kft., Szegána Kft. De még egy tőkeerősebb szponzort, amellyel meg­valósíthatók lennének az NB l-es tervek, szívesen látnának. A két osztály költségei között ugyanis 1,5-2 millió forint a kü­lönbség. Érdekesség, hogy az NB Il-es gárda gerincét adó Radnóti Miklós Gimnázi­um - amely tavaly a IV. korcsoportban bajnoki ara­nyat nyert - május elején középiskolás világjátéko­kon szerepel a portugáliai Portóban. Eddig már két 5. helyezést szerzett a suli ezeken a megmérettetése­ken. I. P. A szegedi Lajtos (25-ös sisakban) négy utánpótlás­csúcsot állított fel. (Fotó: Gyenes Kálmán) Nettó 20 forintos percdíj mér délután 4-től*. Hangposta nettó 10 Ft délután 4-től reggel 8-ig, és munkaszüneti napokon. Éjszakai tarifa netté 10 Ft*. Alacsony előfizetési díj: nettó 2000 Ft/hé. Internet netté 5 Ft/perctől. Egyre többen telefonálhatunk egyre kevesebbért. Már közel 1 millióan tarthatunk Kapcsolatot hálózaton belül jelentős kedvezményekkel. Akár a Szervuszt vagy a Westel 900 egyéb díjcsomagjait választod. WESTEL 900 mintabolt Szeged, Feketesas u. 25. tel.: 06-62/421 -575,06-30/900-9000 Szeged, Kárász u. 12. Tel.: 06-30/900-9033 WsaMos üMUMSUc 06-30*930-5330; 06-30/9305361; 06-30/930-5362 Ofotért: Hódmezővásárhely, Andrássy u. 5-7. • Westcom GSM Kft.: Szeged, Feketesas u. 14. Szeged, Roosevelt tér 5. • Szeged, Kossuth L. sflt. 10-12. • Fish Telecom: Hódmezó­vásáthely, Andrássy úti parkoló • Bektrofil Kft.: Szentes, József A. u. 6/b. • Csongrád, Fo u. 62. Puszta Sándor: Makó, Szegedi út 2. • Eco-Phone Kft: Hódmezővásárhely, Szántó Kovács J. u. 20. • Kiru-Fon Kit.: Szeged, Jósika u. 1. • Mórahalom, István király útja 2. Sári-Phone Bt: Szeged, Szeged Nagyáruház • West-Szeg 98 Bt.: Szeged, Rókusi krt. 42-64. (Tesco) • Mobilvilág Bt Csongrád, Fő út 40. • BBK Hungary Kft: Kistelek, Kossuth u. 30. * A Westel 900 hálózatán (Miül munkaszüneti napokon illetve hétköznap 16 órától 22 áráig, és 06 órától 08 éráig nettó 20 Ft 22 órától 06 óráig nettó lOFtapercdíj. További feltételek és süuinácié: 1230 (a Westel 900 hálézatábéi díjmentesen hívható). 265-9210. étetve az üzletekben www.westel900.hu lOQQOi FOTCfc Keravill OFOTÉRT Szervusz! A Westel 900-nál már délután 4 órától érdemes így köszönni! A SZERVUSZ Magyarország egyetlen mobil előfizetői díjcsomagja, ahol hosszú évek óta már délután 4-től kedvezményes tarifa ketyeg. És a kedvezmény most még nagyobb. Megéri utánaszámolni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom