Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-03 / 53. szám

8 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2000. MÁRC. 3. „Megléptették" a sztrádaföldet - Balástyán Kedves Pörre mentek az igazukért... Kömyékbéiiek! Torgyán József kijelentette: nem Mátyás király ö, hogy vidékre jóve az igazságot osztogassa. Erre a magyar bíróságok valók. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője a földesgazdákat ért, autópálya-építéssel kapcsolatos sérelem (és más, újkori földosztással keletkezett baj) orvoslására ajánlotta a királyi helyett a törvényes utat. És még azt is mondta: ha már '90-ben rá voksol a nép, nem történt volna, ami történt. Se a délibábos Hortobágyon, se mifelénk, Balástyán, ahonnét a „Nyomon vagyunk" sorozatunk ide illő részét hallottuk. Hódi Lajosék tanyája mellől - senkit ne sértsünk törvényes tulajdonszerző jogában, de fogalmazzunk parasztosan! - „megléptették" az autópálya földjét! Mire ez kiderülhetett, a fölesketett magyar btrák már bottal üthették a tolvajok nyomát. Ahogy hírlik, még a legfineszesebb pesti ügyvéd is csupán mély lélegzetet vett, mikor áttanulmányozta az ügy iratait. Ugyanis: Hódiék kerítése körül minden a szabályokat figyelembe véve zajlott. Árverező irodában koppantott hármat a birtokszerző fakalapács. Számítógép pürüttyölte-nyomtatta hozzá az okmányra okot adó papírt. Az adásról, vételről szóló iratokat jogi munkások hada pecsételte. A föld Hódiék tanyájánál maradt. Az autópálya is ott fut majd. Csak az érte kapott állami milliók lettek másoké! A magyarok legmegértőbb minisztere a szegedi színházi tájékoztatón, jó szokásához híven, neszelve a hallottakra, néhány hasonló esettel példálózott. Sejtetvén, hogy nálunk az igazság malmai egyáltalán nem a becsületes embereknek őrölnek. Mondom ezt Hódiék lányának, ő meg nekem: - Egy év kemény munkájába került, mire sikerült kideríteni, hogy szüleim balástyai földjét tudtuk nélkül kisajátították. Az ENCOM Kft. igazgatójának levele szerint az árverés utáni esztendőben Kertész Péteré lett. Azt nem írta meg, hogy mennyiért, de mi utánaszámoltunk: több mint hatmillió forintért. -Hajári neki?! Hódi Lajos és felesége, Marika: - A háztájink volt 34 évig. Sutyiban vették ki alólunk... (Fotó: Gyenes Kálmán) - Nem is ezt vitatjuk. Az ügyvédünkkel utánajártunk, ki is az illető. Gálné Marika vastag doszsziét tesz elénk. Térképek, hivatali határozatok, levelek másai. Mind anyag szülei földperéhez. Eszerint a lényeg: - A pálya vonalát a balástyai Rabi Sándorné nevében árverezték. Böröcz Pált, az itteni földügyek egyik felelősét bízták meg, hogy tartsa helyette a földfoglaló tárcsát. Állítólag 25 ezer forintot fizettek az oda érvényes kárpótlási jegyekért. A földet a szegedi Kertész Péter nevére írták, szinte pillanatok alatt, mert a májusi árverés után a februári adásvételhez az árverezés lapja már tulajdont igazoló okmány volt. A részaránytáblába jelölt árverést dr. Benkő Zsuzsanna engedélyezte. A papírokból azt látjuk, a vevő anyukája azonos a kárpótlási földek ügyében eljáró hivatal megbízott vezetőjével. - Leheteti a nagyapa bálás tyai... A Hódi család árverezhetett volna? - Szüleimnek azt mondta a földügyes, legyenek nyugodtak, a háztáji földre nem kell licitálni, az a bevitt földek után jár. Ahogy mi kivettük a papírokból, nem az autópálya nyomvonalára lett meghirdetve az árverés, hanem egy másik táblára. A térképi téglalapból a számítógép már azt a csíkot kockázta a tulajdonosnak, amin a balástyai autópálya nyomvonala fut. Hosszúnak, mintha nadrágszíjdarab lenne. Ahol panaszkodtunk, mindenhol azt mondták: fölháborító! Aztán elcsitult a harag hulláma. Na, ezt nézzük meg közelebbről. Hódiékhoz az eső előtt még minden nehézség nélkül beautózhatunk. Szárízék tartja a fölizzadt utat. A semlyékszéli tanyaudvaron megtudjuk, hogy Lajos gazda és Marika asszony ezelőtt a Móra Téesz bárányhizlalói voltak. Két diplomás gyereket taníttattak Pesten. Az egyik Zsombón, a másik a faluban él. Máig szép maradt a gazdaságuk, nyugdíjasok lettek. Tele a góré kukoricával, újabb erdőnek való fák sorolnak az ültetéshez. A szülők megmutatják a semlyéket, az olajfabokrot, a vetést, a csatornát. Látjuk magunk is a betonkarókat, arrébb a pályát jelölő keresztes, háromlábú, kis vastornyokat. Jó húsz éve igazítják már ezekhez az M5-ös leendő betoncsíkját. Ahogy errefelé hiszik: mozgatják a térképes nyom vonalát. - Nyugodtak voltunk, ott a jel, ha majd ideér az autópálya, csak a szántó végéből csípi le a csücsköt - mondja Hódi Lajos. - A tanya körüli földekre beadtuk a papírokat, vettünk hozzá aranykoronát. Nem az autópálya miatt, arra nem kellett, a föld 34 évig a háztájink volt. A téesz után, mikor haza kellett hozni a földeket, mi húsz hektáros birtokra gondoltunk. Mind megkérdeztük a téesz előtti gazdákat, kérik-e vissza, azt felelték, nem, legyen a miénk. Böröcz Pali is erősítette: Lajos bátyám, vessék, használják! Nekiülünk. Marika igazít el a későbbi sérelem okáról: rr Jöttek az aknakeresők. Itt a kerítésnél szurkálták a vetést. Mondták viccesen, hogy az autópálya alól szedik ki a bombákat, mert a régészek már a nyomon vannak. Megmutatták a térképet. Láttuk, errébb jött a pálya. Viszi jócskán a háztájinkat. Kiderült az is, hogy már nincs a nevünkön. Szó szót követett. Mentünk Böröcz Palihoz, aki a végén ránkpirított: nyugodjunk bele! Felsőbb utasításra tette! - A mai világban? Ki utasított és kit? - kérdezzük. Hódiék megszeppenek. Marika asszony visszakérdez: - Nem lesz bajunk? Nem is mi akarjuk az igazságot, hanem a gyerekek. Babikám volt a Parlament ügyvédjénél. Pancza képviselő úrral mentek. Hazajött azzal, hogy kevés az esély. Szinte semmi. Soha nem voltunk még pörben, de beadtuk, annyira kitoltak velünk. A harmadik tárgyalásán ajánlották: kérjünk szakértőt, az még segíthet. Kellene érte fizetni 15 ezer forintot, azt mondtuk: ott egye meg a fene az egészet. Mások miatt ne csúfoskodjunk! Lajos gazda még elmondja, hogy Böröcz Pál kérte, amiért nem fizette a korábbi méretéseket, most már önként mondjon le a kívánt földről. (A tanya másik oldalán lévő birtokról van szó.) Hódiék félnek: ha a kései földosztók a gödrös, vakszikes, hitvány földeket - amit eddig se használt senki megpűpozva aranykoronával mégis a nevükre íratják, cserébe az autópályának kettészelt háztájiért, szavunk se lehet. A Hódi-birtok a tanya mellett maradt! A földosztó cél teljesült. Sót. Sokan azt se tartják majd sérelmesnek, hogy az egyik oldalon elestek a hatmillió forintos gazdasággyorsítótól, a másikon meg már kifizettek a semmiért kétszázezret. Nálunk ez így szokás. Ha nem így lenne - lehetne másképp? Majoros Tibor Kisteleki szomszédolás Munkatársunktól Holnap, szombaton a baksiak szomszédolnak Kisteleken. A helyi művelődési házban (volt áruházban) délután 4 órakor elsőként Benedek Elek: Ludas Matyi című meséjét láthatja a közönség az óvodások előadásában. A zeneiskolások furulyán Kodályfeldolgozásokat, a citerazenekar és asszonykórus pedig katonadalokat ad elő. A gyerekek zenés-táncos fellépése után a tanárok és szülők műsora következik. „Se here, se zádé" címmel vidám történetet játszanak el az iskolabáli produkciójukból a pedagógusok. Ezenkívül a baksiak repertoárjában szerepel még szólóének, bajor táncparódia, táncos „csontozás", hortobágyi dalok és hegedűszólamok is felcsendülnek. Ilyen nincs: Kacsa-tó DM-információ Hivatalosan a Kistelekifőcsatorna és a Majsai út iskolája közti területen, szemben Vígh Zoli kocsmájával, nincs tó, amelyről ilyenkor vadkacsák rebbennének. Mégis, amit a jószemű fotóriporter megörökített, az valójában egy tó, röppenő vadkacsákkal. (A téesz ásatta hét- vagy nyolcmillió forintért.) Amiért mégis szóbeszédnek, kacsának hihetjük ezt, nem más, mint hogy a földosztók térképén ez a tó nem volt tó. így a Jógazda Szövetkezet se állhatta útját a vadorzói tófoglalásnak. A sok röppenő kacsa mégse jut az ebek harmincadjára, hiszen vannak, akik időben lecsaptak a Kacsa-tóra. És a többi? Lehet, hogy tóügyben, nekik már - lőttek! (A részletekről - később!) rt zemélyesen: Tisztelt Borbás Jenő! Örültem leveléig nek, mert figyelemmel kíséri oldalunkat. Nem örültem viszont a benne foglaltaknak. Amint írja a dóci víz ügye kapcsán: „Papdi úr, ami a valóságot illeti, alaposan félretájékoztattata K. T. -t a külterületi belvízzel kapcsolatban." Nem szorul Kormos Tamás kollégám és a megkérdezett dóci ember se külön védelemre, hiszen mindketten tették a dolgukat, mondták-írták, amit éreztek. Mint teszi más is, ha véleményére vagyunk kíváncsiak. Külön fájdalom mindnyájunknak, hogy az Önök környéke is tengerré változott. A többivel együtt most már tíz bodorszéki tanya, melléképületet lehet martaléka a vizességnek. Ön szerint a társulat, amelynek dolga volna gondoskodni a vtz elvezetéséről, csupán 300 méteren tette szabaddá eddig annak útját. Említi, hogy a Szeged és Környéke Vízgazdálkodási Társulatnak címzett leveleire eddig még nem érkezett válasz. Jómagam leginkább is emiatt vagyok szomorú. A dóci önkormányzat helytállását elismeri, és ez mindnyájunkat elégedettséggel tölthet el Idézem: „tőle telhetően próbál rajtunk segíteni, de ez a vízmennyiség az ő erejüket és lehetőségüket meghaladja. Többre, mint amit eddig tettek, nincs sem anyagi, sem technikai lehetőségük... " Szépen hangzó mondatok ezek, ebben a nem kívánt állapotban. Sajnos, azt kell tapasztalnunk, nemcsak az Önök bodorszéki vizessége láttán-halllatán, hogy a kanálisokkal, kiscsatornákkal, de még a nagyokkal is nagyon mostohán bántak eddig. Épp az Önök tanyai esete téteti föl ismét a kérdést mindnyájunkkal: hogyan tovább? Ki fog segíteni bajba jutott mezei seregünkön? A falvak posványaiba kényszerült ezreken? Őszinte reménnyel, hogy nem csak a Jóisten, köszönti Önt, s véle minden kedves környékbélit: Jfia-jBrosti^ Ez az a tó, amelyik nincs. (Fotó: Gyenes Kálmán) Zongoristacsaládból származik A sándorfalvi Emese Nagyapám és unokanővérem zongorázik, többek között ezért is szeretem a zenét - mondta Hári Emese. (Fotó: Schmidt Andrea) A sándorfalvi művészeti iskola furulya tanszakának növendékei elkápráztatták a Szomszédolón az algyői közönséget. Az együttes egyik legifjabb tagja, a 11 éves Hári Emese már harmadik éve tanul furulyázni. Zongorista szeretne lenni, mint a nagyapja és az unokanővére, ezért játszik furulyán, hogy fejlessze az ujjait. Ünneplőbe öltözött kislány állt társaival együtt a múlt hét végén az algyői faluház közönsége elé. A 11 éves Hári Emese, a sándorfalvi művészeti iskola furulya tanszakának növendékeként szebbnél szebb dallamokat szólaltatott meg hangszerén lapunk kulturális vetélkedősorozatán, a Szomszédolón. Emese nagyon szeretne megtanulni zongorázni, ezért kezdett el furulyázni, hogy fejlessze az ujjait. Édesapja szülei Németországban élnek, ahol a nagypapa neves zongoristának számít, több fellépése is volt már kisebb-nagyobb városokban. A nagyszülők gyakran látogatnak haza Sándorfalvára, mert Emese testvére, Eszterke még nagyon kicsi, így nem mehetnek vele külföldre. Nemcsak a nagypapi, de unokanővére is igazi „billentyűvirtuóz", így volt kitől örökölnie a sándorfalvi kislánynak a zenei tehetséget. - Elsőként a szolmizációs hangokat kell megismerni, majd könnyebb gyermekdalokat játszunk el a furulyán „kezdi az oktatásomat" Emese. A zene mellett a másik nagy „szerelme" a sport. Édesapja kézilabdaedző, így nem csoda, hogy a lánya is ezt a labdajátékot választotta. Hetente háromszor járnak edzeni, s utoljára egy hete, pénteken játszott tétmérkőzést a csapata. Egy székkutasi tornán vettek részt, ahol hatodik helyezést értek el. Legtöbbször Zsombóra utaznak, ugyanis az ottani csapat ez egyik nagy ellenfelük. Emese büszkén meséli, hogy a két település „kézicsatájából" többnyire ők kerülnek ki győztesen. A furulyázó kézilabdás még nem tudta eldönteni, mi is lesz, ha nagy lesz. Gyermekorvos vagy kozmetikus? Nagyon szereti a gyerekeket, ez az első mesterség mellett szól. A kozmetikusságban meg az vonzza, hogy olyan szépen ki lehet festeni a hölgyeket. De még bőven van ideje gondolkodni, hiszen még csak 11 éves. K. T.